7. fejezet

            Az igazság hazugsága

Eragon már jó ideje pihent, mikor a fejébe hasított egy érzés, és felugrott.

-         Roran! – kiabálta kétségbeesetten. – Hogy tudtam elfelejteni? –kérdezte szemrehányóan magától.

-         Biztonságban van. – felelte nyugodtan Murtagh. – És Saphira is. – tette hozzá mosolyogva.

Eragon boldog volt, részben, mert Saphira és Roran biztonságban vannak, részben azért, mert Murtagh nem tud Lináról és Boláról.

-         Folytassuk a tegnapi beszélgetést. – jelentette ki Murtagh. – Gondolom, érdekel a vége.

-         Igen. Hogy szöktettél meg? – kérdezte Eragon, majd leült és nekilátott a reggelinek.

-         Hogy hogyan? Hát az elég nehézkes volt. Mindent pontosan kiterveltünk Tövissel. Bementem hozzád, mikor aludtál és megpróbáltalak felkelteni - na meg közben mondtam, hogy maradj csendben. – szúrós tekintettel nézett Eragonra, amitől a fiú lesütötte a szemét. – Gondolom, erre emlékszel.

-         Igen. – motyogta az ifjú.

-         De mikor felkeltél, és tudatosult benned, hogy ki vagyok, elkezdtél üvöltözni és majdnem felverted az őrséget. Sajnálom, nem volt más választásom. – szemében a megbánás csillaga fénylett. – Azért fáj a fejed is. Az őrök majdnem elkaptak, de szerencsére Tövis még időben elrepült velünk. És most itt vagyunk.

-         Azt tetted, ami a leghelyesebb volt. - Eragon feje kavargott a rengeteg kérdéstől. Egymás után darálta őket.

-         Miért mentettél meg? És miért kábítottál el a kincstárban? – ekkor eszébe jutott a smaragdzöld ékkő. – Hol a harmadik tojás?...

-         Akkor, talán kezdem az elején, ezt a siralmas történetet. Az Ikrek pontosan kiterveltek mindent és megrendezték a halálomat. Elvittek Galbatorixhoz. Ott fogságban voltam  és addig kínoztak, amíg el nem mondtam nekik mindent a vardenekről, Saphiráról és rólad. – Murtagh arca fájdalmasan megrezzent. Szeme könnyes lett. – Hidd el nekem, nem volt választásom, előbb-utóbb úgyis rájöttek volna. Ezek után engem is megmutattak a két tojásnak, mert Galbatorix remélte, ha már testvérek vagyunk, bennem is megvan az a tehetség, hogy Lovas legyek. És uralkodni akart felettem. Hát, Tövis kikelt nekem. Ennek nagyrészt örültem, hisz lett egy sárkányom. De tudtam, esküt kell majd tennem és örökké a rabszolgái leszünk. Néha nem is voltam ura a cselekedeteimnek, az eskü miatt. A kincstárban az volt a feladatom, hogy elkábítsalak és börtönbe zárjalak. Arra nem terjedt ki a feladatom, hogy ki ne szabadítsalak, így megtettem. Rorant azért bántottam, mert féltem, nehogy valami helytelent tegyen és akkor végünk lett volna. Az az őr, hát igen, hiába mondtam neki, hogy elintézlek én, nem hallgatott rám. Ezért használtam ki az alkalmat, csak így tudtam megoldani, hogy minél kisebb legyen a kockázat.

-         Megértelek. – mondta együtt érzően Eragon. – És mi van a tojással?

-         Az is jól van. – mondta sejtelmesen Murtagh.

-         Mi? – csodálkozott Eragon.

-         Rorannál van. Végül is, az unokatestvérem. Galbatorix azt mondta, akadályozzam meg, hogy elvigyed a tojást. Azt megakadályoztam. De Roranra ez már nem terjedt ki, úgyhogy amikor megszöktettem, magával vitte a tojást is.

-         Ezt nem hiszem el. Te végig minket segítettél?

-         Amiben tudtam, abban segítettem. Tudom, hogy gyűlölsz és megvetsz engem, de próbálj meg megérteni.

-         Tévedsz. Én nem gyűlöllek, főként most, hogy tudom az igazságot. A testvérem vagy, még ha nem is mindig viselkedtél úgy. De most mi lesz? Neked Galbatorixot kell szolgálnod.

-         Tudom. Épp ezért vagyok nagy bajban, de ez az én gondom. Nem kell foglalkoznod vele.

-         Dehogynem. Az adósod vagyok és a testvéred. Nem hagyhatom, hogy Galbatorix rabszolgája legyél.

-         Nem tudsz segíteni. Én megtettem amit tudtam. Most pedig visszamegyek, és vállalom a következményeket.

-         De abba belehalhatsz!

-         Túl fontos vagyok a király számára. Te menj és tedd, amit tenned kell. Én is azt teszem.

-         Rendben. De megígérem, hogy egy napon kiszabadítalak. – fogadkozott Eragon.

-         Örülök, hogy így gondolod. – mosolygott a fiú. Majd szomorúan hozzátette: - De rajtam, légy akármilyen elszánt is, nem segíthetsz. Törődj bele. Most már mindent tudsz. Ég áldjon! – azzal felült Tövisre, és elrepült a távolba, otthagyva Eragont kavargó érzelmeivel.

A fiú nem tudta, mi lesz most. Kereste a kapcsolatot Saphirával, és nagyot dobbant a szíve.

Na mi újság? – érdeklődött a sárkány.

Saphira! – tört ki a fiúból a megkönnyebbülés érzelme. – Hol vagy?

Mögötted. Rorannal együtt.

Eragon megfordult, és nem hitt a szemének. Az erdő szélén ott állt Saphira, Rorannal az oldalán.