|
Sárkányok harca
Kinuye 2006.08.29. 14:23
9.rész
A múlt árnyékában-
vége az első résznek
9.
A múlt árnyékában
Kinuye, már másfél hete volt Keleten
és minden napját végigunta,
kivéve, amikor próbára tette
Danjurót. Ez a reggel is ugyan úgy
kezdődött, mint a többi, de nem tudta, hogy
délutánra igencsak meg fog lepődni, egy
váratlan vendég miatt.
Kelet úrnője, most eléggé rosszkedvű
volt, de nem tudta megmondani mi miatt. Mivelhogy, már
megreggelizett, felment a szobája feletti terembe, amiben
Rikával beszélgettek a múltkor. A
helységben volt néhány
démon, akik rá vártak.
- Nos, miről van szó?
– kérdezi, kissé unottan és
leült a kanapéra, a démonokkal szemben.
- Kinuye úrnő, úgy
döntöttünk, hogy egy férfi
kezébe adjuk a tartomány
vezetését. – szólal meg az
egyik férfi.
- Mégis miért?
– kérdez vissza és
ásít egyet.
- Mert ön, egy nő, és
a nők gyengébbek a férfiaknál,
ezért van egy jelöltünk, aki
tökéletesen megfelel, hogy az édesapja
helyébe lépjen. – felelte egy
másik, öregebb démon.
- Tehát, ha jól
következtettem: Maguk szerint gyenge vagyok, hogy győzelemre
vezessem az Ezüstsárkányokat,
ezért hozzá kell mennem egy férfihoz,
aki ezáltal a kezébe venné az
irányítást Kelet felett. Igazam van?
– érdeklődik, és megropogtatja az
ujjait.
- Pontosan úrnőm. –
válaszolta a vörös hajú
férfi.
- Hercegnő, maga nem lehet
ellenfél, egy jól képzett harcossal
szemben. – vette át a szót, egy fiatal
démon.
- Valóban, úgy
gondolja? – kérdezett vissza
kísértetesen jeges hangon, és az
arcán egy sátáni mosoly ült
ki, miközben a szeme vészesen megvillant. A
démon kissé meglepődtek a lány
arckifejezésén.
A kezében megjelent egy jégtőr, de a
kék kimonója ujja eltakarta, aztán
eldobta a fegyvert, egy laza csuklómozdulatból. A
fekete hajú, fiatal fiú szeme elkerekedett,
amikor érezte, hogy a penge, alig
néhány milliméterre haladt el az arca
mellett, és mögötte nem sokkal
belefúródott a falba. A férfi,
döbbenten pillantott maga mellé és
szemével követte a fekete tincset, amíg
el nem érte a padlót. Mindenki szeme
elkerekedett, aztán valami felhívta a
figyelmüket, mire a fegyverre tekintettek, amiből kiindulva,
minden megfagyott. Olyan volt, mintha a tőrből terjedt volna
szét a szobában a jég.
- Egy: Ha annyira gyenge vagyok, akkor
küzdjünk meg. Kettő: Maximum, ahhoz a
férfihoz megyek feleségül, aki le tud
győzni. – közölte a démonokkal,
aztán kiviharzott a teremből, maga után hagyva a
döbbent társaságot.
- Kazuo, ki akarsz állni az
úrnő ellen? – kérdezte egy
középkorú férfi, kis idő
után.
- Igen. Kíváncsi
vagyok, hogy milyen erős egy ilyen gyönyörű nő.
– felelte magabiztosan a fekete hajú
fiú, aztán felvette a földről a
levágott 20 centis tincset.
- Kazuo, nem lesz könnyű dolgod.
A gyenge külső, hatalmas erőt takar. –
lépett be a helységbe az agg démon,
mire minden szem rá szegeződött.
- Raidon, akkor is, egy nő! Én
vagyok azoknak a katonáknak a vezérük,
akik Keletet szolgálják. Nem hiszem, hogy le
tudna győzni, hisz már fél
évszáda vagyok, ebben a posztban, és
még senki sem tudott megfosztani ettől. –
erősködött a fiú, miközben
zöld szeme, szinte villogott, hogy valaki azt mondta
rá, hogy egy nőt nem tud legyőzni.
- Ez igaz, de Kinuye több mint
száz évig képezte magát,
hogy ki tudja szabadítani a testvérét.
Most is, csak azért van itt, hogy megnyugtassa a
népet, aztán ismét
keresésére indul a fiatal hercegnőnek.
– világosította fel a teremben
ülőket, akik meglepetten
próbálták ezt felfogni.
- Azt hittem, hogy ez, csak egy mese,
és Bairei üldözte el az úrnőt,
amiért nem tudta megmenteni Fumie hercegnőt a
haláltól. – szólalt meg egy
középkorú démon.
- Én is, azt hittem.
– vallották be, a férfiak.
- Kinuye húga él,
csak elrabolták. Kazuo, ha nyersz, ugye tudod, hogy
akár Kelet új uralkodója lehetsz, ha
jóváhagyom. – közölte
a fiúval. Hosszú szakállát
kezdte simogatni, aztán a hadvezérre pillantott,
akinek felcsillant a szeme. – De, ha veszítesz,
Kinuye, miután megsértetted, meg fog
ölni.
- Ez, nem fog előfordulni. –
próbálta magát megnyugtatni.
Néhány perc múlva az összes
démon ment a dolgára, de a palotát
még mindig jég borította
mindenütt. Raidon maradt csak a teremben, aztán a
tőrhöz sétált.
- Kinuye, sosem változol.
– mondta magának, egy halvány mosollyal
a szája szélén, aztán
kihúzta a falból a fegyvert.
A jég, abban a pillanatban eltűnt és a
fegyverből, csak víz maradt. Raidon figyelte, ahogy a hideg
folyadék kiszivárog az ujjai
között, és koppanva földet
ér. Összezárta a tenyerét,
aztán elindult, hogy elintézze az
előkészületeket, mire a
vendégük megérkezik, minden a
helyén legyen.
Kinuye sértődötten
üldögélt a tetőn, ami a kedvenc helye
volt, mert gyönyörű kilátás
volt innen, meg szinte senki sem tudta, hogy amikor eltűnik, itt
ücsörög és a gondolataiba van
mélyedve.
- Hogy, merészel
gyengének hívni? –
dühöngött, és
ökölbe szorult a keze, ahogy visszagondolt.
– Mindenki férjhez akar adni. Ha valaki
még egyszer ezt mondja, megölöm.
- Kinuye, jobb lenne, ha
lenyugodnál. – szólalt meg egy fagyos
hang a lány mögött.
- Könnyű azt mondani
Sesshoumaru. Te mindig higgadt vagy, velem ellentétben.
– fordult meg és kicsit elkalandozott tekintete a
férfin, aki ott állt előtte teljes harci
öltözékben, de a démonnő
talált benn a valami furcsát. –
Elmész?
- Még nem. Holnap hajnalban
indulok. – felelte érzelemmentes hangon, mire a nő
a szemébe tekintett.
- Értem. – mondta
kicsit szomorúan, bár hangján nem
érződött.
A hátán furcsa bizsergés futott
végig, mire megfordult és nem messze tőle, egy
másik ház tetején, fekete
hajú férfit pillantott meg, akin csukja volt. A
szeme elkerekedett, ahogy felismerte, aztán pislogott egyet,
de a fiú eltűnt. Értetlenül
rázta meg a fejét, aztán a tető
széléhez sietett, letekintett a mélybe
és körbe nézett, de nem látta
sehol, ezért nagyot sóhajtott. Megfordult
és a démon értetlenkedő
tekintetével találta szembe magát.
- Azt hiszem,
képzelődök. – felelte a fel nem tett
kérdésre, és megrázta a
fejét, hogy elűzze a gondolatait.
- Mit láttál?
– kérdezte a férfi kis idő
múlva.
- Nem tudom pontosan, de olyan volt,
mintha Ryout lett volna. – válaszolta
és összébb húzta
magán a kék kimonót.
Sesshoumaru nem válaszolt, csak aranybarna szemeit
végigfutatta a falun, amit városnak is lehetne
nevezni, hisz ötszöröse is megvan egy
nagyobb településnek. Tekintete a lányon
állapodott meg, aki háttal állt neki
és karba tett kézzel nézett a
messzeségbe. A démonnő hosszú
ezüstös hajával a hideg szél
játszott, és a kék kimonóba
is belekapott néha. A férfi Kinuye
mellé sétált és arra a
pontra nézett, ahova Kelet úrnője, ahol egy
hatalmas palota halvány közvonalai
rajzolódtak ki.
- Danjuro elmondta,...hogy az
apám nem sokkal meghalt volna a nagy csata után,
ha nem öli meg Ryou. – mondta halkan a
démonnő, mire a férfi érdeklődve
tekintett rá.
- Már
régóta szenvedett. Egy démon sok
évvel ezelőtt, megmérgezte, amikor
megsérült egy kisebb harcban Ryou ellen. Akkoriban,
még az ereje akkora volt, hogy végezni tudott
volna a Feketesárkányok
vezérével, de nem volt rá
lehetősége. Viszont, amikor elérkezett ez a nap,
túlzottan legyengült a szervezete. Annak
ellenére, hogy tudta mi lesz a végkifejlet,
kiállt Ryouval. – szünetet tartott
aztán folytatta. - Előző nap, megbízta
Danjurót és még
néhány katonát, hogy hozzanak vissza
Keletre. Azt hitte, hogy anyám biztonságban lesz
a palotában, de tévedett. – itt
elakadt, aztán egy halk sóhaj után
folytatta, immár a férfira tekintve.
- Még aznap éjjel
betörtek a palotába. Véres csata vette
kezdetét. Bairei megmondta néhány
Ezüstsárkánynak, ha nem győznek
és megtámadnák Kelet
szívét, védjék meg Mizukit
és a várost. A többi démon,
aki a palotán kívül volt
beszálltak a harcba, így mi álltunk
nyerésre, ami be is következett napfelkelte előtt
nem sokkal. Hatalmas károk keletkeztek, sok helyen a
házak lángokban álltak, és
legalább száz démon vesztette az
életét aznap éjjel. A legnagyobb
veszteség a fajtámnak az volt, hogy az
anyámat elrabolták, és a legerősebb
sárkányokat megölték.
– a hangja elhalkult és közelebb
lépett a férfihoz. – Bűntudatom van,
hogy elhagytam Keletet, és ezzel cserben hagytam a
hazám. Lehet, ha itt maradtam volna, és nem
szökök el, az apám még
élne meg az anyám is, itt lenne velem.
- Ne hibáztasd magad. A
múltat nem tudod megváltoztatni. –
mondta a démon Kinuyenak, aki kicsit meglepődött,
hogy a férfi vigasztalni akarja.
- Igazad van. –
halvány mosoly jelent meg az ajkain, ami nem
kombinált a szomorú óceán
kék szempárral. – De, akkor is
úgy érzem, hogy elárultam Keletet.
- Szerintem Bairei büszke lenne
rád, hogy ilyen erős lettél. – mondta,
és a Feketesárkányok
palotájának körvonalaira pillantott.
– Fájdalmat okozol neki, ha mindenért
magadat hibáztatod.
- Van rá okom, hogy ezt
tegyem. – felelte szinte suttogva, aztán
lehajtotta a fejét. – Tudod, hogy hány
haladó vére tapad a kezemhez? Tudod,
hány várost tettem a földel
egyenlővé? – kérdezte halkan,
aztán folytatta dühösen - Ez a test,
amiben vagyok, maga a halálnak ad otthont. Sokan
úgy hívtak, hogy a Halál
Úrnője, mert bennem született
újjá az, aki ezer éve hatalmas
pusztítást végzett a
világban.
- De, megváltoztál.
– mondta a férfi és tudta, hogy milyen
érzése van a lánynak, hisz ő is sokat
mészárolt.
- Tévedsz! –
kiáltott Sesshoumarura, és felkapta a
fejét. – Ez, még mindig itt van bennem,
csak elnyomom. Mostmár van is okuk, hogy a Halál
Úrnőjének szólítsanak, mert
olyan erőt kaptam, mint ami neki volt!
- Ez nem jelent semmit. –mondta
higgadtan, bár ez nem győzte meg a lányt,
inkább még ingerültebb lett tőle.
- Látomásaim
vannak, amiket ő tett, és itt van bennem! Érzem!
Arra vár, hogy elveszítsem a fejem, és
átvegye felettem az uralmat, ami be fog következni.
Kíváncsi voltál, hogy honnan van az
új erőm? Megtudtad, úgyhogy szállj le
rólam! Nem érted, hogy milyen
fájdalmakat éltem át, az
elmúlt hónapban! Esténként
minél messzebbre mentem tőletek, hogy ne vegyétek
észre, amikor szenvedek, mert egész nap magamban
tartottam! – ordította a férfinak, aki
kissé meglepődött a lány
kitörésén.
Kinuye remegett a dühtől, meg a
fájdalomtól, ami megint visszatért.
Azt hitte, hogy elmúlt, de miután
megérkeztek Keletre, másnap ismét
érezte és sokkal rosszabb volt, mint eddig. Nem
csoda, hogy ki van borulva, meg ingerlékeny, ha ezt
éli át.
A démonnő fél térdre esett,
és összehúzta magát
miközben a fejét lehajtotta. Sesshoumaru
közelebb lépett a lányhoz, de az morogni
kezdett.
- Ne, gyere közelebb!!!!
– sziszegte elég ijesztő hangon.
Az inuyoukai megtorpant. Meglepődött, amikor a nő
álláról könnycseppek hulltak
a földre. Sesshoumaru a lányhoz ment, de az egy
váratlan mozdulattal felállt és
behúzott neki egyet. Az erőteljes ütés
miatt csúszott néhány
métert hátra.
- Mondom, NE gyere a
közelembe!!! – morogta, és a
férfira tekintett.
A fiú letörölte a
száján kicsorduló vért,
és a lány szemébe nézett,
de az nem kéken csillogott, hanem aranybarnában.
Kinuye tekintetében, ugyan azt pillantotta meg, mint amilyen
az övé is volt régen. Amikor a
halandókra nézett, mielőtt megölte volna
őket, ugyan ez csillogott benne: Szánalom és
gyűlölet.
Folytatása következik…
Vége az első résznek, következik a
Halál Úrnője…
| |