A középkori Japánban járunk. Kis csapatunk széles jó keddvel rója az utat. Már akinek jó kedve van….

Sango például igencsak ideges, szúrós szemmel a tőle nem messze sétálgató szerzetest, aki ártatlan tekintettel pislogott vissza rá.

-         Tartsd magadnál a kezedet… VILÁGOS??!! –reccsent rá Mirokura aki felsóhajtott és megsimította az arcán lévő vörös foltot melyet Sango keze okozott.

Shippou mellette sétált sértődötten (volt egy kis összetűzése az ebéd során Inuyashával melyet persze a félszellem nyert meg).

A csapatból Kagome tűnt talán a legvidámabbnak, ő azért örvendezett, mert végre letudta a Kikyouval kapcsolatos gondjait ( hőn kedvelt papnőnket ugyanis Naraku kicsinálta, megint), és nemrég Inuyasha is megígérte, hogy nem hagyja el többé soha és úgy gondolta ezúttal a fiú nem hazudott. Így aztán eléggé álmodozva járt-kelt köztük. Aztán ott volt Inuyasha…hát látszólag nem lehetett megmondani milyen kedvében lehetett ugyanis elég lefagyott képet vágott. Gondolkodott (ritka esemény köreinkben…) azon törte a fejét, hogy- hogy a fenébe fogják megölni végre Narakut.

Hát nagyjából ilyen vegyes gondolatok jártak a fejükben.

_ Tulajdonképpen- kezdte Miroku – szerintem éjszakára kéne valami szállást keresni, úgy látom esőre áll.

-         Támogatom! – mondta Kagome hirtelen (úgy tűnik közben visszatért közénk). Inuyasha erre morgott valami olyasmit, hogy enni jobb lenne, az orra alatt. Nem elég halkan mert Shippou meghallotta: - Na mi van, az ebédem nem volt elég?! – mondta bosszúsan, de egyből fel is ugrott Miroku vállára, Inuyasha igen vészjósló tekintete láttán…

-         Jó lenne végre fedél alatt aludni és egy jó fürdő is jól esne. – szólalt meg Sango.

-         Igen!! – vágta rá Kagome – Tiszta kosz vagyok!

-         Nem messze van innen egy falu – mondta Miroku – ott biztos találunk szállást.

Így a csapat sietősebbre fogta. Vagyis mind rohanni kezdett. Jobb oldalukon erdő, bal oldalukon egy folyó volt, a folyó túloldalán egy vándor állt és furán nézte a túloldalon őrülten rohanó csapatot.

-         Milyen fura szerzetek. – motyogta és csak nézett utánuk.

-         Érdekes – mondta ismét, azzal megfordult és elindult ő is arra amerre a „fura szerzetek” az imént futottak

-         Ezt szeretem!! - jelentette ki Kagome miközben mélyen alámerült a vízben. Vele szemben Sango ült és bólogatott.

-         Igen – mondta. – Egész addig míg egyesek nem kezdenek el leskelődni.

-         Hát igen…- értett egyet Kagome.

(Eközben) - Te Inuyasha… -kezdte Miroku – Figyelj…

-He? – kérdezett vissza flegmán a félszellem.

-         Szóval akkor most, hogy Kikyou meghalt…- kezdte megint Miroku.

-         Mi van vele?- bökte oda Inuyasha.

-         Szóval most, hogy meghalt…- kezdte újra a szerzetes

-         Bökd már ki! – morogta Inuyasha.

-         ÉPP AZT PRÓBÁLOM!!!- Mordult rá Miroku.

Csönd.

-Na, - mondta – Szóval mi van veled meg Kagoméval?? Most már igazán kezdhetnél magaddal valamit öregem. Nem??

-         Nem vagyok az öreged. És semmi közöd hozzá. – morogta a félszellem és elvonult a fürdő irányába. Megállt és az ajtóval szembeni falnak támaszkodott (udvarias úriember csak kicsit leskelődött az ajtó melletti résen át…ahol tökéletes rálátása volt Kagoméra de mindegy…)

A két lány kijött a fürdőből, mindkettőn köntös volt. Sango sürgősen elviharzott onnan ahogy meglátta a fiút.

Kagome viszont lelassított és érdeklődve nézett rá.

-         Hát te? Azt hittem már vacsorázol…

-         Persze…- morogta duzzogva a fiú. Azzal közelebb ment és átölelte a lányt, aki szépen elvörösödött erre.

-         Inuyasha…- kezdte, de befejezni már nem nagyon tudta mert a félszellem megcsókolta.

Egy idő után azonban már túl éhesek voltak, hogy folytassák a kis meghitt együttlétet. Így mentek vacsorázni. Egyikük figyelmét se kerülte el, hogy Sango amolyan „hát igen, én mindig tudtam arckifejezéssel bólogatott, Shippou olyan arcot vágott, mint akinek hánynia kell, míg Miroku pofátlanul nagyokat vigyorgott a tányérjába. Leültek. Kagome megint elhagyva köreinket, álmodozva pislogott maga elé (szépet álmodhatott).

Kagome vacsora vége felé elment sétálni, ami nem csoda, mert a csapat többi tagja teljesen bekattant…(biztos volt valami a kajában…). Miroku addig vigyorgott a tányérba amíg Inuyasha becsavarodott és hozzá vágta az egyik húst majd (egy ordítás kíséretében) rávetette magát és a nyakánál fogva ráncigálni kezdte. Shippou meg eközben kezelésbe vette Inuyasha vacsoráját. Szóval miután ez a jelentős zűrzavar eluralkodott Kagome lelépett „friss levegőt szívni”. Sango meg aludni menekült a három fiú elöl.

-         „Elég sötét van itt” – gondolta Kagome „friss levegőszívás közben”. – Talán vissza kéne fordulnom…- de valami hangot hallott maga mögül. Megfordult. És meglátott valakit….

Miroku bosszankodva szedte le magáról a kaja maradékot.

-         Shippou nem hiszem el, hogy bezabáltad az egész vacsorámat!!! – kiabálta ingerülten Inuyasha. Ahogy elhallgatott, abban a pillanatban nem messziről éles sikoly hallatszott. Inuyasha felkapta a fejét. – Mi volt ez? Kagome? Hol van Kagome?? – nézett Mirokura, majd enyhén elsápadt. – KAGOME!!!!!!

-         Itt! Érzem! Itt állt!! – szimatolt később, mikor az egész csapat kinn volt és Kagomét keresték. – És itt még valaki!! De ki??? Fenébe!! Ha valami baja esik….én…./PAFF/. Ez volt az a pillanat, amikor Miroku egy jól irányzott mozdulattal kupán vágta.

-         Ezt miért kaptam??!! – Háborodott fel a félszellem.

-         Szedd össze magad!!! – felelte Miroku higgadtan. – Ezzel semmit se oldasz meg. Ki kell derítenünk, hogy ki az és, hogy merre találjuk.

-         Sajnos semmi nyomot sem látni! - mondta Sango.

-         Ez dühítő – morgott Shippou.

-         Azt hiszem, tudom kit, kerestek – hallatszott egy idegen hang a hátuk mögül. Inuyasha kardot rántott és kis híján lecsapta a mögötte álló fiú fejét. Az meghökkenve hajolt el.

-         Öregem!! Ha valaki, hát te valóban közveszélyes vagy!! – káltotta

-         Ezt eddig is tudtuk. – mondta Miroku szárazon – De miért kell ehhez kiabálni?

-         Keh – morogta Inuyasha duzzogva.

-         Ki maga? – szólt közbe Sango. Az idegen a homlokára csapott.

-         Oh, de modortalan vagyok!! Schmedrick vagyok, (és udvariasan kezet csókolt Sangonak aki nyakig vörös lett) Schmedrick a varázsló. – Miroku odahajolt Inuyashához.

-         Bár csaptad volna le a fejét…

-         Várjunk!! – szólt közbe Shippou – Azt mondta varázsló?! – a fiú bólintott.

-         Igen. És tudom, ki vitte el a lányt.

-         Ki?! – Inuyasha türelmetlenül nézett a mágusra.

-         Hosszú. Viszont szeretnék veletek tartani. Van 1 kis elintéznivalóm az illetővel…és csak én tudom hova kell menni. Szóval…

-         Na tessék még alkudozni is akar – morogta Miroku.

-         Gondolom nincs más választásunk… - Sóhajtott Inuyasha – De ha becsapsz, én kettéhasítalak, esküszöm!!! – A varázsló jól láthatóan felvidult.

-         KÖSZÖNÖM!!! Nagyon köszönöm!! Nem is tudja mennyire!! – kiáltotta lelkesen és megragadta a döbbent Inuyasha kezét és megrázogatta. Shippou felugrott Miroku vállára és a fülébe suttogott: - Te, szerinted minden rendben ezzel a fazonnal? – Miroku nem válaszolt hanem csak a fejét csóválta. Inuyasha 1 idő után megunta a dolgot.

-         Jól van – jól van!! Csak eressz már el!! Hallod?! – és kiszabadította a kezét a mágus kezei közül. Sango felsóhajtott.

-         „Kagome, bárhol is vagy…remélem jól vagy.”

(Egy sötét romos templom valami kopár pusztaság szélén)

-         Eresszen el…-nyögte Kagome, nem épp rózsás állapotban. Még rajta volt a bénító varázs amit Yoru (főgonoszunk) bocsátott rá.

-         Nos attól tartok ennek a kérésnek nem tudok eleget tenni – mondta közönyösen.

-         Ha azt hiszi, hogy a barátaim nem jönnek értem akkor nagyot téved –morogta Kagome. Ekkor valami felkeltette a figyelmét. Ő az egyik fal oldalrészéhez volt kiláncolva és vele szemben nem messze egy fekete szőrű kék szemű farkast pillantott meg.

-         Huh? Hát ő? – Az állat ki volt láncolva és mereven bámult Yoru irányába. Ahogy a mágus megfordult morogni kezdett.

-         Hallgass! – mordult rá az állatra. – Ha a barátaid jönnek, akkor meg fognak halni. Méghozzá TE fogod megölni őket…

A csapat egy sziklafal mellett haladó ösvényen haladt épp, Schmedrick az életéről mesélt éppen és mutatott pár „varázsló trükköt”. Csak két fát gyújtott fel és a frászt hozta egy szerencsétlen útonállóra, aki ijedtében a mellettük haladó folyóba ugrott. Shippou félt Schmedricktől

-         Muszáj magunkall hozni??! Félek tőle!!!

-         Sajnos igeen – mondta Miroku csüggedten – csak ő tudja merre kell mennünk.

-         De félek, hogy engem is felgyújt!! – nyögte Shippou – még túl fiatal vagyok a halálhoz!!

-         Oh, fogd be! – morogta Inuyasha. Elég pocsék hangulatban volt. –„Kagome… hol lehetsz?”- gondolta. Fél füllel hallotta, ahogy mögötte Schmedrick magyaráz Sangonak.

-         Komolyan mondom, bárhogy erősködtem semmi!!! De hát ugyan ki vagyok én neki, hogy megfogadja a tanácsom. ÁÁÁ senki… CSAK A TANÁCSADÓJA!!!

-         Újra sóhajtott, még csak észre sem vette, hogy valaki más figyeli őket. A folyó túloldalán lévő erdőség szélső fái közt ott állt Sesshoumaru. Egy ideig még nézte az elég lassacskán haladó kis csapatot, majd lassan (és halál nyugodtan) megfordult és elindult befelé, vissza az erdőbe.

-         Rin!! Hányszor mondjam, hogy nem, és nem veszem fel egyik virágkoszorúdat sem!!! – kiabált Jaken.

-         Hát, kár – sóhajtott a kislány – Akkor majd Sesshoumaru felveszi!! – szólt lelkesen.

„Na azt teszem én el…”-gondolta Jaken.

-         Ekkor megjelent Sesshoumaru.

-         Az én korcs öcsém megint nyakig benne van valamiben.- mondta.

-         SESSHY!!! – kiabálta Rin. – Nézd ezt neked csináltam!!!

-         „SESSHY??!!” – gondolta Jaken – „Te jó ég! Ilyenért én már a síromat áshatnám…”

Sesshoumaru enyhén összevonta a szemöldökét-

-"Sesshy??! Ezt meg honnan szedte?! Ha Jakennek köze van ehhez, megásta a sírját…"- gondolta, de látszólag megőrizte szokásos komolyságát.

-         Jakennek tökéletesen fog állni Rin. – mondta.

-         De jó!!! – kiáltott a kislány.

-         De Sesshoumaru nagyúr!!! – nyögte Jaken. – MIÉRT?? – A szellem azonban már jó pár méterrel arrébb ment (arra amerre a csapatunk is), Rin a nyomában – Várj meg Nagyuram!!! – kiáltott újra – Mi történt?? – elkeseredve próbálta utolérni, aminek a vége az lett, hogy szépen pofára esett egy Rin által eldobott virágfüzérdarabban.

   (Folyt.köv.)                    by: Sakura