|
Sárkányok harca
Kinuye 2006.08.07. 07:53
8.rész
8.
A
próba a szerelemért
By:Kinuye
A
kis csapat lassan haladt a palota felé, de csak
azért,
mert közben a tájban
gyönyörködtek. Fél
óra múlva; a nagyerdő után, amit
először
megpillantottak és hatalmas tisztás
mögött,
egy kis faluba botlottak. Az emberek, amint
meglátták a
közeledő youkaikat, hangzavar kezdett kitörni.
A
kis csapat, amint belépett a
településre, minden
szem rájuk szegeződött, amitől kicsit
kellemetlenül
érezték magukat. A három
démon haladt
elől, míg mögöttük Rin, Jaken
és Aun
ment. A tömegből egy kislány szaladt ki, de
felbukott és
a lány előtt landolt néhány
méterrel. A
gyermek fiatalabb volt, mint Rin, de a barna szemeivel, amiben
könnyek csillogtak a démonnőre tekintett,
közben
szipogott, ahogy visszafojtotta a sírást. Kelet
hercegnője megállt a kislány előtt, mire a
tömegben
álldogáló emberek, már
féltek,
hogy mit tesz a démon. Kinuye leguggolt, és a
gyermek
felé nyúlt, aki megremegett. A lány
keze megállt
a levegőben. „Ennyire fél tőlem?”
– kérdezte
magától a nő, aztán megsimogatta a
gyermek
fejét. Danjuroék mentek tovább, csak
néha
tekintettek vissza.
Kinuye
felvette a gyermeket a földről, és a falusiakhoz
sétált,
akik hátrálni kezdtek. Egy asszony
állt a
démonlány előtt, akinek a karjaiba adta a
gyermeket.
A
falusiak értetlenkedve bámultak a
távoldó
kis csapat urán, aztán mindenki ment a
dolgára.
Danjuroék megint elég lassan haladtak.
-
Olyanok vagyunk, mint a
csigák. – panaszkodott a
sárkányfiú.
-
Danjuro.
– kezdte a lány kedvesen.
-
Igen?
– nézett a mellette menőre.
-
Ha nem hagyod abba, befagyasztom a
szádat! – közölte jeges hangon,
de a szemei szikráztak. Felemelte a jobb kezét a
fiú arca elé, és az ujjai
végein kékes fény jelent meg. A
melegben párologni kezdett, mert olyan hideg keletkezett a
lány ujjain.
-
Jól
van, értettem. – mondta csendesen, mert tudta,
hogy a nő nem viccel, mire az összezárta a
tenyerét és a jelenség eltűnt.
-
Akkor,
menjünk gyorsabban. – mondta démonnő
mosolyogva, és szellemgömbbé
változott, majd otthagyta a társait.
Sesshoumaru
észrevétlenül sóhajtott,
aztán ő is
követte a lány
példáját. Rin és
Jaken felpattantak Aunt hátára és
rögtön
indultak is, de Danjuro kicsit későn kapott
észbe,
ezért lemaradt.
Most
magasabban mentek, hogy a faluk felett szálljanak el,
és
nem azon keresztül. Ugyan az a felállás
maradt,
elől a három démon,
mögöttük a gyermek
és a gnóm a
sárkányló hátán.
Már
mehettek, egy órája, amikor feltűnt a
szemük
előtt a palota körvonalai. Nem álltak meg, csak az
építmény előtti
település határán,
ami nagyobb, és gazdagabb volt
társainál.
Körbenéztek, és emberi
kinézetű démonokat
láttak a faluban, és hatalmas házakat
mindenütt.
-
Rin, gyere ide. –
szólt a kislánynak, aki odaszaladt, majd a
lány megfogta a gyermek kezét. –
Veszélyes itt egy embernek.
-
Értettem.
– felelte a kislány engedelmesen, amin a
démonnő elmosolyodott.
Így
folytatták az útjukat, az
épület felé.
A palota előtt egy nagy fakapu állt, ami ki is
nyílt
előttük, néhány másodperc
múlva. A
palotába egy fémajtón
beléptek, de ott
elámultak, hogy minden ki volt
díszítve, mintha
tudták volna, hogy ma érkeznek meg. Minden
szolgáló
fel volt sorakozva két oldalt, összesen lehettek
50-en. A
faltól 5 méterre, hosszú
márványoszlopok
magasodtak, egymástól 10 méterre
és
egytől-egyig arannyal volt kidíszítve.
Legelöl, a
nagyobb rangú démonok álltak, akik
régóta
szolgálták Keletet. Minden szem rájuk
szegeződött, és figyelték minden
mozdulatukat. A
terem, amin végigsétáltak,
elég hosszú
volt és magas.
Danjuro
ment elől, mögötte Sesshoumaru, Kinuye és
Rin,
aztán a kis gnóm és a
sárkányló.
A démonnő úgy emlékezett, hogy a
palota kisebb
volt, mint most, aztán megérkeztek az elől
álló
öreg démonhoz, akit eltakart Danjuro a nő elől.
-
Danjuro
örülök, hogy épségben
megérkeztél. – szólalt meg
az agg mély hangján, de kedvesen csengett.
– Elhoztad a hercegnőt?
-
Nézd meg magad.
– felelte és ellépett a lány
elől, aki kissé zavart volt, de nem látszott
rajta. Az idős youkai végigmérte a nőt
szürke szemeivel, ami örömöt
sugároztak, aztán meghajolt a lány
előtt, amit a teremben lévők is követtek.
-
Úrnőm,
végre visszatért hosszú idő
után. – mondta, aztán feltekintett a
kék szempárba.
-
Jól
látod Raidon. – felelte, de a hangja hidegen
csengett, ami nem volt megszokott tőle, aztán
enyhén meghajolt, kifejezve tiszteletét az idős
démonnak.
A
társai kissé meglepődtek, ahogy
hallották a
jeges hangot. A két démon elindult, és
átmentek
egy kisebb terembe, őket követték a
többiek. A
cselédek szétszéledtek, a terem
oldalain álló,
4-4 ajtón.
-
Hosszú
utatok lehetett, biztos fáradtak vagytok. –
szólalt meg.
-
Egy kicsit
lepihennénk a vacsora előtt. – felelte.
-
A
szolgálók majd elvezetnek benneteket a
szobátokba. – mondta, mire 3 cseléd
jelent meg mögülük, akik meghajoltak a
lány előtt.
-
Úrnők
kérem, kövessen. – a démonnő
nem szólalt meg, csak ment a halandó
lány után, aki teljesen szokványosan
nézett ki.
Kinuye
átment a kerten és kis séta
után megállt
egy elhúzható ajtó előtt, amit a
lány
kinyitott és a démonnő belépett rajta.
Kinuye
felismerte a régi szobáját. Az
ajtóval
szemben egy fal állt, ami nem annyira
átlátszó,
kék anyagból készült. A
szélei fából
voltak, és ez azért volt ott, ha valaki
belép a
szobába, ne lássa, hogy ki van bent, csak a
körvonalait. A lány megkerülte,
és egy
hatalmas ágy volt, a bejárattal szemben.
Baloldalon egy
szekrény, és nem messze tőle egy ajtó
volt.
Másik oldalon, egy kék kanapéfajta,
előtte egy
kis asztallal. Mellette 2 méterrel, egy szék,
asztal és
egy tükör állt, rajta
néhány fésűvel,
és egy kis dobozzal. Kinuye az ágyhoz
sétált,
és végighúzta a kezét a
fehér
ágyneműn, ami selyemből készült. A
szekrényhez
ment és kinyitotta, aztán
gyönyörű ruhákat
pillantott meg. Keresett egy kényelmesnek tűnő
ruhát,
amit kirakott az ágyra, aztán bement a
fürdőbe,
ahol kellemes rózsa illatot lehetett érezni.
Levette a
ruháit, aztán beállt a
zuhanyzó alá,
miután megnyitotta a meleg vizet. Úgy
érezte,
hogy felfrissült a teste. Egy kis asztalon
különböző
üvegcsék voltak felsorakoztatva, onnan levette a
kedvencét, és azzal mosta le az út
porát.
A hajába is beledörzsölte,
aztán lemosta
magáról, és elzárta a
vizet. Magára
csavart egy törülközőt, aztán
kiment és
megszárítkozott.
Az
ebédlőben egy hosszú asztal állt, ahol
nem
sokan ültek most, mert nem voltak vendégek, de a
végén
egy üres hely volt. Sesshoumaru az asztal bal
oldalán
ült, a másik oldalon Raidon, és mellette
Danjuro.
Ebben a pillanatban lépett be Kinuye az ajtón,
és
mindenki felállt.
Vörös
selyemkimonó volt rajta, amit
különböző minták
díszítettek, és ez alatt egy fekete
ruha
látszott ki, ami illett a szintén fekete obihoz.
A
lány, a haját kieresztve hagyta, de elől a
két
vastag tincset; ami a derekáig ért, egy piros
szalaggal
körbecsavart, ami egy vörös
rózsát
ábrázoló hajdíszből indult.
A kimonó
a földet súrolt, mert olyan hosszú volt,
aztán
leült a székére, és mindenki
követte a
példáját.
Sesshoumaru
nem tudta levenni a szemét a lányról,
mert még
soha nem látta így. Most, még szebbnek
látta
a démonnőt. „Gyönyörű ebben a
ruhában.”
– állapította meg a férfi
magában.
Kinuye és az inuyoukai egymás szemébe
néztek
hosszú ideig, aztán a lány
tűzvörös
ajkain mosoly futott át, és a
szolgálókra
pillantott, akik most tálaltak fel.
Elkezdődött
a vacsora, de a lány nem szólalt meg, csak
hallgatta a
csevegő démonokat. Ha kérdezték
válaszolt,
de egyebet nem tett. Kezdte unni a vacsorát, amikor egy
démon
rontott be az ajtót, és a
démonlánynak
akart menni, de az csak unottan rá pillantott. Az
egész
társaság, már ugrott is fel, hogy
megöljék.
Kelet
úrnője elé ért a
macskadémon és
lesújtott, de a mozdulat félbeszakadt, mert
Kinuyéből
kicsaptak a fekete lángok, amik hamuvá
égették
a támadót, aztán
visszaszálltak a
testébe. A lány lesöpörte, a
kimonójáról
a maradványokat, aztán a meghökkent
társaságra
pillantott, aki mind felállt, hogy végezzenek a
démonnal. Sesshoumaru is meglepődött, hogy a nőnek
ilyen ereje is van, mert ezt senkitől sem
örökölhette.
-
Kérlek, üljetek
vissza. – szólalt meg kedvesen, és
mindenki úgy cselekedett.
-
Kinuye,
neked honnan van ilyen erőd? –
érdeklődött Danjuro.
-
Nem
kértem, mégis megkaptam. –
válaszolta és
sárkányfiúra tekintett, aki nem
kérdezett többet.
-
„A jel, amit
nem kértem, mégis megkaptam.”
– emlékezett vissza Sesshoumaru, és az
arcán lepődöttség ült ki. A nő
hirtelen lebetegedett, akkor mondta ezt, de azóta sem tudja,
hogy mire gondolt, mostmár rájött, hogy
a jel összefügg az új erejével.
Vége
lett a vacsorának, és szinte mindenki elment.
Kelet
úrnője is úgy döntött, hogy
felmegy a
szobájába. A kertben, valaki megragadta a
csuklóját,
ezzel megállítva. Hátrapillantott
és
Sesshoumaru állt mögötte.
-
Mit
szeretnél? – kérdezte úgy,
ahogy régen.
-
Ez az
új erő, összefügg a jellel, amiről
beszéltél? –
érdeklődött, de a hangjában nem
hallatszott.
-
Majd
válaszolok a kérdésedre
később. – felelte, mire a
csuklójáról lefonódtak az
ujjak. Megfordult és bement a
szobájába.
A
férfi nem nagyon értette a lányt.
Átment
a kerten, aztán belépett egy ajtón,
amit
behúzott maga után. Az ő szobája, nem
sokban
különbözött, a
démonnőétől, ebben
nem volt kanapé, és kisebbnek tűnt a
helység.
Levette a páncélját és
ledobta a szekrény
mellé, aztán belépett a
fürdőbe.
Levetkőzött, és letusolt, aztán egy
törülközőt
csavart a derekára. Felvette az előre
kikészített
fehér ruhát, amiben aludni
készült, és
lefeküdt az ágyra, a kezét a fej
alá rakta,
hogy kényelmesebb legyen. A ruha szinte ugyan olyan volt,
mint
a haorija és a nadrágja, csak ez szín
tiszta
fehér volt. Kis gondolkodás után
lecsukta az
aranybarna szemeit, és elaludt.
Hajnalban
a napsugarak, megtörtek egy alak ezüst
hajszálain,
miközben a kellemes szellő, néha belekapott. A
démon,
nagyot sóhajtott és lepillantott az alatta
elterülő
kis városra, ahol még nem volt, akkora
nyüzsgés,
mint a későbbi órákban, hogy minden
démon
egész nap, csak rohangál egyik helyről a
másikra.
A szél kissé felerősödött,
és mostmár
tépkedte laza fehér kimonót
és az ezüst
hajszálakat, aztán a gazdája
fülét
lépések hangja ütötte meg.
Hátratekintett
óceán kék szemeivel, aztán
előrefordult
és ismét a felkelő Nap vörös
sugaraiba
meredt, amik befestették a házak
tetejét,
narancsos árnyalatba.
-
Jó
reggelt. – köszöntötte az
érkezőt.
-
Neked is.
– lépett a lány
mögé. – Hogy jutott az eszedbe, hogy a
tetőn nézd a napfelkeltét?
-
Innen
tisztán látszik, és
legalább nem zavarnak. – felelte halkan,
aztán felnézett a férfira.
-
Kinuye,
mostmár elmondanád, hogy mi
történt tegnap vacsora közben? –
kíváncsiskodott, de mint mindig, a
hangján nem lehetett hallani.
-
Sesshoumaru,
még nem jött el az idő, hogy megtudd. –
válaszolta. Felállt, majd elindult és
egy ugrással földet ért a
szobája előtti kertben.
Elhúzta
az ajtót, aztán belépett és
maga után
bezárta. Az ágyához ment, ahol egy
halványrózsaszín kimonó
hevert. Levette a
fehér alvó ruhát, aztán
felvett egy
sötétkék vékony
kimonót és rá
a rózsaszínt, aztán a
derekára kötött
egy ugyan olyan színű obit, mint az alsó ruha.
Leült
a tükör elé, és
kifésülte a
haját, majd miután végzett elindult az
étkező
felé.
Volt
egy olyan előérzete, hogy a mai nap is unalmas lesz
számára,
ezért nem nagyon akart felkelni. Nem sietett, de
elég
gyorsan elérte a helységet, aztán
belépett.
Megint ugyan annyian voltak, mint tegnap és a
légkör
sem változott.
Miután
vége lett a reggelinek, a lány a
szobájában
végzett az
öltözködéssel, mert
szét
akart nézni a palota
környékén, aztán
elindult a kinti kertbe. Már ment egy ideje a
gyönyörű
fák között, amikor hangokat hallott meg.
Elindult,
abba az irányba, aztán egy kis réten,
ami nem
volt nagyobb 15 méternél, megpillantott
két
személyt. Elbújt egy fa mögé
és
hallgatózott.
-
Ha
megtudják, hogy mi van köztünk,
megölnek. – sírt a zöld
hajú lány.
-
Nem fognak,
nem engedem. – nyugtatta a fiú, aztán
magához ölelte a lányt, aztán
egy perc múlva megszólalt. - Most mennem kell.
-
Én,
is mindjárt megyek. – mosolygott, aztán
az ezüsthajú fiú visszaindult.
A
lány még kicsit gondolkodott, aztán
úgy
döntött, hogy visszamegy, de egy fagyos hang
maradásra
kényszeríttette, amitől a szíve
néhány
dobbanást kihagyott.
-
Rika.
– szólalt meg Kinuye, mire a
szolgáló remegve megfordult, és
meglátta a démonnőt egy fának
nekidőlve.
-
Úrnőm.
– rebegte, és térdre borult Kinuye
előtt, aki elindult felé.
-
Rika, ugye
tudod, hogy megölhetlek, emiatt? –
kérdezte fagyosan, és megállt a
lány előtt.
-
Igen tudom.
– felelte halkan, aztán felnézett a
szigorú tekintetbe, kék szemeivel, ami
félelmet tükröztek. –
Úrnőm, kérem Danjurót, ne
bántsa. Öljön meg engem, de őt hagyja
életben.
-
Életben
hagyom, ha teljesíted a feltételeimet.
– mondta aztán elindult a palota felé.
– Kövess.
-
Igenis.
– ugrott fel, és a démonnő
után sietett.
Kinuye
beért a palotába, aztán
átment a szobája
előtti kerten, és fel az emeletre, ahol belépett
egy
ajtón. Ez egy fogadóterem volt, ahol
megbeszélések
is szoktak lenni. Kelet hercegnője leült egy piros
kanapéfajtára, és az
álldogáló
szolgálóra tekintett.
-
Ülj
le. – mutatott a vele szemben elhelyezkedő
ülőhelyre, ami ugyan olyan volt, mint ami alatta volt.
-
Úrnőm,
oda csak…- mondta döbbenten, de a lány
hangja félbeszakította.
-
Mondom,
ülj le. – szólt Rikára
szigorúan, aki bólintott és helyet
foglalt.
-
Köszönöm.
Mik a feltételek úrnőm?
–érdeklődött.
-
Mindjárt
mondom, de először válaszolj
néhány kérdésemre.
– felelte.
-
Rendben.
– felelte.
-
Szereted
Danjurót, teljes szívedből? –
kérdezte.
-
Igen.
– válaszolta pirongva.
-
Ő szeret
téged?
-
Lehetséges.
– felelte bizonytalanul, miközben az ujjait
tördelte, amin a démonnő tekintete kicsit
meglágyult.
-
Mivelhogy,
annyira unatkozok, első feltételem, hogy segíts
nekem. Próbára teszem, a mi kis
démonunkat. – kacsintott Rikára, aki
nem értette a hirtelen
hangulatváltást, mert Kinuye hangja ravasszan
megcsendült.
-
Rendben, de
mire gondol? – kíváncsiskodott a
zöld hajú lány.
-
Mindjárt elmondom.
– felelte és elmondta a tervét, amit a
szolgáló figyelmesen hallgatott.
A
délelőtt, gyorsan elszállt a két
lány
számára, miközben a démonnő
folyamatosan
sorolta az ötleteit Rikának, akinek kezdett
tetszeni a
hercegnő ötlete, miközben ő is néha
beleszólt,
amit Kinuye mosolyogva fogadott. A két
démonlány
megint kiment a kinti kertbe, de Rint is magukkal vitték,
meg
Rika húgát is, aki nem sokkal volt idősebb a
kislánynál. Amíg a két
gyerek egymással
játszott, a két lány egy lapra vitte
fel
terveit, és vázlatait. Kinuyenak feltűnt, hogy
Rinék
egyre távolabb kerülnek tőlük,
azért a kis
tavacskából, ami nem messze volt tőlük
egy fehér
kutyát teremtett, ami olyan volt Sesshoumaru kicsiben.
-
Kinuye, ez
olyan, mint a nagyuram. – csodálkozott el az
állaton.
-
Ha te mondod
Rin. – mondta mosolyogva. – Mostmár
nyugodtan kószálhattok, mert a kutya, majd
megvéd.
-
Úrnőm,
lehet vele játszani? – kérdezte
félénken Rika húga.
-
Persze, nem
kell tőle félni Ame, de Kinuyenak hívj.
– felelte.
-
Jó.
– mondták egyszerre, és elszaladtak.
-
Erről
beszéltél? – kérdezte Rika.
-
Igen,
képes vagyok a vízből
élőlényeket teremteni. –
bólintott.
Ebédidőre
visszamentek, és Kinuye visszavette a reggeli
kimonóját,
majd leült az asztalhoz.
-
Kinuye,
egész délelőtt kerestelek, de nem
találtalak. – mondja Danjuro a lánynak.
-
Volt, egy
kis elintéznivalóm egy
szolgálóval. – felelte jegesen,
és a fiúra pillantott
szúrós szemekkel.
-
Mi
történt? –
kíváncsiskodott tovább.
-
Semmi.
– felelte, és ezzel lezárta a
témát.
Gyorsan
elszaladt az idő, és már kezdett
sötétedni.
Danjuro Rikát kereste, de nem találta sehol, csak
egy
levelet, amiben ez állt: „Danjuro, az
úrnőm rájött
a viszonyunkra, és most este el fog küldeni a
sziklához,
ahol ki fognak végezni. Téged nem fog
bántani,
mert egyezséget kötöttünk.
Remélem, hogy
majd a túlvilágon találkozunk.
Még nem
mondtam el, de szeretlek. „ A férfi, ahogy
végigolvasta
az üzenetet, dühösen Kinuye
keresésére
indult, de nem találta, ezért
szellemgömbként
eredt Rika után.
A
lányt 30 halandó katona vitte a
sziklához, ahol
az árulókat végezték ki. A
démonlány
kisírt szemeivel tekintett a fák
közé,
keresve kedvesét, miközben láncok
lógtak a
kezeiről és lábairól. A
szolgáló
mellett, egy fekete hajú nő ment, szamuráj
öltözékben,
de az arcát maszk takarta. A katonák
megtorpantak,
amikor az elől haladó 10-es csoportot valami
kettészelte,
aztán megindult a többi felé. Rika
szemei
csillogni kezdtek, ahogy megpillantotta Danjurót,
kezében
a kardjával. A lány mellett haladó nő,
erőteljesen megrántotta a láncokat, amitől a
démonlány térdre rogyott.
Megindult
Rika felé, közben mindenkit
lemészárolt,
aki az útjába állt, aztán
megtorpant a
lányt fogva tartó nő előtt, aki
előrántotta a
hosszú katanát, és a
láncnak a végén
kiálló vasrudat beleszúrta a
földbe. A rúd
oldalából, a talajban kiugrottak
hosszú kampók,
amik nem engedték, hogy a lány kihúzza
őket. A
két személy elhátrált
Rikától,
aztán egymásnak estek. A férfit
meglepte, hogy a
nő ilyen gyorsan mozog halandó létére,
de nem
volt ideje ezen gondolkozni. Sokáig párbajoztak,
de
ennek is vége szakadt.
A
sárkány lecsapott a szamurájra, de az
fél
kézzel visszaverte a támadást. A nő,
ellökte
magától a férfit, és most ő
sújtott
le. Danjuro szeme elkerekedett, amikor két kézzel
kellett, maga előtt tartania a kardot, hogy a katana
pengéje,
nehogy megsértse, aztán a nő eltűnt a szeme elől.
Értetlenül pislogott párat,
aztán a
nyakánál hideg pengét
érzett meg, és
egy kart, ami lefogta, hogy ne mozogjon.
-
Vesztettél.
– szólalt meg jeges hangján a nő.
-
Ki vagy te?
– kérdezte a fiú, és ledobta
a fegyverét a földre.
-
Nézd
meg magad. – felelte, és elengedte a
démont, aki szembe fordult vele.
Elrakta
a katanáját, aztán levette a
sisakját,
amiből hosszú éjfekete tincsek hullattak a
lány
szemébe, aztán a férfi
meglátta a
finomvonású porcelánfehér
arcot, amitől
megdöbbent.
-
Kinuye?
– dadogta, és a lány elmosolyodott.
-
Csalódtam
benned, és egyben büszke is vagyok rád.
– felelte, aztán elindult Rika felé.
Megállt
előtte, és megfogta a vasrudat, aztán megnyomott
rajta
valamit, amitől simán ki lehetett húzni a
földből.
Felsegítette a lányt, aztán
megérintett a
láncokat, mire azok csörögve a
földre hulltak.
A férfi nem értette, hogy mit tesz a nő,
és
miért, de amikor Rikát a karjaiban tartotta,
megnyugodott.
-
Hogy
értetted azt, hogy csalódtál bennem?
– kérdezte, amikor elengedte a
szolgálót.
-
Először
is, csalódtam benned, mert le tudtalak győzni.
Másik pedig, büszke vagyok rád, mert az
életed árán is
kiszabadítottad volna Rikát. – itt
mosolygott a lányra, aki viszonozta a cselekedetet.
-
Kinuye,
köszönöm. – mondta a
démonlány, hogy segített neki,
észrevenni Danjuro érzelmeit.
-
Én
köszönöm, hogy ez a mai nap nem unalmasan
telt el. – felelte, és egy mozdulattal az
álruha lehullt róla, és csak
víz maradta belőle, a katonákkal együtt,
akik a teremtményei voltak. – Van még
egy feltételem.
-
Mi lenne az?
– kíváncsiskodott Rika.
-
Legyetek
boldogok. – felelte mosolyogva, és elindult, de
még hátraszólt. – Ha
összeházasodtok, én tervezem a
ruhádat.
-
Ezt,
szerintem tudjuk teljesíteni. – nézett
a szerelmére a lány. -
Megköszönném, ha azt a ruhát
viselhetném, amit te tervezel.
Kinuye,
még intett egyet nekik, de nem fordult meg.
Belépett a
fák közé, ezzel kettesben hagyva őket. A
két
démon megcsókolta egymást,
aztán az éj
fekete fátyla alatt, ami rájuk hullott,
már csak
a csillagok tudták, hogy még mi
történt
azon az éjszakán.
Folytatása
következik…
| |