|
A Jelen és a Múlt (2)
Ramira 2006.12.06. 12:03
2. fejezet
-Sziasztok! Megjöttem!
-Szia kicsim! Milyen volt a napod?-kérdezi anya.
-Haláli volt. Lehet, hogy van egy testvérem!
-Micsoda? Az meg hogy lehet?
-Nem tom. Csak azt tudom, hogy az egyik srác a suliban tökre hasonlít rám. Leszámítva, hogy a haja fehér, a szeme meg barna.
-Az hogy lehet? Nekem azt mondták, hogy a testvéred meghalt.
-Mi?? Tudtad, hogy volt egy testvérem?
-Igen.-sóhajtott anya.
-Miért nem mondtátok el?
-Nem akartuk, hogy rosszul essen. Mi a legjobbat akartuk neked.
-És szerintetek a hazugság a legjobb nekem? Egyébként kéne a kocsi, egy sofõrrel.
-Minek neked a kocsi?
-DNS tesztet csináltatunk Bakurával.
-Ööö...ezt gyorsan megbeszéltétek!
-Ja-ja. Na elmehetünk?
-Bánom is én! De ha lehet gyere haza még ma.
-Ne õrjíts meg! Hova mennék?
-Csak vicceltem. mikorra beszéltetek idõpontot?
-4-kor a sarkon találizunk. Onnan indulunk Tokyoba.
-Az nem zavar, hogy mindjárt háromnegyed 4?
-Micsoda? Még ennem is kéne valamit!-mondtam, és egyböl a hûtõ felé vettem az irányt. Kikaptam az elsõ ehetõ dolgot, magamba tömtem, és már mentem is a limó irányába. A sofõr épp fényezte a "cuki, takaros"kocsit.
-El tudna vinni Tokyoba?
-Persze Kisasszony. Most azonnal?
-Jó lenne.
-Kérem szálljon be.-mondta, és kinyitotta a kocsi ajtaját.
-Oké.-mondtam, és beszálltam. Miután a sofõr is beszállt, megszólaltam:
-Meg állna majd az egyik saroknál?
-Természetesen.-szólt. Elindultunk. Pont odaértünk 4-re, ám Bakura sehol sem volt. Helyette viszont ott volt az egész csapat. Az autó megállt, én kiszálltam.Mindenki döbbenten lesett engem 1 percig, mire leesett, hogy nem mondtam nekik, hogy mennyira gazdag vagyok.
-Öcsém!...Honnan van ez az autó?-kérdezte Joey.
-Izé...azaz...hát...ez az én kocsim.
-Ezt miért nem mondtad korábban?-kérdezte szinkronban mindenki.
-Elfelejtettem. Még csak 1 napja vagyok ilyen gazdag.
-Heh, elfelejtette!! Hallottatok már ilyet?-kérdezte gúnyosan Tristan.
-Engem nem érdekel a pénz.-jelentettem ki hûvösen-amúgy hol van már Bakura? És Ti mit kerestek itt?
-Elkísérünk titeket, és lelki támogatást nyújtunk.-mosolygott Yugi.
-Bakura meg mindig késik.-ám amint ezt kimondta Téa, Bakura már fel is tûnt a sarkon. Úgy futott, mintha üldöznék. Lefékezett elõttem, és belefogott a magyarázatba.
-Bocsi...izé...elnéztem az órát.
-Semmi baj.
-Akkor jó... Ez a kocsi meg honnan van?-kérdezte miután megpillantotta a limót.
-Hát az a miénk.-mondtam.-Ha testvérek vagyunk, akkor a Tiéd is.
-Remélem, hogy testvérek vagyunk.-viccelõdött.
-Na indulás!-jelentettem ki. Utasításom után mindenki szépen sorban beült az autóba, és elindultunk. Az út röpe 1 órás volt(szétültem a seggem, nem mintha nem lenne kényelmes a bõrülés).Mindenki megkönnyebbülten szállt ki, hogy végre megérkeztünk.
-Na végre!-mondta Joey, nyújtózkodás közben.
-Menjünk be.-javasolta Yugi.
-Menjünk.-bólintottunk rá egyszerre. Az információs pultnál megkérdeztük, hogy merre tovább, majd az adott irányba indultunk. 2 perc alatt megtaláltuk a keresett ajtót, és boldogan láttuk, hogy csk 2 ember van elõttünk. Leültünk egy-egy székre, és csendben várakoztunk. Ahoz képest, hogy csak 2-en voltak elõttünk, kb 20 percig vártunk. Csak utánna szólítottak be. Bátran mentem elsõnek, bár a lelkem méllyén úgy reszkettem, mint az ázott macska télen. Leültem a székre, kinyújtottam a karomat, és becsuktam a szememet...
Csak a szúrásnál fájt. Nem is tudom, hogy miért paráztam. Miközben vette a vért a nõ, megkérdezte,hogy mi a nevem. Bediktáltam, az aszisztens meg leírta. Alig vártam, hogy vége legyen, így miután leragasztotta a pöttynyi sebet, már iszkoltam is ki, gyors léptekkel. De én marha elfelejtettem, hogyha gyorsan állok fel vérvétel után, abból mindig ájulás lesz. Mint most. Alighogy kiértem a folyosóra, elsötétült elõttem minden, elszállt az erõm, és egyenesen orra estem volna, ha Atem meg nem fog, mielõtt találkozok a földel. XD 2 perccel késõbb ébredtem fel, és fogalmam sem volt arról, hogy hogyan ájultam el. Persze mindenki a hogylétem felöl kérdezgetett. Én meg õket kérdeztem, hogy hogyan történt az ájulásom. Yugi mesélt, a többiek bólogattak, én meg a homlokomat ütöttem a tenyeremmel. Hogy a fenébe lehetk ennyire hülye? De legallább Atem kapott el. :D Minden rosszban meg kell látni a jót. Az ájulásom körülményeinek elmesélésével egy idõben Bakura is végzett.
-Látom jobban vagy.-mondta mosolyogva.
-Ja-ja. Sokkal jobban. Köszi. És most meddig kellene várni?
-Szerintem mininum 20 perc.
-Oh fuck you!!... Akkor mindenki mesél magárol valamit. Kezd Te Bakura!
-Hát...izé...-láttam, hogy nem szívesen beszél magáról.
-Ha nem akarsz mesélni akkor nem muszáj.-mondtam
-Csak tudnod kéne rólam valamit, ha testvérek vagyunk.
-Az igaz.-vallotam be.
-Na akkor kezdem. Elõször is egyedül élek.
-Komoly?-szakítottam félbe.-ha ezt elõbb mondod! Ha tesvérek vagyunk, ha nem akkor is költözni fogsz. Hozzánk!
-Ezt meg hogy érted?-kérdezte Bakura.
-Elég szar lehet egyedül lenni. Nállunk meg van egy csomó üres szoba.
-Tényleg?-kérdezi Bakura.
-Ja-ja. A földszinten 2, az 1.emeleten 3, a 2.-on meg 4.
-Az szép.-bólint mindenki elismerõen. Bakura folytatta a történetét, ám én éreztem, hogy nem mond el mindent.
Most legalább van valami fogalmam rólad. Nos ki következik a mesélésben?-kérdeztem. Yugi jelentkezett következõnek, utánna sorban a többiek. Atem volt az utolsó.
-Elég homályos a múltam. Amire emlékszem az elég régen volt. Meg hosszú lenne elmesélni.-kezte Atem.
-Van idõnk.-mondtam. Atem azonban megrázta a fejét.
-Majd máskor. Megvannak az eredmények.-mondta. Gyorsan hátrafordultam, és megpillantottam a doktornõt, egy papírlappal a kezében.
-Mi az eredmény?-támadtam le.
-Nos az eredmény szerint, Yumiko Norima, és Bakura Ryou, Önök...-bökje má ki, megöl az izgalom.-...testvérek.- Ne hiszek a fülemnek!! Álmodom!! Bakura nyakába ugrottam. Annyira boldog voltam, hogy mindenki kapott egy ölelést. Versenyt futottunk a kocsiig(kb 50-szer szóltak ránk, hogy ne szaladjunk, de nem érdekelt). Már úgy is kilóméter hiányom volt. Mindenki jól lemaradt mögöttem, Atemet kivéve. Õ szorosan a nyomomba volt, és elszántan mosolygott rám. Ez eléggé összezavart, de gyorsan magamhoz tértem. Nem gyõzhet le engem, a rövid táv futás bajnokát! Gorsan rákapcsoltam, Atem meglepetésére^^. Úgysem gyõz le!!
Nem is gyõzött, fél lépéssel maradt le, és nem is bírta behozni.
-Én...nyertem...-mondtam zihálva.
-De nem kellett volna sok, hogy megelõzzelek.-mondta Atem.
-Még soha sem...futottak ennyire rám. Gratula.
-Engem eddig csak egy valaki tudott legyõzni futásban.
-Ki volt az?
-Õõõ..hát..nem vagyok benne biztos...-kezte volna, ám ekkor beértek a többiek.
-Mikor...tanultál...meg...így...futni?-kérdezte Bakura tõlem.
-Nem tom ezzel születtem.-mondtam.
-Mindenesetre...jól...megfuttatál...-mondta Joey.
-Atem majdnem megelõzött.-mondtam.
-Láttuk...Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz futni Atem.-jegyezte meg Yugi, miután kifújta magát.
-Akkor sok mindent nem tudsz még rólam.-mondta Atem.
-Na menjünk! Van még egy rakás házi angolból.-mondtam, és beszálltam az autóba. A többiek követték a példámat. Újabb 1 órás út után érkeztünk meg, a sarokra. Kiszálltunk, és elbúcsúzkodtunk.
-Na sziasztok. Holnap talizunk.
-Szia Yumi.-köszönt el mindenki.
-Bakura! Holnap elköltöztetünk!-mondtam.
-Õõõ...izé...jó. Szia.-mondta Bakura, és elindult a többiekkel. Gyorsan beszálltam a kocsiba, amibõl pár perc múlva ki is szálltam.
-Sziasztok megjöttem újra!
-Szia!-köszönt Lola és anya szinkronba.
-Mi az eredmény?-kérdezte anya.
-Bakura a testvérem.-jelentettem ki.
-Dehát...azt hittem, hogy csak hülyéskedsz.
-Hát nem. Miért? Baj?
-Nem, ez csodálatos! Beszéltél a "szüleivel"?
-Nincsennek szülei. Vagyis...apja van, de nem vele él.
-Hát akkor kivel?
-Egyedül.
-Úristen! Egyedül. Szörnyû.
-Arra gondoltam, hogy ide kötözhetne.
-Mirõl folyik a tanácskozás?-kérdezte apa, miután belépett a konyhába.
-Yumiko testvérérõl.
-Micsoda?
-Bakuráról, apa!-mondtam, és sóhajtva elkeztem magyarázni.-...így derült ki, hogy testvérek vagyunk. És ezek után szeretném, ha ide költözne.
-Õõõ...rendben. Van elég hely...és végülis a testvéred.
-Juhééé!!! Király!!-kiáltottam, és felrohantam a szobámba. Elképeztõ! El se hiszem. Leültem az íróasztalomhoz, és elõvettem az angol házit. Gyorsan megcsináltam(nem volt nehéz annak akinek az angol az anyanyelve XD), a matekot összecsaptam, megtanultam a német szavakat(150 db-ot!!), de a törire nem volt energiám. Teljesen lefárasztott a mai nap. Bekapcsoltam a laptopot, és megnéztem, hogy van-e fenn valaki az MSN-en. Meglepõdve tapasztaltam, hogy senki sincs.
-Áááá!! Mit csináljak? És egyáltalán mennyi az idõ.-ránéztem az órára. 9.30. Jól elcsesztem az idõt! Ezért vagyok álmos. Megfürödtem, és lefeküdtem aludni. Atemmel szerettem volna álmodni, és sikerült is. Ám ez az álom nem egészen olyan volt, mint amilyet álmodni akartam....
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
