Rock ’n’ troll

Bizonyos pillanatokban Craig Simon törzsőrmester igazán utálta munkáját. Ezen a reggelen tudta, egy olyan napja lesz, amiért valószínűleg nagyon rühellni fogja, hogy egykoron a katonai pályát választotta. Egy olyan számot kellett felhívnia, amit nemhogy még ő, de az ismertségi köréből más se hívott sose. A forródrót háromszor csöngött, mire valaki belemordult a másik készüléken.

- Itt Silvera tábornok, mit akar?

- Craig Simon főtörzsőrmester, NEJ-6W33 állomás. Jelentenem kell, hogy az egyik kutatónk nem tért vissza a két napos kimenőről.

Első válasz: újabb mordulás.

- Az adatait! – hangzott a parancs.

- Dr. Justin Kwang, 8-as projekt.

- 8-as!!!! A kibaszott francba! – üvöltött Silvera. – A hekusoknak jelentette?

- Természetesen.

- Jó. Ha kérik, minden segítséget adjanak meg nekik! Mindent!!! A projekt folytatható nélküle?

- Egyelőre úgy tűnik, tábornok úr.

- Rendben – Azzal lecsapta a kagylót. Minden valószínűség szerint rá is kényelmetlen beszélgetés vár: Nick Fury-val.

- Mi újság, Tabitha? – kérdezte Kitty a lányt, aki az iskola előtt álldogált.

- Amarát várom, csak – Robbancs megengedett magának egy huncut mosolyt. – úgy tűnik, más dolga akadt.

- Micsoda? – kérdezett vissza Kitty kíváncsian.

- Hát, egy srác most akarja megfűzni, hogy menjenek együtt az esti fesztiválra.

Ez már igazán felcsigázta Árnymacska érdeklődését.

- Tényleg? Kicsoda?

- Az egyik új fiú az osztályából. Lezzard May-nek hívják.

Tabitha az órájára pillantott.

- Egek, ez vagy nagyon lassú vagy nagyon eredményes! Tizenöt perce rostokolok már itt, nem várok többet.

- És te? Mész? – kérdezte kis szünet után Kittyt.

- Hát, nem tudom. – válaszolt bizonytalanul. – Csak úgy, egyedül nem nagyon szeretnék, Lance viszont nem hívott. Lehet, hogy a Testvériség egy külön bulit akar csapni, és akkor szeretnék a lehető legtávolabb lenni tőlük. Te mész?

- Persze. – Tabitha habozás nélkül felelt. – Egy ekkora partit nem hagyok ki. Neked se kéne. Gyere, mókázunk egyet!

Kitty nem mutatta arcán, mi jutott eszébe erről a kifejezésről.

- Gyere, mindenki ott lesz. Kurt, (Amandával, gondolta Árnymacska), Vadóc, Bobby, Roberto, Rahne (szintén együtt), Sam, Ray, sőt, Piotr is. Meg persze Amara és én.

- Hát, még meggondolom. – Kitty bizonytalanul felelt, s Tabitha egyelőre beérte ezzel.

- Tedd azt! Hidd el, nem bánod meg, ha jössz!

Pietro egykedvűen üldögélt az amfiteátrum lépcsőin, s közben egy pénzérmét pörgetett az ujjai között – bár olyan sebességgel egy egyszerű járókelő valószínűleg észre se vette volna azt. Mellette testvére nyugtalanul járkált.

- Miért hívott volna ide? – tette fel a kérdést, Pietro, inkább csak saját magának, de Wanda is meghallotta.

- Nem tudom, de emlékszel olyanra, amikor apának nem volt igaza?

Higanyszál magában szitkozódott. Egyre gyakrabban idegesítette Wanda Magneto iránt tanúsított feltétlen szeretete. Főleg, hogy tudta, nincs sok alapja. A pénzérme is kiesett a kezéből.

- Nem hagynád abba ezt a játszadozást? – kérdezte Wanda. – Igen idegesítő.

Pietronak már nyelve hegyén volt egy csípős válasz, de amikor lepillantott, hogy felvegye a fémdarabot, egy szót se tudott kinyögni. A pénz elkezdett csúszni a nézőtér padlózatán.

- Wanda. – szólította meg testvérét, s a pénzre mutatott. – Te csinálod ezt?

A lány fejével nemet intett.

- Ő lesz az. – jelentette ki határozottan.

Az érme a színfalak mögé vezette őket, ahol Magneto már várta őket.

- Mi szükség volt erre? – szegezte neki a kérdést Pietro.

Magneto azonban nem válaszolt.

- Valami baj van? – kérdezte ezúttal Wanda.

- Úgy érted, veszélyben vagyunk? Könnyen lehet.

- Hé, hé, hé. Vagyunk? – méltatlankodott Higanyszál, de Magneto pillantása elnémította, mielőtt folytathatta volna.

- Igen. Vagyunk. Új szereplő lépett fel a színen. Egy új társaság, amely a The Nightmaking nevet viseli. Sajnos nem sokat tudok róla. És, a segítségeket kérem, hogy ez megváltozzon.

Pietro inkább nem szólalt meg. Sejtette, ha elmondja valódi véleményét, azzal egyszerre vonja magára Magneto és Wanda rosszallását, úgyhogy hagyta, hogy a lány válaszoljon.

- Mit kell tennünk?

- Megtudtam az egyik emberük nevét: Ruben Allennek hívják. Ezen kívül annyit tudok, hogy ott lesz a ma esti fesztiválon. Azt szeretném, hogy keressétek meg. Én nem mehetek oda, túlságosan feltűnő lenne. Utána, Pietro értesíts engem! Itt foglak várni. Csupán ennyi.

Higanyszálat dühítette a feladat. Úgy érezte, a piszkos munkát kell elvégezniük Magnetónak, az akcióból pedig még ki is hagyja őket. Ugyanakkor Wanda azonnal rávágta az igent, s inkább ő sem tiltakozott.

Erre az estére Bayville teljesen megváltozott. Valódi fesztiváli hangulat uralkodott a kisvárosban. Az utcákat mindenütt lampionok díszítették, az egykori vidámpark helyén két színpadot és rengeteg standot húztak fel. Mondhatni, mindent meg lehetett találni, amit csak kívánni lehetett.

Persze, nem mindenkinek ez volt a véleménye. Pietro és Wanda órák utána kutattak az apjuk kereste ismeretlen után, de nagyon úgy tűnt, itt senki nem tud semmit Ruben Allenről. Bár Wanda eltökéltsége nem lankadt, Pietro egyre türelmetlenebbé vált, s kezdett nagyon elege lenni az egészből. Főleg tudva, hogy a Testvériség többi tagja nyugodtan kitombolhatja magát.

- Ez reménytelen. – mondta. Nem várta meg, hogy testvére válaszoljon, bár sejtette, hogy felé fordul. – Szerintem váljunk szét! Téged mégis gyorsabban megtalállak, mint ezt a fickót. És így talán több esélyünk van.

Wanda némán bólintott, s a két testvér két különböző irányba indult. Pietrónak azonban esze ágában sem volt Ruben Allent keresni. Inkább mások keresésére indult. Akiket jobban ismert.

Tabitha nem lepődött meg, ugyanakkor kicsit sajnálta, hogy a társaság szépen lassan lemorzsolódott. Kurt már nem is velük együtt indult el, Vadóc úgyszintén, majd először Rahne és Roberto indult másfelé, Amara pedig az után vált el tőlük, hogy találkoztak a lányra váró Lezzarddal. Azt pedig már csak később vette észre, hogy időközben Kitty és Piotr is eltűnt.

De számára a fő az volt, hogy jól érezze magát, s ez mindeddig sikerült is. S még előtte állt az est fénypontjaként várt diszkó a nagyszínpadnál. Mosolygott is magában, hogy fogják egyes osztálytársnői fogadni, hogy három ilyen sármos fiú társaságában megy a buliba.

Akárcsak a fiatal X-ek, a Testvériség tagjai is meg voltak elégedve ezzel a hosszú délutánnal, annak ellenére, hogy takarékra fogták humánriogató tevékenységüket. Kerülték a feltűnést, a balhét. Amennyire tudták. Az se érdekelte őket igazán – Toddot leszámítva persze –, hogy Pietro és Wanda nem tartottak velük.

Éppen a kisebbik színpad felé sétáltak, amikor Lance észrevette Kittyt – egyedül. Ennél jobb alkalma nem lesz.

- Egy pillanat és megyek utánatok. – mondta társainak.

Nem tudta, merre tart a lány, de elég tétován sétálgatott, így nem okozott gondolt utolérnie.

- Merre mész? – kérdezte.

Kitty összerezzent egy pillanatra, ugyanis nem vette észre a mögötte álló srácot, majd megfordult, s higgadtan felelt.

- Haza. Elegem van már ebből az estéből.

- Miért? Mit vársz még?

Árnymacska nem válaszolt. Úgy érezte, nem tartozik elszámolással, ennélfogva semmi kedve nem volt a beszélgetés e vágányához. Hiába, Lance az ilyen pillanatokkal nagyon az agyára tudott menni.

Ingerültségét a fiú is észrevehette.

- Nem tartasz inkább velem? – kérdezte, kissé tétován.

Kitty azonban nem hazudott. Tényleg nem volt már sok hangulata ehhez az esthez.

- Meg a testvériséges haverjaiddal? Egy újabb nagy dobásra? Hagyj inkább!

Elindult a kijárat felé, de a fiú megragadta a karját, s mielőtt még szabadulhatott volna, magához ölelte, egy puszit nyomott az arcára.

- Miért hagynálak?

Kitty nem mert a srác szemébe nézni.

- Gyere csak! Ne is foglalkozzunk a többiekkel!

Árnymacska nem tudta eldönteni, jól jár-e azzal, hogy ma mindenki képes őt rábeszélni valamire, ami iránt kétsége volt, hogy szeretné-e.

- Mi a pálya, srácok? – kérdezte Pietro.

Varangy és Haspók is összerezzentek a hang hallatán, hisz egy másodperccel ezelőtt Higanyszál még nem volt mögöttük. Nem is nagyon értették, hogyan látta meg őket a kisszínpad körüli csődületben, mint ahogy azt is csak sejtették, hogy furakodott át azon.

Nem válaszoltak azonban, mert a színpadon megszólalt egy öblös hangú férfi.

- Szevasz, Bayville! Ahoj, fiúk, lányok! Látom, vagytok szép számmal. Hé, fiúk – szólt hátra a közben a porondra felkászálódó zenészeknek –lehet, jobb közönségünk lesz, mint otthon, Chicagóban! Tehát, mindenkinek, aki nem tudná, jó szórakozást kíván The Trolling Stones! Üvöltsön a rock!

S fergeteges hévvel csaptak bele a gitárok húrjába, dübörgött a dob, a zenével támogatott – helyenként egyenesen üvöltő – ének minden más hangot elnyomott.

Felvezetésként három szám rombolt végig a lassan tömeges extázisba kerülő közönségen, amikor a hangszerek ismét szünetet tartottak, s majd egy percig a tapsvihar vette át a helyüket.

- Kösz, kösz, kösz! – szólalt meg ismét a testes, végigtetovált énekes. – Hangulat megvan? – Éljenzés volt a válasz. – Nem hallom! – hergelte a közönséget, mire ők még hangosabban ordították az igent. – Helyes. Félek, hogy elfelejtem, ezért inkább most mondok gyorsan köszönetet zenésztársaimnak, akik segítségemre lesznek abban, hogy egy fergeteges estét varázsoljunk nektek. A gitárok fenegyereke: Monroe Larrens. – Rövid szóló, s újabb tapsorkán. – Akinek a basszusa nélkül nincs Trolling Stones: Orin Trendoyle. – Az előzőhöz hasonló ünneplés fogadta az énekesnél is marconább külsejű zenészt. – A doboknál pedig, csapatunk kabalája – utóbbi szónál jól láthatóan egy dobverő repült az énekes felé ,de nem találta el –, helyesebben névadója: Ruben Allen.

Pietro eddig észre se vette a színpad leghátsó szegletében, felszerelése mögött üldögélő dobost. Mihelyt azonban ez megtörtént, másra se tudott figyelni, pláne nem az énekes további hadoválására. Eddig még nem látott olyan embert – se humánt, se mutánst –, aki fizikumban felvehette a versenyt Haspókkal. Eddig. Allen szintén tetoválásokkal díszített karján annyi izom dagadt, amennyi másoknak az egész testén se nagyon. Arca olyan volt, mint ha egy kontár faragta volna ki: hatalmas orra, szája és vaskos orcája csak sejtetni engedte szeme helyét. S ha a fizikum és a tetoválások nem jelentettek volna eleget, a bőrmellényét szinte beborító kitűzők, a vörösre festett punk frizura és a homlokából kiálló két csontos, csavart szarv még félelmetesebbé tette az összképet.

- Bocs, fiúk, most mennem kell. – vakkantotta még oda két társának. Válaszukat már meg se várta.

Gyorsan megkereste Wandát, majd egy percen belül jelentett Magnetónak is.

Kittyben egy pillanatra megállt az ütő, amikor látta, hogy az egyik szám közepén valaki fénysebességgel felrohan a színpadra. Pietro. Hát a Testvériség sose tudja elkerülni a feltűnést! Miért nem bírnak már megnyugodni?

A srác kiragadta az énekes kezéből a mikrofont.

- Oké, fiúk, lányok, bocsika, de ez a buli eddig tartott. Jobban jártok, ha most hazamentek. – mondta éles hangján.

Megjelenését nem fogadta osztatlan lelkesedés. Az énekes félre nem érthető mozdulatokkal indult meg Pietro felé, s páran rögtön megkíséreltek felkapaszkodni a pódiumra, hogy segítséget nyújtsanak neki.

- Fogd be, Pietro! – szólalt meg Kitty mellett ingerülten Lance. Kezét a színpad felé emelte, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy valamiképp lerázza onnan Higanyszálat.

A föld azonban e helyett pontosan alattuk rengett meg. Lance és Kitty is elvesztette az egyensúlyát.

- Ne szólj bele abba, amit nem értesz, Alvers! – zendült egy erős női hang mögöttük: Wandáé. – Különben megjárod.

- Kitty! – A hallott kiáltásban a lány felismerte Piotr öblös hangját. De egyáltalán, mit keresett ő itt, gondolkodott el.

- Magneto is itt van! – üvöltötte a fiú.

Igazolásképpen a színpadot fedő fémlap a tartóoszlopok tetejénél elszakadt, felemelkedett, majd, mint ha egy láthatatlan kéz hajította volna a kijárat felé.

Kitty felnézett: valóban, Magneto a színpad felett lebegett.

Xavier professzor éppen olvasott, amikor fejében Vadóc kissé rémült hangja csendült.

- A mókának vége, professzor, Magneto is itt van a fesztiválon. Azt hiszem, rátámadt valakire.

- Meneküljetek onnan! – válaszolt telepatikus úton.

Kitty ezúttal nagy hasznát vette képességének. A tömeg egy emberként veszítette el a fejét Magneto megjelenésekor, s pánikban rohantak, minél távolabb a színpadtól. Ha nem vált volna anyagtalanná, Lance-szel együtt, valószínűleg a menekülők agyontaposták volna mindkettejüket. Felnézett, de a földön fekve, legalább két percet folyamatosan használva nem érzett magában túl sok erőt. Nagy nehezen négykézlábra állt. Ekkor egy fekete kesztyűs kéz nyúlt az arca elé, a keze felé.

Magnetónak nem okozott nagy erőfeszítést megszabadítani az ideiglenesen felállított épületet a tetejétől. Lejjebb ereszkedett, hogy jobban szemügyre vehesse a zenészeket, hogy megtalálja azt, amelyikről Pietro beszélt. Eközben az egyik fém tartóoszlopot is kiszakította helyéből, s hevenyészett ketrecet formált belőle. Azonban, ahogy ereszkedett lefelé, valaki egy dobot hajított felé. Gyorsan reagált. Ütődöttek, nem tudhatták, mennyire megbánják, hogy a hangszer oldalát fémből készíttették el. A meglepően nagy sebességgel közeledő tárgy széles ívben elkerülte őt, s megállt a levegőben, egy-két méterrel a feje fölött. Így, hogy közelebb volt a földhöz, azt is meglátta, ki címezte neki a kellemetlennek szánt küldeményt.

Pietro igazat állított: Allenről első látásra lerítt mutáns volta.

A másik három zenész, valamint Higanyszál azonnal szétrebbent, amikor az eddig a színpad felett álldogáló, a tartóelemből fémcsomó nagy sebességgel a dobos felé lódult; Allen azonban meg se mozdult. Tökéletes, gondolta magában Magneto. Tökéletesen ostoba.

A mutáns megvetette lábát, maga elé emelte két markát (melyek egyenként alig lehettek kisebbek egy humán fejénél), s felkészült, hogy a ketrec nekicsapódik.

Árnymacska gyorsan körülnézett, miután kisebb nehézségek árán felkelt a földről. Lance kámforrá vált, helyette Piotr magasodott a háta mögött.

- Tűnjünk innen! – mondta higgadtan Vadóc.

- Biztos vagy benne? – válaszolt Kitty és Piotr egyszerre.

- Mit akartok tenni? Vagy inkább, mit tudtok tenni? – A lány hangjából hirtelen ingerültséget, vagy tán haragot lehetett érezni.

Kolosszus rögtön riposztolt.

- Nem érdekel, mit tudok tenni. Segítenünk kell neki! Lehet, hogy megöli!

- És közben a saját életedet teszed kockára! Mérlegelj már!

- Mondtam, nem érdekel! Ne felejtsd el, tudom, milyen a másik csapat! Te sem akarnád, hogy odakerüljön!

Farkasszemet néztek, s kettejük közt szinte izzott a levegő.

- Öhm, Vadóc, …– szólalt meg halkan Árnymacska, mire a megszólított elvette tekintetét a fiúról. Elég volt egy pillantást vetnie Kittyre, hogy kitalálja a mondanivalóját.

- Felőlem. Azt csináltok, amit akartok! – S sértődötten elviharzott.

Kitty lassan Kolosszusra emelte szemét. Tudták, mit kell tenniük, de fogalmuk se volt, hogyan. Ekkor a fémketrec meglódult Allen felé.

A dobos alig mozdult, amikor a tákolmány telibe találta, markát rákulcsolta a hideg fémlapokra.

Pont, ahogy Magneto tervezte. A becsapódás előtt visszavett egy keveset a ketrec sebességéből, hogy az épp ne döntse fel Allent. Ahogy a mutáns megfogta a rácsokat, a fémcsomó azonmód új alakot öltött, a rácsok kígyóként csavarodtak hatalmas testére. Innentől nem volt nehéz dolga. Csak annyit kellett tennie, hogy a gúzsba kötött izomtömeget elvonszolja innen.

Kitty még épp időben ért a foglyul ejtett doboshoz. Piotr fel se vette fémalakját (tudta, akkor könnyű préda Magneto számára), de a színpad padlója így is beszakadt alatta, így Árnymacska egyedül maradt.

Felugrott, s még épp sikerült megkapaszkodnia a mutáns bakancsában, majd aktiválta képességét. Így a mutáns egyszerűen keresztülsuhant a rácsokon, s lezuhant. Kitty megszüntette anyagtalanságát, így ő csak a linóleumra zuhant, Allennek azonban ez kevés volt, Piotrhoz hasonlóan ő is átszakította a színpad padlóját. Árnymacska gyorsan feltápászkodott, azonban egy pillanat alatt mint ha meglódult volna körülötte a világ. Bár nem akart anyagtalanná válni, mégis azt tette. Azonban ő nem átesett a színpadon, hanem megállt a zuhanásban, s felsőteste a padlózat felett maradt. Továbbá nem tudta képességét használni! Tehetetlenül ott ragadt. Hogy történhetett ez?

Wanda sétált elő lassan a pódium hátsó feléből.

- Már mondtam, maradjatok ki ebből! Fel se tudjátok fogni, milyen veszélybe kerülhettek!

- És épp ti húztok majd ki belőle! – válaszolt csípősen Kitty.

A színpadon hátborzongató remegés futott végig. Kitty behunyta a szemét, azt hitte, össze fog omlani az egész építmény.

Így csak egy hangot hallott, egy fülének nem kevésbé kellemetlen, de sejtése szerint nem a boszorkánytól származó hangot.

Magneto őrjöngött dühében. Soha nem fogja megtalálni Allent a színpad alatt! Ha leereszkedik, talán van egy kevés esélye, de szinte mindent eljátszott. És csak egyre többen lesznek Xavier csapatából! Még a lánya is veszélybe került! Az eddig a feje felett várakozó dobot iszonyatos erővel hajította a pódium előtt magasodó jégfal felé.

Az újoncok nem késlekedtek. Mihelyt meglátták a menekülő tömeget, s a többieket nem találták köztük, sejtették, baj van. Ennyit a buliról!

Igaz, ami, igaz, Magnetora nem számítottak, de ha már itt voltak, nem fordultak, nem fordulhattak vissza. Segíteniük kellett Kittynek és Piotrnak.

Bobby gyorsan eléjük emelt egy jégből készült (hideg, de kifejezetten hasznos fedezéket), pár lőréssel; Ray pedig azonnal tüzet nyitott, s egy villámmal telibe találta Wandát. Azonban csak későn vették észre Magneto támadását. A fémdob akkor sebességgel csapódott be, hogy darabokra törte a falat, s letarolta Samet és Tabithát is, több méternyire lökve őket. Ray, mihelyt lerázta magáról a jégdarabokat, Magneto felé fordult.

Kitty élete egyik legborzasztóbb élményét élte át. Saját képességének, illetve annak, hogy most képtelen volt azt használni, eredményeként tehetetlenül szemlélte, hogy sodródnak veszélybe barátai. Wanda szinte azonnal felkelt a földről, s Bobby és Ray felé fordult. Árnymacska érezte, hogy ennek nem lesz jó vége. Jégember felüvöltött, lába jéggé vált, valamint alatta, mint egy szobor talapzatához hasonlóan, egy kis körben a talaj is megfagyott. Elektro keze körül, aki Magnetot vette volna célba, apró szikrák kezdtek pattogni. Majd azok egyre nagyobbak lettek, s Rayt és Bobbyt azonmód padlóra küldte a fényes gömbvillám. Kitty igyekezett leplezni félelmét, ahogy Wandára nézett.

- Semmi bajod nem lesz, egyszerűen csak nem engedlek el. Mondom, kár, hogy belekeveredtél.

- De mibe? – kérdezett vissza ingerülten Kitty.

A boszorkány azonban nem tudta elmondani. Háta mögül egy kéz nyúlt elő, s ahogy az arcához ért, Wanda elájult.

- Vadóc! – kiáltott fel Árnymacska.

- Most már hallgatsz rám? – kérdezte a másik lány, s (még mindig kesztyűs bal kezével) kihúzta Kittyt a padlóból.

- Menjünk! – mondta ezúttal Árnymacska.

A következő pillanatban újabb, sürgető körülményre lettek figyelmesek. A színpad észrevehetően megremegett.

- Várj! – sikoltott fel Kitty. – Nem hagyhatjuk itt! – mondta Wandára mutatva.

A pódium újra megremegett, mint ha földrengés rázta volna meg. Nehezen haladtak ugyan, de lassan kivonszolták az ájult boszorkányt a „küzdőtérről”. Miután kiléptek a művészbejárón, megálltak egy kis időre, hogy kifújják magukat, s ebben a hűs zápor is segítségükre volt. Zápor? – gondolta Vadóc. Mikor elindult, alig látott egy-két felhőt. Felnézett az égre: a fejük felett keringő a Velocityt vélte felismerni. Megérkezett tehát Ciklon. Legalább. Merengését Kitty újabb sikolya szakította félbe.

- Ott! Nézd! Megvan!

A színpad mögött Allen állt, úgy tűnt, nincs különösebb baja. Bal kezére valami kábelt tekert fel, ami a pódium alatt végződhetett. A lányok gyorsan ráeszméltek, mire készül.

- Ne! Ne tedd! – ordították kórusban.

- Senki nem foghatja el a Trollt! – üvöltött a dobos, s megrántotta a zsinórt. Ezzel kihúzta a padlózatot tartó fémcsöveket. A színpad hátborzongató morajlással összeomlott.

Kitty átkarolta Vadócot, hogy megóvja az szerteszét hulló, guruló törmeléktől. Porfelhő homályosította el a látásukat, s mire az eloszlott, Ruben Allennek hűlt helye volt. Bele se mertek gondolni, mi történhetett Piotrral.

- Miért kellett neked az az ember? – szegezte a kérdést Xavier professzor egykori barátjának, Magnetónak.

Az sokáig hallgatott. Úgy tűnt, mérlegeli, mit mondjon el.

- Nem tudok sokat, de talán te is el tudsz indulni. Bizonyos csatornákon keresztül hírét vettem egy új társaságnak: a The Nightmakingnek. Sajnos a néven kívül csak annyit sikerült megtudnom, hogy egyik tagja, Ruben Allen itt lesz a fesztiválon, hogy nyélbe üssenek valami üzletet.

- Miféle üzletet?

- Nemigen tudom. Valószínűleg valami elektronikai eszközről lehetett szó. Igazából nem az üzlet volt a lényeg. Úgy terveztem, Allent faggatom ki a hiányzó információkról. Ő volt az egyetlen kapocs! – Ennél a mondatnál már érezhető volt dühe. – És jóvoltodból megszökött!

Xavier nem válaszolt. A növendékei azt tették, amit jónak láttak, megszegve ezzel az ő utasításait (Ennek ellenére egyikük se kapott büntetést. A professzor úgy vélte, elég jó lecke volt nekik ez az egész eseménysorozat; Piotr például csak szerencséjének köszönhette megmenekülését: nem sokkal a színpad összeomlása előtt kelt fel és alakult át, Allen ugyanis ájultra verte), s keresztülhúzva Magneto tervét. Azonban őt is érdekelte volna az új alakulat. A tény, hogy nem szerzett róla tudomást, riasztó volt. Persze, Apokalipszis megjelenésekor több új mutációt észlelt, azonban nem foglalkozott velük. Úgy tűnt, ennek most megfizetheti az árát.

- Magnus! – szólalt meg halkan. – Ha szükséged lenne segítségre…

Magneto dühösen felpattant.

- Nincs szükségem a segítségedre, Charles!

Azzal elviharzott.

Pár perc múltán helyét az idegesen morgó Logan vette át. Nem szólt semmit, csak lecsapott egy újságot a professzor asztalára, úgy, hogy látni lehetett a vezércikk címét:

A Szenátus elé kerülhet a MAR-tervezet

Egy ösztövér, szakállas férfi lépett be az egyik nyilvános telefonfülkébe a Bayville Plaza előtt. Hátát az üvegnek vetette, majd tárcsázott.

- Jelentkezem, főnök. Egyelőre úgy tűnik, minden a tervek szerint halad.

Kis szünetet tartott, majd elmosolyodott.

- Ismeri az emberünket, főnök. Hagyott maga után egy kis felfordulást. Azt hiszem, most szabadságolta magát egy időre, de ezt maga úgyis tudja.

Ismét elhallgatott. Főnökére figyelve azonban lassan leolvadt arcáról a mosoly.

- Találkoztak, igen. Rövid beszélgetés volt, annyi bizonyos. De nem jutottam be. Szerintem veszélyes lett volna.

Inkább lenyelte további szavait. Főnöke nem gyakran volt dühös, de amikor igen, akkor jobb volt egy ideig állni hagyni. Halkan, hosszú idő után szólalt meg újra.

- Igenis. Rendben, várom a további utasításokat.

Lassan letette a kagylót, s kilépett a fülkéből. Nem tudta, meddig kell még várakoznia.