|
Tsuuretsu ikioi-kegyetlen élet (Sesshoumaru to Sakura)
Kurosawa-sama 2006.11.23. 11:18
Kegyetlen
élet10
10.
fejezet
A Takashima-kastélyban
A reggeli szikrázó napsütés
elfeledtette az
elõzõ esti
égiháborút. Enyhe szél
fújdogált, megrezgetve a fák leveleit,
melyek
között a napfény ragyogó
fénysávokban tört utat
magának. A levegõ most
már egyre forrósodott. Egy menetoszlop
tûnt fel a
város felé vezetõ úton. A
sor elején
néhány szamuráj haladt, majd Ishido
shounin-sama
ügetett lován. Mögötte egy
gyaloghintóban
ült Sakura, aki mellett Sesshoumaru lovagolt. A menetet
szamurájok zárták. Sakura gyenge volt
még
ahhoz, hogy lábra álljon, tudta, hogy
még pihennie
kell. Ruházata piszkos és izzadt volt, alig
várta,
hogy végre lefürödhessen.
Halványkék
darumintás legyezõjével
hûsítette magát.
Örült, hogy Sesshoumaru beleegyezett, hogy
lábadozása alatt a kastélyban
szálljon meg.
Gondolatai az ébredése után
történt
dolgokon cikáztak. Boldognak érezte
magát, mint
még soha. Agyában visszhangzottak a
férfi szavai.
Néha meg-megeresztett egy alig látható
mosolyt.
Sesshoumaru rezzenéstelen arccal kémlelt
elõre. Ám
néha-néha a szeme sarkából
a lányra
tekintett, aki az átlátszó
fátyollal
borított hintóban elmélyülten
legyezte
magát. Az út alatt egyetlen szó sem
hangzott el
köztük. A rizsföldeken dolgozó
parasztok
abbahagyták a munkát, és az
érkezõkre
nézve meghajoltak. Ishido shounin-sama
elégedetten
biccentett feléjük. Sakura kissé
széthúzta a függönyt,
és mosolyogva
intett nekik. Sesshoumaru egy sanda pillantást
küldött
feléjük. Miután elhaladtak
mellettük,
éles füleivel hallotta, hogy a
földmûvesek
hálát adnak a kamiknak, hogy a
hercegnõ jobban van.
Megérkeztek a városkapuhoz, ahol
szamurájok
fogadták õket.
-Ohayo gozaimasu, Ishido-sama, Hime-sama!
Örömünkre
szolgál, hogy jobban érzi
magát.-szólt a
kapitányuk, és meghajolt a többi
katonával
együtt. Kérdõen nézett az
idegenre.
-Ohayo gozaimasu, Takahashi-san! Õ itt Sesshoumaru-sama, a
Nyugati
területek ura. Egy ideig nálunk
vendégeskedik.-
felelte a pap.
-Vakatta, (értem) Ishido-sama. Sesshoumaru-sama
légy
üdvözölve szerény
városunkban.- hajoltak
meg felé a kapitány és a
szamurájuk.
Sesshoumaru méltóságteljes
tartásban, hideg
tekintettel nézett le rájuk a
lóról.
Aztán megérezte magán, hogy Sakura
õt nézi.
-Domo.-mondta végül. Nem igazán kedvelte
ezeket az
alacsonyabb rendû lényeket, de nem akart a
lánynak
csalódást okozni. Ezután a menet
elindult a
város szíve, a kastély
felé. Az
utcák tisztára voltak seperve,
nyüzsgõ élet
folyt. Az emberek félre állva az
útjukból,
mosolyogva hajoltak meg, és csodálkozva
nézték a rejtélyes idegent.
A pap és
a hercegnõ mindenkivel váltott egy kedves
szót.
Végül átmentek a második
városfalon,
és beérkeztek a palota kertjébe. A
kert tele volt
különbözõ fákkal,
virágokkal és
szabályosra nyírt bokrokkal, kövekkel
kirakott
ösvényekkel, kisebb-nagyobb tavakkal, melyeken
fahidak
íveltek át, és némelyiket
apró
vízesések és
tavirózsák
díszítettek. Sesshoumaru
meglepõdött. Ez a
város, a kert és maga a palota
szépségében teljesen
megközelíti a
nyugatiét. Csak itt félszellemek a legmagasabb
rangú élõlények.
-"Na igen, nyugaton kevés a hanyou, az emberek meg
többnyire csak szolgák. Itt viszont magamon
kívül csak két youkai
jelenlétét
érzem. Az egyik macskaszellem, a másik a
sárkány."-gondolta magában. Hirtelen
szolgák hada sereglett feléjük,
és
végigkísérték
õket a kastélyba. Az
egyik fõbejárat elõtt Ishido-sama
odalépett mellé,
és beinvitálta.
-Nos, Sesshoumaru-sama, gyere velem, megmutatom a palotát
és a lakosztályodat.
A szellem biccentett, leszállt a
lováról, melyet a
szolgálók elvezettek, és
követte az
öreget. Sakurát a szolgálók
kisegítették a
gyaloghintóból és
támogatták Sesshoumaruék
után. Egy
folyosón haladtak végig, mely két
felé
ágazott. Egyik része ment tovább
egyenesen,
míg másik rész lekanyarodott balra,
amit egy
shouji zárt el. Sakura és a szolgái
eltûntek a
tolóajtó mögött. Az
öreg
elmagyarázta, hogy hol mi található az
épületben.
-Arra négy lakosztály van. A
Sakuráé, a
Kageromarué, az enyém és
Sayo-chané.-
mentek tovább a fával padlózott
folyosón,
ami megint kettéágazott, szintén egy
shouji
zárta el. -Erre vannak a vendégeknek
kialakított
szobák.-majd végetért a
folyosó és
egy nagy faajtó állta útjukat. Ez
elõtt két
szamuráj õrködött. Meghajoltak,
az öreg
szertartásosan bemutatta nekik az új
vendéget,
és bementek az ajtón. Egy hatalmas
négyzet
alakú terembe érkeztek, melyben
középen
négy faoszlop volt. Szemben velük egy
emelvény,
selyem és brokát párnákkal.
Az
emelvény mögötti falra tavaszi
táj volt festve.
A shuojin át beszûrõdött a nap
fénye. A
padlót itt már tatami borította.
-Ez itt a fogadóterem, balról egy terasz
nyílik,
mely a kertre néz-mutatott a pap a
tolóajtók
felé.-Jobbról a dolgozószoba,
Kageromaru itt
tölti legtöbb idejét. A
dolgozószoba mellett
könyvtár van. Ha tovább mész,
a velünk
szemben lévõ ajtó egy
folyosóra vezet. Onnan
nyílik az ebédlõ, mely
szintén a kertre
néz. Leghátul pedig a konyha van, és a
szolgák szállása. Az
épület többi
szárnyában pedig az itt élõ
magas rangúak
lakosztályai. A fürdõházak a
kert
végében vannak. A
szentélyünket
láthattad a kertbõl, egy kis
lépcsõsor vezet
hozzá. Most pedig a szobádba vezetlek,
és
megnézem a sebeidet. Pihenned kell.
Késõbb lesz rá
módod, hogy jobban bejárd a kastélyt.
-Yoi.- felelte a szellem, és elindultak a
lakosztálya
felé.
Az egyik emeleti szobában, a
bambuszfüggöny
mögött valaki árgus szemekkel figyelte, mi
történik az udvaron. Sötét
tekintete egy
pillanatra vörösen megcsillant. Hosszú
fekete
haját felfogva viselte.
Sötétzöld
legyezõjével idegesen elhajtott egy
kellemetlenkedõ legyet.
Rendkívül erõs szellemi aurát
érzett. A
hosszú ezüst haj ismerõs volt neki.
-"Nem lehet... ez nem õ...õt megölte
Kikyou. Ez a szellem sokkal
erõsebb nála. De ki lehet ez? Mi
keresnivalója van itt?
Még sok bonyodalmat okozhat... Pont most... Chikusho!"
-ökölbe szorította a kezét.
Szája
rángatózni kezdett, íves
szemöldökeit
összeráncolta, nemes vonásai
eltorzultak. -"Minden
olyan jól alakult... Sakura egyre gyengébb,
szórakozott, olyan, mint Kikyou volt... szolgám
simán végzett volna vele, ha ez az
átkozott nem
szól közbe. Karma...de nem baj, úgyis
elveszejtem
ezt a nõt, ha kell te is vele mész,
ezüsthajú..."
-felkuncogott. Ekkor egy vékony nõi hang
kizökkentette a
gondolataiból.
-Hitomi-sama, elkészült a teája, amit
kért.
-egy halványsárga kimonóba
öltözött
szolgálólány térdelt a
shouji elõtt. Hitomi
kérdõen nézett rá,
azután eszébe
jutott, hogy nemrég utasította ezt a
lányt, hogy
hozzon neki teát. Kedvesen a lányra mosolygott,
akinek
arcán enyhe pír jelent meg, és zavarba
jött.
-Hozd csak be, Asa-ni. -szólalt meg zengõ
hangján, majd
letelepedett az aztalkája mellé. A
szolgáló
meghajolt és odament hozzá. Letette a
tálcát az asztalra, letérdelt, majd
kecsesen
önteni kezdte a csészébe a
forró italt.
Hófehér kezei megremegtek, ahogy magán
érezte a férfi tekintetét.
-Doshita?(mi történt) Miért remegsz?
-nézett
rá a férfi kérdõen.
-Sumimasen, Hitomi-sama, biztosan a melegtõl van. -nyelt egy
nagyot,
és a földig hajolt.
-Valóban...Tényleg meleg van. -mosolygott Hitomi.
-Köszönöm a teát, Asa-ni,
elmehetsz.
-Hai. Gomen nasai. -hajolt meg ismét alázatosan a
lány, majd elhagyta a szobát. Hitomi
elmélyülten kortyolgatta az ochát (tea),
és
mosolygott tovább. Ám mosolya most már
inkább ördögi volt, mintsem kedves.
-"Ez a Hitomi a nõk bálványa lehetett,
amíg
élt... de Hitomi nem halt meg, errõl csak
én tudok. Akik
õt látják, azt hiszik, hogy
él. Engem most csak
egy nõ érdekel... Sakura... Most
kicsúsztál a
kezeim közül, de legközelebb nem
úszod meg! Abban
biztos lehetsz! Ha ez az ezüsthajú
személy
beleavatkozik, mehet veled együtt... a pokolba!!!" -ekkor
zümmögést hallott a
függöny felõl.
Felállt, és odament.
-Honto?(igaz)...Vakarimasu, rendben, menj és mondd el
mindezt
Minamotonak. -felelte, és a pokoldarázs
elrepült,
hogy teljesítse a parancsot. Hitomi visszaült az
asztalához, és komor képpel
bámult maga
elé.
-"Ez nehezebb lesz, mint gondoltam... ez a férfi, bizonyos
Sesshoumaru, a Nyugat ura... Egy kutyaszellem. So desu!(ez az) Akkor
õ
Inu Yasha bátyja lehet, még hasonlít
is rá.
Csakhogy Sesshoumaru egy daiyoukai, a legerõsebb fajta, nem
úgy
mint, hanyou öccse, akivel könnyû volt
elbánni. Sakura
szerelmes ebbe a férfiba, és ez elvonja a
figyelmét a
kötelességérõl. Csak az a
baj,
hogy Sesshoumaru sem közömbös, a hajnalban
történtek után... Sakura viszont csak
egy hanyou.
Hahh! Sesshoumaru és Sakura! Úgy
látszik
színre lépett egy újabb
ellenfél..."-öntött magának
még egy
ochát. -Hmm... "Nyugat... Nyugat... Nyugat...hmmmm... az
elõzõ
ura, a Nagy Kutyaszellem, õ volt az apjuk, de meghalt egy
ember nõ
miatt. Inu Yasha szintén egy halandó miatt van a
fához szögezve, és persze miattam...
Hahaha!
Jót alakítottam!
Ez a család szereti az alsóbbrendûeket.
Sesshoumaruval
körültekintõbben kell eljárni,
nem
állnék ki vele. Biztosan legyõzne.
Egyelõre figyelem az
eseményeket, azután, meglátom, mit
tehetek. Egy
biztos, pusztulniuk kell!!!" -kezét olyan erõsen
szorította ökölbe, hogy észre
sem vette, hogy a
csésze darabokra tört, és a
szilánkok a
tatamira hullottak.
Sesshoumaru, miután megfürdött
és az öreg
átkötötte a sebeit,
mélázva nyúlt
el a futonon, majd felült. Aranyló szemeit
körbefutatta a szobán. Tipikus japán
szoba volt.
Négyzet alakú, padlóját
tatami fedte,
kevés bútorral. Egy alacsony asztal,
körülötte párnák, egy
futon, rajta
takarók, párnák és egy
paraván, mely
téli tájat ábrázolt,- ez
volt minden
berendezés. A futon mögötti falra
szintén
kép volt festve. Csillogó tavacska,
vizililomokkal,
mellette egy virágba borult óriási
cseresznyefa.
Az ég kék, a nap süt és
különbözõ madarak szelik az eget.
Néhányat
a cseresznyefára festettek. A futont
átlátszó függöny
vette körül,
a szúnyogok ellen. A szemben
lévõ falon
szintén nyári tájkép volt,
másik
két oldalon shouji. Egyik a folyósóra
nyílt, míg a szemben lévõ a
kertre, de ez
félig ki volt húzva, hogy becsalogassa a friss
levegõt. A
szellem kibámult a kertre. Hófehér,
tiszta
hakamát és haorit viselt, a felsõje
azonban saját
obijával volt megkötve. Ruháit
és
prémjét elvitték a szolgák
kimosni, a
haoriját, pedig megvarrni. A Tenseiga mellette hevert.
Gondolt
egyet, övébe fûzte a
Tenseigát, és kiment az
erkélyre. Nagyot szippantott a
levegõbõl.
-Ez az... -mondta halkan. -"Az õ illata... Arra van."
-elindult Sakura
lakosztálya felé.
Sakura az asztalkája elõtt ült,
és éppen
gyógyteáját fogyasztotta. Mellette
öccse
foglalt helyet, akinek be volt kötözve az oldala,
és
Sayo-chan, aki az ölében simogatta a kicsi
macskaszellemet.
Saya pedig hol körülöttük
repdesett, hol az
asztalra telepedett.
-Szóval, ez a Fehér Tigris többet nem
zaklatja a
környéket. -jegyezte meg Sakura.
-Vége van.
-Örülök, hogy nem esett nagyobb bajod.
-Én is annak, hogy
felépültél, az a
mérgesgõz halálos.
-Olyan jó, hogy megint együtt vagyunk!
-lelkendezett a
kislány, -Tegnap úgy féltem.
A két felnõtt mosolyogva nézett
rá. Saya elkezdett
fontoskodni, és csapkodott a szárnyaival.
-Ugyan, Sayo-chan, hiszen Sesshoumaru-sama vigyázott
Sakura-samára! -Sakura úgy érezte,
tûz szökik
az arcába. Szóra nyitotta a
száját, de a
kislány megelõzte.
-Sakura oneesan, ugye hozzá mész
Sesshoumaru-samához? Õ olyan fess és
erõs! Pont
hozzád illik! -Sayo-chan nevetve nézett
Sakurára,
aki legszívesebben elbújt volna a föld
alá.
Kageromaru tágra nyílt szemekkel
bámult a
gyermekre. A szobára feszült csend telepedett.
Sesshoumaru
mindent hallott, és mivel Sakura nem volt egyedül,
vissza
akart menni a lakosztályába. Sakura
érezte, hogy
Sesshoumaru ott van a shouji közelében, mint ahogy
a
gyereken kívül mindenki. Ezért lett
olyan hirtelen
csend.
-Sesshoumaru, gyere be nyugodtan. -szólt utána
Sakura. A
szellem erre felkapta a fejét. Elõször
elgondolkodott, hogy
mit tegyen, de végül visszafordult, és
belépett a szobába.
-Csak megnéztem a kertet és a
virágokat. -mondta
Sakurának.
-És, tetszik? -kérdezett vissza a nõ.
-Igen. Nagyon tetszik. -végig Sakurát
nézte,
mintha csak õ lett volna a szobában.
Egyedül Kageromaru
értette meg, mirõl beszélgetnek.
-"Hát persze, hogy tetszik... A
nõvérem ritka
szépségû virág. Ilyen nincs
még egy
kertben." -gondolta és magában
örült
nõvére szerencséjének, de
felfogta harmadik
értelmét is a
párbeszédnek.-"Kettesben
akarnak maradni. Igaz, nem illõ, de szerintem igaza van
Sayo-channak.
Hamarosan bejelentik, hogy összeházasodnak, ezt
pedig nem
lehet közönség elõtt
megbeszélni. Az õrök
úgyis itt vannak az ajtó elõtt, a kert
felöli shouji
meg nyitva van, arra meg ügyelek, hogy Kozeri, a
szolgája
idõnként zaklassa õket."
Sesshoumaru és Sakura még mindig
egymást
nézték, mintha más nem is
létezne rajtuk
kívül. Sayo-chan hol az egyikre, hol a
másikra
tekintett.
-Örömömre szolgál, hogy jobban
vagy,
Sesshoumaru-sama. -mondta a szellemnek Kageromaru.
-Hai, domo. Úgy látom sikeresen
elbántál a
rablókkal.
-Hai, de a fõnökük elég
erõs volt. -felelte Kageromaru
és felemelkedett a helyérõl. -Nos,
gyere Sayo-chan, ideje
játszani a többi gyerekkel, nekem pedig dolgom van.
A
dolgozószobában leszek. Saya, te meg velem
jössz.
Sesshoumaru, remélem még
beszélünk.
A szellem bicentett. Kageromaru kézen fogta Sayo-chant,
és Sayával a nyomukban elhagyták a
szobát.
Sesshoumaru leült Sakurával szembe. Egy ideig
elvesztek
egymás tekintetében. Megállt az
idõ
számukra.
-Sétálnék egyet a kertben,
szeretnél velem
jönni? -kérdezte Sakura.
-Hai. -felelte a szellem. Mindketten felálltak,
és
kimentek a teraszra. Megálltak egy kicsit, mert Sakura
gyengének érezte magát.
Sakura
megszédült és elvesztette az
egyensúlyát...
folyt. köv.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
