|
Sakuya a tűz hanyou
Kinuye 2007.03.13. 09:35
Sakuya
4.fejezet
Inuyasháék mentek egy ideje, amikor Sesshoumaru
megérezte a lányok illatát.
Még egyszer beleszagolt a levegőbe, hogy biztos legyen
benne, aztán úgy gondolta, hogy szól a
kis társaságnak, mivel testvére nem
érezte meg.
Érzem Sakuya illatát és a
barátnődét. – mondta
közömbösen a démon az
öccsének.
Akkor siessünk. – kiáltott fel Inuyasha
és elindultak az illatok irányába.
Érzem Sesshoumaru és Inuyasha illatát.
– torpant meg Sakuya és elmosolyodott
magában.
Mindkettőt? – döbbent le a miko, és
nagyokat pislogott a mellette állóra.
Igen. – bólintott. Ekkor
látták meg a fiúkat, és
Sangoékat. A démonirtó lány
leugrott Kirara hátáról és
megölelte barátnőjét.
Már hiányoztál Kagome. –
szólalt meg a barna hajú lány,
miután elengedte a jövőből érkezettet.
Ti is nekem. Sesshoumaru mit keres itt? – pillantott a
démonra, aki unottan álldogált nem
messze tőlük.
Talán nem tetszik valami? – kérdezte a
démon, gyilkos pillantást küldve a
lány felé.
Csak kérdeztem. – mentegetőzött Kagome.
Elindultak Narakut megkeresni. Beesteledett és
már mindenki fáradt volt. Inuyasha odaadta
Kagomének az ékkövet még
délután.
Pihenjünk egy kicsit. – vetette fel Miroku.
Rendben. – mondták egyszerre.
Letáboroztak, és tűzet gyújtottak.
Mindenki elaludt, csak Sakuya és Sesshoumaru volt
ébren. A lány felállt és a
démonhoz fordult.
Sesshoumaru gyere velem. – a démon kis
gondolkodás után elindult a nő után,
aki eközben eltűnt a fák között.
A férfi, amikor megtalálta a lányt egy
gyönyörű tó partján
állt. A hold fénye
megvilágította a démonnő
alakját. Megállt a lány előtt nem
sokkal.
Miért hívtál? –
kérdezte jeges hangján.
Szeretnéd visszakapni a karodat? –
érdekelődött a hanyou, és hangja komoly
volt.
Persze. – biccentett.
Van egy lehetőség, hogy visszakapd. – kezdte
halkan a lány.
Mi lenne az? Bármit megteszek érte. –
vágta a rá a férfi.
Bármit? – kérdezte
kíváncsian Sakuya, és egyik
szemöldökét felhúzta.
Igen bármit. Mond el, hogy mit kell megtennem! –
mondta és egyet lépett a lány
felé.
Add a kezedet! Visszakapod a karodat, meg az erőm egy
részét is. – Sesshoumaru
odanyújtotta a jobb karját.
Sakuya egy mély és hosszú
vágást ejtett a fiú
tenyerén és utána a
sajátján is. Megfogta a démon
kezét és mondott valamit, más nyelven,
majd megcsókolta a meglepett férfit. Sesshoumaru
azt érezte, hogy a hanyou vére
átáramlik a sajátjába
és ez egyre jobban fájt neki. A két
test fehéren kezdett világítani.
Mindkettőjüknek elviselhetetlen fájdalmuk volt,
majd egy perc után szétváltak
és mindketten eszméletlenül hulltak a
földre.
Hajnalban a lány ébredt először
és az ébenfekete haja mindkettőjüket
betakarta. Azt vette észre, hogy a férfin
fekszik, ezért lemászott róla. Sakuya
felállt és élénk lila
szemével megvizsgálta a kezét, de azon
semmi nem volt. A fekete kimonójából,
most lila lett és a virágok nem
vörösek, hanem fehérek és
ezüstök voltak. A haja most egyenes volt
és a térdéig ért. A
frufruja néhol a szemébe lógott.
Egy-egy vastag tincset lehetett látni elől, ami a
derekáig érhetett. A lágy szellő
játszott a selymes hajszálakkal,
miközben a férfi visszanőtt karjára
pillantott. Megfordult és visszament a táborba,
majd leült egy fa tövébe és
elaludt. Reggel Kagome ébresztette fel, ahogy
megrázta a karját.
Ki vagy te lány? Olyan illatod van, mint
Sakuyának! –kérdezte
gorombán Inuyasha.
Mert, az is te ostoba. – lépett ki a
fák közül Sesshoumaru.
Mi? Az, hogy lehet? – kérdezte Sango
döbbenten.
Én is egy féldémon vagyok,
és mivelhogy az édesanyám papnő volt,
emiatt, akkor változok démonná, amikor
csak akarok. – mondta el dióhéjban a
lány.
Értem. És most miért nem
démon vagy? –
kíváncsiskodott a miko.
Tudod Kagome, tegnap túl sok erőmet elhasználtam
és egy ideig ember maradok. –nézett
Sesshoumarura a lila szemű lány, de senki nem vette
észre ezt.
És mire? – kérdezte
kíváncsian Inuyasha.
Az nem rád tartozik. – felelte
ingerülten. Felállt és elindult az
erdőbe.
Közben elment Sesshoumaru mellett, de nem néztek
egymásra. Kagome felpattant és a lány
után futott.
Várj meg. – kiáltott utána,
és a nő megállt. – Mi a baj Sakuya?
Semmi, miért? – nézett a mellette
állóra, semmit sem mutató
szempárral.
Csak kicsit szomorúnak látlak. -
válaszolta
Tudod, Naraku ölte meg az apámat és a
húgomat, engem is beleértve.
Megesküdtem, hogy megbosszulom őket. – mondta
és egy könnycsepp gördült
végig az arcán. Most emberként az
érzésem elhatalmasodnak, rajta és
minden ki akar belőle törni, amit eddig elfojtott.
Sajnálom. Hogy érted azt, hogy téged
is beleértve? – érdeklődött,
miközben elindultak.
Megölt és új testben éledtem
újjá. Most hagyjuk ezt a
témát. – erőltetett mosolyt az
arcára.
Rendben. – egyezett bele Kagome és
megölelte a lányt.
Visszamentek és elindultak Naraku felé.
Késő délután volt és most
kezdett lemenni a nap. A semmiből előtűnt Kiyoshi Kagurával.
Mit akartok? – kérdezte Inuyasha és
előhúzta a kardját.
Az ékkőszilánkokért
jöttünk. – mondta a démonnő.
– Pengetánc! – mindenki
próbálta kikerülni a
támadást, de Kagome megsérült
a lábán.
Jól vagy? – kérdezte Sakuya.
Persze, csak egy karcolás. – felelte.
Sakuya, menjetek innen! – kiáltotta
hátra Inuyasha.
Kaguráék meglepődtek, hogy a régi
társuk, most csak egy gyenge halandó. A hanyou
lány felemelte a mikot és Kirara
segítségével elmentek.
Kagura tartsd fel őket, amíg én elveszem a
szilánkokat. – szólt hátra
Kiyoshi és elindult a lányok után.
Sesshoumaru ezt látva utána akart menni, de
Kagura egy Sárkánytánccal
megakadályozta. Mindenki harcolt a boszorkánnyal,
de nem bírtak vele.
Eközben a lányok egy réten pihentek meg.
Sakuya leszakított egy darabot a
ruhájából és
bekötözte a lány sebét.
Köszönöm. –
hálálkodott a miko.
Nincs mit. – mosolygott Kagoméra.
Ha, mosolyogsz sokkal szebb vagy. – hallatszott Kiyoshi
hangja a fák közül.
Mit akarsz? – kérdezte a lila szemű
lány és felállt a földről,
majd a hang irányába fordult.
Az ékkőszilánkokat. –
válaszolta.
A lány előtt termett és megcsókolta,
közben végighasította a hanyou
hátát a körmeivel, hogy
fájdalmat okozzon neki. Sakuya érezte, hogy
végigfolyik a hátán a vér,
de nem foglalkozott vele. Kirántotta a kardját
és teljes erejéből hasba szúrta a
fiút. Az a földre rogyott és
vér csordult ki a száján.
Megmondtam, hogy, ha még egyszer meg mersz
csókolni, megöllek. – sziszegte
és kihúzta a fegyvert a
férfiból. Kiyoshi felnézett a
lányra, majd kilehelte a lelkét és
Sakuya Kagoméra nézett. - Jól vagy?
Igen. – a miko nem vette észre, hogy
barátnője megsérült, így nem
is foglalkoztak vele többet.
Lement a nap és a többiek, még mindig
Kagurával harcoltak. Sango és Miroku
megsérült és lepihentek. Inuyasha is
szerzett egy-két sebet, de nem adta fel. Sesshoumaru meg sem
sérült, csak ugrált a
támadások elől és néha
lecsapott. Egyszer csak megérezte Sakuya
vérének illatát.
„Biztosan megsebesült.’’
– gondolta magában a démon
és egy másodpercre lankadt a figyelme, amit
Kagura ki is használt.
Pengetánc! – kiáltotta a
boszorkány, és a pengék
végighasították a démon
bőrét. A lábain és a kezein csak
kisebb sérülés volt, de egy
mély és hosszú
vágás volt a mellkasán. A bal
karjáról leszakadt a ruha és most
vették észre, hogy meg van mind a két
karja. A fiú eddig nem használta azt a
kezét, mert még nem volt a régi.
Ez, hogy lehetséges? – kérdezte
döbbenten a szélboszorkány.
Meglepettségében, hátrébb
lépett néhányat.
Valaki visszaadta a karomat, de ez nem lényeges. Most
meghalsz!! – kiáltotta Sesshoumaru és a
Toukijinnel lecsapott a boszorkára, de nem egy
átlagos támadás volt.
A kék villámokat, lángok
fonták körbe és így
találták el Kagurát. A
csapás több méter
átmérőjű volt. A démonnő
testét elnyelte a támadás
és száz méterrel arrébb
semmivé foszlott. A nyomában kicsavart
és hamuvá égett fákat
lehetett látni. Mindenkinek leesett az álla.
„Ekkor erőt adott volna át Sakuya, és
érzem, hogy ez az ereje negyede volt, amit
elhasználtam. Milyen erős lehet
igazából? Még sohasem
láttam rajta, hogy elfáradt. Amikor velem harcolt
megjátszotta, az elgyengültet, de utána
kétszer, akkora erővel
támadt.’’ – kavarogtak a
gondolatok Sesshoumaru fejében, de Inuyasha a
vállára tette a kezét és
visszatért a valóságba. –
Mit akarsz?
Csak gratulálok, hogy legyőzted. – mondta
elismerően az öccse és elindult a társai
felé segíteni. A démont
meglepték testvére szavai.
Néhány másodperc múlva
megérezte Kiyoshinak vérének a
szagát és elkezdett rohanni a lányok
felé.
Ebbe meg mi ütött? – kérdezte
Miroku.
Ki tudja. – válaszolt Sango és
feltápászkodott a földről a szerzetessel
együtt.
Érzem Sakuyának a vérének
az illatát, és egy másik erős
démonét. – szólalt meg
Inuyasha.
Akkor menjünk. – mondták egyszerre a
többiek és elindultak ők is arra, amerre
Sesshoumaru ment.
A férfi kiugrott a fák közül
és Sakuyáék előtt ért
földet. A lányok annyira megijedtek, hogy
hátrébb ugrottak egyet. A tűzdémon
semleges arckifejezéssel végignézett a
férfin és megakadt a szeme a bal
karján, amit nem fedett ruha. Kagome is ezt tette.
Sess… Sesshoumaru… a karod! – dadogta a
miko és a visszanőtt testrészre mutatott.
Újra a régi. – válaszolta
és belenézett a lila szempárba,
amelyek most mintha világítottak volna a
sötétben. Sakuya elfordította a
tekintetét.
Éreztem az előbb a felszabaduló erőt. Ugye tudod,
hogy ez csak egy kis része, amit kaptál?
– kérdezte az emberré voltozott
démonnő és leült egy fa
tövébe, de nem nézett a fiúra.
Tudom. Éreztem. – válaszolta fagyosan
és a csillagokat fürkészte.
Kagome! - kiáltott fel Sango és a
barátnője nyakába ugrott.
Sango! Jól vagytok? – aggódott a miko.
Túl éljük. –
válaszolt a fák közül
előlépő Inuyasha. Mögötte Miroku
sétált.
Táborozzunk le. Az előbb láttam egy megfelelő
helyet. – mondta csukott szemmel Sakuya.
Rendben. Mutasd az utat. – mondta Inuyasha és
hátára, vette a sérült
Kagomét, mert nem tudott lábra állni.
A lány felállt és bementek az erdőbe.
Folytatása következik…
| |