5. fejezet

            A tónál…

Másnap reggel Murtagh korán felkelt. Rengeteg gondolat kavargott a fejében. Halkan fölállt, mert látta, hogy Nathalien még alszik. Gyengéden elmosolyodott, majd elindult a tóparthoz. A víz kellemesen hűvös volt, a fiú lehajolt, hogy igyon. Ám ekkor Nathalien halkan mögé lopódzott, majd erősen meglökte a fiút, aki belefejelt a vízbe. A lány hangosan kacagott.

-         Nagyon vicces… - jegyezte meg gúnyosan Murtagh.

-         Ne haragudj. Nem lehetett kihagyni. – felelte piruló arccal Nathalien. Kezdett zavarba jönni. Kinyújtotta a kezét, hogy kihúzza a tóból a fiút. De az erősen megfogta a lány karját és berántotta maga mellé a vízbe. A lány nagyon meglepődött, majd mikor tudatosult benne, hogy mi történt, folytatta a nevetést. Milyen szép hangja volt, csak úgy csengett a reggeli szélben. Murtagh is mosolygott. – Ez a nap jól kezdődik. – gondolta.

-         Ha végre befejezitek a pancsolást, indulhatunk is. – jegyezte meg gonosz mosollyal Tövis.

-         Féltékeny vagy? – kérdezett vissza Murtagh.

-         Persze, csakis…

-         Maradjunk itt, olyan jó…

-         Jó rendben. – zárta le a „vitát” a sárkány majd hangosan horkantott.

Ezalatt Murtagh kimászott a vízből és elindult, hogy átvegye vizes ruháit. De a lány nem ment utána.

-         Nem jössz ki a vízből? – kérdezte a fiú.

-         Kimennék, csak kár, hogy nincs tartalék ruhám. – kacagott Nathalien.

-         Oh, - döbbent le egy pillanatra a fiú, majd észbe kapott – gyere ki, varázslattal megszárítom a ruhádat. – a lány kimászott a vízből, majd két perc múlva nyoma sem volt a ruháin, hogy az előbb a tóban úszkált.

-         Jó kis reggel. – jegyezte meg Nathalien.

-         Az. – helyeselt Murtagh és akaratlanul is elmosolyodott.

-         Mi az? – kérdezte a lány.

-         Semmi. – Murtagh zavarba jött és elvörösödött. Ez persze nem kerülte el a lány figyelmét.

-         Akkor miért ilyen vörös a fejed? – faggatta tovább.

-         Vörös a fejem? – kérdezett vissza Murtagh.

-         Jaj, ne játszd itt a bolondot! – mondta Nathalien.

-         Csak azon mosolyogtam, hogy milyen jól éreztem magam néhány perccel ezelőtt. – tört ki a fiú, de közben eleresztett egy kaján vigyort. Most a lányon volt a pirulás sora.

-         Én is jól éreztem magam. – felelte halkan. Beszéd közben egyre közelebb kerültek egymáshoz. Murtagh épp meg akarta csókolni a lányt, mikor Tövis felbődült. Így a két ifjú szétvált és a sárkányra figyelt.

-         Urgalok a közelben! Induljunk! – üzente Tövis.

Így hát gyorsan felpakoltak, majd elrepültek. Nathalien ült elől, Murtagh mögötte. Egész úton egy szót sem szóltak egymáshoz, mindenki a történteken gondolkozott.

-         Várhattál volna azzal az üvöltéssel. – szidta Murtagh a sárkányát.

-         Ne haragudj, de nem volt más választásom.

-         Már úgy is mindegy.

-         Miért?

-         Szerinted tényleg szeret?

-         Mi zárja ki, hogy nem?

-         Hát… - Erre nem tudott mit mondani.

-         Ne félj, még bőven lesz időtök együtt leni. Kerülő úton megyünk… - A fiúnak elakadt a lélegzete. Hihetetlenül hálás volt a sárkánynak, hogy ilyen okosan oldotta ezt meg. Nem kellett szavakban kifejeznie, a sárkány érezte, amit a fiú. A továbbiakban nem szóltak egymáshoz, mindenki mély hallgatózásba burkolózott.

Estefelé leszálltak egy barlang közelében. – Itt biztonságban leszünk. – üzente Tövis a fiúnak. – Elmegyek vadászni, hozok nektek is valamit. – Azzal a sárkány elrepült.

Murtagh és Nathalien kettesben maradtak. Elindultak a barlang fele, a lány ment előre, őt a fiú követte. A barlang szép és tágas volt, csak egy kicsit csúszósak voltak a kövek. Természetesen Nathalien megcsúszott az egyiken. Majdnem hátraesett, de az utolsó pillanatban a fiú elkapta a derekát. Egy kínos percig egymást nézték, majd a lány átkarolta a fiú nyakát és megcsókolta. Murtagh nagyon meglepődött, azt hitte, hogy csak barátok, bár ő szerette volna, ha ez több is lenne. Óráknak tűnő percek után szétváltak és mélyen egymás szemébe néztek.

-         Másodszor is megmentetted az életemet. – mosolygott sejtelmesen a lány.

-         Nathalien, nem azért… - magyarázkodott a fiú.

-         Nem kell magyarázkodnod. És szólíts nyugodtan Nathynak.

-         Nathy – suttogta magában a fiú.

Ezek után leültek az egyik szélesebb sziklára és várták Tövist. Bizonyára sokáig tartott a vadászat, mert elaludtak. Nathy rádőlt a fiúra, aki egy ideig még éberen őrködött, majd őt is elnyomta az álom.