|
Démon Kagome
Haszina 2006.10.12. 18:45
Démon Kagome
I. fejezet
A jóslat
A kis csapat éppen egy hosszú és
sikeres ékkőszerzési
akcióból tért vissza, Kaelde
anyó falujába. Kagome szokás szerint
hazalátogatott, hiszen még egy ideig
úgysem indulnak tovább, mert Inuyasha
súlyos sebeket szerzett.
Kagome három nap múlva vissza is jött
és meglepődve látta, hogy mindenki őt
nézi a kút körül
állva. Kicsit megijedt a baljós tekintetektől
és odafutott barátaihoz.
Mi történt? – kérdezte a
lány.
A többiek nem feleltek, csak néma csöndben
lehajtották fejüket.
Kaelde anyó! – lépett közelebb
az idősasszonyhoz – Mi történt?
–
Nagy baj lányom, nagy baj… - kezdete
szomorúan.
Mi… mi történt? – hebegte a
félelemtől.
Kaelde anyó elővett egy tekercset és olvasni
kezdte.
“Egy démon, ki közel áll
hozzátok,
Egy démon ki ártatlan lányotok.
Ki a jövőből érkeze erre a Földre,
S ki elpusztít mindent szent nevére.
Az egyetlen gonoszt szolgálja,
S nincs ki őt, megváltsa.
Életében sokat szenvedett,
Szíve elutasításra lelt.
Keserűségében, bánatában.
Már nincs szüksége a világra.
A hold vele leszálla
S örök sötétséget hoz
a világra.”
Mi… mit jelentsen ez? –
Kagome… - hallatszott egy elhaló hang a hanyou
felől.
Gyermekem, ez a jóslat rólad szól.
– fogta meg vállát Kaelde
anyó.
Honnan veszitek, lehet, hogy más… -
Nem ismerünk mást, ki a jövőből
jött és papnő. –
Én nem vagyok papnő, se szent. –
Kagome, ez nekünk is fáj… -
küzdött könnyeivel az anyó.
Ugye ti nem hiszitek? – verete barátai
mellkasát.
Kagome… Én tudom, hogy jó vagy. Nem
bántanál soha senkit
önszántadból. – fogta meg a
síró lány kezét Inuyasha.
Mi tudjuk, hogy nem bántanál minket. –
ölelte át barátnőjét Sango.
Még szép hogy nem. – csatlakozott a
szerzetes.
Köszönöm nektek. –
érzékenyült el Kagome.
Én nagyon szeretlek! – ugorta nyakába a
kis rókaszellem.
Kagome, természetesen én is szeretlek. A faluban
maradhatsz, de meg kell tennünk az
óvintézkedéseket. Az embereket majd
én lerendezem. – nyugtatta a lányt
és végignézett a falusiakon.
Köszönöm Kaelde anyó. –
Gyere. – erőltetett, mosolyt arcára az
öregasszony és bementek a
kunyhójába.
Mirokuék követték őket
Biztos, hogy a jóslat rólam szól?
–
Semmi sem lehet biztos, de nem ismerünk más
mikót aki a jövőből jött. –
Értem, de mégis miért…
Miért válnék én
démonná? –
A jóslatban azt írja, azért mert nem
szeret az, akit te szeretsz. –
Kire gondol Kagome? – kérdezte Sango.
Kire?! Se… senkire. – pirult el.
Hagyjuk ezt most. – mentette meg az anyó.
II. fejezet
Átváltozás
Esteledett, hűvös szél fújt.
Már mindenki aludt, csak egy valaki motoszkált a
kunyhóban és dermedten nézett egy
ezüstös lényre.
“Kikiyou lélekrablói… Akkor
ő is itt lesz a közelben…” –
gondolta magában és nekivágott az
éjszakának.
Csendben lépdelt, de valakit így is
fölébresztett. Kagome volt az, aki követte
a hanyout.
Inuyasha! – bomlott kedvese karjaiba Kikiyou –
Tudtam, hogy eljössz. –
Kikiyou, miért hívtál? –
Látni akartalak. – hallatszott az egyszerű
felelet.
Én is téged. – ért
össze forró csókban ajkuk.
“Inuyasha…” –
könnyezett Kagome, aki mindezt
végignézte – “Mindig ez van,
Inuyasha mindig is Kikiyout szerette. Én csak
második lehetek… Nem tudom mit
vártam…” – Kagome szeme ekkor
vörösen felizzott –
“Bárcsak ne lenne többé
Kikiyou! Bárcsak eltűnne! Akkor nem lenne több
gond. Ő úgyis halott… Istenem, hogy gondolhatok
ilyenekre” – tisztult ki megint szeme és
sírva elfutott.
Futott, ahogy csak a lába bírta. Könnyei
csillogva szálltak szét az úton.
Morajló hangok hallatszottak, még az erdő is
sírt. A szél szomorúan
járta végig a tájat és ezt
híresztelte: Elkezdődött…
Kagome addig szaladt, míg már maga sem tudta, hol
jár. Felnézett a csillagos égre
és szomorúan lehajtotta fejét.
“Hát igaz… Akkor, ott
éreztem, hogy valami bennem…”
– maga sem tudta megfogalmazni, ezt át kell
élni – “Nem mehetek vissza,
Inuyashára ugyan nem haragszom. Nem hitegetett, mindig is
tudtam, hogy nem engem szeret… de Sango, Sippou…
Miroku, Kirara, az emberek… ha bármi bajuk esne,
azt sohasem bocsátanám meg
magamnak…” – gondolataiból
egy hátborzongató hang rázta fel.
Egy ilyen széplány, ilyen késő
este… - lépdelt felé egy
pókdémon – ma még
úgysem ettem semmit.
Kagome ijedten fordult hátra, de aztán
könnyes szemekkel karjait kitátva nézett
szembe a megváltó halálla.
Végezz velem gyorsan! Nekem már nincs
miért élnem… csak másokat
bántanék. –
A szellem egy kicsit meghátrált, de
aztán megindult a lány felé.
Ahogy akarod! –
Kagome csak állt ott tétlenül
és várta. Az utolsó pillanatban
azonban felugrott és kettéhasította a
szörnyet. Szeme újra vérben
úszott. Kecsesen landolt a puha füvön,
majd elájult.
Sesshoumaru – sama! Nézd, az ott Kagome!
– szaladt kétségbe esetten Rin a
mozdulatlan lány felé – Kagome
–sama, Kagome – sama! – keltegetet
hasztalan.
Rin! Már megint merre
kószáltál? – futott
feléjük Jaken – Ó Sesshoumaru
nagyúr! Én vigyáztam rá,
csak elszökött. – mentegetőzött a
kis szolga.
Rin! – szólt a nagyúr oda.
Sesshoumaru – sama ez Kagome! –
Nem érdekel, itt hagyjuk. –
De hiszen még él. Nem hagyhatjuk itt! –
Azt mondtam, itt hagyjuk. –
Kérlek. – Nézett szépen a
kislány.
Sesshoumaru nem felelt csak felvette a még mindig
alélt lányt és elvitte a
táborukhoz.
III. fejezet
Új társ
Rin… - ébredezett a lány.
Hát magadhoz térté… -
ölelte át a kislány.
Én itt! – tért magához
– Nem! El kell mennem! – ugrott fel, de
nekiütközött valakinek.
Kicsit több hálát! –
Sesshoumaru… - nézett végig a
tűzifát hozó szellemen.
Kit vártál? –
gúnyolódott.
Én… - nyögte Kagome, majd
térdre esett.
Gyenge halandó. – nézett megvetően
és kardjára tette kezét.
Ha nem megyek el gyorsan, nem csak gyenge halandó
leszek… - kezdte, de ekkor ismét
átváltozott.
De szeme most nem izzott vörösen. Csak a tekintete
lett sokkal elszántabb. Zöld iskolai
egyenruháját most egy fátyolos
kék-fekete bikinire emlékeztető ruha
váltotta fel. Nyakában egy hold bross ragyogott.
Arcán kék méregcsík
húzódott. Kezében egy holdas
pálcát tartott, amivel kivédte a
felé tartó támadást.
Sesshoumaru nagyon meghökkent,
végignézett a lányon és az
őt kétségbe esetten ölelgető Rinen.
Kagome kicsit meghátrált és ő is
végigmérte magát. Kicsit
meglepődött. Ha eddig átváltozott, nem
maradt tudatánál.
Rin. – térdelt a mellette
nyöszörgő kislányhoz.
Kagome – sama… Mi történt?
–
Ez hosszú történet. – hajtotta
le fejét, majd a még mindig ledermedten
álló szellemre nézett.
Az leült, és úgy nézte a
lányokat. Eközben Jaken, aki még csak
most érkezett meg a tűzifaszedésről ijedten
ugrott hátra gazdája mögé.
E… ez ne… nem az a halandó
lá… lány? – dadogta.
De az. És nem tudom, hogyan változott
démonná. Még az illatod is.
– szólt oda Kagoménak.
Kagome nem felelt, de ő tudta. Az egész csak
azért van, mert Inuyasha nem őt választotta.
Mivel ezt nem nagyon akarta elmesélni inkább
kitért a válaszadás elől.
Kagome – sama nem maradsz velünk. –
törte meg a csendet Rin.
Rin… -
A nagyúr biztosan megengedi. – nézett
itt szépen gazdájára, de mivel az nem
felelt ezt igennek vette – Akkor maradsz? -
Hát nem is tudom… -
Vissza akar menni az öcsémhez. –
közvetített a szellem.
Nem… oda nem mehetek vissza… Nem az a baj, csak
félek, hogy bántanék valakit.
–
Kagome – sama nem bántasz te senkit. –
bújt oda hozzá Rin.
Köszönöm. – simogatta meg a
kislány feje búbját.
Akkor maradsz? –
Igen… maradok. De lenne egy kérdésem.
Mi az úti cél? –
Naraku… -
| |