Márky™ oldala! - G-Portál

Irány az égéstér!

Reggel 8 óra, az év egyik legforróbb napján. A tököli reptérre indulunk egy dízel Alteával, kipróbálni egy másik dízel Alteát. Ez hülyén hangzik, minek megyünk az FR TDI-vel a reptérre, ahol már reggel 40 fok van, árnyék sehol és a ránk váró autóban nincs klíma, de még az ablakait sem lehet kinyitni? Azért érdemes átülni az egyikbõl a másikba, mert a trélerrõl egy versenyautó araszol le.

Míg szériaközeli versenyautóvá érett, az Altea levedlett több száz kilónyi túlsúlyt. Egy megszállott elektronikai bûvész állt neki úgy lecsupaszítani az elektromos rendszert, hogy mindentõl megszabaduljanak, ami elhagyható, de minden mûködjön, amire szükség van. A fogyasztás során 6 kilónyi kábelt húztak ki drótszálanként az autóból.

Altea TDI>200 LE, 400 Nm

A motortérben a versenykuplung, a direktszûrõ és a chiptuning új. A tádé nem volt padon, a vezérlést újraíró brit tuningmûhely 400 feletti newtonmétert és legalább 200 lóerõt ígért, ami érzésre meg is van. A váltó és a féltengely gyári, mindkettõ bírja is a sperrdiffivel és slick gumikkal súlyosbított kiképzést. Kicsit túlméretezték a vasat gyárilag.

A futómûben csak a lengõkarok emlékeztetnek az eredeti állapotra. A felfüggesztést is Monori Gyula, a Zengõ Motorsport vezetõ szerelõje tervezte meg és rakta össze. Az állítható rugókat és lengéscsillapítókat a KW szállítja, a többi alkatrész, a hangolás és a beállítás a saját tehetség, tapasztalat és kitartás gyümölcse.

Elúszott a márkakupa

Minden jól alakult, több hónapnyi építés és megfeszített munka után elkészült a versenykész prototípus. Aztán üzentek Spanyolországból, hogy senores, az Altea nem sportmodell, ebbõl nem lesz maguknál márkakupa. Ezzel a fejleménnyel az a néhány ember járt jól, akik komoly árengedménnyel megvették az átépítéshez berendelt Alteákat. Úgyis mindent kipakoltak volna belõlük, ezért alapkivitelben, manuális klímával érkeztek az autók, aki viszont utcai 2.0 TDI Alteát vesz, az több extrára vágyik, vagy viszi olcsón a simát.

A metálszürkébõl fekete Fenevaddá lett dízel Altea egyke maradt, márkakupa helyett Zengõ Zoltán a gyorsasági bajnokság futamain indult vele, különösebb eredmények nélkül. Aztán július 20-án eljött a nagy nap, és Monori Gyula bekapcsolta a hatpontos versenyövet.

Pokoli, mennyei

Órák óta tûz nap a ráadásul fekete autóra, legalább 55 fok lehet bent. Elsõre nagyon sok a gomb és a kapcsoló. Ami nekünk elsõsorban kell, az a motor hûtõventilátorának és levegõbefúvásnak a kapcsolója, de az ülésbõl állítható a fékerõ-eloszlás is. A két szélsõ rostélyból sivatagi vihar tör elõ, alig enyhítve a forróságot. Jobb volna ablakot nyitni, de le van csavarozva.

Hamar kiderül, hogy aki nem elég magas, az nem lát ki az autóból. A verseny Altea elé leparkolhatna a mezõnye, észre sem venni. Az ülés hátrébb és sokkal alacsonyabban van, mint az utcai autóban. Moccanni sem lehet a szûk versenyülésben, kezünkben az apró Momo kormány, aztán döfünk egy egyest.

Gyárilag 170 lóerõ és 350 Nm a csúcs a 2.0 TDI-bõl
Döbbenetesen tapad, aztán elég gonosz tud lenni a slick gumis Altea
Boldogan küzdöttünk a versenyautóval

Kifulladásig!

Meglepõen civilizáltan indul el a szinterkuplungos autó. A porig ültetett Alteában izgalmas a csatazaj, szigetelés híján minden kavicsot meghallani, mintha egy marék sódert centrifugálnánk. Elöl az AP Racing versenyfék úgy megsemmisíti a tempót, hogy lebegünk az övben és az elsõ kanyarokban a futómûnek nem is marad dolga.

Hosszú felbátorodási periódus után merek elõször normális tempóval elfordulni. A pontos, de nagyon nehéz kormánnyal küzdeni kell, az autót szintén kipróbáló Nagy Dénesrõl és rólam is ömlik a víz, ahogy beverjük a sebességeket, és egyre bátrabban közeledünk a kanyarokhoz.

Tombol és elalél

A dízelmotor nagyon furcsa, ahol a felszúrt motorok éledni kezdenek, ott elfogy, és a heveny gyorsulásból nem lesz még durvább. A túltenyésztett dízelmotor pár elõretépi az autót, közben okádja a füstöt és állandóan váltani kell. A motor csak 2500 és 4000 között él, ott viszont tombol, majd elalél. A végén még egyszer át kell élni a fékezést, a lassulás ultrabrutál, aztán kiszállás.

Nem tûnök gusztusos élõlénynek a szétizzadt gatyámban és trikómban, fejem mintha fedélzeti hajmosáson volna túl. És mi még csak nem is tûzálló jégeralsóban, trikóban és overallban mentünk. Az pont olyan volna mint bekecsben és síruhában betonozni, a hõségriadó közepén.

Dzsungelbõl a nagyvárosba

Átülünk az utcai FR-be. Itt kezdjük értékelni a civilizáció megannyi vívmányát, fõleg a hõvédõ üveget és a légkondit. Megyünk pár kört az Altea FR-rel a bóják között. Döbbenetes a különbség, nem értjük, miért billeg így az autó, minek ilyen habkönnyû kormány. És hova lett a lassulás? A motor viszont ebben is erõs, ezen a téren a legkisebb a különbség.

Ha nem egy szériaközeli, de mégiscsak versenyautóból ülünk át, mindjárt jobban tetszik az utcai Altea. Lehiggadunk, a narancs-ezüst kúpok helyett a kátyúkat kerülgetjük hazafelé. Az útgyûrõdéseken átrázkódva érezni, hogy az Altea FR még így is kemény futómûvet kapott az itthoni gödörmennyiséghez képest.

Eszünkbe jut, hogy a fekete az abnormális autó, egy dízel egyterûnek nem a versenypályán, hanem a családnak kell bizonyítania. Ehhez jól jön a tologatható-elsüllyeszthetõ hátsó ülés (van), a stabil és biztonságos futómû (utcára adott), az erõs motor (bõven megvolt), a normális fogyasztás (nálunk 6-9,4 liter között). Két nappal késõbbb, mikor az FR-ben gyorsan, csendben és kényelemben száguldunk a Balaton-átúszásra, már csak egy szép és izzasztó emlék a Fenevad.

Seat Eltea TDI