1. Emlékek és gondolatok
1. fejezet Emlékek és gondolatok
Murtagh belépett a komor és sötét szobába. Meggyújtott egy gyertyát, és leült az ágyára. Tövis nem volt vele, kint vadászott. Ő is elfáradt a nagy csata után. A fiú mérgesen ledobta Zar’rocot az egyik sarokba. Undorodott magától.
- Hogy tehettem ilyet? – tette fel a kérdést saját magának. – Igaza volt az öcsémnek. Áruló lettem. Pedig nem akartam, nem volt választásom. – végigfeküdt az ágyon. Egy darabig nézte az esti égboltot, majd megakadt a szeme a legfényesebb pontot. Ezt a csillagot nem takarták a felhők. Ez volt az egyetlen, amely nem veszett bele a fekete éjszakába. Nézte egy darabig, majd eszébe jutott egy gondolat.
Ez lesz az én védőangyalom.
Úgy érezte, valahol, egészen messze, valaki rá gondol. Nem tudta ki és miért, egyszerűen csak érezte. Van valaki a világon, aki szeret. Murtagh szemébe könnycseppek gyűltek. Nem akart sírni, de nem tudta visszatartani mély érzelmeit. Felült az ágyon és sírt, tiszta szívből. Sírt, mert ártott az egyetlen embernek, aki végig mellette állt, jóban és rosszban egyaránt, Eragonnak, a tulajdon testvérének. Sírt, mert félt a jövőtől, s hogy örökké azt kell szolgálnia, akit a legjobban gyűlöl. És félt, hogy neki már sohasem lesz jobb élete. Majd egyszer csak abbahagyta a sírást. Újra felnézett a csillagra, és egy érzés hasított belé.
– Egy valaki van, aki szeret, ezen a kegyetlen világon… – Nem tudta, hogy honnan és miért érezte, de valahogy tudta. Mélyen a szívében. Egyszer csak kopogtak az ajtón.
- Murtagh! Galbatorix beszélni akar veled holnap! – mondta egy rideg férfihang, majd sarkon fordult és hangos léptekkel odébbállt. Murtagh visszafeküdt az ágyra.
- Holnap talán elválik a sorsom. – gondolta majd elaludt.
|