|
Tsuuretsu ikioi-kegyetlen élet (Sesshoumaru to Sakura)
Kurosawa-sama 2006.10.26. 08:34
Kegyetlen élet5
5.
fejezet
Az új érzés
Sakura nemsokára visszatért. A szellem
rögtön felébredt.
-Nem akartalak felébreszteni. Kimosom a
kimonódat, és megvarrom, elég sok
helyen elszakadt.
-Csak tessék- válaszolta a férfi.
Miután Sakura kiment, egy tíz év
körüli kislány lépett be a
barlangba. Farkasszemet nézett a démonnal, majd
elszaladt.
-Sakura hime! Sakura-sama! Várj meg!- kiabált a
nő után, aki hátrafordult:
-Sayoko, te mit keresel itt?
-Az a szellem, ugye nem bánt? Ő a szerelmed?
-Sayo-chan...gyere inkább segíts nekem,
és ne kérdezz ilyen butaságokat.-
mondta a nő elképedve. Mindketten a folyó
felé vették az irányt. Ám
Sesshoumaru mindent hallott.
-"Érdekes, még a nevét sem
kérdeztem meg...Sakura...egy hercegnő...nem éppen
úgy bántam vele...de akkor is csak egy
félszellem, alsóbbrendű..."-
elmélkedett magában, majd elaludt. Sakura
és Sayo kimosták a ruhákat, majd a
barlang közelében egy kötelet
feszítettek ki két fához,
és kiterítették a férfi
ruháit. Ekkor egy lovas közeledett. Takemaru volt
az.
-Sakura-san! Mit csinálsz te itt?- kérdezte a
férfi, mikor melléjük ért.
-Konnichiwa, neked is! Miért kérsz így
számon?
-Bocsáss meg, Sakura-san, én csak
aggódok érted.
-Egy sebesültet ápolok.
-Értem, akkor én megyek.- ellovagolt.
-Félek ettől az embertől, Sakura-sama, pedig mindig kedvesen
bánt velem. Olyan furcsa mostanában, mintha
valami zavarná, olyan mintha szerelmes lenne
beléd, te viszont ezt a szellemet kedveled.- mondta a
kislány.
-„Miért mond ilyen
nyilvánvalókat? Ez a gyerek mindent
észrevesz?”- Ne beszélj ilyen
butaságokat, te gyermek! Honnan szeded, hogy én
kedvelem ezt a férfit? Ő egy szellem, én pedig
csak félig vagyok az.- felelte a nő.
-Annyira aggódsz érte…
-Nem jobban, mint bárki másért,
Takemaru-santól, pedig nem kell félned, ő
jó ember, most pedig gyere, szedjünk
gyógynövényeket a teához.
-„Csak nem egy kérő? Pedig ez a férfi
csak egy ember, pár évtized múlva
megöregszik, nem tudom, mit is akarhat egy ilyen
Sakurától.”- gondolta a szellem, mert
természetesen minden szót hallott. A nap
lenyugodni készült, a tájat
narancssárgára festette. Ekkor a szellemnek
látogatója érkezett. Az öreg
pap volt az.
-Hogy érzed magad, Sesshoumaru?
-Honnan tudod a nevem, mikor én nem ismerlek?
-Apádat ismertem.
-Az apám mindenféle emberekkel és
félszellemekkel jóban volt…ebben
szánalmasnak tartom, egy olyan hatalmas szellem, mint
ő…
-Úgy látom, csak külsőleg
hasonlítasz rá…-felelt tűnődve a pap.
-Nem mintha érdekelne, de mi közöd volt
neked az apámhoz?
-Inu no Taisho és Sakura apja, Osamitsu, aki
szintén nagy erejű szellem volt, nagyon jó
barátságban álltak
egymással. Osamitsu pedig elvette a lányomat.
Pár évvel később, akkor már
a gyermekeik is megszülettek, a nagy kutyaszellem Osamitsut
csatába hívta. Az ellenfél
Ryuukotsusei volt, egy óriás
sárkány, mely egy ideje háborgatta a
lakosságot. Osamitsu életét vesztette,
mikor apád elé ugrott. Végül
apád odaszögezte a sziklafalhoz a
szörnyet, de ő is súlyosan megsebesült.
Még elhozta Osamitsu holttestét és
fegyvereit. Marasztaltuk, mert nagyon vérzett, de ő menni
akart, mert akkor született a második fia.
Ám még aznap meghalt ő is.
-Hm, ez érdekes…
-Kivel harcoltál?
-Egy tigrisszellemet öltem meg.
-Sebeidet elnézve elég kemény
ellenfél lehetett.
-Csak egy söpredék volt,
széttéptem.- felelte a szellem, de ekkor
belépett Sakura a kis Sayoval. Kezében egy
köteg gyógynövényt tartott.
-Nagyapa, nem is tudtam, hogy itt vagy.- mondta, és
nekilátott a tűzrakásnak, hogy megfőzze az esti
gyógyitalt a kutyaszellemnek.
-Megnéztem, hogy érzi magát
Sesshoumaru, de már megyek is vissza a kastélyba,
késő van már.
-Vidd magaddal kérlek, Sayo-chant is, mert már
sötétedik, nemsokára megyek
én is.
-Hai, gyere, Sayo-chan.- szólt a pap, és
kézen fogta a kislányt, nemsokára az
alakjuk eltűnt a sötétben.
A szellem némán feküdt, arcát
megvilágították a lángok, a
nőt figyelte, ahogy az háttal neki a gyógyfőzetet
kavarta össze. Egyszer csak megszólalt:
-Hmm...Sakura...
A lányba, mintha villám csapott volna,
megrezzent,és csodálkozó
arckifejezéssel lassan a férfi felé
fordult. Tekintetük találkozott.
- Nan desu, ka? (mit mondtál?)
-Iie (nem, semmi)- felelte halkan a férfi, és
elfordította a tekintetét, jelezve, hogy ehhez a
témához nincs több
hozzáfűznivalója. Sakura még mindig a
szellemet nézte, majd visszatért
munkájához.
-"A nevemen szólított, pedig meg sem
kérdezte...biztos nagyapa mondta neki...de akkor ez
furcsa...dehogy furcsa, boldog vagyok, eddig mindig csak korcsnak, meg
szolgának szólított."
-Ez mindjárt kész, de addig megnézem a
sebeidet- mondta Sakura, és a vizestállal a
férfi mellé térdelt. A felelet egy
bólintás volt. A lány levette
Sesshoumaru felsőtestéröl a vértől
átázott kötést.
Óvatosan kimosta a sebeket tiszta vízzel, majd
bekente a gyógynövényekből
készült kenőccsel. Ezután
újra bekötözte a férfi
felsőtestét. Közben kész lett a tea. A
lány kiöntötte egy
tálkába, és a férfinak
nyújtotta.
-Ezt idd meg!
A válasz egy mordulás volt, de
végülis megitta. Tudta, hogy a nő csak
segíteni akar neki, semmi rossz
szándék nem vezérli, hiszen szerelmes,
ezt a vak is látja rajta.
-Akkor én megyek is. Pihenj, holnap reggel
visszatérek. Oyasuminasai!- köszönt el
és lassú léptekkel elindult a
kastély felé. Kilépett a
barlangból a gyönyörű tisztásra.
A csillagok szemet kápráztatóan
ragyogtak. Nem sietett, gondolkozni akart a ma
történtekről. A dombtetőröl
szépen lehetett látni a városka
fényeit. Minden békés volt. Enyhe
szellő hűsítette a tavaszi éjszakát.
Felnézett az égre, és elmosolyodott.
-"Hála Buddhának, újra
találkoztam vele...és a nevemen
szólított...milyen gyönyörű
férfi...bárcsak viszonozná az
érzelmeimet..."- közben megérkezett a
városkapuhoz, de annyra elmerült a gondolataiban,
hogy észre sem vette. A kapunál őrködő
szamurájok köszönése
zökkentette ki, akik egy emberként
üdvözölték őt.
-Konbanwa, Hime-sama!- és meghajoltak, Sakura a
fejével biccentett, és becsukodott
mögötte a jókora vasalt gerenda kapu, a
nagy keresztgerenda a helyére csapódott.
Átsétált a
lalóházak között, majd egy
újabb kapu következett, újabb
szamurájokkal, de ez már a
kastélykertre nyílt. Ezen kellett
átvágni, hogy az ember beérjen a
palotába. Sakura fáradtnak érezte
magát, de még bement a szentélybe. A
falnál egy hatalmas Buddha szobor állt,
ezelött egy oltáron volt a Meido-Goutan
kristály, mely akadályt húzott a
város felé. Vetett rá egy
pillantást, majd a lakosztályába
sietett, fellépett az erkélyre, és
elhúzta a shoujit, lehúzta a
zoriját(alacsony talpú, gyakran
bambuszból készült papucs),
végigsétált a tatamin(a
japán házak padlóját ezzel
burkolták), és levetette magát az
ágyul szolgáló futonra. El is aludt.
Álmában egy
virágzó cseresznyefa alatt állt, a
csillagos éjszakában, és egy
ezüsthajú férfi lépett
hozzá. Sesshoumaru volt az. Hosszan néztek
egymás szemébe, hajukat meglebbentette a
szél, majd a férfi átölelte.
-Sakura...-hallotta a szellem vágytól rekedt
hangját.
-Sesshoumaru...
Arca közeledett az övéhez,
míg végre ajkuk találkozott,
és szenvedélyes csókban forrtak
össze. A lány elmosolyodott
álmában.
*
Sesshoumaru nézte a lány
távolódó alakját.Teste
mindenütt sajgott a fájdalomtól, a
gyógynövényes tea
hatására elnehezült, és
lassan álomba merült.
Álmában éjszaka volt. Egy
alacsony vízesést látott, ami az alig
egy méter mély tavacskába zuhant
alá, a tó felszínét
tavirózsák tarkították. A
tavat bokrok vették körül, meg
két fűzfa és egy hatalmas
virágzó cseresznyefa.
Besétált ebbe a kis ligetbe, egy szellő futott
végig a tájon, és
virágszirmokat fújt a tavacska felé.
Az egész kis ligetben, mint apró
lámpások, úgy
világítottak a szentjánosbogarak.
Megállt a cseresznyefa alatt, a
vízesés felé nézett. Egy
nőalak lépett ki a vízfüggöny
alól, és elindult egyenesen felé. A
kis fényekben kivehetővé vált, hogy az
illető Sakura. Sesshoumaru szemei elkerekedtek, ilyen
szépséggel még nem
találkozott. A lány derékig
állt a vízben, hosszú haja pont
elfedte bájait. Ajkai halvány
rószaszínre voltak festve, kék szeme
ragyogott. Aztán a férfira mosolygott,egyik
karját kinyújtotta, ahogy közeledett
felé. Ő erre megfogta a lány kezét,
és magához húzta.
-Sesshoumaru...- a nő hangja fátyolos volt a
vágytól.
-Sakura...-mondta, miközben a nő átölelte
a nyakát, és magához húzta
a fejét, majd megcsókolta. Mennyei
érzés volt. Felriadt. Az
álomkép szertefoszlott. Testét
borzongás járta át, de
ezúttal nem a fájdalomtól, hanem a
vágytól.
-Mi van velem?- kérdezte félhangosan
magától- miért álmodom
vele? "Nem akarok tőle semmit, ez rangomon aluli.
Legszívesebben megölném,mert
még álmomban sem hagy
békén. De mit érnék vele,
ha meghalna? Hiányozna a jelenléte...igen...most
is jó lenne, ha itt lenne velem...De mi ez az
érzés a szívemben? Nem is tudtam, hogy
nekem olyan is van. Az anyámat nem ismertem, és
apámon kívűl senki iránt nem
éreztem semmit. Apámat is csak tiszteltem, ő volt
a legméltóbb személy, akivel
megküzdhettem volna...Jakent meg elviselem...de ez?
Megbabonázott ez a nő...szellem vagyok ugyan, de
férfi...
Folyt. köv.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
