Serena Frederick kipöccintette a konyha fehér spalettás ablaktábláit, és kibámult az éjszakába. A sötét felhõkkel borított San Franciscoban telihold volt. A ködön át látni lehetett a szemközti lakóház pislákoló fényeit. Serena szíve nagyot dobbant, amikor óriási villám hasított át az égen. A dörgés végigdübörgött az elektromossággal teli levegõben, és Serena minden csontja beleremegett. A járda csak úgy fénylett a ráhulló esõtõl. Sápadt kezével idegesen végigsimította vállig érõ szõke haját. Érezte, hogy valami baj van. A tarkóján lévõ finom kis pihék bizseregni kezdtek. Valaki figyeli - figyeli, és várja, hogy alábbhagyjon az ébersége. Már rég beletörõdött abba, hogy a sors boszorkánynak szánta, de még mindig meg-megborzongott, ha a város védtelen pontjain megbújó gonoszra gondolt. Serena ellene harcolt élete mind a huszonnyolc évében, hisz egy olyan világban élt, aminek a létezésérõl csak kevesen tudtak, boszorkányok, warlockok, démonok és szörnyek között. Kirázta a hideg, miközben azon töprengett, vajon a gonosz most épp milyen alakban vadászik rá. Volt mitõl tartania. Serena megrázta a fejét. Ne legyél már ilyen paranoiás, mondta magának. Csak a vihar miatt vagy ilyen feszült. Kinyitott egy konzerv macskaeledelt, és egy edénybe kanalazta. - Gyere drágaságom! - kiáltotta, és kisétált a folyosóra. A fehér sziámi macska ékszerszerû, gyönyörû kék szemeivel Serenát nézte, és dorombolt, mikor a nõ a padlóra tette a tálat. - Jó kislány - mondta Serena, miközben a falatozó kedvenc hátát simogatta. Az ujjai közé vette a macska nyakörvén csüngõ arany medált, ami egy körön belül három egymásba kapcsolódó félkörívet ábrázolt. A triquatra - a jó szimbóluma. Serena ugyanezt a szimbólumot tetováltatta a kulccsontja alá, hogy szerencsét hozzon. Hatalmas mennydörgés kíséretében újabb villámlás fénye árasztotta el a szobát. A lakás lámpái le s föl kapcsolódtak, és Serena ismét teljes testével beleborzongott a félelembe. - Kell egy védõbûbáj - mondta halkan. - Csak hogy megnyugodjak. Bement a konyhába, vörösbort töltött egy ezüst kancsóba, és visszasietett a nappaliba. A kancsót egy alacsony, kerek, sötétkék terítõs asztalkára tette. Letérdelt, és végignézett az elõtte lévõ meggyújtatlan, körben elrendezett színpompás gyertyákon, a tálnyi gyógynövényen, és a szertartási tõrön. Vett egy mély lélegzetet, és a mutatóujjával óvatosan megérintette a hozzá legközelebb álló gyertya kanócát. - Tûz! - suttogta. Az ujjbegyébõl kicsinyke láng bukkant elõ, és a gyertya meggyulladt. Aztán meggyújtott még egyet, aztán még egyet, míg végül mindegyik fényesen tündökölt. Serena behunyta a szemét, és egymáshoz szorította a két tenyerét. Csak hogy megnyugodjak - emlékeztette magát, majd kinyitotta a szemét, és belekezdett a varázsigébe. - Mélységes föld õsi lénye - kántálta a mellkasa elõtt keresztbe font karokkal -, Nap és Hold ura. Védelmezz boszorkány utamon, ebben a szent körben. Kérlek, oltalmazd e teret, és küldd le rám a Nap erejét. Ekkor egy gyenge fuvallat kioltotta a gyertyákat. Serena hallotta a macskája nyugtalan, szapora lábdobogását, amint az végigrohant a folyosón. A tarkóján ismét égnek állt a szõr. Valaki tényleg figyelte. Serena tudta. Valaki közvetlenül a háta mögött állt. Serena összeszedte a bátorságát, és hátrafordult. Elakadt a lélegzete, amikor meglátta a szoba sötétjében lebegõ férfit. Kicsoda, gondolta idegességében. Ki ez? A férfi kilépett a fényre. A kezei össze voltak kulcsolva a háta mögött, és mosolygott. Ismerem ezt az arcot, gondolta Serena, és megkönnyebülten felsóhajtott. Hála az égnek. - Mit keresel itt? - kérdezte. Ám a barátja egy szóval sem válaszolt. Serena felállt, elmosolyodott, és közelebb lépett hozzá. - Mi ez az egész? Ismét nem jött válasz. Serena érezte, hogy valami nincs rendben, amikor a férfi elõhúzta a kezét a háta mögül. Alig kapott levegõt, amikor meglátta, mit rejteget. A gyertyafényben megvillant a kétélû kés hosszú pengéje. A férfi szorosan fogta a vörös és kék kövekkel kirakott arany markolatot. Serena szólni akart, de még mielõtt bármit mondhatott volna, megérezte a gyomrába hatoló kés okozta égetõ fájdalmat. A mennydörgés elnyomta a sikolyait. Tehetetlenül zuhant a padlóra.