Sok könyv és tanulmány jelent meg az elmúlt években az 56-os forradalom és szabadságharcunkat kiváltó előzményekről. E sorok írója nem történész, de átélte az 56-os eseményeket megelőző időszakot. Biztos vagyok abban, hogy sok becsületes történész igyekszik az igazságot kideríteni, de sokan vannak olyanok, akik még manapság is félrevezetik honfitársainkat, és elferdítve hazugságokkal tarkítva írják meg 56 eseményeit.
1948-ban aljas hazugságokkal és csalással, szovjet segítséggel szervezte meg a kommunista Rákosi-Gerő és társai a hatalmat. Nemzetünk életében ezzel egy eddig ismeretlen terror időszaka kezdődött meg.
Megkezdődött többek között a keresztény egyházak szétverése. Több ezer egyházi vezetőt, papot, apácát, stb. letartóztattak és hosszú börtönbüntetésre ítéltek. A bűnük csupán annyi volt, hogy a nemzetet szolgálták, és becsületre tanították az iskolákban az ifjúságot. Hamis vádak alapján letartóztatták Mindszenthy József hercegprímást és súlyos büntetést mértek rá.
Ezek az aljas cselekmények, törvénytelen intézkedések sokkolták a keresztény magyarságot, döbbenten vettük tudomásul, hogy elindult egy olyan aljas folyamat, amely a magyarság kiirtásához vezet. Tiltakozni lehetett - titokban - de olyan erős volt az államvédelmi hatóság (ÁVH), hogy a legkisebb megmozdulást is csírájában elfojtotta és megtorolta. Sok bajtársammal beszélgettünk erről a témáról, egyöntetű volt a véleményünk, hogy a forradalom kitörése nem a véletlen műve volt, bár sok "történész" spontán megmozdulásnak állítja be. Ez nem igaz! A magyar nemzetre jellemző az a megállapítás, hogy mindent megbocsát, de nem felejt. Mi, 56-os forradalmárok megtettük azt, amit a haza elvárt tőlünk: elzavartuk az aljas komcsikat, ha rövid időre is. Nem rajtunk múlott, hogy egy újabb bérgyilkos ült a nemzet nyakára. Ha nem is tudtuk kivívni dicső harcunk győzelmét, de legalább a világ tudomást szerzett arról, hogy milyen aljasok az úgynevezett "béketábor" kommunista vezetői. Megtépáztuk a világ legerősebb hadseregét. A világ megismerte a komcsik igazi arcát és elfordult tőlük, elkezdődött a kommunisták szétesése világszerte, és mindezt ennek a kis országnak köszönhetik.
1956. október 30. A rádió közleménye: "Mindszenthy József hercegprímást kedden, 22.05. órakor a rétsági honvédség egy tiszti alakulata kiszabadította felsőpetényi rabságából, ahol 3 nap híján egy évet töltött, és ezzel a hercegprímás 8 éves rabsága véget ért. A sok ember előtt a következőket mondotta: "A 8 éves fogság sem testileg sem lelkileg nem tudott megtörni." - majd így folytatta: "Fiaim! Ott fogom folytatni, ahol 8 évvel ezelőtt abba kellett hagynom." A rétsági plébánia főpásztori áldását adta a megjelentekre. Utána elindult budai otthonába."
Összegezve: a leírtak nagyban hozzájárultak a forradalom kitöréséhez.

1956. október 30. A forradalom talán legvitathatóbb eseménye volt a Köztársaság téri pártház ostroma. Sokan, sokféle megvilágításba helyezik az eseményt. Nos akkor nézzük a valóságot, mi is történt október 30-án, kedden reggel.
Körülbelül öt-hatszázra tehető azoknak a katonáknak vagy ávósoknak a száma (Tudjuk mi is volt a különbség? Hogy valamely pillanatban épp melyik egyenruhában volt célszerű öltöztetni őket? Október 30-án például sebtiben egyenruhát is váltottak.), akik a pártházat védték. Természetesen felfegyverzett, szervezett kommunista gócpontról volt szó, még akkor is, ha ártatlan sorkatonák, rendőrök és még ártatlanabb feleségek és gyermekek is behúzódtak a kommunista hatalom e még meglévő várába. A támadást még sem a vár-jelleg váltotta ki. Akkor ugyan is már egy hete folyt a forradalom. A főváros élelemmel való ellátása természetesen leállt, ekkor már nem csak a szovjetek és a magyarországi kommunisták okoztak gondot, hanem az élelmiszerhiány is. Akkor reggel - 30-án - kilenc felé egy hússal, kenyérrel és más élelemmel megrakott autó gördült a pártház elé, amelyről percek alatt kiderítette a felháborodott lakosság, hogy X. kerületi pártbizottság küldeménye. Vajon kinek jár ez a hadtáp? Ez volt a pártház kommunistáinak első lehetősége: ha akkor kiosztották volna az élelmet a nép között, akkor mindenki csendesen haza ment volna, és nem került volna sor fegyveres összecsapásra. De oh, minő badarság, naivság ezt feltételezni olyan kommunistákról és ávósokról, akik egy évtizeden keresztül kisöpörték a parasztok padlásait, hogy majd ők kiosztják az élelmet a nép között. Oh nem, ők bíztak felfegyverzettségükben, és a kommunistákra mindig jellemző arroganciával bíztak abban, hogy „majd az elvtársak megmentik őket", és közben rettegtek attól, hogy az a nép, amelyet egy évtizedig szipolyoztak, esetleg elégtételt venne rajtuk, ha letennék fegyvereiket. Persze nem mindenki vett részt a kizsákmányolásban, és ők nem rettegtek letenni a fegyvert sem. Mikor a felháborodott lakosság fegyveres forradalmárokat kerített a környező utcákból, a kapuban álló rendőrtől elvették a fegyverét, aki oda adta és békésen távozott. Ez volt a második lehetősége a felfegyverzett kommunista pártházbelieknek.
A szabad magyar rádió, a Kossuth adó jelenti 15 óra 5 perckor: „Kedves hallgatóink, ebben az órában új fejezetet nyitunk a magyar rádiózás történetében. A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon, ahogy a minap, hazánk újjászületésének órájában sem bírta abbahagyni a hazugságot. De az a harc, amely az utcán kivívta a nemzet szabadságát és függetlenségét, a rádió falai között is fellángolt. Akik a hazugság hirdetői voltak, ettől fogva nem munkatársai többé a Magyar Rádiónak, amely ezentúl joggal viselheti a Kossuth és Petőfi nevet. Mind akik itt állunk a mikrofon előtt, új emberek vagyunk ezen a helyen. A jövőben a régi hullámhosszon új hangokat fognak hallani. Ahogy a híressé vált régi eskü minta megköveteli, az igazságot, a teljes igazságot akarjuk elmondani. Mi az egész forradalom szószólójának valljuk magunkat, és a magyar nemzet hangját akarjuk hallatni ország-világ előtt. A rádió régi, hazug vezetőit és munkatársainak egy részét leváltottuk. Kelt Budapesten, 1956. Október 30-án, a Rádió Forradalmi Bizottsága."

1956. november 4-én, 5 órakor megkezdődött a magyar forradalom és szabadságharc leverése. A túlerőben lévő szovjet hadsereg több irányból támadást intézett Budapest ellen, és az ország többi nagyvárosában is kezdetét vette a megtorlás. A hazaárulók megalakították a karhatalmi egységeket (pufajkások), a szovjet tankok mögé bújva gyilkolták a magyarság színe-javát. Nem kíméltek senkit, sem gyerekeket, sem nőket. Csak idő kérdése volt mikor omlik össze nehezen kivívott szabadságunk.
A forradalom bukása után a karhatalmisták (pufajkások) megkezdték a vérfürdőt a szovjetek segítségével, de sokkal kegyetlenebbek voltak, mint a ruszkik. Már novemberben felállították a Népbírósági Tanácsot. Ennek a „vészbíróságnak" volt a feladata a forradalmárok elítélése, bár Kádárék mentességet ígértek. De ez csak ígéret maradt.