- Miért is megyünk az amúgy sem biztonságos úton éjszaka? -kérdezte idegesen toporzékolva Kuwabara.

- 1. Ha nem szeretnénk, hogy Aya-ból hamu legyen sötétben kell mennünk. 2. Nagyobb a valószínűsége, hogy éjszaka támadnak meg mivel az ellenfeleink vámpírok és nem bírják a napfényt. -Reito válaszolt teljes nyugalommal a kérdésre.

  Hőseink -a két hölgy kivételével- egy nagykapu előtt álltak mindegyikük egy hátizsákkal megpakolva. Kuwabara hitével ellentétben -miszerint nappal mennek- az égi király koránt sem ragyogott, helyette a hold világított be mindent ezüstös fényével. A tanács épület előtt álltak várva a maradék két tagot. A hatalmas építmény ajtaja kinyílt, a lányok léptek ki rajta Elron és az ő elmaradhatatlan kíséretével.

- Most, hogy mindannyian itt vagytok, indulhattok is. -mosolygott bíztatóan az öreg- Legyen biztonságos utatok! -a nagykapu nyikorogva, akadozva nyílt ki, mintha nem akarná kiengedni a bent lévőket…vagy be a kint lévőket. Mikor a kapu teljesen kinyílt 5 fekete lovas vágtatott be rajta. Fekete köpenyük kapucnia nem engedte láttatni arcukat. Amilyen gyorsan megjelentek, olyan gyorsan el is tűntek. Hőseink nem adtak nekik túl nagy jelentőséget, kiléptek, s a kapu ugyanolyan lassan, mint ahogy kinyílt, bezárult mögöttük. Naoki pár lépés megtétele után megállt, hátrafordult és hosszú perceknek tűnő pillanatokig csak bámulta a kaput. A többiek észlelve lemaradását megálltak és felé tekintettek.

- Naoki? Valami baj van? -szólította meg kedves hangján Amoena. A sárkány némán megrázta fejét.

- Nem. Semmi, csak nem szeretek utazni.-itt már társai felé fordult úgy mondta. Reito, Naoki mellé lépett, barátian vállára tette kezét és így szólt:

- Én se. Nem tudom miért, de imádnak a szúnyogok. Többek közt ezért nem szeretek a szabadban aludni. -Amoena halkan kuncogott, a többiek pedig elmosolyodtak. Aya felnézett az égre. Sötétkék szemeiben az éjszaka tükröződött vissza. Tekintetét elszakítva a csodásan ragyogó csillagokról, sóhajtva így szólt:

- Na jó. Elég lesz. Honvágyra még lesz időtök. -azzal sarkon fordult és elindult…volna.

- Te ki vagy? -kérdezett leplezetlen meglepődöttséggel Amoena miközben mutatóujjával az előtte nem is oly messze álló hosszú, vörös hajú fiúra mutatott, kinek zöld szemeiben értetlenség csillant. A három régebbről is ismert fiú nem értette, miért kérdez ilyet az angyal, hisz az előtte álló személy Kurama. Viszont a csapat másik három tagja ugyanolyan gyanúval mérte végig a számukra idegen alakot.

- Ő Kurama. Miért? Mit gondoltál kicsoda? -válaszolt és kérdezett egyben Yusuke. Most az angyalon volt az értetlenkedés sora, és nem ő volt az egyetlen, aki csak pislogni tudott. Reito és Naoki közelebb léptek épp a két lány mögé. Szinte egyszerre pislogtak, mivel megszólalni nem tudtak.

- Kurama? -húzta fel egyik szemöldökét Aya.

- Az nem…de hogyan? -adott hangot értetlenségének Reito. Naoki csak pislogott még kettőt, majd megrázta a fejét. Amoena pedig, nem bírta tovább…

- De az nem lehet. Nem is úgy nézel ki. Viszont ha tényleg te vagy te, akkor alakot váltottál. De hogyan? Hiszen tegnap még ezüst hajad volt, aranybarna szemed, meg róka füled és farkad, de ami a legfontosabb démon voltál most meg halandó, vagyis ember vagy. És teljesen más az erőd, mint tegnap. És teljesen nem úgy nézel ki, mint tegnap, mert most vörös hajad van, zöld szeme… -Amoena mindezt egy levegővel hadarta el és folytatta is volna ezt a lassan már értelmetlen szóáradatot, ha Aya nem fogja be a száját.

- Mindannyian tudjuk, hogy nézett ki tegnap, és hogy néz ki most, de azért köszi, hogy elmondtad nekünk. -ezzel a vámpír levette a kezét az angyal szájáról- Azért kíváncsiak lennénk, hogy akkor most démon vagy, vagy ember. -szólt három társa nevében is Aya- Hogy tudsz…átváltozni?

- Egy kicsit hosszú történet. Biztos végig akarjátok hallgatni? -kérdezte Kurama reménykedve, hogy nem kell mesélnie, de lemondó sóhaj hagyta el ajkait, mikor látta, hogy bólintás a válasz- Rendben. Az egész ott kezdődött, hogy… -és ezzel Kurama belekezdett meséjébe, miközben a csapat elindult és haladt rendíthetetlenül az úton. Mikor a rókadémon, ahhoz a részhez ért, hogy hogyan találkozott Yusuke-vel és a többiekkel, Kuwabara és Urameshi is beszálltak a mesélésbe. Mindent elmondtak a sötét harcművészetek viadalától kezdve az átjárós ügyön át az alvilági kalandokig. Hiei csak néha-néha szólt hozzá, akkor is leginkább azért, hogy Kuwabara-t borítsa ki azzal, mennyire rossz a memóriája. Jócskán benne jártak az éjszakában mikor a fiúk végeztek a történetükkel.

- Ezek szerint nektek ez a világ megmentősdi rutin munka lesz. -összegezte a hallottakat Reito.

- Olyan…fantasztikus, mint egy kalandregény. Meg kéne írni. Van benne minden: izgalom, harc, romantika -Amoena itt sóhajtott egyet a drámaibb hatás érdekében, majd nagy levegőt vett, hogy folytassa, de Aya még időben befogta a száját…szerencsére.

- A hallottakból ítélve erősebbek vagytok, mint azt elsőre gondoltam. -zárta le a történetet a maga véleményével Naoki.

- Ez tőle dicséretnek számít. -súgta a fiúknak Reito. Yusuke ezen elmosolyodott. -Hé Aya.-kiáltott előre az útmutatónak a szellemek követe. A szólított megállt és hátra fordult.- Neked mi a véleményed a történetről?

- Csak annyi, hogy neked -itt a sárkány felé fordult- kedves Naoki, fogalmad sem lehet mekkora erejük van, mivel egyik ellenfelüket sem ismerted.

- Mintha te tudnád.

- Hát…-hátatfordított csapattársainak, de azért folytatta- mindegyiket nem, de arról a Toguroról kósza híreket hallottam még anno, a Sensui gyerekkel egyszer összefutottam, a három exnagyurat pedig személyesen ismerem -itt megakadt, majd mindenki meglepetésére elnevette magát- AZ a lökött Raizen egyszer megkérte a kezem, mikor több szakét ivott a kelleténél. -sóhajtott egyet, mikor eszébe jutott mi is történt a nagyúrral, de a mosoly nem tűnt el arcáról- Bolond volt, de jó lenne, ha még itt lenne.

- Furcsa, de mindenki ezt mondja. -tette hozzá mosolyogva Yusuke.

- Mert így van. Constanz-ban is, mikor a… -kezdte Aya, de Reito közbe vágott.

- Constanz???

- Igen. Miért?

- Az egy erkölcsi fertő.

- Nem igaz, jó hely. Aranyos szörnyek járnak oda.

- Hányszor voltál te ott?

- Nem tudom. Sokszor. Törzsvendégnek számítok. -Reito egy kicsit ott maradt.

- Ezt nem hittem volna épp rólad, hogy Constanz-ba szoktál járni.

- Szórakozni is kell valamikor. Főleg egy vámpírnak. -valami leírhatatlan mosoly terült el Aya arcán. Yusuke és Kuwabara csak értetlenül pislogtak.

- Mi az a Constanz? -tette fel végül a kérdést Urameshi.

- Egy mulató város. -válaszolt készségesen Kurama.

- Te, ezt,  honnan tudod?

- 1000 évig éltem az alvilágban banditaként, többek közt ezért.

- És voltál is ott?

- Igen.

- Hát ez kész. Mulató város az alvilágban. Ezt se gondoltam volna. És milyen?

- Elég régen voltam ott, szóval nem tudom.

- Semmit nem változott az elmúlt 1000 évben. -vette át a szót Aya- Egyébként, ha gondoljátok, beugorhatunk oda.

- Na, azt már nem. -jelentette ki Amoena- és ezt a témát akár…ti is érzitek?

- Amoena mondatát már meg sem hallották. Mindenki feszülten figyelt, hol az eget kémlelve, hol a fák felé tekintve.

- Nem teszik ez nekem. -suttogta Reito. Miközben hátrált egy lépést. A többiek is így tettek, míg nem egy szabályos kört alkottak, úgy, hogy hátukat mutatták a kör középpontja felé. Baljós szél süvített át a tájon mely magával hozott egy hangot.

- Üdvözöllek titeket, világ megmentői! -az utólsó két szót gúnnyal a hangjában ejtette- Remélem kiélveztétek utazásotok első és lehet egyben utolsó éjszakáját, mert holnaptól nem csak a sötétség fog akadályozni benneteket. Alig várom, hogy találkozzunk. Feltéve, ha elértek a kastélyig. -ez után ördögi kacaj hallatszott, majd egy újabb szél kíséretében a hang elhalkult és a gonosz aura is eltűnt. Csapatunk mozdulni sem tudott a döbbenettől. Csak bámultak maguk elé, vagy az eget kémlelték, vagy épp a földet nézték miközben egy nevet suttogtak:

- Kazuya. -mondta csak magának Aya, de a mellette álló Kurama meghallotta és már épp kérdőre vonta volna, mikor a vámpír hirtelen felkapta fejét és a másik irányba nézett. Pontosabban lefelé, egy a derekán lógó angyalkára.

- Ez annyira félelmetes volt. -Amoena remegő hangon ejtette ki szavait- Miért kellett nekem is jönni? Elron miért pont engem küldtél? -kérdezgette magától miközben még mindig Aya derekát szorította görcsösen. Felnézett a vámpír meglepett sötétkék szemeiben, miközben saját szürke szemei már-már könnyesedtek- Aya onee-san (nővérem), kérlek, vigyél vissza! -Amoena pont úgy viselkedett, mint egy 5 éves kislány, mikor rémálmából felébredve kéri édesanyját, hogy maradjon vele. A vámpír nem tudta mit tegyen és a többiek se. Csak értetlenül, elég érdekes képet vágva figyeltek az angyal kitörését. Végül Aya összeszedte magát, levakarta magáról Amoenát, majd megragadta mindkét vállát és kicsit megrázta.

- Térj már észhez. Mi lesz, ha szemtől-szembe találkozunk vele? Sírva elrohansz? -az angyalka nem szólt semmit csak némán figyelt- Elron nem véletlenül téged küldött. Láttalak már harcolni, erős vagy szóval nyugodj le, és ne viselkedj úgy, mint egy kis gyerek. -Amoena elmosolyodott és Aya nyakába vetette magát. A vámpírnak ez nagyon nem tetszett, de hiába minden igyekezete nem tudta magáról leszedni az angyalkát. A többiek csak bambán nézték a jelenetet, valami olyasmi arckifejezéssel, hogy: "Ezek nem normálisak". Végül Naoki tért észhez először.

- Szerintem ideje lenne letáborozni, hamarosan hajnalodik. A többiek bólintottak. Ettek a magukkal hozott ételből, majd mindannyian aludni tértek. Kurama, Naoki és Reito vállán Amoena-val egy fatövében, Yusuke és Kuwabara hálózsákjukban csak úgy a földön, Hiei és Aya pedig egy-egy faágon. Utóbbi gondosan betakargatva fekete köpenyével, hogy még véletlenül se érje a felkelő nap fénye.

Folyt. köv.