Az öröklét rabjai   1. könyv   9. jelenet   F: Felicia K: Kaylie T: Tamara J: James A: Arsenia M: Matthew   *tehát Arsenia mondjuk megérkezik Matthew-hoz. Ritkán szokott jönni, általában csak akkor, ha valami baj van a vámpíroknál. Csönget Matthew-nál.* *M nem tudja ki lehet az ilyenkor. Ajtót nyit* A: Szia Matthew... komoly baj van. *általában ezzel a beszólással kezd, ha meglátogatja Matthew-t.* *M nem örül amikor meglátja Arseniát, mindig csak akkor jön, ha baj van* Szia… Kerülj beljebb. A: Szia. Tudom, hogy mindig a terhedre vagyok… *bemegy.* M: Mindig rossz hírt hozol. * hellyel kínálja Arseniát* Nos hallgatlak… mi az újabb tragikus esemény… *A előbb leül* Hallottál Kaylie legújabb teremtményéről? M: Kaylie? Ismerős a név  *hirtelen nem ugrik be honnan* A: Felicia tanítványa. *M felnevet* Köszönöm így már leesett. A: Jah… Felicia-féle őrült vámpírokkal van tele a világ. M: Ő volt az, aki fél naposan beavatta a testvérét? Tudok róla, hogy te nem igazán kedveled A: Jól látod. Nah, az a baj, hogy Kaylienak is van tanítványa… James. És ez a James szokás szerint balhét csinált. Csak most nem elégedett meg a tömegmészárlással. Feltétlenül meg kellett ölnie egy vámpírt. M. Most már emlékszem… *előrébb hajol a fotelban* Megölt egy vámpírt? Hány éves ez a  James? A: Halandóként harminc… idősebb Kaylie-nál. De csak két hónapja lett belőle vámpír. M: Két hónap… erre nincs magyarázat. Tudod, mi a dolgod… A: Rám marad a piszkos munka? *totál fel van háborodva, hogy le fog törni a körme…* M: Majd rendeztetek egy gyászszertartást a körmeidnek *gúnyolódik* *A nevet*  A humorérzék nem veszett ki belőled. M: Rajtad sem változtatnak az évek… Még mindig ribanc vagy. A: Naná! Legalább nem tagadom. De tudod jól, hogy utálok vámpírt ölni. Nem lenne jobb egyszerűen megleckéztetni őket? Főleg azt az idióta Kaylie-t… Most kb tíz éve lett vámpír, és nála idősebbet tesz vámpírrá… Csoda, hogy nem tud vigyázni rá? M: Szerintem Kaylie meg fogja kapni a magáét Feliciától, ebben nem kételkedem. A másikat meg megölöd… nyafogást nem akarok hallani! A: Hé, Matthew, ne kezelj úgy, mint egy engedetlen tanoncot! Arról nem is beszélve, hogy sosem voltam a tanoncod. M: Akkor ne bizonygasd nekem, hogy engedetlen tanonc vagy. És még mindig én vagyok az idősebb. A: Vagy száz évvel… És? M: Arsenia az agyamra mész… *szemforgat* A: Szegény te. *vigyorog*  Meg se kérdezted, hogy James kit ölt meg? M: Felesleges kérdeznem, belőled úgyis minden kifolyik. Na halljam. A: Morriseyt. Megjegyzem, nem kár érte. M: James-ért se lesz kár. A: Csakhogy én megtagadom a parancsot, és nem fogom megölni. Magadnak kell végezned a piszkos munkát, szegénykééééém… Morriseyt akartam kinyírni… Max megbüntetem James-t, amiért megelőzött. M: Semmit se lehet rád bízni? * azt gondolja magában, hogy engedetlen szuka* A: Grrr ezt hallottam. M: Tudlak sajnálni… Látom, magadra is vetted. *A felpattan, és nekiugrik Matthewnak, de ahelyett, hogy megpróbálná bántani, inkább  megcsókolja, és az ölében köt ki.* *M nem szereti a könnyűvérű nőket* No de kérem… Akkor majd megölöm én *gúnyos arc* A: Nyüssz… pusztítod szegény vámpírkákat? Ha javasolhatom, a megölési sorrendben vedd abszolút előre Feliciát. M: Feliciát? Ő legalább vámpír, nem úgy mint te… ha valami bajod van vele, akkor küzdj meg vele, habár erős a gyanúm, hogy alul maradnál, hiába vagy idősebb. *A nagyon csúnyán néz rá, és felkel* Nah idefigyelj, Matthew. Attól, hogy szeretek úgy viselkedni, mint egy kislány, lassan kétezer év áll mögöttem. És hidd el, megerősödtem annyira, hogy te magad sem bánnál el velem. M: Te inkább visszafejlődést mutattál az utóbbi időben… A: És Felicia, mint vámpír… hánynom kell. M: Értelmi szintben pláne. Mi bajod vele? A: Ostoba, érzéketlen ribanc. Az a mániája, hogy a vámpírok nem érezhetnek semmit… Kétezer év alatt nem veszett ki belőlem, sem pedig belőled annyi érzés, mint amennyit ő tíz év alatt kiölt a tanítványából. M: Hát elég sajátos elképzelései vannak az érzésekről, de nem csodálom… dehogy ostoba meg ribanc lenne, azt kétlem. *olyat tud, amit Arsenia nem* És honnan tudsz te ennyit róla… tán nyomozol utána? A: Nem szoktam elmebetegek után nyomozni. De ha a csapból is ez folyik, akkor meghallom. Te nem is hallottál róla, Matthew? M: Nem szokásom az összes vámpírt számon tartani. Kezdem azt hinni, hogy paranoiás vagy. A: Éééén? Dehogy.  Áh, tényleg meg akarod ölni Jamest? *kissé sajnálja… elvégre James jót tett vele… *mit is tedd vele James?* *J nyírta ki azt a vámpírt, akit Arsenia is meg akart ölni.* A: Arról nem is beszélve, hogy azzal Kaylie-t is hazavágod.   *K otthon van, és várja James-t.* *J hazamegy, tudja, hogy el kell mondania Kaylie-nak amit művelt, de még nem tudja, hogyan.* K: Szia. Na végre… azt hittem, már sosem kerülsz haza. *meglátja James nem éppen ép ruházatát* Mi a fene történt veled? *J nyel* Szerintem ülj le. *K leül, de rosszat sejt.* Na mesélj… *J nehezen tudja elkezdeni ő is leül* *K türelmesen vár* J: Vadásztam… és találkoztam egy vámpírral. *szünetet tart közben* K: Ez még nem ok arra, hogy így nézz ki… J. * lesüti a szemét* Tudom… *még mindig nem tudja, hogyan mondja el* K: Mondd már, az istenért! Mit csináltál? J: Összevesztünk. *K bólint, hogy érti* J: Valami hülyeségen… már nem is emlékszem *ezt már halkabban mondja* K: És…? J: Nem tudom *egyre ingerültebb* csak… egyszer csak… elegem lett… K: James… mit műveltél? *most már határozottan érzi, hogy valami nincs rendben.* J. Nem tudom, mondom, hogy nem emlékszem, nem voltam magamnál *remeg a keze* K: Neh... ki... ki volt? J: Nem ismerem… rám szállt, és nem akart lekopni. *megrázza magát* K: De ugye nem…? *tudja, hogy James nem tud uralkodni magán…* *J habozik* De… K: Megölted? James! *J elfordul, nem mer Kaylie szemébe nézni* K: Tehát igen… *J továbbra is játssza a hallgatási fogadalmat* K: A nevére csak emlékszel… Nagyon fontos lenne… J: Valami Morrisey. *K kb szóhoz se jut.* *J odafordul Kaylie-hoz* Ismered? K: Csak a hírét. Felicia egyik barátja… volt. *J olyan pillantást vet Kaylie-ra, hogy: már csak ez hiányzott* Nem is tudtam, hogy vannak barátai… *gúnyos* K: Csak jobb híján használtam ezt a szót. De James... van fogalmad róla, hogy mi jár ezért? J: Igen tudom… *összerezzen* *K bólint* *J egyre idegesebb* K: Nem sok esélyem van rá, hogy meg tudlak védeni. *J most Kaylie szemébe néz, tudatja a pillantásával, szinte könyörög, hogy nem akar  meghalni* K: James, nem tehetek semmit! J: Kérlek. *nagyon halkan. Közelebb hajol Kaylie-hoz* Kérlek. *K megrázza a fejét, és könnyes a szeme.* *J megöleli Kaylie-t* Hiányozni fogsz *egy könnycsepp folyik végig az arcán* *K is átöleli Jamest.* Sajnálom… *J felkel, és fel-alá kezd járkálni a szobában* Mennyi időm van még? K: Annyi, amennyi alatt Felicia megtudja. Vagy a többiek… Ha előbb Tamara fülébe jut… *nyel* J: Tamara? K: James… nem valószínű, hogy ezt túléljük… J: Túléljük? Mii? Azt nem… nem fogom hagyni, hogy egy ujjal is hozzád érjenek. Ha kell, akkor szembeszállok velük. *K keserűen elmosolyodik.* Nem sok esélyed van ellenük. J: Nem hagylak meghalni. K: Valaki mást kellene meggyőznünk… talán valaki mellettünk állna… J: Az én életem nem számít, de azt nem hagyom, hogy téged bántsanak. Kire gondolsz? *K sóhajt, hogy fogalma sincs* James, szeretlek… és nem akarlak elveszteni. Ezt tudnod kell… *J a kezeibe temeti az arcát* Mit tettem… K: Most már késő… J: Kaylie! Sosem késő. *K hirtelen ötlettel Jameshez fordul* Véglegesen megölted? J: Menjünk innen… bújjunk el… K: Úgy értem… elégetted a testét? J: Nem… de hajnalban történt… egy fél órával a történtek után már kelt fel a nap… nem hiszem, hogy addig megtalálta volna egy fajtánkbéli. K: Akkor mindegy…   *F ül otthon és élvezi az életet Kaylie nélkül* *T megy Feliciához, baráti látogatás… meg egy kis hír, de azon a híren ő nem húzza fel magát. Csenget.* *F ásít egy nagyot és feltápászkodik. Ajtót nyit* Tamara… *mosoly* Kerülj beljebb. *T is elmosolyodik, és ő még képes őszintén mosolyogni.* Szia Felicia. *F nem* *T leül, bár nem kínálták hellyel.* *F inkább állva marad* Mesélj, Tamara… mi újság a nagyvilágban? T: Mondanám, hogy ülj le inkább, de úgyis le fogsz ülni, amint meghallod *mosoly. Most nem őszinte. F: Mondd nyugodtan, nem hiszem, hogy olyan hírrel tudnál szolgálni, amin meglepődnék. *leül* T: Morrisey meghalt. F. Morrisey? Mikor… T: Tegnap hajnalban. *F felkel a fotelból* És ki tette? T: Meg fogsz lepődni… James. F: Ehh… *szitkozódik* T: Egyetértek. F: A felettesek tudják? T: Szinte biztos vagyok benne. F: Előttük semmi sem titok, ahogy előttem sem *mosoly* T: Nah igen… F: Nekem kell megölni, vagy már megtette/megteszi más? *unott hangnemben beszél* T: Szerintem Matthew elintézi helyetted. Arseniára ne számíts, ő már rég meg akarta ölni  Morriseyt, és csak Matthew tartotta vissza… F: Arsenia… Ki nem állhatom azt a ribancot. T: Attól függetlenül nem sok esélyed van ellene. F: Matthew? … miért van olyan érzésem, hogy az én drága jó tanítványom is veszélyben van? Ugyan már… ha Arseniának letörne egy körme, sírva szaladna a világ végére. T: Mert Matthew annál jobban érzi magát, minél több vámpírt irt ki. *kacag* Igen,  Arseniának van egy kis beütése. F: Csoodálatos… megint mehetek mentőakciót szervezni. T: De jobb nem ujjat húzni velük. Mentőakciót? Kit akarsz megmenteni? *F nevet* Na szerinted? Jamest szarom le… felőlem ő ott pusztulhat meg, ahol épp van. T: A kis Kaylie… Szerinted valaha is normális vámpír lesz belőle? F: A normális útról már rég letért. T: Akkor meg minek neked? F: Túl sokat kérdezel *mosoly* És most mennem kell, ha megbocsátasz. Kaylicicára ráfér a segítség. *T nevet* Egyszer kiszedem belőled. Nah, mentsd meg Kaylicicát, ha bírod. F: Majd egyszer *kacsint* Nekem ne sikerülne valami? Óhh, tudod, hogy kicsit se bízok magamban. T: Matthew ellen? Majd feltámasztalak, ha meg találnál halni. F: Nem feltétlenül kell verekedni *nevet* Milyen megtisztelő. T: Csak vigyázok rád. F: Rám csak figyelni kell *kacsint*   *Kaylie és James eléggé aggódnak, merthogy nagy a baj…* *M már úton van* *J és Kaylie meg otthon vannak, és úgy igazán nem tudnak mit tenni. Elbújni sem sokat ér… *M megérkezik, nem csönget, mivel nyitva volt az ajtó, belép* Jó napot fiatalok! *J nem tudja, hogy ki lehet ez, de valahogy nem sok jót ígérnek az ösztönei* Jó napot. *K viszont sejti.* Matthew? M: Üdvözlet, Kaylie *bólint* Kérem, üljenek le. Nem baráti csevelyt szeretnék folytatni. *K lassan leül, és magával húzza Jamest is.* M: Akkor "in medias res" térjünk a lényegre. Hírt kaptam egy vámpír haláláról. *J elsápad.* M: És a bizonyos hírek szerint a gyilkosa itt ül velem szemben. J: De… M: Hallgatom. K: Nincs értelme tagadni, igaz? *megszorítja James kezét.* M: Ha tagadják, azzal csak megnehezítik a dolgukat, és az enyémet is. J: Mit akar? *M James szemébe néz* Most én kérdezek. Miért tette ezt… *fájdalmas arc. Türelmesen vár. J: Összevesztünk. Kiakadtam… nem… nem akartam megölni. Egyszerűen így történt… M: És hol volt eközben a mestered? *K nyel* Itthon. M: Következő kérdés… *Kaylie-hoz fordul* Mikor avattad be… mennyi ideje? K: Két hónapja. M: Figyelned kellett volna rá, a legutóbbi esetet is visszahallottam. Sajnos ebből a szempontból neked sem találok mentségeket a tetteidre. J: Ne! Kaylie nem tehet róla… M: Nem figyelt rád… ez épp elég nagy hiba. Sajnálom, de mindenkit be kell vonnom, akinek csak köze volt az ügyhöz. *K holtsápadt* M: Esetleg tudnának mondani valamit, amit enyhítő körülménynek vehetnénk számon? *nyugodtan beszél, de fájdalom van a hangjában* *K habozik és Jamesre néz…* J: Az enyém a felelősség, Kaylie-nak nincs hozzá köze. *úgy dönt, hogy mindent magára  vállal.* M: Igenis van köze, mert az ő felelőssége vagy… túl fiatal vagy még ahhoz, hogy magadra vállalhasd a tetteidet. K: Mit akar? Ítéletet mondani fölöttünk, csak így? M: Tud más megoldást, kisasszony? K: Hiszen… James elvileg nem lehetett képes rá… És különben is… Morrisey provokálta… *J lassan bólint* M: Sajnos ott a baj, hogy képes volt. Én elhiszem James, hogy nem maga volt a veszekedést kezdeményező fél. De egy fajtársát, nem áll jogában megölni. J: Tudom, hogy… hogy nem kellett volna. És megbántam… de… M: Semmilyen szituációban. De? K: Akkor magának hogy lenne joga erre? Ez az egész egy őrült körforgás… M: Mert ez az én feladatom. J: Csak azt kérem, hogy Kaylie-t hagyja. M: Körforgás? Szívesen meghallgatnám az észrevételeit. Érdekelnek. K: Igen, az. James megölte Morrisey, maga megölné James-t, és engem is… és ezért valaki magát akarná megölni. Így soha nem fog véget érni A gyilkossággal büntetni a gyilkosságot… M: Engem ezért nem fognak megölni, megnyugtatom magukat. K: A szemet szemért elv utoljára a középkorban működött. Milyen megnyugtató *cseppet szemtelenül.* M: Sajnos nálunk ez bizonyult a leghatékonyabbnak. *elmosolyodik rajta* Én a maga helyében nem lennék ennyire vicces kedvemben. K: Tehát maga sem akarja ezt. Akkor miért? Magának van lehetősége változtatni rajta. M: A szabályok arra valók, hogy betartsuk őket. *K fintorog* M: Nekem nincs személyes okom, arra hogy bántsam magukat. Lehet, hogy ez furcsán fog hangzani, de a mi fajunknál ez az "igazságszolgáltatás". K: Ideje lenne felülvizsgálni a rendszert, nem gondolja? M: Két  ilyen fiatal vámpír miatt nem áll szándékomban változtatni, sajnálom… felelőtlenséget csináltak. J: Tudom, hogy az volt, és vállalom érte a halált is… de Kaylie-t hagyja békén. *szépen, kérlelőn néz rá* M: Fiam… itt már a megbánás nem segít. Megszegted a szabályt, a legfőbb szabályt. *F csenget* *M felnéz* *K egy picit még jobban elsápad…* *J is felnéz.* *K feláll, és ugyebár nem vár engedélyre, hanem lassan odamegy az ajtóhoz, és kinyitja.* Felicia… *F megáll pár másodpercre az ajtóban* Szervusz Kaylie. *K nyel* Gyere be… *J nem nagyon néz Feliciára.* *F bólint és beljebb lép* *K becsukja utána az ajtót.* *F köszön a másik kettőnek* Matthew… *elgondolkodik magában, hogy ez nem lesz könnyű. Leül melléjük.* *K is visszaül a helyére* *M biccent* *K James-hez bújik, jelezve, hogy megvédi.* *J megöleli.* M: Nos fiatalok, érdemes tovább húzni a dolgot, vagy ne halogassuk a menthetetlent? J: Kezdheti. *nagy levegőt vesz, és próbál nem mutatni félelmet.* *F gondolatban üzen Matthew-nak, hogy négyszemközt szeretne vele beszélni*