Az öröklét rabjai   1. könyv   7. jelenet   K: Kaylie J: James F: Felicia   *K sétál, már vadászott, és most csak úgy elvan a városban, és meglát egy férfit.* *J épp jön haza az egyik kocsmából, tipikus életunt alak, de hisz mindenféle misztikumban* *K hallgatja a gondolatait, és örül, hogy James nem részeg (annyira)* *J unottan baktat hazafelé, vagy már maga se tudja merre.* *K odamegy mellé.* Elnézést, uram… elkísérne egy darabon? *úgy gondolja, hogy még ráfér egy kis desszert.* *J először alaposan végigméri Kaylie-t, majd biccent.* Még nem is köszöntem, elnézést a modortalanságért. James vagyok K: Kaylie *kezet nyújt* J: Nos merre lakik a kedves hölgy? K: Abba az irányban *arra mutat, amerre James is menne, és közben arra gondol, hogy mégsem támadja meg, legalábbis nem most.* *Jameshez képest Kaylie kinézetre kislánynak néz ki* Neked ilyenkor nem kéne már otthon lenned? *kedvesen mosolyog* K: Nekem? Nem *elmosolyodik, és nem zavarja, ha látszanak a fogacskái.* *J tovább halad előre, nem veszi észre Kaylie fogméretét, mivel elég sötét van és amúgy sincs teljesen józan állapotban.* *K arra gondol, hogy ismét szeretné látni még James-t… úgyhogy már esze ágában sincs  megtámadni.   *J várja Kaylie-t a megbeszélt helyen, kicsit előbb érkezik, mert már nagyon várta a  találkozást, kicsit másnapos, de már józan.* *K megérkezik, és kibontakozik a sötétből.* J: Szervusz Kaylie. Örülök, hogy eljöttél. K: Szia. Reméltem, hogy nem hagysz cserben. *J rámosolyog Kaylie-ra, aki akár a lánya is lehetne, de ettől függetlenül szimpatikus neki.* K: Jössz sétálni? *mosolyog. Már kész a terve…* J. Persze. *veled bárhová* *K vigyorog, ezt hallotta…* *J ezt nem tudja.* K: akkor gyerünk… mondjuk arra *egy elhagyatottabb rész felé indul.* *J követi Kaylie-t, Miért megyünk arra… mutatni akarsz tán valamit? *mosoly* K: Bizony… meg fogsz lepődni. *J szereti a meglepetéseket és megbízik Kaylie-ban* K: Ugye… nem akarsz bántani? *mosolyogva kérdezi.* *gyanús, hogy Kaylie beleszeretett…* J: Ellentétben veled, azt sem tudom hová megyünk, szóval nem neked van okod félni. *K mosolyog, és most azért lehet, hogy James meglátja a fogait.* *J nagyot néz, Kaylie fogai elég természetellenes méretűek, biztos valami genetikai hiba. Van ilyen. *van… de azért a szeme is érdekes. Meg úgy alapból…* *Jamesnek a többi nem tűnik fel* J: Most már elárulnád végre, hogy hova megyünk? K: Már nem messzire… J: Mégis mit akarsz tőlem, kislány? *mosoly* K: Több vagyok, mint aminek látszom. És nem is kislány. *J szemében annak tűnik.* *K egy sikátorig vezeti James-t, és ott megáll.* *J Kaylie szemébe néz, nagyon kíváncsi.* Most végre megtudhatnám a szándékodat? *K szeme érdekesen csillog.* Teljesíthetem az álmodat. J: Nekem már nincsenek álmaim *elkomorul* K: Hogyne lennének… álmai mindenkinek vannak. *közelebb lép, és végigsimít James arcán* *J rámosolyog, még mindig nagyon kislánynak tartja Kaylie-t* K: Nem vagyok olyan fiatal, mint amilyennek látszom. *J mosolyogva kérdezi* Tudom, hogy nem illik egy nőtől megkérdeni a korát, de megtisztelnél vele, ha elárulnád. *K nevet* Huszonhét vagyok. Jól tartom magam, ugye? *J meglepődik, és megrázza magát biztos rosszul lát* K: A mesterem mégjobb… ő egyidősnek néz ki velem, csak már túl van a kétszázon. *ismét nevet* J: Hogy mid? Mestered? *K bólint* J: Elmagyaráznád végre, hogy mi folyik itt? *kezd ideges lenni* K: Nem jöttél még rá? Nem tizenhét éves kislány vagyok, akinek hülye fantáziája van. Tizenhét évesen eszembe se jutott volna ilyesmi. *J csak egyvalamivel tudja magyarázni ezt az egészet* Vámpír vagy. *legyökerezik, egész életében kutatott utánuk, és most őt találta meg egy…* K: Bizony. Kíváncsi voltam, mikor jössz rá. *J most még alaposabban végigméri  Kaylie-t* Ez, ez… hihetetlen. *K elmosolyodik* Nekem mondod? Veled ellentétben én nem hittem a vámpírokban... sőt, kiskoromban rettegtem tőlük. Tőlünk. J. Hittem bennük, de most hogy az egész valóra vált… *nem tud mit szólni* Szóval léteztek… *nem tudja, sírjon-e vagy nevessen* K: Áthozhatlak, ha akarod… csak rajtad múlik. J. Tényleg megtennéd? *csillog a szeme* K: Persze. *J csak a babonákból ismeri a vámpírokat, inkább rábízza magát Kaylie-ra* *K átöleli* *J izgul és most megjelenik benne egy másik érzés is, a félelem… az ismeretlentől* K: Készen állsz? *J hangtalanul bólint. Azt gondolja, hogy márpedig erre nem lehet készen állni* *K elmosolyodik* Igazad van, én sem álltam készen rá… J: Zavarba ejt, hogy hallod, amit gondolok. *pirul* K: Ne aggódj, már nem sokáig… J: Ezt hogy érted? *szeretne minél többet megtudni* K: A mester és tanítvány nem hallják egymás gondolatát. *J fejmozdulattal jelzi, hogy érti* *K rámosolyog, aztán hozzáhajol, és a nyakába mélyeszti a fogait.* *J sejtette, hogy ez fog történni, próbált felkészülni, ennek ellenére nem túl kellemes. Összeszorítja a fogait* *K majdnem a halálig szívja James vérét… kb egy-két perce lehet hátra. Leereszkedik vele együtt, James-t a földre fekteti, és melléje térdel.* *James-nek hirtelen áthalad a tudatán az ijedtség, és az, hogy talán nem szabadott volna belemennie ebbe. Csendben tűr. Sejti, hogy még csak most kezdődik* K: Ne félj… most áthozlak, ha tényleg akarod. De utána már nincs visszaút… J. Akarom! *most először határozottság csendül a hangjában* *K elmosolyodik, és felharapja a csuklóját, és James szájához tartja.* Akkor igyál. *J Kaylie csuklójához kap, és inni kezdi a vérét* *K felszisszen* *J nem hagyja abba, úgy érzi, mintha a hatalmat és az erőt szívná magába* *K viszont most már azért eléggé megerősödött, de fáj neki, ha nem is túl erős a vére, azért elég erős lesz James-nek.* *Jamesnek tökéletesen megfelel. Egyre jobban durvul* *K egy idő után elrántja a kezét, és hátraesik.* *J erre a fájdalomra végképp nem számított. Elesik, és dobálja magát a földön. K: Ne félj… csak a tested hal meg. Mindjárt vége… *J próbálja megérteni, és látott már ilyet filmen, de sosem gondolta volna, hogy ez ennyire fájdalmas. Hosszú percekig szenved, majd hirtelen változik meg minden. Felül és körbenéz* *K rámosolyog* *J nagy nehezen felkel. Megpillantja Kaylie-t, rámosolyog* Köszönöm. *K is felkel* Szívesen. *J zavarban van, nem tudja, hogy mit kezdhet most újonc vámpírként* K: Gyere… keresünk valami harapnivalót. *J követi Kaylie-t, nagyon jól érzi magát vámpírként* *F Kaylie-t keresi, csak reménykedhet, hogy Kaylie nem csinált megint valami ostobaságot. *K megérzi Felicia jelenlétét.* James… azt hiszem, most jobb, ha hazamész… J: Valami baj van? *nem szeretne egyedül maradni, nem ért semmit* K: Igen. Említettem, hogy van mesterem. És ő nagyon nem fog örülni, ha megtudja, hogy áthoztalak. *J megijed* Azt akarod mondani, hogy ez neked nem megengedett? K: Nincs joga megtiltani. *F keresi Kaylie-t érzi, hogy a közelben van, és nagyon rossz előérzete van, egy másik vámpír jelenlétét is érzi.* *J nem szeretne menni* Holnap találkozunk, Kaylie? K: Persze. Holnap megkereslek. Tudom, hol laksz. *gyorsan megcsókolja* Most menj… *James-nek meglepődni sincs ideje, engedelmeskedik a mesterének, hátat fordít és elindul* *K sóhajtva néz utána* F: Nocsak, Nocsak. Itt van a mi kis elveszett báránykánk. *nevet* K: Szia Felicia. Miért keresel? *Feliciában összeállt a kép, tudja, hogy mit művelt Kaylie, úgy dönt, hogy most az őszinteség próbája következik, és ettől függ majd a büntetés mértéke is* Nem szabad tán megnéznem, miben sántikál az én drága jó tanítványom? *K reméli, hogy nem fog rájönni Felicia, úgyhogy tagad mindent.* Dehogynem. Semmi rosszat nem csináltam. F. Megtudom, ha hazudsz. *kacsint* *K nevet* Ugyan már… Miért hazudnék? *egyébként lehet, hogy az utóbbi 10 évben már megszokták egymást, és valahol Kaylie is megszerette Feliciát… Csak azért tart tőle, nem is kicsit* F: Miért hazudnál? Jó kérdés, miért bíznék benned, még jobb kérdés. K: Nem csináltam semmit. F: Nem szeretném, ha erőszakkal tudnám meg, amit meg kell tudnom. *próbál hatni Kaylie-ra.* K: Nincs jogod bántani. És okod sincs rá *még bízik benne, hogy megúszhatja.* F: Nincs jogom? Ugyan. Veled szemben bármihez jogom van. Neked viszont nincs jogod hazudni nekem. K: Miből gondolod, hogy hazudok? F: Kiszámítható vagy, még mindig. És amíg nem változtatsz ezen, nem tudsz legyőzni. *K nyel* És mi… mit számítottál ki? *F nevet* Mutasd a kezed! *mondja negédes mosollyal* *K csuklóján már begyógyult a seb, de a heg még élesen látszik. Mutatja, mert nem tehet mást, és felkészül a legrosszabbra.* F: Nos, esetleg fel tudsz valamit hozni mentségedre? Vagy ezt értsem úgy, hogy megint megszegted a szabályt. K: Milyen szabály tiltja, hogy vámpírrá tegyek valakit? Már nem egynapos vámpír vagyok. Tudok vigyázni rá… F: Csupán csak azért, mert megtiltottam. Sokat fejlődtél az elmúlt évek alatt, de még mindig gyerek vagy. Az a férfi halandó életében is idősebb nálad… *szemforgat* K: Kérlek, Felicia, ígérd meg, hogy nem bántod… Nem fogok kudarcot vallani vele. F: Nem ígérek semmit, boldog lehetsz, hogy nem öltem meg ebben a szent minutumban. K: Miért vagy ilyen kegyetlen? F: Mert vámpír vagyok drága szívem, és nem Ember. Még mindig úgy viselkedsz, mint egy halandó. K: Én is vámpír vagyok… és Rob is az. Robert sincs ilyen érzéketlen, pedig idősebb nálad. Kérlek, James-t ne bántsd… az én felelősségem. F: Hogyan tudnál felelősséget vállalni pont te… aki még a saját érzései felett sem tud uralkodni? Robertot pedig hagyd ki ebből, ő sem volt mindig ilyen szentfazék. *K szemforgat* Miért akarod Jamest is megölni? Mindenkit elpusztítasz, a kit szeretek? F: Miért? A te felelősséged az én felelősségem. *nevet* Sz érzést akarom benned megölni, hogy végre az lehess aki fizikailag vagy. K: Vámpír vagyok, de vannak érzéseim. Neked is vannak, csak tagadod őket. *F nevet* Érzéseim... Nekem? Kacagnom kell. K: Máskülönben miért tartanál még mindig életben? Ha nem lennének érzéseid, már rég megöltél volna engem is. F. Nem tudsz megfogni, amit tettem és teszek, annak nem személyes oka van. K: Hanem? F: Nem tartozik rád. Ha majd eljön az idő megtudod. De eszem ágában sincs elmondani, amíg ilyen felelőtlenségeket művelsz. K: Nem vagyok rá kíváncsi. F: Ha nem lennél az, akkor nem erről beszélnénk már hosszú percek óta. Fáj, hogy még mindig azt hiszed, ennyi idő után, hogy át tudsz verni. K: Egyszer elmondod. Minek firtassam? F: Magadtól kérdezd, te firtatod. *nevet* És mégis, mit akarsz kezdeni Vele? *K lehajtja a fejét, és elmosolyodik, de nem válaszol* F: Ágyasnak ott van Robert… tán nem elég neked? K: Ez több annál. F: Magad se tudod, mit beszélsz. A szerelem illúzió, csak a halandókat vakítja el. K: Nem vakított el… De megszerettem. És szeretném, ha életben lenne. Ne bántsd őt, kérlek… tanulni akar. Nem olyan, mint a nővérem volt… James jó vámpír lesz. F: Nem bánom. Tehetünk egy próbát. De egyetlen apró hiba, és ő meghal, te pedig azt is megbánod, hogy a világra jöttél. *K elmosolyodik* Köszönöm. *F szándékosan nem mondja, hogy szívesen* Holnap bemutatod. Ez parancs. K: Ez természetes. F: Meglátjuk, tudsz-e felelősséget vállalni. Még én is nagyon meggondoltam, amikor beavattalak, több száz éves fejjel. De most takarodj a szemem elől. Nagyon sok mindet kell még megmutatnod a tanítványodnak. K: Tudom, hogy meggondolatlan és kiszámítható vagyok, nap mint nap az orrom alá dörgölöd… F: Mégsem változtatsz rajta *nevet* K: Máris megyek *Feliciára mosolyog. Azért valahol tényleg szereti. És elmegy.* *Felicia szerint marha mázlija van Kaylie-nak, hogy Felicia nem hallhatja a gondolatait.* *nah, ez biztos…* *F távozik*