3.

Az épület aulájában Hoshi És Yugi útjai elváltak. Hoshi a tárgyalóteremfelé vette az irányt, Yugi pedig elindult a liftel Kaiba irodájához. Mikor felért a legfelsõ emeletre, bekopogtatott az ajtón, és egy mély férfihang adott neki választ:

-Szabad! - ez nem Seto hangja, az biztos. Yugi benyitott, és az asztalnál, ahol elméletileg Seto szokott ülni, most a nevelõapja volt található, Gozaburo.

-Segythetek valamiben, fiatalember?

-Igen uram! - kapott észbe Yugi, majd meghajolt, és bemuatkozott - A nevem Yugi... Yugi Moutou. - itt Yugi felegyenesedett, és Gozaburo szemébe nézett. - 1987 augusztusában ön ítélta az édesanyámat 16 év letöltendõ börtönbüntetésre. - Gozaburõ felhúzta egyik szedöldökét, majd elkezdte méregetni Yugit.

-Igen, valóban én voltam.

-Tudna nekem mesélni az esetrõl? Az alapokkal magam is tisztában vagyok, de tud ön olyan dologról, melyek esetleg nem találhatóak meg a jegyzõkönyvben? - Gozaburo intett Yuginak, hogy üljön le. nem kellet kétszer mondania, Yugi azonnal leült Gozaburoval szemben. A férfi egy ideig lehunyva tartotta szemét, és nem szólt semmit. Ez a szituáció csak pár másodpercig tartott, majd Guzaburo megszólalt, még mindig csukott szemmel:

-Jól emlékszem édesanyádra. Saiyuki, igaz? - Yugi nem felelt - Többre, sokkal többre kellett volna ítélnem, mint 16 év. Amit tett, az megbocsájthatatlan. Ha jól tudom, most augusztusban szabadult. - Yugi ismét nem felelt. - Az elsõ tárgyalásán nem szólt egy szót sem. Csak tûrte, hogy az ügyész az orra alá dörgölje a vádakat, bár nem is volt más választása. Ez volt a gyilkossági kísérlet és a bántalmazás után 2 nappal, augusztus 4.-én. A következõ tágyalás 10.-én volt esedékes. Azon a tárgyaláson nem csak a nyilvánvaló vádpontokkal gyanusították, hanem azzal is, hogy megmérgezte a férjét, Kazuma Moutu-t, aki 1987 október 2.-án meg is halt a Szt. Anna kórházban. - ez a mondat felkeltette Yugi érdeklõdését.

-Milyen bizonyítékok voltak arra, hogy megmérgezte? - Gozaburo nem válaszolt rögtön. Ismét végig mérte Yugit, majd így szólt:

-Látom téged a dolognak ez a fele érdekel leginkább. - Yugi nem válaszolt. - Hát rendben. Kézzel fogható bizonyíték nem volt a mérgezésre, de az ügyész megemlítette, hogy az azt megelõzõ napon, hogy Kazuma kórházba került, veszekedtek, és egy pofon is elcsattant Saiyuki arcán. Ez az eset azonban 2 héttel a nyilvánvaló vádpontok végrehajtása elõtt történt, tehát nem tartozott az ügyhöz. Habár én megadtam volna rá az engedélyt, hogy tovább nyozzanak a mérgezés ügyében, sajnos nem tehettem. A törvények kimondják, hogy csak a tárgyaláson belüli ügyre lehet fókuszálni, minden más csak másodlagos.

-De miután elítélte a gyilkossági kísérlet, és a bántalmazás miatt, emelhettek volna vádat a mérgezés miatt. Nem?

-Emelhettek volna. De nem tették. Úgy érezték, ez a 16 év elég neki.

-Ön szerint is elég? - Gozaburo ismét késleltette a választ.

-Mint már az elején is említettem, sokkal többre akartam volna ítélni, mint 16 év.

-Értem.

-Vissza térve a mérgezést illetõ bizonyítékokhoz... Addigra Saiyuki már 3 éve drogfüggõ volt, és azon a napon is fogyasztott drogokat, mikor Kazuma kórházba került. Az otthoni szekrényekbe több gyógyszert is találtak, melynek a túladagolása a máj roncsolódásához vezethet.

-Egy pillanat... Ön azt mondta, hogy a máj roncsolódása, te a papiron az áll, hogy apámnak májrákja volt.

-Nem tudták mivel azonosítani a betegséget, és mivel a mérgezésre nem volt kézzel fogható bizonyíték, elkönyvelték ráknak.

-De ha egyszer megtalálták a gyógyszereket... !

-Ezek a gyógyszerek vény nélkül kaphatóak, és bárki hozzá juthat. Mellesleg, több kell ahhoz egy gyógyszeres üvegcsénél, hogy valakit mérgezéssel vádoljanak. Azokat a gyógyszereket Saiyuki szedte, mikor nem jutott anyaghoz.

-Az ön véleménye szerint megmérgezte, vagy sem? - Gozaburo ismét habozott a válasszal. Megint lehunyta szemeit, sóhajtott egyet, és így szólt:

-Mindig is biztos voltam benne. - Ekkor Yugi felállt, meghajolt, és ezekkel a szavakkal búcsuzott:

-Köszönöm uram, nekem ennyi éppen elég, és már eleget raboltam az idejébõl.

-Úgy sem tudnék már újjat mondani neked. - szólalt meg Gozaburo. - Ha még bármi kérdésed lenne, keress fel nyugodtan. - Yugi bólintott, majd kilépett a szobábaól, ahol egyenesen Setonak ütközött.

-Yugi! Hát te mit keresel itt?

-Téged kerestelek. de aztán találtam valakit aki többet tudott nekem mondani arról, amit tudni szerettem volna.

-Gozaburo? Csak nem az édesanyád ügyérõl beszéltetek?

-Ez már az anyám, hanem az apám ügye. Gozaburo döntõ bizonyítékokkal tudott szolgálni. Ha be tudom bizonyítani hogy Saiyuki megmérgezte apát, akkor egy életre vissza tudom jutattni a börtönbe.

-És ettõl könnyebb lesz a lelkiismereted? Hogy te magad juttatod börtönbe a saját anyád?

-Attól lesz könyebb, hogy be tudom bizonyítani, apámat megölték, és nem is akárki tette, hanem Saiyuki Moutu.

-Értelek. - mondta Seto.

-Nos, akkor én most megyek... - mondta Yugi, majd elindult a lift felé, de Seto hirtelen megfogta a vállát, és így szólt:

-Ha szügséged van bármire, pénzre, segítségre vagy akár... vagy akár csak egy barátra, akkor keress fel, amikor csak akarsz. - ekkor Seto egy névjegy kártyát nyújtott át Yuginak, melyen rajta volt a telefonszáma, és egyéb elérhetõségei. Yugi elmosolyodott. Teljesen meghatódott azon, amit Seto mondott neki.

-Köszönöm. - montda, még mindig mosolyogva, majd megnyomta a lift hívógombját. Seto megvárta Yugival a liftet, majd mikor az megérkezett, elbúcsúztak egymástól, és Yugi beszált a liftbe.

Vissza ment a ping-ping asztalokhoz, ahol délelõtt volt a barátaival. Felhívta õket, hogy jõjjenek vissza, hogy megoszthassa velük amiket megtudott. Kisvártatva már mindenki ott volt, és Yugi mindent elmesélt, amit Gozaburotól hallott.

-Én is megtudtam egyet s mást a nagynénémtõl. - Mondta Tristan. - Miután haza mentem felhívtam, és megkértem, hogy mindent amit tud küldjön el e-mailben.

-Akkor mesélj! - mondta Téa.

-Kazuma 1987 július 23.-án került a kórházban, súlyos alhasi fájdalmakra panaszkodva. Mikor megvizsgálták, hamar kiderült, hogy a májának több mint a fele elhalt. Egy mûtéttel eltávolították a megroncsolódott szöveteket, és már éppen kezdett javulni az állapota, mikor az egész áttételezõdött a mája másik felére is. Csak úgy tudták volna megmenteni, ha teljesen új máj kerül a régi helyére, de erre akkor nem volt lehetõség. Egészen október 2.-áig keményen küzdöttek az életéért, és õ maga is erõs volt, és nem hagyta el az akarat ereje, de a szervezete nem bírta tovább a kemény megpróbáltatásokat. Délután 14:55-kor vették észre hogy meghalt, mikor a nõvér az ebédrõl maradt tányérokat vitte a konyhára, elmosogatni.

-Mennyire állt már be a hullamerevség? - kérdezte Bakura.

-Nem tudom, nagyon. - felelte bizonytalanul Tristan.

-Akkor valószínüleg már az ebédjét sem ette meg. Hogy hogy nem vette észre az ápolónõ, aki az ételt vitte, hogy Kazuma már halott?

-Többet tudnánk meg ha személyesen is elmennénk a kórházba, és magát az orvost kérdeznénk apám akkori állapotáról. - vetette fel az ötletet Yugi.

-Kézen fekvõ megoldásnak tûnik. - jegyezte meg Téa.

-Igen, fõleg azért, mert Yug jóban van Kaiba-val... Aki valószínüleg szívesen elvisz minket Tokyoba a kis magángépecskéjével. - mondta fintorogva Joey.

-Nem használhatom ki Seto barátságát azzal, hogy utaztat minket! Van nekünk is lábunk, el tudunk menni a vonatállomásra, és szánk is van, jegyet is tudunk kérni. Igaz hogy így pár órával hosszabb az út, de legalább nem más kárára utazgatunk.

-Yuginak igaza van, szemétség lenne csak azért felkeresni Kaibat. - helyeselt Tristan, és Téa is Yugival értett egyet. Joey kénytelen volt beadni a derekát.