A munkás: új értéket tesz a munkatárgyához azzal, hogy meghatározott mennyiségű munkát tesz hozzá, akármilyen is munkájának meghatározott tartalma, célja és technikai jellege.

Másrészt az elfogyasztott termelési eszközök: értékét viszontlátjuk a termékek alkotórészeként, például a gyapot és az orsó értékét a fonal értékében.

A termelési eszközök értéke tehát fennmarad a termékre való átvitele révén.

Ez az átvitel a termelési eszköznek termékké való átváltoztatása alatt, a munkafolyamatban történik.

Az átvitelt a munkafolyamat közvetíti.

De hogyan?

A munkás nem dolgozik egyazon idő alatt kétszeresen, egyszer azért, hogy munkájával értéket tegyen hozzá a gyapothoz, és másszor azért, hogy a gyapot régi értékét fenntartsa, vagy, ami ugyanaz, hogy a gyapotnak, amelyet feldolgoz, és az orsónak, amellyel dolgozik, értékét a termékre, a fonalra átvigye, hanem új érték puszta hozzátételével tartja fenn a régi értéket.

Minthogy azonban az új érték hozzátétele a munkatárgyhoz és a régi értékeknek a termékben való fenntartása két egészen különböző eredmény, amelyet a munkás egyazon idő alatt hoz létre, holott egyazon idő alatt csak egyszer dolgozik, az eredménynek ez a kétoldalúsága nyilvánvalóan csakis magának a munkájának a kétoldalúságából magyarázható meg. A munkának ugyanabban az időpontban egyik tulajdonságánál fogva értéket kell létrehoznia, másik tulajdonságánál fogva pedig értéket kell fenntartania, illetve átvinnie.

Hogyan tesz hozzá minden munkás munkaidőt és ezért értéket a munkatárgyhoz?

Mindig csak a maga sajátságosan termelő munkamódja formájában.

A fonó csak azzal tesz hozzá munkaidőt, hogy fon, a szövő azzal, hogy sző, a kovács azzal, hogy kovácsol. De azon célmeghatározta forma révén, amelyben ezek  egyáltalában-való munkát és ezért új értéket tesznek hozzá, a fonás, szövés, kovácsolás révén, a termelési eszközök – a gyapot és az orsó, a fonal és a szövőszék, a vas és az üllő – egy termék, egy új használati érték alkotóelemeivé válnak.

{˙”A munka új alkotást ad egy megszűntetett helyébe.”-(Tanulmány a nemzetek politikai gazdaságtanáról.1821.)}

Használati értékük régi formája letűnik, de csak azért, hogy a használati érték egy új formájában feltűnjön.

Az értékképzési folyamat vizsgálatánál azonban láttuk, hogy ha egy használati értéket célszerűen használnak el új használati érték termeléséhez, akkor az elhasznált használati érték előállításához szükséges munkaidő az új használati érték előállításához szükséges munkaidő egy részét alkotja, tehát olyan munkaidő, amelyet az elhasznált termelési esz-közökről átvisznek az új termékre.

A munkás tehát nem azáltal tartja fenn az elhasznált termelési eszközök értékét, vagyis viszi őket át mint érték-alkotórészeket a termékre, hogy egyáltalában-való munkát tesz hozzájuk, hanem e hozzátett munkának különös hasznos jellege, sajátos termelő formája révén.

A munka mint ilyen célszerű termelő tevékenység – fonás,szövés,kovácsolás – a termelési eszközöket a velük való puszta érintkezés révén felébreszti halottaiból, a munkafolyamat tényezőivé eleveníti őket és termékké egyesül velük.