Amikor a fémgömb leszállt, mindenki odanézett. Gambit egy széles vigyorral az arcán kiszállt a gömbből, és a Professzor felé vette az irányt. Vadóc, Kitty és a többiek rosszat sejtve figyelték. Gambit mókásan meghajolt a Professzor előtt és köszönt neki.

- Bonjour... Zavarok?

- Ami azt illeti nem. De mit keres maga itt? - kérdezte udvariasan a Professzor, ahogy Gambit is tette az előbb.

- Üzenetet hoztam magának.

- Magnetótól?

- Oui. Tőle.

- Miféle üzenetet? - kérdezte Scott ahogy a Professzor mellé sétált.

- Magnetó azt mondta, hogy maga túlságosan sokszor üti bele az orrát a dolgaiba. Ezért azt üzeni, hogy ha kedves magának a saját és a tanulói élete, akkor fogja vissza magát és lapítson.

- Ezt miért nem személyesen jött el elmondani? - kérdezte a professzor.

- Azt nem tudom. De azt biztosra veszem, hogy ha maga továbbra is foglalkozik ezekkel, Magnetó csúnyán megkeseríti az életét. Az én véleményem szerint ne kockáztasson feleslegesen. - mondta jó tanácsként a Professzornak - És küldött egy kis ajándékot is előzetesnek.

- Milyen ajándékot? - kérdezte a Professzor.

- Én átadom, ha kéri, de nem nagyon örülne neki... - erre a mondatra elővett egy kártyalapot, amit lángolni kezdett. - Magnetó azt üzente dobjam el. De szerintem, nem lenne jó, ha ez a vacak itt felrobbanna...

- Miért nem teljesíted, amit Magnetó akar? - Kérdezte Vadóc.

- Mert lusta vagyok Cherié. - viccelt. - Azt hiszem jobb, ha most elmegyek. Szép napot.

Ezzel a mondattal megfordult és kiment az épületből. Vadóc utána szaladt és pár szót váltott vele.

- Hé! Várj meg! - kiáltott Gambit után.

- Mondani szeretnél valamit Cherié? - kérdezte Gambit.

- Igen! Mit műveltél az előbb?

- Csak azt, amit mindig Cherié.

- Nos... Hogy van a vállad?

- Egész jól. Köszönöm kérdésed. Ezt akartad mondani?

- Nem!... Vagyis részben... Te nem is vagy olyan kegyetlen és nem törődöm mint hittem...

- Igen... Ezt rólam gyakran feltételezi az ember.

- Miért mentettél meg?

- Csak nem fogom hagyni, hogy egy gyönyörű hölgyet elüssön egy autó? Dehogyis!

- Köszönöm...

Vadóc nem vette észre, hogy a bók hallatára kicsit elpirult. Gambitnak tetszett a helyzet. Nyugodtan Vadóchoz sétált és megállt mellette. Óvatosan a lány füléhez emelte a száját és belesúgott.

- Ha szükséged van rá, tőlem mindig kérhetsz segítséget. Én melletted vagyok... Gambit nem olyan mint a többi rosszfiú.

Erre egy kis cetlit nyomott Vadóc kezébe. Azután megfordult és visszasétált a gömbhöz. Vadóc lebénulva állt ott és nézte, ahogy a fémgömb eltávolodik az intézettől.

Majd megnézte a cetlit. Gambit névjegy kártyája volt. Vadóc a zsebébe tette a kártyát és még egy utolsó pillantást vetett az égre. Kitty odaszaladt mellé és megkérdezte tőle, hogy mi történt?

- Nos? Mit mondott neked? - kérdezte Kitty izgatottan.

- Hát... Semmi közöd hozzá, rendben? Nem érdekes...

Ezzel a válasszal Vadóc megfordult és otthagyta Kittyt. Mikor Gambit visszatért Magnetóhoz, mosolyogva nyugtázta, hogy minden terv szerint haladt.

Magnetó kissé furcsálta, hogy Gambit mosolyog, de nem tulajdonított neki nagy ügyet.

Másnap borult volt az ég. Mindenki azon izgult melyik pillanatban kezd el esni. Gambit arra gondolt, hogy sétálni megy. Ha volt valaki akkor Gambit volt az, akit a legkevésbé izgatott az időjárás. Az X-menek is elmentek sétálni mivel szombat volt. Közben beültek egy kávézóba és ott beszélgettek. De sajnos a kedves beszélgetés átment agresszívba. Mivel Kurt és Vadóc egymásnak estek szóban...

- Te egy érzéstelen, szívtelen dög vagy! - kiáltotta Vadócra Kurt.

- Én? Nem én sajnálom Misztiket állandóan! - kiabálta vissza Vadóc.

- Mégis csak örökbefogadott téged!...

- Igen, az erőm miatt! Csak azért tette mert kellett neki a képességem! Semmi másért!!

- Héj, srácok álljatok le. - mondta Jean.

De Vadóc és Kurt azért sem nyugodott le. Kurt tovább kiáltozott és olyan dolgokat vágott a fejéhez, ami Vadócnak nagyon fájt. Vadóc erre mindent amit tudott vissza vágta Kurtnek és sírni kezdett. Scott próbálta lenyugtatni mindkettőt, de nem ment. Közben az eső odakint zuhogni kezdett. Vadóc egyszer csak kirohant az utcára. A többiek utána szaladtak de mire kiértek a kávézóból, Vadócnak hűlt helye volt. Szegény lány azt sem tudta merre fut, nem is érdekelte igazán. Csak minél messzebbre kerüljön a kávézótól. Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Gambit a közelben egy eresz alatt álldogált, egy falhoz támaszkodva. Így nem esett rá az eső. Közben gondolkodott, mást úgy sem tudott tenni. Egyszer csak a vele szembe lévő sarkon átviharzott Vadóc és az utca vége felé futott. Látszott rajta, hogy zaklatott volt.

Valószínűleg nem vette észre Gambitot, mert nem figyelt rá. Gambit pár másodpercig habozott utána menni, de mégis megtette. Gyorsan Vadóc után futott, kissé nehezen tudta utolérni, mivel Vadóc úgy rohant, mintha korbáccsal kergették volna. Közben pedig sírt. Gambit utána kiáltott, hátha lassít...

- Cherié!!!???

Vadóc hátra nézett de nem lassított. Majd befordult egy sarkon és lefutott egy alsóbb szinten elhelyezkedett kapueresz alá. Ott összekuporodott és sírdogálni kezdett.

Gambit amikor beérte nem látta Vadócot csak a sírását hallotta. Befordult egy fal mellett és meglátta Vadócot. Óvatosan megközelítette.

- Cherié... Mi a baj, hm?

- Hagy békén!!! Semmi közöd hozzá!!! - kiáltott rá Vadóc zokogva.

- Nyugi, nyugi... Én nem bántalak... Mi a baj? - kérdezte Gambit együttérző mosollyal az arcán.

Vadóc ránézett de nem tudott megszólalni a sírástól...