Kagome reggel kicsoszogott a folyosóra, majd bekukkantott Miroku szobájába. ”Lám csak, lám! Kedves kisasszony, nem bírunk parancsolni magunknak!”- mosolygott magában. Egyszer csak valaki mögé állt, ijedtében sikítani akart, de az illető épp időben fogta be a lány száját.

-Pszt! Csak én vagyok!- suttogta Inuyasha.- Nahát, nahát!- most már ő is mosolygott.- Szép kis látvány! Ha Miroku nem lenne beteg, már biztos…- elharapta a mondatot. Becsukták az ajtót és bementek a lányok szobájába.

-Inuyasha, te mit gondolsz Sango és Miroku kapcsolatáról?- kérdezte.

-Nem tudom, egyáltalán van olyan?- kérdezett vissza.

-Szerinted nincs köztük semmi? Az előbbi alapján, még ha nem is történt semmi, akkor is…

-Ja, ez igaz. Habár Miroku minden lánynál bepróbálkozik.

-Igen, de Sango más, nem? Legalábbis szerintem… Sangonak nem olyan komoly a kapcsolata Sesshoumaruval, mint a Miroku és közte lévő ”barátság”. Mit gondolsz?

-Igen, az lehet. Ami azt illeti Mirokut felettébb dühíti, ha Sango randira megy a bátyámmal.- kuncogott, és ledobta magát Kagome ágyára. A lány is leült mellé.

-Kikyouval mi van? Olyan rég láttam.- kíváncsiskodott Kagome.

-Semmi, tegnap nem jött haza. Végül is szabad ember, azt tesz, amit akar.- mondta nem törődöm hanggal.

-Engem zavarna, ha a szerelmem nem jönne haza hozzám és eltűnne, úgy hogy nem is hallat magáról.

-Ezt most hagyjuk!- kelt ki magából a fiú.

-Bocsáss meg, ha tolakodó voltam.- kért elnézést.- Nem akartam.

-Semmi gond.

-Kinyitunk ma?

-Persze, az élet nem áll meg. Pénz mindig kell.

-Rendben, akkor menjünk.- invitálta a fiút.

Addig a betegnél…

Sango arra ébredt, hogy nem tud megfordulni, mert valaki erősen szorítja. Kinyitotta szemeit, ránézett az ébresztőórára, még csak 7 óra. Miroku fejét az ő mellkasának támasztva aludt, de a kezei lejjebb csúsztak a combjai közé, amitől a lány kellemetlenül érezte magát, de nem akarta felkelteni még. Megsimogatta a fejét, és megnézte, hogy lázas-e. Tapintásra nem érzékelte melegnek. ”Jaj, de jó, annyira féltem…”- megkönnyebbülten sóhajtott. Miroku Sango mellkasának hullámzására fejét mellei közé fúrta, a lány teljesen vörös lett. A fiú ébredezett.

-Üm, a mennybe kerültem!- mormogta csukott szemmel.

-Neked is jó reggelt.- mondta a lány gyengéden.- Jobban vagy?

-Határozottan.- felelte miközben kezei Sango combja közt fel-alá járkáltak.

-Remélem, tudod, ha meggyógyulsz, ezt leverem rajtad!- fogta vissza magát.

-Megéri.- és nem hagyta abba, és a ruhán keresztül csókot lehelt Sango mellére.

-Ne!- nyögte, de nem merte a fiút egy pofon erejével rendre utasítani.- Kérlek, nem szabad!- Miroku abbahagyta a simogatást, de nem engedte el Sangot. A lány beletúrt a fiú hajába, remegett.

-Mi az? Remegsz.

-Félek, féltem…- suttogta. Miroku meglepődött, még jobban szorította a lányt, de Sango ezt már kevésbé tűrte.- Ne, ezt nem szabad.- próbált kibontakozni, de nem ment.

-Mért?

-Miroku… én annyira…-kezdett bele.- Beteg vagy.- ránézett az órára.- Koharu nemsokára itt lesz.- közölte.

-Ah!- szakadt fel belőle egy fájdalmas sóhaj, és hátra vetett magát. Sango kikászálódott az ágyból, Miroku erőtlenül kapott utána.- Ne!- sóhajtott még egyszer. ”Ha legközelebb itt lesz, már nem csak aludni fogunk ezen az ágyon!”- vigyorodott el.

-Na, megyek. Felöltözök és készítek neked reggelit. Mit ennél?- igazított meg toppja pántját miközben beszélt.

-Téged, sok csokikrémmel!- vigyorgott, mire Sango hozzávágott egy párnát.

15 perc múlva egy tálcával tért vissza a lány. Gőzölgő tea és vajas pirítós volt az ennivaló.

Sango ügyelt arra, hogy Miroku bevegye a gyógyszerét is, éppen ekkor robbant be Koharu.

-Sziasztok! Hogy vagy, szívem?- ült le a fiú mellé.

-Jobban, Sango a gondomat viselte.- mosolygott az említettre, Koharu féltékeny lett.

-Jól van, akkor épp itt az ideje, hogy ő is pihenjen.- mondta negédesen.- Jut eszembe, Sesshoumaru keresett.- fordult Sango felé.- Találkozni akar veled, hívd fel!

Sango elpirult, vette a célzást. Miroku kétségbeesetten nézett utána, nem akarta, hogy elmenjen, maradjon csak vele, ne pedig Sesshoumaruval!