X-menedék
Menü
 
Érdekességek
 
Fórum

 
X-menedék: Music Video

 
A 7 képe
 
Fanfictions
 
Linkek
 
Cerebro
Indulás: 2005-01-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Renegate
Renegate : 1. fejezet

1. fejezet

Arisa Drake  2006.11.11. 16:39

A szárnyak oltalma

Egy pillanat is lehet örök

 

Zötykölődés közben állati nehéz sminkelni, gondoltam. Ráadásul félhomályban… Fene ebbe az egészbe!

     Mindig is szerettem a testem. Már kiskoromban is imádtam öltözködni, fésülködni, felékszerezni a tagjaim. Az évek során kialakult bennem egyfajta rajongás magam iránt. Sokszor bámultam a tükörben, ha volt rá időm, s mindig órákkal előbb keltem, hogy felkészíthessem az arcom, a hajam… stb., arra, hogy az utcára tegyem a lábam. De régen könnyebb is volt, mint manapság. Egy hete vagyok távol otthonról, nincs anya, aki kaját csinált volna nekem, vagy apa, aki venni szokott. Nekem kellett megszereznem magamnak a pénzből, amit nagy nehezen összekoldultam. S így kissé elhanyagolóddá váltam: a bőröm olyan száraz, mint azok a cserepes növények a szomszédunkba, melyeket olyan ritkán öntöznek; éjvörös hajam (amit azért hívok így, mert nem lehet eldönteni, hogy akkor most vörös-e vagy fekete) gubancos, fénytelen, s még sorolhatnám a megannyi hibát, amit magamon találtam.

     Végre sikeresen kész lettem a sminkemmel. Borzalmas de az ábrázatom valamivel barátságosabbá vált tőle. S mivel más dolgom nem is volt a szemeim kezdtem bámulni a kis kézitükrömben. Rájuk voltam a legbüszkébb. Feltűnően vörös szempárral áldott meg a sors.

     Megállt a busz, valaki felszállt rá. Nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a kilétére, ám úgy tűnt Ő nagyon is kíváncsi rám. S egy ideig csak nevettem magamban. Éreztem, ahogy bámul.

 - Leülsz, mielőtt kiesnének a szemeid? - fel se néztem, sőt nem is hallottam, ami kijött a számon. Teljesen máshol jártam, pillanatok alatt olyan szinten el tudtam bambulni, hogy már ütöttek is el, mert nem figyeltem oda.

 - Nem fázol? - hm… Ez velem akart beszélni? Én viszont a mai hajnalon minden voltam, csak nem beszédes. Gondoltam rávillantom ijesztő színű szemeim, hátha elszalad. Ám ő nem rémült meg, csak mosolygott. Én meg folyamatosan csak bámultam őt, ahogy leült a mellettem levő székre, az ablak mellé, és kotorni kezdett a táskájában. Hirtelen egy rakás érzelem rám tört, s idegesen fészkelődni kezdtem a székemen, majd jobban belegubóztam a kabátomba. Eddig tényleg nem fáztam, de ahogy Ő megjelent reszketni kezdtem. - Tessék, takarózz be ebbe. - Valami kabátfélét terített rám, amit nem rég vett le. Hihetetlenek tartottam, hogy valaki képes ilyenre; kedves egy vad idegenhez és még a kabátját is odaadja neki.

 - Nagyon köszönöm - mást nem is tudtam volna mondani, mert az agyamat ellepte a rózsaszín köd.

     A srác kényelmesen elhelyezkedett mellettem, s a fejtámlára hajtva fejét lehunyta a szemeit. Én mindent alaposan megnéztem rajta akármekkora bunkóság is volt így bámulni valakit. Annyi idős lehetett, mint én, rövid fekete haja volt, telt ajkai, és meglehetősen izmos karjai. Egyszerű dzsekit hordott (amit ugye, most rám terített), bő, és igen gyűrött fehér pólót, meg valami katonai farmert. Lehet, hogy most jött/vagy szökött a katonaságról. Esetleg oda ment. Eddig minden erre árulkodott. S nem csak a ruházata: a lábán a bakancs, és a táskája is.

 - Szép vagyok ugye? - paprikavörösre pirultam, és elfordultam. A fiú felült, majd újra beletúrt kopott batyujába. Valami zacskót szedett elő. - Kérsz egy pogácsát? Vagyis egy felet?

Bólintottam bár az agyam megint másfelé járt. Majd feleszméltem.

 - Kira Kate vagyok - mutatkoztam be illedelmesen, és elvettem a fél kaját - Köszönöm.

 - Én csak Joseph. És megtiszteltetve érzem magam!

 - Miért? - dünnyögtem, teleszájal

 - Mert látszik rajtad, hogy nem vagy barátkozós típus. - válaszolni akartam, de valami vadul belénk szaladt hátulról. Az események felgyorsultak; az éles duda hangja, belemászott a fülembe, és ki akarta szaggatni a dobhártyám; a hatalmas tömeg, amit a jármű képvisel, irányíthatatlanul csúszkált az úton; és egy olyan érzés, hatolt a gerincembe, ami kínozni akart azzal, hogy fájdalmat okoz nekem. Majd ellepte agyamat a sötétség, felváltva a rózsaszín mámort.

                                                            

2 nap alvás után tértem újra magamhoz. Az agyam szét akart szakadni, a torkom, pedig fel akart gyulladni. Valami iszonyú állapotban lehettem, mert se, gondolkozni se beszélni nem tudtam normálisan.  És ha mégis megpróbáltam valamelyiket mindig csak ennyit akartam: Hol van Joseph? Hol van Joseph!?

De erre a kérdésre se a fejemben, se a körülöttem rohangáló emberek nem adtak normális választ. Utóbbiak állandóan csak hitegettek, hogy minden a legnagyobb rendben van, pihenjek még. Meg hogy nem sokára sokkal jobban leszek, én meg csak üvöltöttem, sírtam, könyörögtem, hogy nyögjék, már ki hol van Joseph! S egyik különösen szar napon végre hajlandóak voltak közölni velem:

Joseph meghalt.

Nem voltam képes felfogni, hogy halhat meg egy ilyen életre való, boldog fiú. A következő napok önemésztéssel, fájdalmas gondolkozásokkal, és hosszú alvásokkal teltek, míg nem: Egy látogató jött be hozzám. Én persze most is csak feküdtem, és elutasítottam minden nemű kapcsolatot a külvilággal.

 - Jó napot Kira - köszöntött az alak. Tudta a nevem, ez már félig felkeltette a figyelmemet. Talán valami gyerekotthontól jött? - Nem vagyok szociális munkás - felelt a fel sem tett kérdésemre, mire nekem, muszáj volt kinyitni a szemem, és megnézni ezt a különös idegent. A mozgásában korlátozott, kopasz alak tökéletesen kivasalt fekete öltönyt hordott, de nem volt szociális munkás. Akkor mi?

 - Mit akar tőlem? - érdeklődtem. Közben óvatosan felültem, s megint belevágott az a rohadt fájdalom a gerincembe. De tűrtem, s meg se rezdült az arcom.

 - Én tudom, miért fáj a hátad. Segíteni szeretnék. - mondta olyan hangom, ami még engem is meg tudott nyugtatni ebben az örült állapotomban. Aztán elkezdte magyarázni, hogy élhettem túl azt a katasztrófát, elmondta, miért vagyok különleges ember, és, hogy a gerincem attól a tehertől fáj, ami a „bőröm alá” van rejtve. Pontosabban két hatalmas, vörös szárnyról beszélt, ami megvédett a karambolban. Persze, hogy először nem hittem neki, kiabáltam is egy keveset, sírtam is egy keveset, de végül megint lecsillapodtam.

 - És ha ezek igazak, miért jött?

A férfi erre azt felelte: Egy iskolát vezetek, ahol meg tanulhatod irányítani, és használni a képességeid. Én meg csak néztem rá hatalmas kutyaszemekkel, s bele is egyeztem, hogy vele megyek. Végül is mindegy volt nekem, teljesen mindegy, hogy hol vagyok, mit csinálok, mit csinálnak velem, csak megszabadulhassak végre a ettől a nomád életmódtól.

 

Az út unalmas volt, eseménytelen. Bár lehet, hogy azért mert elaludtam a kocsiba.

     1 hét megfigyelésig bent tartottak a korházban. Időközben az is kiderült, hogy eltört a karom, de ahogy az orvosok mondták: szerencséje, hogy csak a karja sérült meg. Szerencsém. Jah. Mondogattam. S ahogy aludtam, az álmaim közt járva is arra tudtam gondolni, amire durván kéthete gondolok: Josephra.

 

Nekihajtottam a fejem a hideg ablaküvegnek és azon gondolkoztam, hogy lehet nekem ekkora, piszok nagy mázlim? Alig, hogy megérkeztünk, muszáj volt körbejárnom a kert. Gyönyörű volt. És a ház? Lenyűgöző. És bár nem tudtam volna besorolni semmiféle művészettörténeti stílusba (sose voltam túl jó rajzból, bezzeg ahogy fotózók), mégis meggyőződésem volt arról, hogy én valami álomba csöppentem, ahogy Dorothy az Óz meséjében.

     Ott álltam a szobámban, az ablakon meglátszott a leheletem, odakint esett az eső, a szobám, pedig csak arra várt, hogy berendezkedjem végre. S mivel a lehetőségek adottak voltak, akár csinálhattam volna belőle egy alternatív leányuniverzumot is.

 

 - Alig várom, hogy megismerkedhessem azzal az új lánnyal! - lelkendezett a barna hajú, leginkább egy rózsaszín tündérkére hasonlító, Kitty Pryde az intézet örök optimistája. S ámbár nem tudhattam pontosan így kérdezte-e, ezekkel a szavakkal, s csupán csak a saját fantáziámra, vagy a későbbi nostalgiákra támaszkodhattam, mikor leírtam ezeket, a nem az én jelenlétemben történő jeleneteket, azért nagyjából passzoltak a dolgok

 - Mint mindig. De talán nem fog kedvelni - jegyezte meg Vadóc, Kitty tökéletes ellentéte. A vörös hajú lány (, akinek a hajában egyetlen tincs fehér volt, így kilógva a többi közül) elhúzta a száját.

 - Az nem fordulhat elő - mosolygott szélesen Kitty

 

Végül is csak sikerült legyőznöm lustaságom, így lejutva a földszintre, ahol már vártak is rám kíváncsi itt lakók. Pontosabban csak hárman közülük. Kitty, Kurt, és Bobby, aki egy pillanatra nagyon szimpinek tűnt nekem a pofikája, és a barna haja miatt. S mikor végre lefáradtam csak úgy zúdították rám a kérdéseket, honnan jöttél? Ki vagy? Mi a képességed? Én, pedig csak kapkodtam a fejem, és hírtelen megunva a rakás ostoba kérdést elüvöltöttem magam:

 - Elég már az isten szerelmére, most halt meg a barátom, és ti itt zaklattok! - majd meglepődve saját szavaimon pislogni kezdtem ugyanolyan döbbent fejet vágva, mint azok, akikre ráüvöltöttem

 - Hé, hé nyugalom nem kell, mindjárt kiakadnod. - csitított Kurt. Ő tűnt nekem, akkor a legátlagosabbnak a jelenlévő közöl. Nem is gondoltam volna, hogy mekkorát tévedtem.

     Körbenéztem, mint egy alvajáró, aki nem rég ébredt fel az alvajárásból.

 - Ne haragudjatok - mondtam - Válaszolok minden kérdésre csak, kérhetnék egy kis vizet?

Kitty késséggel elvezetett a konyhába. Majd töltött nekem egy pohár csapvizet - Köszönöm - mondtam a lehető legilledelmesebb modorban, majd zsebemből egy kis dobozkát húztam elő. Bevettem a gyógyszerem, és belekezdtem hosszú, fárasztó élettörténetembe. Meséltem a szüleimről, az utazgatásaimról, Josephról is -nem is értettem, hogy szerethettem meg ennyire valakit, akit csak 10 percig volt alkalmam ismerni-, de a képességeimre sehogysem tudtam válaszolni. Bobby Drake pedig már valami frappáns megjegyzést készült indítványozni, mikor Logan lépett be a konyhába, megzavarva a diskurzust. A borostás arcú, izmos fazont látva egyből azt gondoltam, hogy ez valami kiképzőtiszt lehet. Nem tévedtem túl sokat.

 - Törpe, manó, és a jeges 10 perce késik! Mostantól percenként plusz tíz kör! Nyomás lefelé!

A felszólítottak azonnal vették alapot, így hát Kitty (a törpe), Kurt (a manó), és Bobby (a jeges) leléptek egyedül hagyva engem ezzel a fazonnal.

 - Nem t’om miről van szó, de nekem is el kéne mennem oda, ahova ők, bár nem is tudom, merre van az a bizonyos oda, de mennem kéne. Igaz? - érdeklődtem somolyogva

Logan felvonta egyik, majd másik szemöldökét. Ezt igennek vettem, és már indultam is, bár még mindig nem tudtam, hol is van az az oda…

 

Végre beesteledett, ami egyet jelentett a vacsoraidővel. Szerettem a hasam, főleg ha tele volt. De most nem tudtam túlzottan örülni. Nagyon álmos voltam már, de nem, azért mert nem aludtam eleget. Á… Csak Mr. Logan késséggel indítványozott nekem egy külön edzést, nehogy kivételezettnek érezzem magam, és nehogy azt higgyem, hogy ha új vagyok, és elkések egy amolyan edzésről, akkor nem kell bepótolni.

     Hunyorgó szemekkel estem be az ebédlőbe (és kész csoda volt, hogy megtaláltam, ugyanis a memóriám igen szelektív, pláne egy ekkora házban) és leültem az első üres székre, amit találtam. Ennyi kaját még életemben nem láttam. Mintha egy étterembe, vagy esküvői fogadásba cseppentem volna, de valahogy mégse voltam éhes. És láttam, hogy páran a karomon éktelenkedő gipszem bámulják. Ahelyett, hogy megkérdezték volna, miért van bekötve, feltűnően bámulták. Sóhajtottam, és újra kajámhoz fordulta.

 - Szóval, honnan jöttél? - érdeklődött Jamie valahonnét az asztal túl végéből. Tök aranyos volt az a kölyök, főleg, hogy mindig nagyot akar játszani, holott még csak 12 éves volt.

 - New York legbelsőbb bugyraiból - feleltem somolyogva - Finom az illata ennek az izének - kavargattam a zöldes levest.

 - Én csináltam - húzta ki magát Kitty

 - A legkisebb öcsém jut eszembe rólad - jegyeztem meg - Szakács szeretne lenni

Emlékszem, Kitty még büszkébb lett magára akkor. - Csak nem tud ehető ételt főzni - teljesen elgondolkodva törtem le szegény Kitty hirtelen jött önbizalmát.

 

Másnap reggel már hajnali hatkor csipogott az ébresztőórám. Én nem reagáltam rá, mélyen aludtam, még egy atomvillanás se ébresztett volna fel. De Mister Logan gondoskodott róla, hogy mégis megjelenjek a hajnali edzésen:

 - Kölyök ébresztő! - kopogott az ajtómon

 - Muszáj?! - kiabáltam, de hangom fojtott volt, mert a fejem belenyomtam a párnába

 - Igen, muszáj!

 - El van törve a karom…

 - Nem a karoddal futsz!

 - Jó, megyek, nem kell olyan vehemensek lenni - kimásztam az ágyból, s a szekrényhez léptem. Egy rakás ruha volt benne, a ruháim természetesen, és valami fura bohóchacuka, az „x egyenruhám”.

 

 - Na végre - sóhajtotta Logan mikor végre lefáradtam az edzőterembe. Én csak ásítottam egy nagyot, majd beálltam a tornasorba. Logan alapjába véve rendes fickó, de néha (mint például most is) idegesítően merev.

 - Na jó, kérek tíz kört, de mintha élnétek - Jah, hajnali fél hétkor ki él? Egy normális ember ilyenkor alszik, nem futkározik! Ráadásul megint fáj a gerincem, gondoltam futás közben. Hirtelen valami nagy, és súlyos csapódott be a falba, közvetlenül a fejem mellett. Dermedten megálltam, ekkor tudatosult bennem, hogy már nem az edzőteremben vagyok, hanem egy Star Trek epizód kellős közepébe csöppentem.

     Újabb golyó térített ki a gondolkodásból, ami ezúttal átment rajtam. Hála Kittynek, ugyanis ha ő nem lenne, már rég minta lennék a falon.

 - Kösze - lihegtem kicsivel odébb - Háh! - letepertem a lányt a földre, ugyanis valami túlméretezett fűrészkerék a fejünkre pályázott.

 - Kölykök, figyeljetek oda

 - Elég! - dühödt hangom sebesen hagyta el a torkom. Ezt követve a gerincebe vágódó fájdalom belemart az agyamba. Majd minden elnémult körülöttem. Szemeim, pedig csak arra tudtak fókuszálni, hogy egy rakás toll takarja el a kilátást.

 - Mi az isten? - ezeket a valamiket én mozgattam. Hamar rájöttem, hogy valami szárnyak akarnak lenni, s ezek okozták a gerincproblémáimat is. S ezek a vörös angyalszárnyak most a levegőbe emeltek. A magasból minden másképp nézett ki. - Jesszus! - arcom elé emeltem a kezem, mert egy rakás fűrészkorong közeledett felém, de nem értek el Sőt a falakat rémisztő, túlvilági hangok járták át, a korongok megdermedtek majd oldalra vágódtak. Kezdtem rájönni mi ez az egész, miért kezdenek el hullámzani a fémfalak, miért tudom hozzáérés nélkül félretéríteni ezeket a kis támadásokat. Mágneses erőm van! Erősnek és legyőzhetetlennek éreztem magam ezután, az egó még jobban a fejembe szállt. Széttártam a szárnyaim, s a kezeim. A falból kimeredő ágyuk kicsavarodva zuhantak a földre, a hátulról belém csapó lézereket a szárnyaim térítették ki. Ez a valami, ami bennem élt születésem óta, most megmutatta magát, és nekem mindennél jobban tetszett ez az Isten feletti hatalom. És épp ez volt a baj. Az erő átvette felettem az irányítást…

 
Epizódlista+Letöltés
 
X-menek
 
Cerebro: X professzor
 
Cerebro: Küklopsz
 
Cerebro: Jean Grey
 
Cerebro: Ciklon
 
Cerebro: Farkas
 
Cerebro: Bestia
 
Cerebro: Árnyék
 
Cerebro: Árnymacska
 
Cerebro: Vadóc
 
Újoncok
 
Cerebro: Jégember
 
Cerebro: Magma
 
Cerebro: Jubileum
 
Cerebro: Robbancs
 
Cerebro: Farkaslány
 
Cerebro: Elektro
 
Cerebro: Ágyúgolyó
 
Cerebro: Napfolt
 
Cerebro: Többszörös
 
Testvériség
 
Cerebro: Mystique
 
Cerebro: Lavina
 
Cerebro: Higanyszál
 
Cerebro: Varangy
 
Cerebro: Haspók
 
Cerebro: Skarlát Boszorkány
 
Akolitok
 
Cerebro: Magneto
 
Cerebro: Kardfog
 
Cerebro: Kolosszus
 
Cerebro: Gambit
 
Cerebro: Pyro
 
Cerebro: Agymester
 
Martalócok
 
Cerebro: Callisto
 
Cerebro: Kalibán
 
Cerebro: Tüske
 
Cerebro: Lucid
 
Cerebro: Cybelle
 
Cerebro: Facade
 
Cerebro: Torpid
 
Más mutánsok
 
Cerebro: Angyal
 
Cerebro: Sors
 
Cerebro: Bulldózer
 
Cerebro: Plazma
 
Cerebro: X-23
 
Cerebro: Vörös Omega
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK