Egyensúly by Natsuki

                               3. fejezet

Ayumi lassan kezdett ébredezni. Mikor kinyitotta szemeit, a csillagos eget látta meg először. Felült, és jobbra tőle a békésen alvó Rin-t is megtalálta. A tűz fényében még távolabb egy lovat, és egy kis furcsa lényt pillantott meg.

-         Mi a neved?

Őrült gyorsasággal fordult hátra, majd állt föl az idegen hangra. Egy aranysárga szempár. Csak ennyit észlelt a külvilágból…

-         Halandó! Válaszolj!

A lány egy pillanat alatt visszazuhant a valóságba.

    - Ayumi! És minek halandózol? Azt hiszed te hallhatatlan vagy?

A megszólított hihetetlen sebességgel kapta el Ayumi nyakát, és emelte fel.

    - Ne merj még egyszer ilyen hangnemben beszélni velem, értetted? És én szellem vagyok, ha akarnám már rég halott lennél. Érzem rajtad, hogy nem ebbe a világba tartozol. Csak ez mentett meg. Azzal elengedte Ayumi-t, aki a kisebb köhögő roham után már jól volt.

    - Nem ebbe a világba? Ezt hogy érted? Az igaz, hogy a ruháitok elég régiek, úgy 500 éve hordtak ilyeneket…

    - 500 évet jöttem vissza az időben?

    - Ezek szerint… Mivel segítettél Rin-en választhatsz: maradsz vagy mész?

Most megengedi, hogy itt maradjak? Az előbb majdnem megfojtott! De úgysem tehetek mást… Azért meghalni nem akarok! Ő elég erősnek tűnik, meg egy szellem, bár egész pontosan nem tudom, hogy az mit takar, de…

-         Maradok!

-         Rendben. A nevem Sesshoumaru, még velünk utazik egy másik szellem, az apám Inutaishou. Elvárom a kellő tiszteletet felém nézve, különben megöllek. A szolgám Yaken, és Ahun a sárkánylovam. Ha már itt vagy tedd magad hasznossá, és Rin-nel törődj egész nap. Az utasításaimat mindig tartsd be. Értetted?

-         Igen.

-         Most pedig aludj, mert nem akarom, hogy lelassíts minket!

-         Oyasumi nasai!- mondta egy kicsit dühösen Ayumi, de Sesshoumaru-t nem érdekelte, elsétált és leült egy közeli fa tövében.

Ezeket most komolyan gondolta??? Nyugi, Ayumi, nyugalom… Legalább nem vagy egyedül… Csak erre szabad gondolni… Tiszta fejjel kell nézni a világot… Milyen helyes egy szellem… Áhh! Mikre gondolok én?!? Hiszen meg akart ölni! Na jó, tényleg kezdek álmos lenni, aludni kéne…

Nemsokára már csak Sesshoumaru volt ébren, hogy vigyázza a többiek álmát…

                                        ***

-         Ébresztő!

-         Még 5 percet… - motyogta még félálomban Ayumi az őt ébresztgető Rin-nek

-         Kelj fel! Sesshoumaru sama azt mondta, ha enni akarunk azt most tegyük meg, amíg vissza nem ér Inutaishou sama! Amúgy mi a neved?

-         Ayumi, amúgy mit eszünk?- ült fel erre a szóra, mert már elég régen evett, és éhes volt már.

-         Halat.

-         És… hol van?

-         Még nem fogtuk ki.

-         Nekünk kell megfogni őket??

-         Hát persze! Miért mit gondoltál? Csak úgy maguktól nem repülnek ide!

-         Na jó, akkor menjünk!

Indult el Ayumi, egyenesen előre.

-         Jobbra kell menni!- tájékoztatta őt Rin.

-         Mi? Ja, jó.

Most már a helyes irányban mentek a reggelijük ért. Az első 5 percben úgy tűnt biztosan nem fognak halat enni, de végül fogtak 3 darabot is. Így vizesen indultak vissza a táborba. Ayumi evés előtt még megismerkedett Yaken-nel is.

     -   Ezt egyem meg?- nézett Ayumi a még majdnem nyers halra

     -   Persze.

     - Na jó… Ez egész ehető!

     -  Igen.

    -  Jó étvágyat!- ült le melléjük egy Ayumi számára ismeretlen alak

    -  Köszönjük, Inutaishou sama! Ő itt Ayumi, tegnap óta van velünk.

    -  Üdvözöllek! A nevem Inutaishou. Jó hogy itt vagy, legalább Rin

    nem lesz olyan egyedül.

-         Sesshoumaru!- hagyta ott őket a szellem

-         Most egy kis időre hagyjunk föl Naraku keresésével, és menjünk a Nagy Sziklák felé.

-         Miért?

-         Majd meglátod, de jobb lenne elindulni.

Miután megreggeliztek el is indultak. Az erdő amiben haladtak, kezdett helyet adni a hegyeknek, és egyre meredekebben haladtak felfelé. Egy folyót követve eljutottak egy barlanghoz.

-         Ayumi, ti maradjatok kint, csak én és Sesshoumaru megyünk be.

-         Rendben.- de a két szellem már el is tűnt a barlang sötétjében

-         Ayumi! Fonjak neked koszorút?

-         Persze Rin, annak örülnék.

-         Akkor megyek.

-         Jó, de vigyázz magadra!

Ezalatt Inutaishou-ék egyre beljebb haladtak a barlangban, mígnem elérkeztek egy tágas terembe.

-         Ienari! Ienari!- kiáltotta Inutaishou

-         Jövök már!- ezt viszont egy rekedtes öreg hang mondta, majd előtűnt egy vén öregasszony a semmiből

-         Elhoztad?

-         Igen ő itt Sesshoumaru. Sesshoumaru ő pedig Ienari, egy boszorkány, aki segíteni fog nekünk.

-         Hát persze, persze… Na, hadd lássam!- majd közelebb lépett Sesshoumaru-hoz és feltűrte a bal „karján” a ruha ujját. Ienari nézte egy darabig a megcsonkított végtagot, majd ráhelyezte mindkét kezét, és ismeretlen nyelven kezdett mormolni valamit. Egyszer csak a kar növésnek indult, miután pedig befejezte, Sesshoumaru-nak mindkét karja megvolt!

-         Ez? Hogy lehetséges?- Sesshoumaru csak ennyit tudott kérdezni a meglepetéstől.

-         Így több esélyünk lesz nem gondolod?- kérdezte Inutaishou fiára mosolyogva

-         Gyere, már várnak ránk.

Aztán Ienari ahogy jött, úgy is tűnt el, majd ők is kifelé indultak a barlangból…

Folyt. Köv.