Hatodik rész

Az út folytatódik

Atem a szobájában, az ágyán feküdt és mélyen aludt. Szüksége is volt erre az alvásra, hiszen az a hosszú út, amit idáig megtettek, nagyon kifárasztotta. A hátán feküdt, egyik karját a hasán, a másikat maga mellett tartva. Az egyik pillanatban egy hófehér alak lépett elõ a sötétbõl. Fehér volt a haja, fehér volt a bõre színe és a ruhája is. Csak a szemei világítottak zölden. Lassú, nesztelen léptekkel odasétált a Fáraó ágyához. Nézte egy kis ideig az uralkodót, majd felé hajolt. Egy csókot lehelt Atem ajkaira, majd köddé vált. Ezzel egy idõben Atem felnyitotta szemeit és hirtelen felült. Zavartan nézett körül, mintha keresne valamit. Még érezte az idegen csókját a száján, de nem tudta, miért van ez így, mi történhetett, amíg õ aludt. Megszomjazott, így hát elindult a konyha felé egy pohár vízért.

            Lohr egy hosszú, sötét és kihalt folyosón szaladt mezítláb. Haja és szoknyája ide-oda lengett a nagy sietségben. Suttogó hangokat hallott maga körül, majd egy élesen világító szempárt fedezett fel maga mögött. Megijesztette a szempár. Látott valamit elsuhanni a sötétben, de nem tudta, mi lehetett az.

-         Majd én végzek veled – suttogta mérgesen, és támadásra nyújtotta a kezét. Egy tûzgolyót akart kilõni az idegen lényre, ám nem történt semmi. – Ez meg mi? Miért nem történt semmi? – Teljesen összezavarodott, hisz ilyen még sosem történt vele. – Akkor menekülés! – mondta és minden gondolatát arra összpontosította, hogy köddé válik majd. De most sem történ semmi. – Mi történik? – kérdezte önmagától és érezte: kezd kétségbe esni. A lényt egyre közelebb érezte magához. Megfordult és egy árnyékkal találta szemben magát. Szemei élesen világítottak, arca nem volt, a sötétség tette ki szinte mindenét. Egyszer csak az árnyék megindult felé és nagy sebességgel Lohr testének ment. – Ez át akar menni rajtam? - Kérdezte magától Lohr és fájdalmasan felnyögött. Ám a lény nem ment át a testen, hanem megállapodott benne. Lohr szemei üvegessé váltak és a semmibe pillantottak.

Emlékképeket látott maga elõtt. Olyan emlékek képeit, amikrõl azt hitte, hogy sikerült elfelejtenie, vagy már nagyon rég nem látta õket. Látta, ahogyan az apja a karjába veszi és felemeli a kis Lohrt. Látta, amint a gyermek Taka egy kiscicát vesz elõ a háta mögül és odaadja a szintén gyermek Lohrnak. Majd két kisgyermek alakját pillantja meg. Nem látja az arcukat, ködös minden emléke. Az egyik gyermek felveszi az imént látott cicát, a másik pedig odaszalad hozzá és átöleli az elõbbi kisgyermeket. Lohr közelebb lép, és ekkor már kissé kitisztul a kép.

-         Tuti? – kérdezi elképedve a Királynõ. Majd egy sor emlék villan fel a Fáraó és az õ korábbi kapcsolatáról, végül pedig a búcsúzás pillanata. Hirtelen szörnnyé válik az édesanyja, az édesapja, a testvérei, Taka, Akunumkanon fáraó és Tuti is. Mind rátámadnak egyszerre, és neki nincs ereje kivédeni a támadást.

-         Neeeeeem! – kiált fel Lohr és hirtelen felül az ágyában. Szakad róla a víz, haja össze van borzolva és kezei a takaróját szorongatják.

-         Minden rendben? – hallatszik egy hang az ajtó irányából. Lohr arra néz, és megpillantja a Fáraót. Arcán látszik, hogy aggódik a lányért.

-         Mit keresel itt? – sziszegi a lány mérgesen. – Húzz innen a bánatba! – mondja ezt már egy kicsit hangosabban, ám ügyelve arra, hogy fel ne ébressze a még alvó Takát.

Atem szótlanul tovább ment a konyha irányába. ’Ez meg mi volt?’ – kérdezte magától tanácstalanul.

Lohr még mindig az ágyában ült és az álmán gondolkozott. Nem tudta mit jelenthet, el akarta felejteni minél elõbb. Lenézett a ruhájára és megállapította, hogy nem öltözött át az alváshoz. Felkelt hát, bement egy kisebb szobába, amely az õ szobájából nyílt és átvette pizsamáját. A pizsamája egy hosszú felsõbõl és egy aprócska rövidnadrágból állt. A felsõnek nagy volt a kivágása, amit pár bõrszalaggal lehetett összekötni és a karján, a kézfeje felé egyre bõvebb volt az anyag. A felsõ szélein pedig cikk-cakkos minták voltak. Az egész krémszínû volt, kivéve a cikk-cakkok – mert ezek színe a fekete volt. Mikor végzett az átöltözéssel, Lohr visszament az ágyához, lefeküdt és visszaaludt.

Másnap reggel mindenki korán kelt. Atem senkinek nem említette, hogy az éjszaka folyamán érezte, hogy valaki volt a szobájában, és azt sem hozta fel, hogy látta, amint Lohr rosszat álmodik. A Fáraó és kis csapat megreggelizett és készülõdni kezdtek az induláshoz.

-         Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást Anhen! – mondta az uralkodó, és két kézzel megfogta vendéglátójuk jobb kezét.

-         Részemrõl volt öröm, hogy nálunk töltöttétek az éjszakát Fáraóm! – válaszolt Anhen és elmosolyodott. – Szabad tudnom, hogy hová ez a nagy sietség?

-         A Tolvajok Városába kell mennünk, és minél hamarabb odaérünk, annál jobb – válaszolta a Fáraó helyett Malik.

-         De hisz az félnapi járásra van innen! – Nevetett fel Anhen jóízûen. - Maradjatok még egy kicsit!

A csapat beleegyezett, hogy egy, legfeljebb két napig még ott maradnak Anhen városában. Yugi, Téa, Tristan, Joey és Malik úgy döntöttek, felfedezik a házat. Már épp a kertben jártak, amikor meglátták Lohrt és Takát. Lohr az egyik magas fa legalsó ágán ült törökülésben, de még így is legalább három méterre volt a föld felszínétõl. Taka pedig egy, a fa alatt lévõ padon terpeszkedett.

-         Sziasztok! – köszönt oda Malik.

-         Szevasz! – köszönt vissza Taka, ám Lohr szótlan maradt.

A kis csapat leült a Taka padja mögött lévõ füves területre és élvezték a hûs árnyékot. Nem sokkal késõbb Atem, Shada, Isis és Mana csatlakozott hozzájuk. Mindannyian nagyon jót beszélgettek egymással. Az uralkodó gyakran felpillantott arra a fára, amelyen a Tolvajok Királynõje idõzött. Megállapította, hogy a lány valószínûleg alszik, mert mindig csukva tartotta a szemét. Atem felidézte magában a Lohrral töltött idõket.’ Milyen nagyszerû barátság volt a miénk’ – gondolta magában – ’Kár, hogy ennek vége, és õ gonosszá vált’ – gondolta ismét, és keserûen elmosolyodott.

Lassan besötétedett és mindenki elfáradt a nap folyamán. Rumi és Lohr elhatározta, hogy elmegy lefürdeni. A fördõ egy kisebb tó vizén volt berendezve. A tó vize, mint mindig most is kellemesen meleg volt. Lohr és Rumi levetették ruháikat és belesétáltak a vízbe. Ott leültek és elkezdték lemosni magukat. Pár perccel késõbb Téa, Serenity, Isis, Mana és Mai is odament a fürdõhöz. Õk is levetkõztek és belementek a vízbe. A tó elég nagy volt, így távol tudtak maradni Lohrtól és Rumitól. Fürdés közben Téa odasandított a háttal álló Lohrra. Észrevette, hogy a Királynõ testét itt-ott hegek és vágások borítják, ráadásul egyik-másik elég mélynek tûnik. Lohr hirtelen hátrafordult és gyilkos tekintettel nézett Téára, aki egybõl elkapta a tekintetét és kiment a tóból.

Éjszaka mindenki nyugodtan aludt, senkinek nem voltak rémálmai, és senkit nem látogattak meg idegen lények, amíg aludt. Másnap reggel Atem és barátai már tényleg el akartak indulni a Tolvajok Városába, és errõl még Anhennek sem sikerült lebeszélnie õket. Reggeli közben viszont Anhen kiment az étkezõbõl. Úgy döntött, megkeresi lányát. Meg is találta Taka társaságában, a hátsó kertben.

-         Szia kicsim! Taka… - köszönt oda Anhen nekik.

-         Csá anyám, mi szél hozott erre?

Taka felemelte a mutatóujját és azt mondta: - Szerintem a keleti.

-         Szeretnék kérni tõletek valami. Kísérjétek el a Fáraót, a papjait és a barátait a Tolvajok Városába! – Tért rögtön a lényegre Anhen.

-         Hogy mi? – Kérdezte hitetlenkedve Lohr és nevetni kezdett. – Nincs az a pénz!

-         Miért kellene nekünk õket istápolni? – Kérdezte Taka.

-         Mert a Tolvajok Városába készülnek.

-         És? – Taka.

-         Az a hely nagyon veszélyes. Ha jól hallottam Seto Kaiba és a kis Mokuba beszélgetését, egy hatalmas, gonosz szörny fog ott feltámadni. Attól félek, hogy azzal a szörnyeteggel a fáraóék nem bírnak majd el. Ezért kérlek téged, kislányom, hogy segíts nekik!

-         Maguknak keresik a bajt, miért én húzzam ki õket a szarból? – Kérdezett vissza Lohr és odalépett az anyjához.

-         De hisz Tuti mégis csak a barátod volt!

-         Volt… És már nem az! Az, hogy volt vele egy elfuserált múltam, még nem jelenti azt, hogy megtennék érte bármit. Sõt, semmit nem teszek meg neki, mert õ sem tett meg értem semmit. És a talpnyalói sem. Ez elég indok, hogy végre békén hagyj ezzel? – Kérdezte Lohr és gúnyosan vigyorogni kezdett az anyjára.

-         Szerintem, ha tehette volna, biztosan megtett volna érted mindent. Mérges vagy rá, amiért nem keresett meg azután, miután elhagytuk a fõvárost, igazam van?

-         Hah, örülök is, hogy nem jött utánunk… Még csak az kellett volna. Rontani itt a levegõt körülöttünk…

-         Tehát, mindent összevonva: elfelejthetsz minket! – mondta Taka.

-         Nem, addig nem nyugszom, amíg el nem mentek velük!

-         Fogd már fel! Semmi közünk hozzájuk, és nem is akarjuk, hogy közünk legyen azokhoz a… - Mondta Lohr és mérgében már a szavakat sem találta.

-         AZT MONDTAM, HOGY VELÜK MENTEK ÉS NEM TÛRÖK ELLENVETÉST, MEGÉRTETTEM? – Üvöltötte Anhen, teljesen kikelve magából. Egy pillanatra méregfogak tûntek elõ a szájából és felpiroslottak a szemei.

Lohr és Taka elképedve, földbe gyökerezett lábakkal állt a mindig kedves és szerény Anhen elõtt, aki most szinte szörnnyé változott át, úgy felidegelte magát.

-         Szerintem jobb, ha szót fogadunk neki! – suttogta Taka barátja fülébe. Lohr csak megrázta a fejét, hogy egyet ért vele, majd elvonszolt a helyszínrõl Takát. Anhen visszament a házába és a szobája felé vette az irányt. Nem is sejtette, hogy Atem, a papok és Yugiék az egyik teraszról figyelték az eseményeket.

Mikor már Lohr elég messzire vonszolta Takát a kerttõl, elengedte a fiút, és mindketten leültek az út szélére, és beszélgetni kezdtek.

-         Ez meg mi volt? – kérdezte Lohr elképedve.

-         Olyan volt, mint te – hangzott a válasz.

-         Mi? Azt akarod mondani, hogy én is ilyen vagyok, amikor ideges vagyok? – Kérdezte Lohr és fenyegetõen Taka felé hajolt.

-         Nagyjából. Csak neked nem nõnek méregfogaid és az ordibálás után eszelõsen nevetni kezdesz – mondta a fiú és visszanyomta a Királynõt eredeti ülõhelyzetébe.

-         Ez hihetetlen – mondta Lohr és lehunyta a szemeit. – Ki tudja, hogy még mire képes? Lehet, hogy már egy komplett szörny, csak mi nem tudunk róla.

-         Te aggódsz anyádért? – Kérdezte Taka és kissé gúnyosan rámosolygott barátjára.

-         Dehogy is, miért kéne? Tud õ magára vigyázni, csak…

-         Igen, tud. Nagyon is…

Pár óra múlva, rögtön az ebéd után Atem és csapata már lovaikon ültek, indulásra készen. Anhen csomagoltatott nekik élelmet és innivalót az útra. Az egyik sarok mögül két ember lépett ki, szintén egy-egy lóval.

-         Áh, szia kicsim! – mondta Anhen és rámosolygott lányára, aki viszont se nem köszönt, se nem mosolygott vissza anyjára. – Fáraóm! – fordult oda Anhen Atemhez. – Kérlek, engedd meg, hogy Lohr és Taka veletek tartson! Azt hiszem még nagy hasznukat vennéd!

-         Hinni a templomban kell – dörmögte Lohr, ügyelve arra, hogy csak Taka hallja szavait.

Atem nézte pár másodpercig a két tolvajt, majd azt mondta: - Én nem hinném, hogy hasznunkra válnának, hiszen õk mégis csak banditák. Lehet, hogy egyszer arra ébredünk majd, hogy hiányoznak az Ikonjaink, vagy bármi más, ami létfontosságú lehet számunkra.

-         Hidd el, nem lopnának el tõletek semmit!

-         Nekem már így is hiányzik a paklim! – Jegyezte meg dühösen Kaiba. Ekkor Lohr elmosolyodott.

-         Drágám, add vissza Seto Kaibanak azt, ami az övé! – fordult oda Anhen a Királynõhöz és szemei fenyegetõen felcsillantak. Lohr kelletlenül elõvette köpenyébõl Kaiba pakliját és odanyújtotta azt eredeti gazdájának. – Nos, ilyesmi nem fordul elõ többször, tehát veletek megy.

Atem nem mert ellent mondani Anhennek, hiszen õ is látta, amint a nõ teljesen kikel magából. Így hát elindult a csapat, immár plusz két fõvel. A nap, mint mindig, most is rettenetesen égetett. Yugiékat ez nagyon zavarta, hisz Japánban sosincs ilyen forróság. Joey hátra fordult és rátekintett a két újonc útitársra.

-         Muszáj ezeket is magunkkal vinni? Véletlenül elhagyhatnánk õket valahol a sivatag közepén – fordult oda Atemhez tenyereit dörzsölve.

-         Azt nem tehetjük, hisz láttad Anhent – mondta Atem barátjának. – De biztos vagyok benne, hogy nem mernek nekünk keresztbe tenni, már csak azért sem, mert Anhen megbüntetné õket.

-         NEHOGY AZT HIDD, HOGY FÉLEK ANYÁMTÓL!!!! – üvöltötte Lohr hátulról a nyergében állva és öklét rázva Atem és Joey felé. Taka pedig idegesen próbálta õt visszatuszkolni ülõ helyzetbe.

-         Ne keresd a bajt!!! – mondta a Királynõnek.

Ezután a két jómadár inkább csendben maradt és hátulról figyelték a csapatot. Egyszer csak Lohr odahajol Takához.

-         Szerinted szóljak nekik, hogy a Tolvajok Városa tökre nem erre van? – suttogta a fiú fülébe.

-         Neee, nem kell! – hangzott a válasz, majd mindketten gonoszan mosolyogni kezdtek.