|
Sakuya
Kinuye 2007.02.14. 12:26
sakuya1
Egy szép nyári délután
Sesshoumaru és csapata, egy erdőn haladt át,
amikor a férfi megtorpant, és beleszagolt a
levegőbe. Az orrát egy démon szaga csapta meg,
és egy hanyoué.
Mit érzel Sesshoumaru-nagyúr? -
kérdezte, hű szolgája Jaken, és ura
mellé sietett. A férfi nem válaszolt,
csak hirtelen eltűnt a szemük elől.
Néhány másodperc múlva, a
fülét furcsa hangok
ütötték meg. Sietősebbre vette a
tempót, és megpillantott két alakot
harcolni. Ez egyik egy fiatal lány, aki a
féldémon volt, a másik egy hatalmas
medvedémon. A lány haja koromfekete és
hullámos volt, ami a fenekéig ért, de
néhány ezüst és
vörös tincs díszelgett benne.
Úgy tűnt, hogy a monstrum fog győzni, mert a hanyou,
már alig állt a lábán. Egy
hosszú kard lógott a nő oldalán, de
nem azzal harcolt. A medve megcsapta hosszú karmos
mancsával a nőt, aki nem védekezett és
emiatt egy fának csapódott. Azt lehetett hinni,
hogy megsérült, mert a hasához
szorította jobb kezét.
Azt hitted, hogy legyőzhetsz? – kacagott fel gonoszan a
monstrum.
Én meg azt hittem, hogy több eszed van. –
felelte a lány gúnyosan, miközben
felállt a fa tövéből. A hasán
nem volt semmilyen seb, még a kimonója sem
szakadt el.
Sértegetsz? – kérdezte
dühösen a medvedémon. A hanyou lassan
elindult, majd megáll néhány
méterre az ellenségétől, de a feje le
volt hajtva, ezért nem látszott az arca.
Eleget játszottam! – mondta nyugodtan
és felnézett a támadóra. Az
arcán gonosz mosoly terült el. A körmei
megnőttek, amit a fekete ruha elrejtett.
A lány eltűnt a démon szeme elől, és
előtte termett. Belemélyesztette a körmeit, a
támadó szívébe. A
démon felordított, amikor a lány
körmeiből tűz csapott ki, ami elemésztette a
testét. A medvéből, csak hamu maradt. Sesshoumaru
nem hitt a szemének, de az arcán ez nem
látszott. Egy fának dőlve követte az
eseményeket, amikor a nő megszólalt.
Nem jönnél elő? – kérdezte
háttal állva a fiútól.
Ki vagy, korcs? – lépett közelebb a
hanyouhoz, és hangjában gúny
érződött.
Sakuya vagyok. – mondta és szembefordult a
démonnal. A lány szeme aranybarna volt
és felül pirossal kihúzták,
ami ment a kimonóján lévő
vörös rózsákhoz. A
hosszú anyag alól, csak a körmei
látszottak ki. – És téged,
hogy hívnak?
Sesshoumaru vagyok. – válaszolt és
végigmérte a lányt. Karcsú
volt és alig múlhatott tizenhét. Az
arca finomvágású volt.
Küzdj meg velem!
Ha meg akarsz halni, hát legyen. –
kirántotta kardját és elindult a
lány felé.
Sakuya is előhúzta fegyverét, amelynek az egyik
oldalán vörös minta díszelgett.
Már jó ideje harcoltak, de nem
bírták legyőzni a másikat.
Mindkettőjük szerzett sebeket, de azok nem annyira
súlyosakat.
Jó kardforgató vagy. – mondta
Sesshoumaru és megpihentek egy kicsit.
Te is. – válaszolt mosolyogva a lány. A
démon előtt termett és
ledöntötte a
lábáról. Ráült
és a kardját a nyakának szegezte.
– Most mit tegyek Sesshoumaru?
Ölj meg, ha akarsz. – felelte, de a nő
felállt és eltette a fegyverét.
Gyere, segítek. – mondta kedvesen, és a
kezet nyújtott a démonnak. Az egy kicsit
elgondolkodott azután elfogadta a
segítséget. Egymással szemben
álltak és nézték a
másikat. A lány magas volt, de így is
a fiú fél fejjel magasabb lehetett. Sakuya
megfordult és elindult az erdő felé, de
Sesshoumaru megfogta a csuklóját. A
lány megállt és
visszanézett.
Csatlakozz hozzám, hogy legyőzzem Narakut. – a
démonlány először meglepetten,
azután mérgesen nézett rá.
Rendben. Én is Narakut keresem.
Menjünk vissza Rinékért. –
mondta ellentmondást nem tűrő hangon és elindult,
ahol hagyta társait.
Ki az a Rin? – érdeklődött.
Egy halandó kislány, aki velem tart. –
Sakuya a démon mellé lépett
és úgy haladtak tovább.
Értem. – válaszolt, aztán
elgondolkodott. - „Biztos szereti, hogy megtűri maga mellett,
de azt hittem, hogy gyilkolja a
halandókat.’’
Néhány perc múlva ott lyukadtak ki,
ahol a férfi hagyta Jakenékat.
Rin, Jaken gyertek elő. – szólalt meg
és az egyik bokorból a kislány szaladt
a férfi felé.
Sesshoumaru-nagyúr örülök, hogy
itt vagy. Ki ez a lány? – kérdezte
kíváncsian és a
démonlányra nézett.
Szia. Sakuyának hívnak és te Rin vagy
ugye? – leguggolt a lány elé
és rámosolygott.
Igen. – bólintott.
Nagyuram ez a lány velünk fog tartani? –
kérdezte Jaken, miután előbotorkált a
bokorból.
Nem mindegy az neked Jaken? – kérdezte
gorombán. A démonnő meglepődött a
hirtelen hangulatváltozáson. – Indulunk.
Elindultak Nyugat felé, de érdekes
módon, mindig fújt a szél. Rin sokat
beszélgetett a lánnyal és kezdtek
összebarátkozni. Estére
megálltak egy erdőben és letelepedtek.
Tüzet gyújtottak és megették
a reggel meghagyott gyümölcsöt.
Már mindenki aludt, kivéve Sesshoumarut
és az új lányt.
Elmegyek fürdeni. Láttam egy tavat a
közelben. – mondta és elindult. A
démon nem reagált, csak nézte
tovább a csillagos eget.
A lány miután lefürdött
ellátta a sebeit és vitt vissza vizet
és néhány
gyógynövényt. Letérdelt a
kutyadémon mellé és lerakta, amiket
hozott.
Vedd le a fölsőd. Tudom, hogy ébren vagy.
– szólította meg a férfit
halkan, hogy ne ébressze fel társait.
Minek? – kérdezte jegesen és a
lányra nézett.
Bele fogsz halni, ha nem látom el a sebeidet. –
mondta és kezdte lehúzni a férfiről a
fölsőt.
Miért halnék bele? – húzta
fel a szemöldökét és
úgy tekintett a mellette térdelőre.
Ha a kardom megsebez egy démont, az kis idő után
belehal. Csak én tudom meggyógyítani.
- a vízzel letörölgette a fiú
mellkasán lévő sebet, majd
bekötözte. – Mi történt
a karoddal?
Semmi közöd hozzá. –
válaszolta gorombán.
Csak kérdeztem. – mondta és
letelepedett egy fa tövébe, majd elaludt.
„Furcsa egy lány’’ –
gondolta és elment szétnézni a
környéken.
Amikor semmit nem talált visszament és ő is
elaludt az egyik fa tövében. Másnap
reggel ő kelt fel először, azután Sakuya, Jaken
és Rin. Elindultak Naraku keresésére,
de néhány óra múlva
megkordult Rin hasa. Sesshoumaru ezt meghallva megállt.
Jaken, Rin menjetek és hozzatok élelmet.
– utasította a kis követőit.
Igenis nagyuram. – mondták egyszerre és
elindultak a közeli faluba.
Mindketten leültek az egyik fa tövébe,
és szótlanul néztek maguk
elé. Sesshoumaru törte meg a csendet.
Miért keresed Narakut? – kérdezte
kicsit sem érdeklődve.
Megölte az apámat és húgomat,
meg… engem is. – mondta halkan a
második felét a
mondandójának, de nem
eléggé, mert a démon meghallotta.
Kíváncsi volt, hogy ha már meghalt,
hogy élhet. A lány mintha hallotta volna a
démon gondolatait és válaszolt.
Így is, úgy is, meghaltam volna, mert az erőm
elpusztította volna a testemet. Az a test nekem
túl gyenge volt. Csak egy féldémon
voltam, aki akkor változik emberré, amikor csak
akar. Mostmár a hatalmam akkora lett, mint egy
tisztavérű youkainak. Mostmár démon
és halandó vagyok egyszerre. – mondta
halkan.
Akkor, te végül is egy korcs vagy. –
állapította meg.
Igen, és büszke vagyok rá.
Így vannak emberi érzéseim is,
és nem vagyok üres, mint a többi
démon. – felelte és
felnézett az égre.
Ezzel rám céloztál? –
kérdezte kicsit ingerülten a férfi, de
nem látszott rajta.
Dehogy is. Benned vannak érzések, mint a harag,
gyűlölet és a szeretet, de te jól
álcázod. – mondta és a
férfi arany szemeibe nézett.
És most mit érzek? –
érdeklődött színtelen hangon.
Lenézel engem és gyűlölöd a
fajtámat, de nem tudom, hogy miért. –
gondolkodott el. - Látom a szemedben, ezeket az
érzéseket. Mindjárt
jövök. – mondta és berohant az
erdőbe.
Néhány perc múlva
gyógynövényekkel és
vízzel tért vissza. Letérdelt
Sesshoumaru mellé és levette róla
fölsőjét. Azután lefejtette az anyagot
sebről, de nagyon megijedt. A seb már szinte dupla akkora
volt.
Ha holnapra nem javul az állapotod mást, kell
bevetnem. – kimosta a sebet és az
összemorzsolt gyógynövényt
rárakta, majd újra bekötözte a
démon felsőtestét.
Feladta a férfira a haorit és visszament az előző
helyére. Negyed óra múlva megjelentek
Jakenék, jó sok
ennivalóvalóval. Mindenki evett,
kivéve Sesshoumaru, mert nem eszik emberi ételt.
Amikor végeztek, elrakták a maradékot
és elindultak.
Délután volt, amikor Sesshoumaru
megérezte egy démon szagát, de nem
kellett keresgélni, mert előttük bukkant fel a
fák közül. Egy Sesshoumaruval egyidős
fiú volt, akinek sötétkék
haja volt és tengerkék szeme. A haja a
háta közepéig ért
és hátul össze volt fogva.
Kék és fehér kimonója volt,
rajta egy fekete páncéllal. A fiú a
kutyadémonra, majd a mellette álló
lányra nézett, aki a kislány
és a zöld lény előtt állt,
védelmezőleg.
Ki vagy te és mit akarsz? – kérdezte
Sesshoumaru, érzelemmentes hangon.
Kiyoshi vagyok és azt a lányt, akarom.
– Sakuyára mutatott, egy
fejbiccentéssel. A démonnő meglepődött.
Mivel kíváncsi volt, elindult a fiú
felé. Néhány méterre tőle
megállt.
Sesshoumaru menjetek el! – szólt hátra.
- Ha kellek, akkor el is kell kapnod, mert önként
nem megyek veled. – mondta kihívóan.
Rinék elbújtak, de a kutyadémon
kíváncsi volt, ezért csak
hátrébb húzódott.
Ahogy akarod. – Kiyoshi a démonnő
mögött termett és hátrafogta
mind a két karját. – Már az
enyém vagy. Ne ellenkezz. – suttogta a
lány fülébe.
Miért kellek neked? –
kíváncsiskodott, és hagyta, hogy
lefogják.
Halottam már rólad és a hatalmas
erődről. Mellettem jobb helyen vagy. Mindent megkaphatnál,
amit csak szeretnél.
Ha nem baj, akkor majd én eldöntöm, hogy
kivel tartok. – mondta mosolyogva és egy hirtelen
mozdulattal, kiszabadította a kezét.
Kigáncsolta a férfit, aki ezen
meglepődött. Leguggolt a meglepett fiú
mellé. Az egyik körmével megkarcolta az
arcát, mire abból néhány
csepp vér csordult ki.
Én inkább velük tartanék.
– mondta és felállt mellőle.
Még visszajövök, és nem tudsz
majd ennyivel elintézni. – azzal eltűnt az erdőben.
Szeretsz szórakozni ugye? – kérdezte
Sesshoumaru a lány mögött
állva, mert az egészet hallotta.
Így izgalmasabb az élet és
nézd mit találtam. – felmutatott egy
ékkőszilánkot vigyorogva.
Ezt mikor szerezted? – lepődött meg.
Az előbb, amikor kigáncsoltam. – nevetett fel
Sakuya.
Jó tolvaj lenne belőled. – felelte
elképedve a férfi, de mint mindig ez sem
látszott rajta.
Most miért mondod? Mostmár biztos, hogy
visszajön. – kérdezte kicsi
iróniával a hangjában.
Neked kell, majd elintézned. – megfordult
és elment Rinék után.
El is fogom. – mondta magának, majd a
férfi után indult.
Amikor beesteledett letáboroztak egy barlangban, mert
érezték, hogy esni fog. Tűzet
gyújtottak és megették a reggeli
élelmet. A nő, ölébe vette Rint
és így aludtak el. Jaken is
szunyókált. Sesshoumaru nézte az esőt
és gondolkozott, de nemsokára álom
jött a szemére. Mostanában egyre
fáradtabb volt, mert a mellkasán lévő
seb mintha kiszívta volna az erejét.
Hajnalban Sakuya felébredt, és
óvatosan lerakta a földre a kislányt,
majd levette a ruháját és
ráterítette az alvó gyermekre. Ez
alatt egy fehér kimonó volt, ami a combja
közepéig ért és arany
hímzés díszelgett rajta. A ruha
és az ujjak végei pirosba váltottak
át. Egy fekete selyemöv volt a derekára
kötve.
Az eső már elállt és pont most
készült felkelni a Nap. A lány
megnézte Sesshoumaru sebét, de nagyon
csúnya volt. A gyógynövények
nem értek semmit. Ha azt akarja, hogy a démon ne
haljon bele az utolsó lehetőséget is, ki kell
használnia. Nagyot sóhajtott, majd a jobb
tenyerét megvágta a körmével.
A vére végigfolyt az ujjain, aztán a
földre csepegett. A vágásra helyezte
tenyerét, majd megcsókolta az alvó
démont. A tenyere fehér fényt
árasztott, majd fél perc múlva kialudt
és a seb begyógyult. A lány
kifárad, ezért elaludt Rin mellett.
Sesshoumaru egy óra múlva ébredt fel
és már nem fájt a sebe a
mellkasán. Megérezte Sakuya
vérének illatát magán
és lenézett a
sebesülésére, de már semmi
nem volt ott. Az alvó lányra tekintett, akin csak
a rövid ruha volt. Egy halandó már
rég fázott volna, mert Rint a démonnő
kimonója melegítette. Felállt
és kiment szétnézni a
környéken, mert nem akart unatkozni.
Folytatása következik…
Sziasztok! Ez a legelső ficem, amit elég régen
írhattam. Azt hittem, hogy sohasem fog napvilágot
látni, de meggondoltam magam.
Próbáltam a régi
fogalmazásomon javítani, nem nagy sikerrel.
Kérlek nézzetek el mindezek felett.
Jó olvasást kívánok, a
továbbiakban is.
By:Kinuye
| |