Selena - Roran, tedd azt le! – mondta egy kellemes női hang. A megszólított egy két év körüli kisfiú volt, aki éppen egy pici tőrt húzott elő az egyik fiókból. Anyja szavára összerezzent és gyorsan visszatette a tárgyat. Leült egy pokrócra és az anyját nézte, amint az ebédet készíti. Egyszer csak kinyílt az ajtó. Egy harminc év körüli férfi lépett be rajta, vállán nehéz zsákot cipelt, ez már mozgásából is kiderült. Fiatalos arcát mély barázdák hálózták be, arca fáradt és nyúzott volt. A zsákot letette az ajtó mellé, majd levette havas kabátját és kalapját. A kisfiú mosolyogva szaladt apjához, aki a gyermek láttán elmosolyodott. Garrow és családja igen szegényes körülmények között éltek. Mariann, Garrow felesége otthon vezette a háztartást és vigyázott a gyermekükre, Roranra. Garrow a ház körüli munkákat látta és dolgozott, hogy élelmet tudjon venni családjának. - Jó napot! – üdvözölte feleségét Garrow. – Mi lesz ebédre? - Egy kis káposztaleves. – felelte az asszony, mosolyt erőltetve arcára, amely hasonlóan nyúzott volt. Garrow leült és a fiát nézte, amint egy fából faragott sárkányfigurával játszik. Mikor a leves elkészült, asztalhoz ültek. Épp nekiláttak, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Mariann felpattant és sietve kinyitotta. – Ki lehet az? – gondolta magában. - Selena! – mondta meghökkenve. Egy fekete hajú nő állt az ajtóban, szakadt, kopott ruhában. Cipője is lyukas volt. Mariann ledermedve nézte. Már jó pár éve nem látta Garrow testvérét. A nő belépett és levette a kabátját. Ekkor már Garrow is ott volt. - Üdvözöllek titeket! – mondta a nő. – Tudom, régóta nem találkoztunk és illetlen dolog ez tőlem, de itt maradhatnék egy kis időre? – Garrow Mariannra nézett. Nagyon megsajnálta testvérét, és nem volt szíve ahhoz, hogy elküldje. - Ugyan már. Téged mindig szívesen látunk itt. – mondta erőltetett mosollyal a családfő. Ekkor Mariann majdnem felkiáltott, de aztán sikerült lejjebb venni a hangjából, mielőtt megszólalt volna. - Nahát Selena! Micsoda öröm. Várandós vagy! – mutatott a nő hasára. És valóban, Selena a kilencedik hónapban járhatott. - Hogy tudtál ekkora utat megtenni, ilyen állapotban? – kérdezte szemrehányóan Garrow. – Pihenésre lenne szükséged. - Kérlek, ne kérdezzetek semmit. – motyogta zavartan a nő. Mivel a többiek nem akarták felzaklatni, békén hagyták a kérdésekkel. Asztalhoz ültek, immár négyen. Mikor végeztek Mariann leszedte a terítéket, Garrow pedig megmutatta Selenának a vendégszobájukat. Egy kis helység volt, ággyal és asztallal. - Ha tudtuk volna, hogy jössz, kitakarítottunk volna… - mentegetőzött Garrow. - Semmi gond. Sajnálom, hogy nem szóltam. – mondta halvány mosollyal a nő. - Ha kell valami, csak szólj. - Rendben van. – Azzal Garrow megfordult és kilépett az ajtón. Az ebédlőben fojtott hangon beszélgettek Mariannal. Nem tudták mire vélni Selena felbukkanását. Egyszer csak gyermeksírást hallottak. De nem Roran volt az, hisz ő ott játszott csendben. Ez a sírás a vendégszoba felől jött. Mariann odafutott. Mikor belépett az ajtón, megpillantotta Selenát, amint egy újszülöttet tart a kezében. Gyorsan fogott egy meleg takarót és Selena kezébe adta. A nő kézséggel elfogadta azt és betakarta vele a csecsemőt. Mariann vizet forralt, hogy megmosdassák a babát, Garrow pedig Rorannal játszott, hogy ne a kisfiú akadályozza az asszonyokat. Közben aggodalmasan figyelte Mariannt, aki a konyha és a vendégszoba között cikázott. Mire a csecsemőt letették aludni, este volt. Roran is elálmosodott, ezért őt is elvitték aludni. Mariann és Garrow Selena ágya mellett ültek. A nő könnyezett, mikor megszólalt. Elcsukló hangon és akadozva beszélni kezdett. - Ígérjétek meg nekem, hogy ha bármi bajom esne, felnevelitek a fiam, aki az Eragon nevet kapta. - Ugyan, nem lesz semmi bajod. – nyugtatgatta Garrow, de Selena hajthatatlan volt. - Ígérjétek meg! – könyörgött a nő. Mariann megsajnálta az asszonyt. - Megígérjük. – mondta végül. Selena egy kicsit megnyugodott. - Sajnálom, hogy ekkora munkát okoztam nektek. Higgyétek el, nem volt máshova mennem. Ti voltatok az utolsó reményem. – mondta megbánó arccal Selena. - Nincsen semmi gond. Pihend ki magad, akármeddig maradhatsz. – mondta halvány mosollyal Mariann és megfogta a nő kezét. – Szívesen látunk. – Selena erre nem felelt. - Most hagyunk pihenni. – mondta Garrow, majd feleségével együtt kimentek a szobából. - Miért kellett ezt megígérnünk? – tűnődött Mariann. - Nem tudom. Ez mind nagyon furcsa. Ha kipiheni magát, majd megkérdezzük tőle. – felelte Garrow, majd elment aludni. Mariann követte, de még mindig nyugtalan volt. Másnap reggel Garrow a szokottnál is korábban ébredt. Lement a lépcsőn, ahol felesége már várta. - Selena hogy van? – kérdezte Garrow. - Nem tudom. Még nem voltam bent nála, hagy pihenjen. - Azért megnézem. – mondta a férfi. Felállt és halk léptekkel elindult Selena szobája felé. Óvatosan benyitott az ajtón és arca elfehéredett. - Mi történt?! – sietett oda Mariann is, majd ő is elnémult. Selena ágya üres volt, csak a gyermek feküdt a kis bölcsőben. - Hova tűnt? – kérdezte Garrow. Ez azonban olyan kérdés volt, amit nem lehetett megválaszolni. - Ezért akarta, hogy megígérjük neki. – suttogta halkan az asszony. - Mi lesz a fiúval? - Felneveljük. Megígértük Selenának. Nem hagyhatjuk magára a fiút. Nem tudom megérteni Selenát, miért hagyott el egy ilyen gyönyörű gyermeket… Azzal magához vette az ébredező Eragont. Mikor kiléptek a szobából Roran a lépcsőn állt és a szüleit figyelte. Mariann arca könnyes volt, de mosolyt erőltetett az arcára. - Roran. Van egy kistestvéred. – A kisfiú csak odaszaladt anyjához és megsimogatta fogadott testvére karját. Garrow és Mariann hiába várta vissza Selenát, ő soha többé nem jött és nem is hallottak róla…