Az öröklét rabjai   1. könyv   2. jelenet   R: Robert F: Felicia K: Kaylie S: Sarah   *R a társához megy, Feliciához.* *F még nincs otthon, még most indult haza a vadászatból.* *R leül a szalonban, és várja Feliciát.* *F kicsit fáradt… sokat mászkált ma… hazaér, benyit a szobába és ott találja Robertet* R: Szia, már vártalak… *F kicsit unottan néz, köszön majd levágja magát az egyik fotelbe.* R: Találkoztam két lánnyal… Az egyiket gondolom ismered. F: Tudod, hogy nem szeretem, ha azokat nézed ki, akiket én vacsorára. *morog magában* R: Miért, Kayliet nem vacsorának szántad. Akkor már nem lenne életben. A másik egyébként a nővére… Sarah. F: Milyen másik? Én csak Kaylie-vel találkoztam. Életben… túl hamar jössz rá… máris lebuktam volna előtted?... R: Le… de nem jó választás, ha engem kérdezel. Kaylie retteg. Mondjuk nem is csodálom… azok után, hogy megtámadtad. A nővére meg a vámpírok létezését is tagadja, és szerintem akkor is tagadná, ha vámpírrá válna. F: Ezeket a gyerekkori félelmeket hamar kiheverik. És megadtam neki a lehetőséget. Felőlem meghalhat… vagy ez, vagy az… R: Nem változol. Joh, majd meglátjuk, mit választ… F: Te pedig mindig belekötsz abba, hogy mit csináljak és mit nem. R: Ez a dolgom. F: Én sem avatkozom bele, az ilyen ügyeidbe… R: Csakhogy én a mestered vagyok. F: Vagy legalábbis megpróbálok. És ezért félnem kéne tőled? R: Nem, csak néha nem ártana engedelmeskedni is. F: Sosem voltam megalázkodó típus… R: Ezért mondom, hogy néha… F: Majd meglátjuk. El fog jönni, biztos vagyok benne. R: Ebben egyetértünk F: A nővére más kérdés… őrá nincs szükség(ünk). Milyen meglepő, legalább ebben nem kötekedsz. R: Nem vagyok kötekedős típus, csak ha nagyon muszáj. F: Mindjárt szakad a plafon. *kacsint* R: A nővérét majd elrendezzük. *nevet* *F is nevet* Miért érdekel téged ennyire a nővére? *kezd féltékeny lenni* R: Azért, hogy ne sok vizet zavarjon. Például ne kezdje el kerestetni Kaylie-t, ha egyszer eltűnik. F: Lárifári. Mellékes… egy egyszerű embert… könnyen el tudunk intézni. R: Bizony. F: Ha útba lesz… R: Akkor meghal. *F nevet* A humorérzéked azért még mindig megvan. R: Köszi, igyekszem. *nyelvetnyújt* *F rámosolyog…* *ez a mosoly pedig sokat jelent.* *R feltápászkodik a fotelból, odamegy Feliciához, és megcsókolja.* *F visszacsókol,  megint morog magában, hogy Robert minek kelt fel a fotelból…* *nah vajon… Robert ölbe kapja Feliciát, és beviszi az egyik szobába, és leteszi az ágyra.* *F arra gondolt, hogy neki a fotel is tökéletesen megfelelt volna.* *ugyan már… az ágy kényelmesebb.* F: Sok jó ember kis helyen is… *kacsint* *R vigyorog*   *F a megbeszélt helyen várja Kaylie-t… érzi, hogy el fog jönni. Várja Kaylie-t a híd alatt. *K megy a Hídhoz, ahol Felicia elvileg várja. Közben magát szidja, amiért itt van, és most mindene sajog, sokszor rájön a köhögő roham, stb… szóval kb félholtan ér oda, szerencsére nincs túl messze.* *F meglátja, hogy valaki közeledik, nagyon reméli, hogy Kaylie az* *K viszont nem ér oda a megbeszélt helyre. Kb ötven méter kéne még, amikor elesik, és kis híján elájul.* *F felismeri, hogy Kaylie az, azonnal odasiet, de segítség helyett inkább újra enni kezd belőle.* *K nyöszörög, másra nem nagyon képes…* *F látja, hogy Kaylie már a végét járja, elengedi, fölé hajol* Még meggondolhatod magad, de utána nincs visszaút! *K megrázza a fejét, hogy nem gondolja meg magát. És vámpír akar lenni.* *F érti, és pontosan ezt várta. Megharapja a csuklóját, és sietve Kaylie szájához tartja* *K inni kezdi Felicia vérét* *F hagyja… még.* *K viszont egyre mohóbb, ahogy kezd erőre kapni-* *F próbálja okítani Kaylie-t, hogy lassabban, és nyugodtabban, de látja, hogy Kaylie nem nagyon figyel rá.* *K nem nagyon hallja Felicia szavait. De ösztönösen próbál kicsit nyugodtabb lenni.* *F kezd szédülni egy kicsit… mikor már úgy érzi, hogy elég lesz, elrántja a kezét, és Kaylie-t ellöki magától, majd hátrál pár lépést.* *K visszazuhan a földre, és egy darabig egész jól érzi magát, aztán fájdalom járja át a testét. Rángatózik, hörög, sikít, végül pedig olyan, mintha meghalt volna. Aztán magához tér.* *F rámosolyog Kaylie-ra* *K felül.* *F segít felkelni Kaylie-nak, és int, hogy jöjjön utána.*   *F végre hazaér, és betámogatja Kaylie-t az ajtón* *Kaylie-t már nem nagyon kell támogatni. Most már jól van, meg vámpír, meg miegymás… És Kaylie meglátja Robertet* K: Szia. Tehát jól sejtettem… *Robertet egy pillanatra elkapja a nevetés, rámosolyog Kaylie-ra, és köszön.* Int Feliciának, hogy* Hát elhoztad… *F lelép vadászni, mivel ő még éhes.* *K mosolyog, és lehuppan egy fotelba. R: Érezd csak otthon magad! Bár amint látom, lehet feleslegesen mondom. K: Miért van az, hogy aki keres titeket, az véletlenül sem talál meg, ellenben, aki nem hisz a vámpírokban, azt kiszemelitek? Ne aggódj, pofátlanul otthon érzem magam. R: Honnan gondolod, hogy nem talál meg… én inkább úgy mondanám, hogy nem éli túl, a találkozást. *Robertet nem zavarja, bár ő továbbra is áll.* K: Joh, nem gondoltam végig teljesen. Öhm... a pofátlanság netovábbja, tudom, de nincs kedved neked is leülni? Kisebbségi komplexusom van* *Robertet nem zavarja az őszinteség, és ez a stílus. Kifejezetten szimpatikus neki, lecsüccsen Kaylie mellé* *K mosolyog, és nagyon tetszik neki Robert… kb az arcára van írva.* Egy valamit nem értek... miért pont én vagyok az, aki túlélte a találkozást? R: Én nem tudtam az egészről, Felicia szokás szerint nem mondott el nekem semmit. K: Azért én örülök a döntésének. R: Felicia nekem azt mesélte, hogy nálad földhözragadtabb emberrel ritkán találkozik. Nem tudom, miért pont te kellettél neki. K: Pedig nem kellett volna messzire mennie, ha nálam földhözragadtabbat keres. *nyelvetnyújt* *R nevet* Igen, amint láttam, a nővérkéd talán még rosszabb. K: Sokkal rosszabb… Ha megtámadtad volna, szerintem akkor sem hiszi el. De édes lenne, ha bemutatkoznék neki! R: Megteheted. *F visszaér a vadászatból, tiszta ideg, és megáll a szoba közepén, épphogy csak köszön.* K: Szia mi történt? *R Feliciára néz* F: Kaylie! Az ostoba testvéred… nyüzsög a város a rendőröktől. *morog, meg minden baja van* *K az ajkába harap.* *R nevet, és Feliciára néz…* Megöljem? K: Ne! F: Kaylie! Mást úgyse tudunk vele tenni… épp elég nagy bajt csinált. K: Tudom… De… Még mindig a testvérem. *F nem hagyja abba a hisztit* Meg kell halnia! Egyszer úgyis megtudja. K: Megkeresem és… *nem igazán van fogalma róla, hogy mit csináljon* *F és R nevet* R: Keresd. *F nem nagyon van oda az ötletért, de látja, hogy nincs más választása, mivel 2 egy ellen, szóval belemegy.* Keresd. K: Kösz az engedélyt. *és már megy is, egyelőre olyan sebességgel, amilyenre képes.* *R előre tudja, mire készül Kaylie, elvégre hallja a gondolatait* *K kutat Sarah után, és nagy-nehezen megtalálja, mondjuk mikor Sarah hazafelé megy…* *és már legalább hajnal 2 óra van.* *S nagyon ki van készülve, a drága hugicája már egy napja eltűnt. A szeméből potyognak a könnyek. *K egy sötét árnyékból figyeli Sarah-t, és azon gondolkozik, hogy vajon sikerülhet-e a terve.* *S nem lát és nem hall már semmit, nagyon ki van borulva… egyenes úton halad az idegösszeomlás felé.* *K meg úgy dönt, hogy ennyi épp elég volt. Kilép az árnyékból, hogy Sarah meglássa.* *S szívbajt kap…* Istenem… *azt hiszi megőrült…* Kaylie? *K elmosolyodik.* Igen, én vagyok. S: H… hogy… nézel… ki? *K nevet* Most sem hiszel nekem? S: Mit csináltak veled, hugicám? *arra gondol valami különös kábítószer lehet* K: Semmi bajom. ugyan már… *most hallja Sarah gondolatait.* Nem vagyok drogos. *S még mindig nem hisz neki, most már tényleg azt hiszi, hogy ő maga őrült meg* Megcsipkedi magát, hogy álmodik-e.* *K odamegy hozzá, egészen közel.* *S hátrál. Kaylie. szemébe néz* Ez nem létezik! ÁLMODOM! K: Ne félj… nem bántalak. *S elfordítja a pillantását és keservesen sírni kezd, már nem talál más kiutat, más  megoldást… de nem képes hinni.* *K odamegy hozzá, megöleli, és a szemébe néz.* Ne sírj… nem haltam meg. Itt vagyok.  Inkább fogadd el. *S is megöleli Kaylie-t, és nem engedi el, halkan suttogva mondja* Sajnálom… sajnálom, hogy annyit kiabáltam veled… és nem hittem neked. K: Most már nem számít. Ha ez vígasztal, fordított esetben én sem hittem volna el. *Sarah-nak most csak az számít, hogy megtalálta a hugicáját, semmi más nem számít.* *K szorosan öleli Sarah-t, és suttog* Veszélyben vagy. Engedd meg, hogy áthozzalak, és akkor életben maradhatsz. *S nem válaszol… nem tudja felfogni az egészet, nemhogy még "ezt" kérdezzék tőle.* K: Kérlek, Sarah… Ha nem teszem meg, akkor megölnek. Nekik nem számít az életed.  Egyedül nekem számít. *S sír…* De miért? Nem ártottam Nekik. K: Tőlük kérdezd. Én csak azt tudom, hogy meg akarnak ölni téged. *S nagyon fél, még mindig nem akar hinni, de egyúttal vonzza a kíváncsiság is.* *K azért aggódik… mi lesz, ha nem sikerül?* Örökké élhetsz. *S annyit súg sírva Kaylie fülébe, hogy *nem akarlak elveszteni* K: Engedd el magad. Ne félj, megtartalak. *azért jóval erősebb lett, mint volt. Feliciának erős a vére.* *S szorosabban öleli Kaylie-t, nem tudja, hogy mi fog történni… de próbál lazítani.* *K pedig kb lefogja Sarah-t, a nyakához hajol, belemélyeszti a fogait, és szívni kezdi a vérét.* *S felsikít, próbál szabadulni, de Kaylie nagyon erősen tartja* Ne! *K viszont továbbra is szívja Sarah vérét, és csak akkor engedi el, amikor Sarah néhány percen belül meghalna.* *S teljesen el van gyengülve… már nem sok élet maradt benne* *K pedig a körmével sebet ejt a nyakán, a másik kezével továbbra is szorosan tartva Sarah-t.* *S ösztönösen a vér forrása felé hajol, majd óvatosan szívni kezd* *K felszisszen. Ő most először tapasztalja, hogy milyen, ha egy vámpírnak vérét veszik… és nem valami kellemes.* *S egyre erősebben és határozottabban szív, Kaylie-ba karol, amint erőre kap kicsit* K: Elég! * mikor érzi, hogy nem bírja tovább, eltaszítja magától Sarah-t.* *K hanyatt esik* *S elesik, és iszonyúan szenvedni kezd… dobálja magát a földön* K: Ne félj… csak a tested hal meg. *gyanús, hogy a vámpíros filmjeiből szedte ezt.* *S meg sem hallja ezeket a szavakat, nem tudja, mi történik vele, egyre jobban érzi a halál közeledtét. Egy pillanatra még a lélegzete is megáll… majd lassan feltápászkodik, a kezére néz… látja a változást már a bőre színén is.* *K felsóhajt* Sikerült. *S nagyon szédül, semmit sem ért, és félve tesz pár lépést a hugicája felé.* *F még mindig idegeskedik…  még nem tudja mit művelt Kaylie.* *R a távolból figyelte Kaylie ügyködését.* *F elindul hazulról Robert után, nem bír tovább egy helyben maradni.* *S továbbra is szendén nézeget körbe* *K pedig próbálja nyugtatgatni, stb…* R: Jó estét, fiatalok. *kilép a rejtekhelyéről* *K ijedten felnéz* S: Te? Te itt? *még mindig nem tudja mi történik körülötte, teljesen össze van zavarodva.* R: Talán meglepő? Kíváncsi voltam, sikerrel jár-e Kaylie. *K nyel.* Nem hagyhattam, hogy megöljétek! R: Ezek után is megtehetjük. *S már nem talál olyan dolgot ezen az estén, ami őt ne lepné meg* *F odaér, hamar felméri a helyzetet* KAYLIE! *S nagyon megijed az érkezőtől* *K kb ugrik egyet ijedtében.* Öhh... szia, Felicia. *F vicsorog* Veled majd még később számolunk! Mondtam hogy öld meg! *egy pillanatra Robertre néz… te meg miért nem akadályoztad meg? *S. mindjárt összeesik, nem túl erős vért kapott és éhes is* R: Meg kellett volna akadályoznom? Először téged kellett volna lefogni, hogy Kaylie-t ne változtasd át. *K bizakodva tekint Robertre.* *F Robertre néz szúrós szemekkel* Már megbocsáss, de én már majdnem kétszáz éve vagyok vámpír… ez meg még csak 1 napja! *most nem érdekli senki véleménye* R: A te teremtményed. Neked kellett volna megakadályoznod. *F elkapja Sarah-t, lefogja, majd hirtelen mozdulattal durván a nyakába harap* *K felsikolt* *S képtelen védekezni* *R odaugrik, és lesöpri Sarah-ról Feliciát* *Feliciának feltett szándéka megölni Sarah-t… megtántorodik, erősen Robert nyakába karmol, majd a legközelebbi falhoz hajítja… majd újból Sarah-ra tapad.* *S összecsuklik* *R gyorsan összeszedi magát, és ismét leszedi Feliciát Sarah-ról, de most le is fogja.* *K meg kb csak sikít* *F tudja, hogy ezt már Sarah nem fogja túlélni erősebb vámpírvér nélkül… *megfordul, majd mosolyogva Robert szemébe néz* Menjünk haza! R: Ne csináld… *rosszallóan néz Feliciára, és inkább szomorú, mint dühös.* *F már elhatározta magát, nincs szüksége Sarah-ra* Menjünk! *S haldoklik* *R elengedi Feliciát, és odaugrik Sarah-hoz, és feltépi a csuklóját.* Igyál, kislány… nem hagylak meghalni. Felicia, te meg foglalkozz a saját teremtményeddel! *F megáll egyhelyben és nevet, meg fogja ölni Sarah-t, ha nem most akkor később… Most készül megadni Kaylie-nak a büntetést* Arra nem gondoltál, hogy ebbe akár te is belehalhattál volna?? *S minden erejét összeszedve, issza Robert vérét* *K megrázza a fejét.* *F gondolkozik a büntetésen, de közben egyre kevésbé haragszik Kaylie-ra… pont ezért kellett neki.* *Kaylie-t eléggé megviselte ez az egész.* F: Gyere velem Kaylie! *itt akarja hagyni a boldog párocskát. Ártatlan ábrázattal néz… már amennyire egy vámpírból kitelik.* *S közben kicsit erőre kap, közelebb hajol Roberthez, a szemébe néz...* Köszönöm. R: Mintha említettem volna, hogy ne játssz olyan erőkkel, amiket nem ismersz. *S nem tud mit válaszolni, de most már kénytelen hinni a vámpírokban.* *K sóhajt, és megbízik Robertban, hogy nem hagyja meghalni a nővérét. De megy Feliciával.*