- Szerintem minden nap reggel nyolctól délig kéne gyakarolnunk aztán délután négytől este hatig- közölte tényszerüen és mereven, még ahogy ott ült törökülésben mig Leon a fal mellett állt hátán annak támaszta még így is sokkal nagyobb merevség és komolyság áradt belőle, mint ebben a pillanatban a férfiból.

- Csak ennyi? Napi hat óra?!- döbbent le. Sora mindig is hires volt szorgalmáról és most egy ilyen hatalmas bemutató elött csak ennyi időt szán a gyakorlásra.

- Így van. Neked a többiekkel is kell edzened így a szabad óráidban ez megoldhatod, persze a mi két duettunk a legnehezebb így arra kell a legtöbb időt szánni és pesze a finálén az az ugrás is nagyon bonyolult, de úgy érzem összegségében elég időnk van a gyakorlásig- indokolta döntését akárcsak egy neves ügyvéd vagy mint valami üzletasszony. És ezt a gondolatott nem állhatta meg Leon mosolygás nélkül, fejét kicsit lehajtott így haja félig takarta az arcát, s Sora most csak sejthette, hogy mosolyog.

- Tehát a Kaleido Sztárjának nem is kell többet gyakorolni- gúnyolodott, bár nem állt szándékában, de nem bírta megállni, hogy ne mondja ki véleményét- Biztos rengeteg dolgod van. Fotozások, interjuk, talán kisbabákat is csókolgatsz, csak hogy népszerübb legyél.

Sora teljesen elfehéredett e szavak hallatán, a kezeit amig iádig térdén voltak most köröcssen szorították nadrágja szárát. Legszivesebben a képébe üvöltötte ennek a gúnyos alaknak az igaszságot, de nem tette. De az még jobban idegesített, hogy még így is még most is szereti ezt a gúnyos, pökkhendi alakot.

- Nem is tudod mennyire igazad van- suttogta majd felállt és elindult a kijárat felé.- Ma már nincs értelme elkezdeni, tanuld meg a darabot. Mia készített egy szimuláciot ott van a szobádban- kiáltott mág hátra,de nem fordult vissz a döbbent Leon felé.

Leon egész napott a társulat egyik irodájában töltötte. Többször elolvasta a forgatókönyvet és a szimuláciot is többször megnézte már. Volt, hogy fejben egyes részeket már el is képzelt, hogy is fogja majd megoldani. El kellett ismernie remekül megírt darab volt. Látványos ugrásokkal és olyan mutványokkal amit a kzönség is biztos örömmel fog nézni, de úgyan akkor voltak olyan részek amik bizony nagy odafigyelést és tökéletes összhangot kivántak meg.

Leon szeme már fájt a monitor vibrálásától és a sok betűtől. Úgy gondolta mára ez pontosan elég lesz, holnap reggel majd korán bejön még a többiek előtt és elkezdi a gyakorlást. Fogta szürke öltönykabátját amit egy székre terített le és elindult a kijárat fel. Olyan késő volt már, hogy a biztonsági őrökön kivül senki nem volt már az épületben, vagyis Leon ezt hitte. A kifelé vezető folyosó az edző terem mellett vezetett ahonnan fény és semmivel sem összetéveszthető hangok szürödtek ki. Valaki még gyakarolt a késői óra ellenére is.

Leon ovatosan közelebb lépett az ajtóhoz, majd csendben lenyomta a kilincset és résnyíre nyította az ajtót így pont belátott, de őt nem vehették észre. Nem is értette miért csinálja ezt, miért nem megy be egyszerüen és nézi meg ki az, de valami mégis ott tartotta. Mikor elég nagyra nyított az ajtót már pontosan látta ki gyakarol ilyen nagy szorgalommal. Sora volt az. Az ugróasztalon látta meg a lányt aki minden izmát megfeszítve gyakorolt. Haja fel volt tűzve, de már pár tincs kilogott belőle, arcán és nyakán már gyöngyözött a veríték, tekintetében a kemény elhatározást lehetett látni, mintha azt mondta volna:"Meg tudom csinálni".

Gyönyörü gyakorlatok és mutatványok voltak és amit Leonnak is el kellett ismerni Sora remekül hajtotta végre őket. Minden szinte teljesen tökéletes volt, de aztán következett a gyakorlat vége. Srának az egyik asztalról kellett volna átugornia a másikra közben pedig egy teljes testforgást kellett volna megcsinálni, de túl nagy volt a lendület és ahelyett, hogy Sora megállt volna kinyujtott kézzel újra a levegőbe került, majd az asztal szélére esett, és csak a szerence miatt nem a padlón kötött ki. Leon erősen megszorította a kilincset és készült benyítni, hogy megnézze nem esett e Sorának baja.

- Ne menj be!- szólt rá egy ismeretlen férfi hang. Leon nem látta ki beszél hozz, de hamarosan a folyosó sötétjéből előlepp Denis.- Ne menj be hozzá. Egyedül kell megcsinálni- mondta, majd az ajtó másik felét is kinyított így már ő is jól láthatta Sorát, aki már talpon is volt és újból elkezte a teljese gyakorlatsort.

- Mindig ezt csinálja. Soha nem adja fel, addig gyakorol amig nem megy neki- beszélt Leonhoz Denis, de tekintetével közben Sorát figyelte. Közel egy magasak volt így egyköjüknek sem kellett felfelé vagy lefelé tekint, így olyan volt mintha egyenranguak lettek volna.

- Sora a legteheségesebb artista akit valaha láttam. De mégsem bizza el magát, mindig jobbat és többet akar kihozni magából. De nem csak ezen a téren, az élet minden ágában így van. Minden hol a maximumot akarja kihozni magából. Eközben pedig minden emberben csak a jót látja meg. Akit szeret azt nagyon tudja szeretni, ezért is viseli meg annyirta a csalódás. És amikor te elhagytad az nagy csapás volt számára, szerintem a mai napig nem heverte ki teljesen, s talán soha sem fogja. Valami végleg elveszett belőle. Az a tulajdonság, hogy mindenkibe megbizzon feltételek és egyéb kötötségek nélkül- mondta Denis és végre Leon szemébe nézett. Nem volt Denis szemében, se harag, se gyülölet inkább kiváncsiság.

- Te vagy Denis?- kérdezte pár perc múlva Leon, mert értelmesebbet nem tudott mondani, nagy hatással voltak rá a férfi szavai, de valahogy még képtelen volt őket megemészteni.

- Igen. Te pedig Leon Oswald.

- Honnan tudtad? Már amikor megjelentél akkor egyből tudtad ki vagyok.

- Ez így van. Ezeket a szürka szemeket ezer közül is felismerem. Kismillioszor láttam már őket.

- Ezt, hogy érted?- nézett rá értetlenül a francia srác, de Denis csak mosolygott.

- Egyszer, ha minden jól alakul akkor megtudod.

- Leon? Te mit keresel itt?!- lépett elő Sora nyakában egy törülközövel és immár kibontott hajjal. Leon nem tudott mit mondani erre, azt még se válaszolthatta, hogy megleste edzés közben. Sora egyhén szólva kiakadt volna, de szerencséjére Sora figyelme most Denisre terelődött.

- Denis! Csak nincs valami baj otthon? Talán a....- nem akarta kimondani Leon jelenlétében, de Denis megjelenése soha sem volt ok nélküli.

- Nem minden rendben van. Mind három leányzó az ágyadon alszik. El aludtak a film alatt, én meg gondoltam eljövök érted, hogy ne kelljen késő éjjel taxit fognod, vagy ne adj Isten haza gyalogolnod.

- Ez igazán kedves tőled.- mosolygott lágyan Sora, Leonban pedig ebben a percben felütötte a fejét a zöldszemű szörny Denisszel szemben.

- Na akkor mi most megyünk. Jó éjszakát Leon- búcsúsztak, majd elindultak a kijárat felé, de persze előbb még Sora összeszette holmiaitt az öltözöjéből.

Leon egy szemhünyásnyit sem aludt az éjjel. Folyton Sora és az a férfi Denis kapcsolta járt a fejében. Vagyon van e köztük valami és ha igen mennyier komoly. Sürgösen meg kellett tudni valakitől, hogy mi van köztük. De ötlete sem volt, hogy ki is kérdezhessen meg. Sorához csak nem állíthat oda azzal, hogy: "Szia. Még mindig érzek irántad valamit, de nem akarok probálkozni, ha neked már van valakid. Szóval jársz Denissel?" Áh hülység, de aki bármi információval szolgáltthatna erről a dologról az vagy mind Sora közeli barátja és azok bizony nem fognak neki segíteni vagy mind teljesen idegenek a társulatnál.

És akkor mint a villámcsapás úgy érte Leont a megvilágosodás. Hisz neki van itt egy igen jó úgymond barátja. Ő az aki tud neki segíteni. Bár még csak hat óra volt, biztos volt benne, hogy a szerkesztőségben fogja megtalálni. Minden nap már korán bent volt az újságnál és csak késő este ment haza. Mark Mintz a munkája megszállotja volt, csak is a hírek és az újság vot igazán fontos számára, talán ezért is hagyta el a felesége és vitte magával a fiúkat is.

Leon mivel kora reggel volt még senkit nem talált az utcákon így pár perc alatt már régi ismerőse irodájában találta magát, ahonnan szerencsére hangok szürödtek ki. Valaki beszélt. Leon nem gondolkodott, még csak nem is kopogott, csak lenyomta a kilincset és belépett a főszerkesztő irodjába. Barátját egy az iroasztal sarkán ülve talált és valakivel éppen telefonon beszélt, még azt sem vette észer, hogy valaki bejött.

- Azt mondod, Leon Oswald visszatért a városba? Hát ez hihetetlen. De nekem bizonyíték kell. Nem alapozhatok egy cikket feltevésekre és fülesekre. Hozz fotokat, interjukat vagy bánom is én..- ekkor fordult meg, mert Leon kicsit hangosabban csukata be az ajtót és ezt már ő is meghallotta.

- Den, hagyd a fotokat Leon Oswald itt áll velem szemben- gyögte döbbenten, majd letette a telefont mielőtt még kollégája reagálhatott volna a telefon tuloldalán.

- Leon tényleg te vagy az? Te atya úr isten!- kiáltott felé, majd megölelte rég látott barátját.- Hát visszatértél, de miért és mikor? Mindent tudni akarok.

- Mindent elmagyarázok majd Mark, de most információra van szükségem Sora Naeginoról és egy Denis nevű barátjáról!