Robert elõvett egy apró kulcsot, és kinyitotta a vitrint. Felemelte az üveg tetõt, és az aranylánc alá csúsztatta a kezét. Az ovális smaragdot gravírozott arany övezte. A drágakõ sima felülete mintha magába szívta volna a csillár fényét. Prue nem tudta kivenni az arany foglalatba vésett aprócska jeleket, de az emlékei mélyén mintha mocorogni kezdett volna valami. A jelek valahonnan ismerõsek voltak. Robert nagyon óvatosan emelte fel az ékszert a bársony állványról. - Még hátra van néhány részlet kidolgozása, de Claiborne végülis beleegyezett, hogy ezt eladja nekem. Prue-ba belenyilallt a féltékenység. El sem tudta képzelni, milyen lehet egy ilyen páratlan szépségû ékszert birtokolni. - Fel sem tudom fogni, miért akarná eladni. Több, mint gyönyörû - vallotta meg Prue. - Lélegzetelállító. - A viselõjének is lélegzetelállítónak kell lennie - mondta Robert, miközben Prue nyakába tette az aranyláncot. A vitrin fölött arany keretes tükör lógott. Prue vetett egy pillantást a tükörképére, fõképp az éppen hogy csak a torka alatt díszelgõ, tündöklõ smaragdra. Látta, hogy Robert hátrább húzódott. Megfordult, és a pillantásuk összetalálkozott. - Hová mész? - kérdezte Prue. - Csak hátrébb akartam állni, hogy jobban lássalak téged és a nyakláncot. Összetartoztok. Prue hallotta, hogy az óra elüti az éjfélt. A fények hirtelen kialudtak. - Boldog új évet! - kiáltotta mindenki egyszerre, majd koccintások hangja és fütyülés következett. Prue hallotta a kipukkanó pezsgõsüvegek hangját, és az emberek nevetését. De hová lett Robert? A távolban tûzijátékok durrogtak, ám ahhoz túl messze voltak, hogy bevilágítsák a helyiséget. Prue szemei még nem szokták meg a sötétséget, de azt világosan látta, hogy azt kívánta, bárcsak Robert ne lépett volna távolabb tõle. Oké, ismerte be magában, szóval hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem hiszek az újévi hagyományokban, és valójában azt szeretném, ha megcsókolna. Meg se moccant attól való félelmében, hogy Robert esetleg nem találja meg. Ha egyenesen felé indulna, akkor õ a helyén maradva várná. Érezte, hogy kavarog elõtte a levegõ, megérezte a könnyed szellõt, a szinte észrevehetetlen, finom mozgolódást. Aztán a férfi szája a szájára forrt. Prue behunyta a szemét, és úgy érezte, mintha száguldana az idõben. A teste egészen átforrósodott. Soha nem tapasztalt még ennyire erõteljes, és teljesen elepesztõ csókot. Úgy érezte, mintha minden receptora még érzékenyebbé vált volna, csak hogy minél jobban átadhassa magát Robert csókjának. Semmi sem volt hozzá fogható. És a csók mégis egyre komolyabb, egyre intenzívebb lett, egészen addig, amíg minden szertefoszlott, kivéve az egymáshoz tapadó ajkakat, az ízeket, az étvágyat, a hatalmat. A fények visszakapcsolódtak. A csók véget ért. Prue hevesen zihált. Lassan nyitotta ki a szemét, mintha álomból ébredt volna. El akart veszni Robert kék szemeiben. Látni akarta bennük, hogy Robert pontosan ugyanazt akarja, amit õ. De nem volt ott senki. Mikor egy kicsit elfordult, látta, hogy Robert a közelben áll. A férfi végig Prue-ra mosolygott, miközben kikerülte a közöttük lévõ párt, akik csókolóztak. Egy férfi Prue-nak ütközött, elmormogott egy "Elnézés"-t, aztán továbbment. Mielõtt Prue-nak ideje lett volna elgondolkodni vagy bármit reagálni rá, Robert közel húzta magához. Prue a férfi nyaka köré fonta a kezeit, és újra meg akarta csókolni. - Épp ideje volt, hogy vissza gyere - mondta neki. Ajkaik édes, regényekbe illõ romantikus csókban forrtak össze. Prue annyira kétségbeesetten akarta, hogy megismétlõdjön, amit az imént kapott, hogy lábujjhegyre állt, és szorosan Robert testéhez simult, azt remélve, hogy a férfi még szenvedélyesebben csókolja. Ám helyette a férfi szája csak gyengéden érintette az övét. Prue nem érezte az izgalmat, a szenvedélyt, vagy akár a vágyakozást, amit alig néhány másodperccel ezelõtt még igen. Robert befejezte a csókot, és kedvesen mosolygott. - Jobb késõbb, mint soha - mondta. Prue zavartan bámult rá. - Mirõl beszélsz? - Nem találtalak a sötétben - mondta neki a férfi. Prue érezte, hogy a szíve hevesen dobogni kezd, és a halántékaiba vér tódul. - Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte. - Egy csók pontban éjfélkor annyira… hogy is mondjam... költõi lett volna. De egy pillanattal késõbb is legalább olyan édes volt. Prue-nak elakadt a lélegzete, amikor rájött, hogy mi történt. Nem Robert-t csókolta meg éjfélkor. De ha nem õt, akkor kit?