Anime az újságokban
2007.01.13. 19:20
2007.01.14
Eg y2007.01.13-án megjelent újságban (amit nem kívánok leírni hol láttam) A média résznél található volt egy rész ami a Magyarországban taláható animékről ill. rajzfilmekről szólt. Ebben az újságban az anime minősítés eegyszóval: rémes.
" Így az animációt szedték ízekre.Amelyek között eleve 12-eskarikával ellátottak is vannak.Tartalmi elemzés után arra jutottak, hogy a gyerekeknek szánt sorozatokfele csak szülői felyügyelet mellett javasolt fogyasztásra.Ami azértn nem jó hír, mert egy korábbi felmérés szerint hétvégenként délelőtt a gyerekek 43 százaléka tévézik úgy,hogy a szüleik közben valamiu mással foglalkoznak."
Nos ez még csak nem is lenne baj de hogy az animéket úgy írják mint brutális és szellemileg káros "rajzfilmeket" ez azért már sok. Egy idézet is mutatja:
"Különösen ez utóbbiak tipikus fajtája, az anime kap rendszeres bírálatokat at ORTT-től, egy helyen például úgy minősítik, hogy az európai gondolkodásmódtól távol áll agresszív szellemisége.Korábban itthon már lényegében betiltottak egy ilyen sorozatot, a Dragon Ballt."
Hozzáteszem olvastam egy anime könyben hogy egy gyerek pl eltörte a karját mert az egyik szereplőt utánozta és még egy gyerek öngyilkos lett mert befejezték a sorozatot. De a pokémonnal is jártak így hiszen ha emlékezetem nem csal akkor egy gyerek kiugrott az ablakon azzal a tévhitben hogy tud repülni.De ez csak pletyka szinten terjedt. na tovább az idézethez.
"Ilyen döntés most nincs, csak súlyos állítésok mint például: a műsorok meghatározórésze félelemkeltő jelenetei, erőszaktartalma és mondanivalója szempontjából nem felel meg a gyermekeknek szóló műsorokkal szembeni kritériumokanak. Továbbá: Ezek az alkotások próblémás mintát közvetítenek a kisebb gyerekek számára, és veszélyeztetik az egészséges szellemi és lelki fejlődésüket.Mégpedig azért, mert a kifogásolt műsorok a szórakoztatva nevelés elméleténeknem felelnek meg, üres, sokszor öncélú, a gyermekeket összezavaró, bennük félelmet keltő meséknek nincs leszürhető tanulsága, a bennük látottakat a kiskorúnéző nem érti, nem képed feldolgozni, olykor még felnőtt segítségével sem."
Nos gondolom azért adják a Parappa a Rappert meg a Sweet Valeriant h a kicsit tudják nézni. (igaz felirattal nem naon tudják élvezni)és valószínű h ezért van a Minimax h a kicsik tudják azt nézni. A nagyobbak nyilvánvaló hogy izgalmasabb dolgokra vágynak bár az is igaz h sokan mégis gyerekesnek vagy épp értelmetlennek találják az animéket. Tény h sok kategóriában megtalálható az anime Pl van horror, vígjáték,Sci-fi és még sok más. De ahány ember annyi féle anime ^^Tehát én ezzel az újsággal nem értel egyet.
Annyi hozzátételem van még a cikkhez, hogy ha egy gyerek leül a TV elé és elkezd nézni egy 12-es karikás animét akko az spec nem az anime hibája, hanem a szülőé, mert minek hagyja felügyelet nélkül a gyereket!? Meg az h erőszakos, (mert egyes animéknél ezt nem tagadhatjuk le), igaz 1-2-nél, de csk azé össze-vissza leszólni mer rajzfilm és nem gyerekeknek szól... hát. Áljon meg a menet! Nem csak 7-8 éves gyerekek vanna a világon, hanem idősebebn is, akik már kinőttek a Vuk-ból meg a Süsü a sárkányból és érdekesebb filmeket akarnak nézni!! Ha sima filmekből is vannak fiatalabb és idősebb korosztálynak szólók, akko rajzfilmekből miért baj, ha van? Ez egyszerűen érthetetlen számunkra!
|