|
Tsuuretsu ikioi-kegyetlen élet (Sesshoumaru to Sakura)
Kurosawa-sama 2006.10.29. 10:25
Kegyetlen élet7
7.
fejezet
Vallomás
A testvérpár befejezte a reggelijét. A
szolgálók elvitték az üres
edényeket, majd, mikor ismét egyedül
maradtak, Sakura megszólalt:
-Most el kell mennem, Kageromaru, a szellemnek
szüksége van rám.
-Vakarimaszu. De mondd csak, van neve is ennek a szellemnek?
-Sesshoumaru.
-A nyugati területek örököse???-
nézett a nővérére a férfi,
majd elmosolyodott, eszébe jutott amit Sayo-chan mondott.-
Te aztán jól
beleválasztottál, neesan!
-Kageromaru...dozo...(kérlek)- sóhajtott a nő.-
Most már tényleg indulok!- intett, és
kilépett a szobából.
-Sakura!- kiáltott utána a testvére-
találkozhatnák majd vele?
-Hai, ha jobban lesz, addig légy türelmes.-
szólt vissza a lány.
Amint kiért a városból, a
lány a barlang felé vette az irányt.
Alig várta, hogy láthassa a férfit,
ezért gyorsított a tempón.
Sesshoumaru a felkavaró álom után,
nehezen, de visszaaludt. Arra ébredt, hogy a felkelő nap
első sugarai az arcát simogatják.
Aztán ismét belehasított a
testébe a fájdalom. Lenézett a
kötésére, azokon csak alvadt
vért látott, már nem
vérzett. Sebei elkezdtek beheggedni. A sok
vérveszteségtől még mindig
gyengének érezte magát.
Ekkor ismerős illatot hozott a reggeli szellő.
-"Közeledik.- gondolta és szíve nagyott
dobbant. Eszébe jutott az álom. -"Nem
gyengülhetek el. Ez nem méltó
hozzám. Nem engedem közel magamhoz, amint
megerősödök, elhagyom ezt a helyet, és őt
is."- felmordult- "Nehogy már, engem, a Nagy Sesshoumarut,
zavarba hozzon egy korcs!"
Ekkor megjelent a nő.
-Ohayo gozaimasu, hogy érzed magad?- mosolygott
rá Sakura.
-Jobban.- jött a tömör,
érzelemmentes válasz.
-Vakarimasu, akkor megnézem a sebeidet.- mondta,
és a férfi mellé térdelt.
-Csak tessék.- a démon maga elé
bámult, az agya zakatolt a tegnapi
álomképektől.
A nő levette róla a kötést,
és a sebeket nézte.
-Végre...elállt a vérzés, a
sebek szépen gyógyulnak, ám egy
hirtelen mozdulat, és felszakadnak és
újból vérzeni fogsz. Még
jó pár napot pihenned kell.- mondta és
lemosta a férfi felsőtestét, majd tiszta
kötszert tekert rá. Épphogy
végzett, mikor eszébe jutott az álom.
A levegő vibrálni kezdett köztük. A
férfi ekkor ránézett. Sakura
félbehagyta a mozdulatot és ő is a
férfira nézett. Tekintetük
összekapcsolódott. Mindketten az álmukra
gondoltak, és rendkívül zavarban voltak.
Persze ez a démonon nem látszott,
állta a lány tekintetét, és
mindketten elvesztek egymás szemeiben. A lány
keze megremegett.
-Ööö...- elfordult-
elkészítem a gyógyfőzetet.
Nekilátott tüzet rakni és
gyógyfüveket válogatni.
-"A fenébe, mi van velem? Hová lett az
önuralmam? Először a reggelinél,
és most megint...Megőrűlök, ha a
közelében vagyok! Ő, mit gondolhat
rólam? Csak észre ne vegye, hogy remegek..."-
gondolta, és egy kis edénykébe
elkezdte összetörni a növényeket,
majd beleszórta a közben felforrott
vízbe.
-"Ennek meg mi baja? Miért remeg? Nem fél az
biztos. Ilyen hatással lennék rá?
Bár ezt elég sok nőnél tapasztaltam a
nyugati kastélyban is...elég
nevetséges...bár...én is
furcsán érzem magam a
közelében, ez viszont most fordul velem
először. De ÉN nem fogok ettől zavarba
jönni! Biztos csak a gyógyteák miatt
vagyok ilyen szórakozott..."
-Tessék! A reggeli teád!- észre sem
vette mikor ült vissza hozzá a lány,
felmordult, majd elvette a gőzőlgő italt a nőtől.
-Behozom a száraz ruháidat, addig idd meg a
teát! Jót fog tenni.- majd kiment a
férfi a haorijáért. A barlang
közelében feszítettek ki Sayo-channal
előző nap egy kötelet, melyre a férfi
ruháját kiterítették,
miután kimosták. A finom selymen nem maradt semmi
vérfolt, már csak meg kellett varrni. Levette a
kötélről, majd elindult vissza a barlangba a
démonhoz. Eközben azon elmélkedett, hogy
elmondja az inuyoukainak, hogy mit érez iránta.
Belépett a barlangba, és megpillantotta a
férfit. Sesshoumaru elgyengülve feküdt
nagy fehér prémjén, mellette az
üres edényke. Tekintete egyből a nőre
szegeződött.
-Szép fehér lett a haorid, már csak
meg kell varrnom, utána már a saját
ruháidat hordhatod.- mondta és letelepedett a
férfi közelébe. Megint feszült
lett a légkör, de a szellem már
eldöntötte, hogy bármi is
történjék elutasítja a nőt,
annak ellenére, hogy ő is vonzódik
hozzá. A vonzalmat már a barlangi kalandjuk
után érezte, azért is zavarta el
később a lányt, és mondott le a
kristályról. Amikor utánament,
és megcsókolta, dühös lett
magára, mert nem tudott uralkodni magán, persze
ennek Sakura látta a kárát.
-Ano...Sesshoumaru...-kezdte zavartan Sakura, idegesen markolta a
kezében lévő selymet.
-Mit akarsz onna?- fordult felé a démon,
hangjából csak megvetés csengett, de
valójában kíváncsi volt a
nő mondanivalójára.
Felkészült, hogy a legkegyetlenebb
hangnemével riassza el a nő további
próbálkozásait. Tudta, hogy most
mindent tisztázni kell kettejük
között, hiszen a levegő csak úgy
vibrál körülöttük.
Pár nap múlva úgyis elmegy innen,
vissza a nyugati kastélyába, melyet apja hagyott
rá, és még Jakent is meg kell
keresnie. Sakura egy kicsit meglepődött, de túl
akart esni ezen a beszélgetésen, szeretett volna
végre kiigazodni a férfin.
-Mondd, mit gondolsz rólam? Tetszem neked?-
kérdezte meg végül, és
Sesshoumaru arany szemeibe nézett. Egy pár
pillanatig csend volt, mindketten meredten nézték
egymást. Majd Sesshoumaru elegánsan lehunyta
szemeit, közben sóhajtott egyet, és
újból a Sakurára tekintett.
-Csak egy szánalmas korcs vagy! Gyűlölöm a
halandókat, de a korcsokat még jobban.- villantak
meg a férfi szemei, majd elhallgatott.
-Demo...neked van egy öcséd is, tudtommal az anyja
ember...
-Semmi közöd hozzá!- csattant fel
Sesshoumaru- az az emberi szuka és a korcs fattya tehetnek
apám haláláról. Az
átkozott nőszemély megbolondította
apámat, aki inkább meghalt
értük...legszívesebben az ilyen
alsóbbrendű söpredéket
kiírtanám, de ez alól te sem vagy
kivétel, onna!
-Tehát ennyire utálod a fajtámat...
-Ostoba korcs...ne feszegesd tovább ezt a
kérdést, mert megöllek- a
hatás kedvéért megropogtatta ujjait-
én megmentettem nyomorult életedet, te most
visszaszolgálod, de ha idegesíteni akarsz, nem
éled meg a holnapot, és annyi előnyt sem kapsz,
mint legutóbb!- mondta, és elfordult,
jelezvén, hogy lezárta a
társalgást. Sakura úgy
érezte, mintha szíven
szúrták volna, tudta, hogy mindjárt
sírni kezd, de ezt nem láthatja senki, nem akart
mégjobban megalázkodni.
-Sumimasen...kimegyek még
gyógynövényekért...-felelte,
és elhagyta a barlangot. Sesshoumaru nagyot
sóhajtott.
-"Hazudott, van itt elég
gyógynövény. Hn...jól
megsértettem..."- beleszagolt a levegőbe sós
könnyek illatát hozta a szél-
"Sír...miattam...ezt jól megcsináltam!
Többet nem hozza szóba ezt a
beszélgetést, az
biztos..."-elmélkedett, de attól, hogy
sikrült a terve nem lett jobb kedve.
Sakura kilépett a napsütésbe,
füleit megcsapta a madarak gyönyörű
éneke, ez máskor boldogsággal
töltötte el, de most inkább meghalni
akart. Lábai remegtek, teljesen le volt sújtva.
Pár métert botorkált, majd
futásnak eredt. Szemeiből már kibuggyantak az
első könnycseppek. Minél messzebbre akart
kerülni a barlangtól, és minden
élőlénytől. Végül
megállt egy hatalmas magnólia fa alatt,
és térdre rogyott. Egész
testét rázta a zokogás.
Agyában visszhangzottak a férfi szavai.
-"Naze??(miért)- kérdezte
magától.
-Naaa...Ojiisan! Dozo...hadd menjek ki Sakura-sama után!-
kérlelte a kis Sayo az öreg papot, aki a
szentélyben tevékenykedett. Nem
szívesen engedte ki a gyermeket egyedül, mert
bármikor feltűnhetnek szellemek az erdőben.
-Nem bánom, de két szamuráj
elkísér.- adta be végül a
derekát- Akeshi-san, Takeda-san! Vigyázzatok
Sayo-chanra!
-Hai, Ishido-sama!- hajoltak meg a szamurájok.
-Jaj, de jó!!! Arigatuo, Ojiisan!- örvendezett a
kislány, és megsimogatta az
ölében lévő lévő
szellemmacska fejét- Hallod ezt, Koryuu? Kimehetünk
Sakura-sama után!- a válasz egy
nyávogás volt, és a macska boldogan a
kislányhoz dörgölőzött.
-Megyek én is!- repült oda Saya a
kislány vállához, a gyermek mosolyogva
bólintott.
A kis csapat elhagyta a városkaput és a
kívül elterülő rizsföldeket, a
tisztás felé vették az
irányt. Ekkor egy hatalmas méretű lila
színű oni rontott eléjük.
Fején két szarv volt, szemei pirosan
világítottak. A két
szamuráj felajzotta íját. Koryuu
átváltozott, Sayo a szamurájok
mögé bújt.
-Most meghaltok, nyomorult halandók!- ordította,
és óriási karmos mancsát
kinyújtotta a csapat felé. A
szamurájok kilőtték a nyílvesszőket,
mindkettő célba talált, de a szellem felnevetett.
-Mérgező nyilak? Ostobák! Ellenem ez nem
használ, mert immunis vagyok rá! Magam is
méreggel támadok!
-Sayoko! Fuss el innen, minél messzebbre- kiabált
Akeshi, a gyerek rémülten szaladt az erdő
irányába, Sayával együtt.
Koryuu ottmaradt felvenni a harcot az onival. A macska nekirontott a
szörnynek, de az a mancsával
félreütötte, így Koryuu egy
fának csapódott. Ekkor az oni
szájából lilás
pára csapott ki, egyenesen a kardot
rántó szamurájok arcába.
Akeshi és Takeda térdrerogytak, majd
négykézláb állva kapkodtak
levegőért. Ám tagjaikat nem tudták
megmozdítani. Koryuu megsebesült, de nem volt
súlyos a sérülése,
félájultan feküdt egy
fatörzsön, melyet ő döntött ki. A
kislány hátranézett, és
sírva fakadt.
-Koryuu! Akeshi-san, Takeda-san!- kiáltotta
kétségbeesetten, de nem jött
válasz. A kiáltást a két
férfi már csak nagyon messziről hallotta.
Utolsó képük, hogy egy nagy karmos
kéz közelít feléjük,
és mindent vér borít. Az ő
vérük. Az oni jót nevetett rajtuk, majd
a kislány után eredt. Gyorsan elkapta. Felemelte,
majd így szólt a sárkányhoz:
-Keresd meg azt a szukát, és mondd meg neki, hogy
nálam van a gyerek! A kristályért
cserébe visszakaphatja.- rávicsorgott a gyerekre,
aki erre egy hatalmasat síkított.
A kis sárkány elindult megkeresni
Sakurát, de már érezte a
jelenlétét, tudta, hogy hol van.
Sakura még mindig zokogott, mikor egy
velőtrázó sikolyt hallott. Felnézett.
-Sayo-chan...-suttogta, ekkor megjelent Saya.
-Sakura-sama! Egy oni elfogta Sayo-chant, segítened kell!
-Ikuso!(menjünk)- mondta és futni kezdett.- "Hogy
lehetséges, hogy nem éreztem meg hamarabb ezt a
gonosz aurát? Mi van velem?"- gondolta hitetlenkedve. Saya
kétségbeesetten repült utána
és elmondta a lánynak mi
történt.
-Akeshi-san és Takeda-san halottak! Koryuu
megsebesült, csak te tudsz segíteni, Hime-sama!-
már megpillantották az onit és a
markában síró kislányt. A
szörny felkacagott és elejtette a gyermeket.
-Kit látnak szemeim? A kristály egyik őrzője.
Örülök, hogy végezhetek veled!
-Egy ilyen szánalmas oni, mint te, hogy merészeli
zavarni a területünket?- vágott vissza
Sakura és felemelte jobb kezét, készen
a támadásra.- Sayo-chan, menekülj!
A kislány elszaladt, a szörny
felröhögött:
-Azt hiszed rámijesztettél, hanyou? Ez lesz az
utolsó mozdulatod!- ronda
pofájából megint kicsapott a
bénító méreg, egyenesen a
lány arcába.
-Villámcsa...-de nem tudta befejezni a
támadást, mert ugyanúgy, mint a
két szamuráj, ő sem tudott mozdulni.
Térdre esett, fojtogatta a mérgesgőz. A szellem
megütötte és ő nekirepült a
legközelebbi fának. Majd a fa előtt hasalva
próbálta összeszedni erejét.
Már csak homályosan látott.
-Jaj, úrnőm, most mit tegyünk? Ide hívom
azt a férfit- repkedte körül a kis
sárkány, ő jobban tűrte a mérget.
-Már késő, Saya!-
nyögdécselte Sakura, majd köhögni
kezdett.
-Itt maradok veled! Kezdek rosszullenni...
-Készülj fel, Saya, mindketten itt fogunk
meghalni...ez már a vég.
-Veled tartok úrnőm, jó volt téged
szolgálni- mondta Saya, majd Sakura mellé zuhant.
Folyt. köv.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
