Kilencedik rész

A mindent eldöntő csata

            Mindenki a földön feküdt, kivéve egy embert. Téa Gardner három méterre állt előttük, fejét kissé lehajtotta és gonoszan vigyorgott a társaságra.

-         Téa? – Kérdezte kissé tartózkodóan Yugi.

-         Nem talált! – Válaszolta gonoszan a lány, azzal felrobbantotta Yugiék előtt a homokot.

Yugiék félreugrottak és tanácstalanul néztek barátjukra.

’Tereljétek el a figyelmét!’ - Hallották valamennyien Lohr hangját a gondolataikban.

-         Hé te, Téa, aki nem vagy Téa! Fogadok, hogy nem is vagy olyan keménylegény, mint amilyennek mutatod magad! – Kiabálta Joey, majd nyelvét öltögette a megszállt testű lányra.

-         Hogy merészeled? – És Téa közeledni kezdett felé

’Mit csináljak, mit csináljak?’ – Töprengett magában Lohr, majd futni kezdett. Tett egy jó nagy kört, mire a szörny mögé érkezett, aki addigra Joey-t és a többieket kezdte követni – mert hogy Joey-ék félelmükben szaladni kezdtek előle. Hirtelen megálltak és mindannyian párbajra készítették Duel Disk-jüket. Mindenki lehívta a legerősebb szörnyeit és vártak. Lohr odalopózott Téa mögé, hirtelen megragadta a lányt a vállainál és hatalmas energiákat eresztett ki magából, amik gyengébbé tették a Gonoszt. Szikrák pattogtak mindenfelé… Ám még ez sem tűnt jó megoldásnak, mert Téa hátrarántotta a kezét és megütötte Lohrt. Lohr öt métert zuhant hátrafelé, majd hangos puffanással a földön kötött ki. A Gonosz telepatikus erejével kiszakított egy darabot a nem sokkal távolabb lévő sziklából és a Királynő felé hajította azt. Lohr ki akart térni a szikladarab elől, ám ez nem sikerült neki. A szikladarab nagy erővel a fejének ütközött, a lány pedigájultan esett a hátára. Homlokából ömlött a vér.

A gonosz Téa visszafordult Atemék felé.

-         Most már tényleg semmi sem akadályozhat meg! – Mondta kettős hangon és gonoszan felnevetett.

-         Téa! Tudom, hogy hallasz! Kérlek, harcolj a Gonosz ellen! – Mondta Yugi, ám a lány nem reagált. Tovább nevetett a Gonosz által.

-         Téa! Te egy erős lány vagy! Harcolj a Gonosz ellen! Ne engedd, hogy téged használjon ellenünk! – Győzködte a lányt Atem is.

-         Mikor fogjátok fel végre? A lány saját akaratából adta át nekem a testét!

-         Ez nem igaz! Ő soha nem tenne ilyet! – Kiabálta Mana.

-         Ne higyjetek neki! Azért mondja ezt, hogy lemondjatok róla! – Szólalt meg Taka is.

-         Téa! – Mondta Atem és közeledni kezdett a lány felé. Szörnyeit visszahívta és Diskjét visszaállította eredeti helyzetébe. – Téa, kérlek, figyelj rám! A barátaid vagyunk és tudjuk, hogy képes vagy megszabadulni a szörnyetegtől! Bízunk benned és melletted állunk, ahogy te is mindig mellettünk álltál! Kérlek, hallgass rám! – Ekkor Atem már egészen közel volt Téához. Kinyújtotta kezeit és a két tenyerébe vette a lány arcát. A Gonosz a döbbenettől, hogy a Fáraó mit nem merészel, meg se bírt mukkanni. – Téa, tudom, hogy ott bent, legbelül hallasz engem – folytatta az uralkodó, és megcsókolta a lányt.

-         Mit merészelsz?!!! – Ordított fel a Gonosz Téa és az ő hangján, és messzire lökte a Fáraót. Hirtelen a mellkasára szorította a kezeit. – Nem. Nem lehet – suttogta kétségbeesetten.

A következő, amit Yugiék láttak, egy hirtelen felvillanó rózsaszín fény volt, majd egy éles női sikolyt és egy hörgő ordítást hallottak abból az irányból, amelyikből az előbb Téa ellökte Atemet. Mikor végre eltűnt az éles fény, Yugiék felnéztek. Hatalmas árnyékot láttak maguk előtt lebegni, mely lassan testet öltött előttük. Szemei vészjóslóan vöröslöttek a lény fején, fogaiból pedig, amik leginkább egy kobra fogaihoz hasonlítottak, vér ömlött szinte patakban. Homlokából iszonyatosan nagy szarvak meredtek az ég felé. Denevérszárnyai voltak a lénynek, ezek felett pedig további két szarv volt látható. Ám ezek a szarvak félig le voltak vágva, és csúcsuk helyén pokoli tűz égett. Hosszú farkából acéltüskék álltak ki, csakúgy, mint a négy végtagjából. Az egész jelenség elrettentő látvány volt még egy olyan embernek is, aki korábban már találkozott néhány hasonló szörnnyel. Talán Serenity ijedt meg a legjobban. Csak állt, döbbenten és rettegve nézve a szörnyű lényt. Joey odalépett hozzá, és átkarolta.

-         Ne félj, én megvédelek!

-         Ahhoz te kevés vagy! – Mondta a Gonosz és ismét felnevetett.

-         Hol van Téa? – Kérdezte dühösen Malik.

-         Meghalt – hangzott a közönyös válasz.

-         Nem hiszünk neked! – Mondta a Fáraó, és újra lehívta szörnyeit. – Támadjátok! – Ordította el magát, és a magasba emelte a kezét.

Közben Taka, csakúgy, mint Lohr, nagy kört téve kikerülte a gonoszt és Téához szaladt. A karjába vette a lányt és élesztgetni kezdte. Közben hallotta társai fájdalmas kiáltásait és a Gonosz gúnyos nevetését.

-         Téa! Téa, kérlek, ébredj! – Egy kicsit megpofozgatta a lány arcát, hátha attól feléled.

-         Ezzel nem mész semmire – szólalt meg valaki mögüle. – Meghalt, hiszen a Gonosz megmondta.

Taka hátra nézett. Lohr bandukolt felé kissé meggörnyedve. Egyik kezét vérző homlokára szorította, másikkal pedig a hasát karolta át.

-         Meghalt? De hát az nem lehet!

-         Állj hátrébb! – Mondta Lohr és letérdelt a holttest mellé. Azt a kezét, amelyikkel az imént fájó hasát karolta át, rárakta Téa mellkasára és behunyta a szemeit. Hallotta maga mellett Taka kiáltását, arra gondolt, hogy ha nem siet, talán elveszítheti barátját. Pár másodperc múlva fényleni kezdett Lohr keze Téa mellkasán, majd Téa szemei kipattantak, és a lány hirtelen fellélegzett.

-         Mi történt? – Kérdezte kissé kábultan.

-         Megszállt a Gonosz, és amikor elhagyta a testedet, meghaltál, De adtam neked egy kis spirituális erőt, aminek a segítségével életben maradhatsz – hadarta a tolvajlány, majd oldalra vetődött, mert a Gonosz majdnem agyonnyomta gigantikus tenyerével.

-         Ra, Osiris és Obelisk! Megparancsolom, hogy lépjetek fúzióra egymással! Egyesüljetek, ez a Fáraó akarata! – Kiáltotta Atem és bal kezét a magasba emelte. Felette, a levegőben megjelent a három isten, és egybeolvadtak. – Halakti! Megparancsolom, hogy használd a fény erejét, és pusztítsd el ezt a szörnyeteget!

Halakti, csakúgy, mint Zork legyőzésénél, magához hívta a fényt, majd egy fénygömb jelent meg a kezei között, amit ki is lőtt a Gonoszra. De a gömb, ahelyett, hogy elpusztította volna a Gonoszt, semmivé vált a szörnyeteg körül, majd minden újra elsötétült. A Fáraó és Halakti szeméből is rémületet lehetett kiolvasni. A gonosz kinyújtotta maga elé a kezeit és egy éjfekete gömböt lőtt az isten felé, aki azon nyomban meg is semmisült, mihelyst nekicsapódott a golyó. Atem felordított, a szívére szorította jobb kezét és ájultan rogyott össze.

-         Fáraó! – Kiáltották fel egyszerre a papok és Yugiék. Mindannyian odaszaladtak az uralkodóhoz.

-         Legyőzhetetlen vagyok. És ezt mindjárt be is bizonyítom! Ha elpusztítalak titeket, többé nem lesz semmi és senki, aki az utamba álljon! – Azzal kilőtt egy újabb fekete gömböt, de most a papok és Yugiék felé. A gömb már majdnem elérte célpontjait, amikor hirtelen egy sötétzöld színű burok jelent meg előtte, és szétrobbantotta azt.

-         Ez meg mi? – Kérdezte felháborodottan a szörnyeteg.

-         Valamivel nem számoltál! Attól, hogy egyszer sikerül kiütnöd, még nem halok meg! – Mondta Lohr és gonoszan nevetni kezdett. Szemei egy pillanatra vörösen megcsillantak.

-         Gúnyolódsz velem?

-         Talált, süllyedt! – Mondta Lohr és egy vörös energiasugarat lőtt a Gonoszra, aki kissé meghátrált ettől.

-         Egész jó, de még nem az igazi! – Mondta a Gonosz, és válaszul kilőtt Lohrra egy újabb fekete golyót. A Királynő az utolsó pillanatban köddé vált, így a golyó a földbe csapódva robbant fel. A Gonosz, gondolván, hogy egy problémával kevesebb, visszafordult a csapat többi tagjához, és támadni készült. Ekkor azonban megdöbbent, mert a tolvajlány, akit egy másodperce – szerinte – elpusztított, most ott élesztgette az ájult Atemet Téával együtt, akit viszont egyszer már sikerült megölnie. – Nem tudom, hogy csinálod, de akkor is elpusztulsz! – Ordította egyre dühösebben a szörnyeteg és újra támadott. A burok ismét megjelent az emberek felett, de most nem volt olyan erőteljes színe, mint előzőleg.

-         Fogyik az erőm – mondta Lohr és nagy nehezen felállt.

Közben Téa tovább élesztgette Atemet, mire a Fáraó végre kinyitotta a szemeit – de nagyon gyenge volt. Lohr a gonosz elé lépett és mereven nézni kezdte. Azon gondolkodott, hogyan állíthatnák meg a hatalmas monstrumot anélkül, hogy bármelyikük is meghalna. Amíg gondolkodott, a papok támadásba lendültek. A Gonosz testének szinte az egész felületén fénygolyók és bombák robbantak, ám látszólag ez nem zavarta nagyon a szörnyet. Odalépett a papok kis csoportjához és szó szerint agyon nyomta őket. Lohr hátranézve nem látott mást, csak a homokos talajt, rajta a Gonosz tenyerét, és rengeteg vért, ami a tenyér alól szivárgott. Ökölbe szorította a kezeit és koncentrált. Hirtelen felordított, és ekkor vörös lángok vették körbe a testét. Amint az ordításnak vége szakadt, maga elé rántotta kezeit, és a lángok elindultak az óriás felé. A Gonosz felordított a testét érő lángoktól. Hátra esett, de hamarosan újra felállt és eszelős nevetésbe kezdett.

-         Ne hidd, hogy ennyi elég lesz! Nincs az az erő, ami engem képes lenne legyőzni! Én az emberek gonoszságából és hazugságaiból táplálkozom, amiből rengeteg van, hiszen nincs az az ember, akiben ne élne a hazugság csírája és ne füllentett volna akár egy kicsit is. És ha jól érzékelem, neked a gonoszságból és hazugságból jócskán kijutott. Te is csak egy ember vagy, akiből táplálkozhatok! – Mikor befejezte, megint gonoszan nevetni kezdett.

-         Van egy ötletem! – Állt fel hirtelen Téa. – Tegyétek, amit én! – Mondta és jobb kezét kinyújtotta Lohr felé, aki értetlenül nézett a lányra. Téa kezéből hirtelen egy rózsaszín füstfelhő indult el a tolvajlány felé, majd amikor elérte, beszivárgott a lány testébe.

-         Ezt meg hogy csinálod? – Kérdezte Bakura.

-         Csak koncentráljatok arra, hogy az energiátok és a szörnyeitek energiája átsugárzik Lohr testébe! Koncentráljatok erősen!

 Miközben Téa ezt mondta, folyamatosan sugározta a rózsaszín füstfelhőt Lohr testébe. Hamarosan a többiek is útjukra indították a maguk energiáit, amik szintén a Királynő testébe tartottak. Mikor a kis ceremóniának vége szakadt, Lohr teste felemelkedett a magasba és fényleni kezdett. Ruhája teljesen megváltozott, összefüggő, egyszerű, ujj nélküli köntössé lett. Csizmája a régi maradt, csupán egy-egy díszes Ankh jelent meg a külső oldalaikon. Haja kibomlott a copfból, és egy szintén díszes aranyfejpánt vette át az aranycsatt helyét. Kezein és ujjain aranykiegészítők jelentek meg, jobb kezében pedig egy, a szokásosnál jóval hosszabb kard, aminek az élét hieroglifák sokasága díszített, markolata pedig fehéraranyból és halványzöld Jadekőből volt kirakva. Az átváltozása után Lohr úgy döntött, hogy nem száll le a földre, hanem a levegőből intézi el a Gonoszt. Minden saját és szerzett erejét a jobb karjába összpontosított, majd meglendítette a kardot. A kardból egyszerre több vastag fénycsík is előjött, melyek mind belevágtak a Gonosz éjfekete bőrébe. Lohr szeme vörösen kezdett izzani, és újra lesújtott a karddal. Ezúttal még nagyobb támadást mért a szörnyetegre, ami ezután összerogyott én nem mozdult. Ezzel egy időben Lohr is lezuhant a levegőből. Atem és barátai maradék erejüket összeszedve odamásztak az ájult lányhoz. Atem ment hozzá a legközelebb. Karjába vette a Királynőt, és rázni kezdte.

Yugiék hirtelen hatalmas ordítást hallottak a hátuk mögül. Taka és Rumi, mivel úgy gondolták, hogy innen már ők is boldogulnak, két-két átlagos karddal nekirontottak a Gonosznak, aki idő közben magához tért kábulatából.

-         Lohr megmondta, hogy jössz. Lohr megmondta, hogy le leszel győzve! Most megdöglesz rohadék!!!! – Kiáltotta a fiú.

 Ám a két fiatal tévedett, mert a szörny még így is erősebb volt kettejüknél. Egy kisebb fekete golyót lőtt a két tolvaj felé. A golyó már majdnem elérte őket, amikor egyszer csak egy hófehér lány jelent meg előttük, és széttárta a kezeit. Ezzel szinte egy időben nekicsapódott a golyó, és a lány eltűnt. Taka mintha egy könnycseppet vélt volna felfedezni az arcán. A két jó barát előző hibájukból nem tanulva ismét nekirontott a szörnyek, aki szintén támadásba lendült. Ám most célba ért a golyó, és Rumi és Taka megszűntek létezni. Atemék még mindig Lohrt élesztgették.

-         Lohr! Ébredj! – Nem is mondott Atem többet, mert Lohr kinyitotta szemeit. Smaragdzöld tekintetét az uralkodó arcára emelte, majd tekintete megakadt egy kicsi aranymedálon, ami az uralkodó nyakában lógott. Lohr a kezébe vette a kis medált, ami hamarosan fényleni kezdett és megjelent a közepén egy vörös rubintkő.

-         Ha bajban vagy, csak gondolj rám, én veled leszek. – Mondta Lohr elcsukló hangon Atemnek és egy könnycsepp gördült le az arcán. Atem csak értetlenül térdelt a lány mellett és nézte a könnycseppet, amint az földet ér.

A lány váratlanul félrelökte a Fáraót. A szörny lecsapott tüskés farkával, és ha Lohr nem löki arrébb a Fáraót, akkor talán meghal. Így viszont életben maradt. A Gonosz kevéske erejét összeszedve felemelte Lohr testét, hogy összeroppanthassa, mikor a Királynő elordította magát:

-         PUSZTUUULJ!!! – Amint ezt kimondta, testéből élénkpiros sugarak törtek elő, majd a monstrum a Tolvajok Királynőjével együtt egy hatalmas robbanás után örökre eltűnt. A dörrenés után beállt csend szinte fájt Yugiéknak, sértette a fülüket.

-         Neeeeeeeeeeeem!!! – Ordította Atem és arra a helyre rohant, ahol az előbb még a pokoli szörnyeteg állt Lohrral a kezében. Térdre esett és zokogni kezdett. Patakokban folytak a könnyei. Nem tudta volna megállítani őket, és nem is akarta. Újra elveszítette őket. Takát, Rumit és Lohrt… Azt hitte, a harc után minden visszatér a régi kerékvágásba… Lohr, Taka és Rumi újra a palotában élnek majd vele és boldogabbak lesznek, mint valaha. De ez az álom összetört. Összetört és ezt Atem fájdalmasan vette tudomásul. Barátai odagyűltek köré és mellétérdeltek.

-         Tudta mit csinál. Értünk tette – mondta Téa átölelve a Fáraót. Neki is folytak a könnyei.

-         Tudta, hogy nincs más megoldás – mondta Yugi is, aki szintén a könnyeivel küszködött. Valamennyi lány sírt körülötte. Ha más nem is, neki tartania kell magát előttük.

-         Ennek nem így kellett történnie. Ebben biztos vagyok!! – Kiáltotta Atem és ökleivel ráütött a földre.

Egy héttel később, mikor már minden lenyugodott, Atem és barátai épp az ebédlőben ültek, amikor egy pap ment oda az uralkodóhoz.

-         Fáraóm, a Szent Kőtábla, melyet egy hete rendeltél, elkészült – mondta az alak.

-         Nagyszerű. Láthatnám? – Kérdezte Atem.

-         Hát persze, kérésed számomra parancs! – Mondta a pap, meghajolt az uralkodó előtt, majd intett neki, hogy kövesse. Atem el is indult utána barátai kíséretében.

-         Mondd Atem, milyen kőről van szó? – Kérdezte menet közben Mai.

-         Nem tudom, hogy emlékeztek-e rá, de Taka, mielőtt a szörnyeteg megölte volna, mondott valamit.

-         „Lohr megmondta, hogy jössz. Lohr megmondta, hogy le leszel győzve!” – Idézte fejből Malik. Atem bólintott.

-         Mivel Téa mondta, hogy Ishizuék találtak egy kőtáblát, ami a Gonosz eljövetelét írja le, arra gondoltam, hogy azt a táblát létre kellene hozni. Így megcsináltattam.

A pap bevezette a társaságot egy terembe, majd lehúzott egy lepedőt a falról, így láthatóvá vált a kőtábla.

-         Ez gyönyörű! – Ámult Serenity. – Sokkal jobban néz ki, mint amikor Ishuziék megtalálták.

-         Hát igen, elvégre ötezer év a különbség – helyeselt Bakura.

-         Fáraóm, van itt még valami!

-         Hallgatlak! – Mondta Atem, majd a pap, mielőtt belekezdett volna mondandójába, meghajolt előtte.

-         Minden készen áll a ceremóniára, hogy az Idő Kapuját megnyithassuk.

-         Máris? – Kérdezte Atem.

-         Igen. Mikor szeretnétek kinyitni?

-         Mondjuk… Most! – Felelte Atem kis gondolkodás után.

Így hát a kis csapat elindult, hogy visszatérjenek a saját világukba. Mögöttük jóval lemaradva Atem és Téa sétált. Téa ránézett a Fáraóra és meglepődve vette észre, hogy az mosolyog. Atem visszanézett rá, és megszólalt:

-         Igen, azt hiszem, így lesz a legjobb.

Végül mindketten beértek abba a csarnokba, ahová másfél hete Yugi és barátai landoltak egy másik időutazás alkalmával.

-         Áh, régi szép emlékek – mondogatta Joey.

-         Kérünk titeket, idegen jövevények, álljatok a kapu elé! – Szólalt meg a pap.

Yugiék így is tettek, majd a többi pap körbevette őket és a kaput, majd mormolni kezdtek egy varázsigét óegyiptomi nyelven. Kis idő múlva a kapu lassan elkezdett kinyílni, végül teljesen kitárult. Yugiék búcsúzóul hátra néztek a Fáraóra. Az felemelte a kezét, majd Yugiék belesétáltak a lila alagútba. Utoljára Téa maradt, ám ő megállt a kapu előtt. Hátra fordult és várt. A Fáraó felállt trónjáról és odasétált a paphoz. Levette Ezeréves Kirakóját és odanyújtotta neki.

-         Találjátok meg az utódomat és a hat papot, akik majd uralják az ikonokat! – Szólalt meg. – Az én végzetem nem itt vár rám. Nekem odaát kell élnem. Érzem.

Mikor Atem befejezte mondatát, odalépett Téához, megfogta a lány kezét és együtt léptek át a kapun. Utánuk bezáródott az Idő hatalmas ajtaja és többé nem nyílt ki. Atem és Téa kilépett az örvénylő Időből és barátaikkal találták szembe magukat. Yugiék nem lepődtek meg azon, hogy a Fáraó is velük jött, Szívük mélyén tudták, hogy Atem így dönt. Hiszen az uralkodót most már minden ide köti, amilye csak van: a barátai és a szerelme…