9. fejezet

            Örök szerelem

-         Te végig gondoltad egyáltalán, hogy mit tettünk? – szidta Lovasát Tövis.

-         Igen – felelte határozottan Murtagh – A helyes utat választottunk.

Tövis kérdően hátranézett, Ugye tudod, hogy ezt még nagyon meg fogjuk bánni?

-         Tudom. – sóhajtott a fiú.

Hangtalanul repültek a Gerinc magas fái fölött. Kora reggel volt, a nap éppen most kelt föl. Egy vörös tűzgolyó szelte át a felhőket, hátán lovasával. Tövis és Murtagh mély hallgatóságba burkolózott, mindkettejüknek az elmúlt nap eseményei kavarogtak a fejükben.

Egyszer csak egy hatalmas lila sárkány vágódott ki az egyik gomolyfelhő mögül. Épp rá akarta vetni magát a döbbenettől lebénult Tövisre, mikor a lila sárkány lovasa felkiálltott:

-         Murtagh?! – döbbent meg a lány.

-         Lina! – csodálkozott a fiú.

A két sárkány leszállt egy tisztásra, s lovasaik egymáshoz futottak, majd szenvedélyesen megölelték egymást. Hosszú percek után, végül megszólalt a fiú:

- Te mit csinálsz itt? – kérdezte döbbenten Murtagh.

- Azt keresem, aki foglyul ejtette a legjobb a barátaimat. Egy ideig követtem, de valahol errefele nyoma veszett. – Lina szeme veszedelmesen megvillant - Volt egy tervünk… - azzal beszámolt, hogy, s miként tervelték ki a tojáslopást Eragonnal és Rorannal, mi történt Uru’baenben és hogy kezdte el keresni a foglyul ejtőt. Murtagh ezalatt figyelmesen hallgatta, majd lehajtotta a fejét, s csendesen így szólt:

- Én voltam. De én is mentettem meg őket.

- Mi? – A lány szeme villámokat szórt. – Te húztad keresztül a terveinket? Miért? Nem tudom elhinni…

- Kérlek hallgass meg, akkor talán megérted. – kérlelte Murtagh.

- Hát jól van. – egyezett bele végül Lina. – De ajánlom, hogy megfelelő magyarázattal szolgálj!

- Megfelelő lesz, hidd el. – mosolygott Murtagh, de a lány arca rezzenéstelen maradt.

- Mikor megismerkedtünk, közel 2 hónapja, nem voltam teljesen őszinte hozzád. Belátom, hogy ez nagy hiba volt, de hidd el, féltem, ha megtudod az igazat, gyűlölni fogsz. Tehát, én nem csak Uru’baenben élő lovas vagyok, hanem én vagyok Galbatorix lovasa. – Bola mérgesen felhorkant és füstfelhőt lövellt ki orrlyukain. – Nem önszántamból csatlakoztam hozz, elhiheted. Meg kellett esküdnöm neki az ősnyelven, nem volt más választásom, és most már nem is lesz. Tudja az igazi nevünket! – magyarázkodott a fiú kétségbeesetten. – Amikor Eragon bejutott a kincstárba, meg kellet akadályoznom, hogy elvigye a tojást. Vele volt Roran is, őt elkábítottam, nehogy valami ostobaságot tegyen és keresztül húzza a tervünket Tövissel. Mindent előre kiterveltünk. Mikor Eragon nem figyelt rám, őt is gyorsan elkábítottam. Rorant sikerült először kimentenem a tojással együtt. Akkor azt hazudtam Galbatorixnak, hogy meghalt. Ezt el is hitte. A testvérem már nehezebb eset volt. – Lina szeme elkerekedett. – Igen, Eragon a testvérem. Hiába találtam ki mindenfélét, Galbatorix nagyon vigyázott rá. Aztán egyszer éjszaka belopóztam hozzá, hogy elvigyem. Akkor elkezdett kiabálni velem, majdnem felverte az őrséget. Le kellett ütnöm, hogy abbahagyja. Épp az utolsó pillanatban menekültünk el Tövissel. Aztán néhány napig bujkáltunk a Gerincben. És most itt vagyok. Megértem, hogyha most gyűlölsz és megvetsz. Csak egy szavadba kerül, és soha többé nem látsz. De kérlek, ne hozz elhamarkodott ítéletet. Ha várnom kell a válaszodra, várok, ameddig csak akarod.

Lina először nem szólt, csak belenézett Murtagh könnytől csillogó szemeibe. – És most mi lesz? Galbatorix meg fog ölni, ha megtudja, mit tettél, és ezt nyilván már tudja is. Ha nem öl meg, akkor halálra kínoz.

-         Vállalom a következményeket. Így senki nem mondhatja, hogy gyáva voltam. – Murtagh elfordította a fejét, és halkan hozzátette: - Legalább nem lesz több baj velem.

-         Én szeretlek! – tört ki Lina. – Mindegy, hogy milyenek a körülmények. Szerettelek akkor és most is. Hiszen segítettél, pedig nem kellett volna. Feláldoztad az életeted, hogy megmentsd a testvéredet és a szeretteidet!

 Gyengéden megfordította a fiú arcát és a szemébe nézett. Tekintetükön átizzott a szerelem. Murtagh tudta, hogy Lina megérti őt. Ez volt életük legboldogabb perce. Átölelte a lányt, s mindkettejük szeméből örömkönnyek potyogtak. Murtagh úgy érezte, hogy megállt az idő. Nincs jó és rossz, nem létezik sem Galbatorix, sem a vardenek. Senki a világon, csak ők ketten, s a szerelmük. A fiú megcsókolta Linát, aki még szorosabban ölelte magához Murtaghot. Aztán óráknak tűnő percek után a lány eleresztette és megkérdezte:

-         Mi lesz velünk?

Murtaghot lehűtötték ezek a szomorú szavak.

-         Nem tudom. – válaszolta elkeseredetten.

-         Egy biztos – Nem térhetsz vissza Uru’baenbe.

-         Te is tudod, hogy ez lehetetlen. Köt az eskü.

-         De ha visszamész, a király meg fog ölni. – könyörgött Lina.

-         Túl fontos vagyok a királynak. – makacskodott a fiú.

-         Murtagh, kérlek! Miért kell szenvedned? – zokogott a lány.

Murtagh gyengéden átölelte szerelmét.

-         Nincs más választásom. És ezt te is tudod a szíved mélyén, csak nem akarsz beletörődni. Én is szeretlek, de te jobbat érdemelsz nálam.

-         Hagy döntsem el én, hogy ki illik hozzám és ki nem. Én téged szeretlek, és senki mást! – majd abbahagyta a sírást és határozott hangon kijelentette: -  Veled megyek!

-         Mi?! – döbbent meg Murtagh. – Ezt nem engedhetem…

-         Nem fogsz lebeszélni róla. Jól hallottad. Veled megyek.

-         De ez veszélyes! Meg is ölhetnek.

-         Nem kell félteni.

-         Tudom, de nem bírnám ki, ha valami bajod esne miattam.

-         Én sem, ha neked. Tehát a legjobb, ha együtt maradunk és vigyázunk egymásra.

-         És Bola?

-         Ő Uru’baen kapuin kívül fog maradni.

-         Hát jó. – egyezett bele kelletlenül Murtagh. – Van más választásom?

-         Nincs. – mosolygott a lány, majd a fiú nyakába borult s megcsókolta.