Harmadik rész

A nagy csapat

            A jövõbõl érkezett jövevények csak futottak és futottak, maguk sem tudták, meddig. Közben beesteledett. Egyszer csak az az ember, aki legelöl futott – vagyis Bakura – megállt és kezét felemelve jelezte, hogy õ nem tud tovább menni. Valószínûleg a többiek is így lehettek ezzel, hisz ez után úgy döntöttek, hogy pihennek egyet. Épp a Nílus partján kötöttek ki. Mokuba felhozta azt az ötletet, hogy mi lenne, ha tüzet raknának és letáboroznának? Szinte mindenki helyeselte ezt az ötletet, kivéve egyvalakit…

-         Fúj, nem várhatjátok el egy ilyen finom hölgytõl, hogy egy ehhez hasonló mocskos helyen aludjon, ahol ráadásul még fürdõszoba sincs!! – nyávogott Mai.

-         Hagyd már magad Mai! – szólt rá Joey. – Ha nem vetted volna észre, irtó nagy zûrben vagyunk!

-         Igaza van Joey-nak. Most nincs helye a nyávogásnak. – döntötte el a vitát Tristan. – Apropó, hol van Téa?

-         Nem mögötted jött? – kérdezte Yugi.

-         Nem, én azt hittem, hogy Duke-kal jön… Ajaj, lehet, hogy elkapták?

-         Imádkozz, hogy még Atem legyen a fáraó! – mondta Joey haraggal és aggodalommal a hangjában. Rettenetesen aggódott a lányért, hiszen õ volt az egyik legjobb barátja.

>Eközben egy kicsit távolabb, Egyiptom fõvárosában…<

-         Fáraóm, jelentem, hogy a betolakodókat bezártuk az alagsori börtönökbe – jelentette egy katona.

-         Köszönöm, elmehetsz – mondta a Fáraó.

A katona azon nyomban ki is ment a terembõl, becsukta maga után a hatalmas, aranyozott ajtót, majd elé állt, így védve a fáraó nyugalmát. Ám a nagyúr hamarosan úgy döntött, hogy még nem tér nyugovóra, beszélnie kell foglyaival. Így hát el is indult az alagsorba. Mikor leért, az ott õrködõ katonák meghajoltak elõtte, majd beengedték õt. Az egyik sötét cellában két alak ült egymással szemben, a rácsoknak támaszkodva és beszélgettek. A Fáraó úgy döntött, elõbb nem leplezi le magát, hogy ott van, tehát bebújt egy sötétebb sarokba és figyelt.

-         El sem hiszem, hogy itt vagyunk – szólt egy nõi hang.

-         Mármint azt nem hiszed el, hogy a múltban, vagy azt, hogy egy cellában? – Kérdezett vissza egy fiútól származó hang.

-         Hogy õszinte legyek, egyiket se… De azt még inkább nem, hogy Atem csak úgy bezáratott ide, annak ellenére, hogy legjobb barátok vagyunk.

-         Ugyan Téa, lehet, hogy csak össze van zavarodva…

-         Lehet… - Mondta a lány, azzal sóhajtott egyet. Egy kicsit elgondolkodott, majd megszólalt: - Várjunk csak! Te mit keresel itt? Neked nem kellene itt lenned! Hiszen a jövõben azt mondtátok, hogy tíz embernek kell átjönnie. És ha jól számolok, te tizenegyedik vagy…

-         Igen, ezen én is gondolkodtam már. Amúgy jó, hogy leesik – válaszolta Malik és ezzel egyidejûleg megjelent egy vízcsepp a feje mellett.

-         Bocsi, csak kissé el vagyok foglalva a saját gondjaimmal. De mégis, hogy lehet ez?

-         Fogalmam sincs. Talán az átjáró kiválasztotta azokat az embereket, akiknek Duel Disk volt a kezében. És nekem is volt egy, úgyhogy… Lehet, hogy engem is kiválasztott…

-         Áh, értem. Akkor már csak azt kell kiderítenünk, ki az a két ember…

-         Öhm! – szólalt meg a Fáraó a sötétbõl. A szívbajt hozta a két fogolyra. Elõlépett a sötétbõl és megszólalt: - Téa… Malik… Hogy kerültök ti ide?

Arcán a tanácstalanság és az öröm furcsa keveréke volt látható.

-         Atem! – szólalt meg Téa, és odaszaladt a rács azon részéhez, amely legközelebb volt az uralkodóhoz. – Atem, kérlek, engedj ki minket! Hát nem ismered meg a barátaidat?

Atemen látszott, hogy erre nem tud mit felelni. Hiszen képtelenség, hogy õk itt vannak! Mikor bezárult mögötte az átjáró, szentül meg volt gyõzõdve, hogy az többé nem nyílik ki és soha többé nem látja a barátait. Most mégis itt vannak…

’Nem, nem, ez valami csapda lesz! Valaki biztosan tõrbe akar csalni!’ – gondolta Atem.

-         Elõbb magyarázzátok meg, mi ez az egész. Hogy kerültök ide? – miközben ezt mondta, leült a földre Téával szemben.

-         Hát jó – mondta a lány. – Te mondod, vagy én mondjam? – fordult oda Malikhoz.

-         Mondd te.

-         Oké. Szóval, az egész úgy kezdõdött, hogy kaptam egy levelet Ishizutól, amelyben leírta, hogy sürgõsen Egyiptomba kell mennünk, mert találtak valami igazán érdekes leletet, ami minket is érdekelhet. Így hát összepakoltunk és másnap indultunk is. A másnap még ma van, ha még nem múlt el éjfél… Szóval, megérkeztünk. Odionék elmesélték, hogy ötezer évente összeállnak a bolygók, és egy egyenest alkotnak, és hogy a jövõben másfél hét múlva lesz annak az évfordulója, hogy ötezer évvel ezelõtt néhány embernek sikerült legyõznie a Gonoszt, aki a pokol legmélyérõl szabadul ki… Ha jól sejtem, akkor még itt is másfél hét van addig. Nem hagyhatjuk, hogy a Gonosz kiszabaduljon, mármint azt nem, hogy elpusztítsa ezt az univerzumot, mert akkor a másik világ is megszûnik létzni és az emberiség örök kínok között fog sínylõdni! Mi azért jöttünk ide másik kilenc emberrel – vagyis Yugival, Tristan-nal, Joey-val, Serenity-vel, Mokubával, Kaiba-val, Duke-ka, Bakurával és Mai-jal – hogy elpusztítsuk a Gonoszt és megmentsük a jövõnket! – Téa gondolatai már egy kissé kavarogtak a lány fejében.

-         Rendben, de miért pont ti? – kérdezte a Fáraó.

-         A leleten, amit találtunk, a hieroglifák mellett vannak, illetve csak voltak ábrázolások is, amelyeknek a nagy része igaz, hogy már elkopott, de azért egy részét ki lehetett venni. – vette át a szót Malik. - Majdnem tökéletesen ki lehet venni a leleten, ami tulajdonképpen egy kõtábla, Mai, Serenity, Joey és Mokuba alakját. Ha pedig õk rajta vannak, akkor azok sem hiányozhatnak, akiknek közük volt hozzád.

-         Értem. És honnan az információ, hogy ez a Gonosz feltámad?

-         A kõtáblán le van írva, hogy egy ember, kinek erejénél csak a látnoki képességei nagyobb, megjósolta mindezt – világosította fel Atemet Téa.

-         Hogy mikor, hogyan és ki rögzítette ezeket, az adatokat, arról sajnos nem tudunk semmit – tette hozzá Malik.

Atem még pár pillanatig barátai arcát fürkészte, majd megszólalt: - Õrök! Engedjétek szabadon a rabokat! – Azonnal meg is jelent két õr, meghajoltak a Fáraó elõtt, majd kinyitották a ketreceket. Így Téa és Malik ismét szabad volt. – Azon gondolkodom, hogy ha itt van az egész csapat, és én sikeresen elüldöztem õket, akkor talán meg kellene keresnünk õket, nem? – mosolygott Atem.

-         De igen! – mondta nevetve Téa és a fáraóval és Malikkal együtt elindultak a pajtába lovakért. Út közben összefutottak Mana-val is, aki egybõl Téa nyakába ugrott, mihelyst meglátta õt.

-         Jaaj, Téa, de örülök, hogy látlak!! Hogy kerülsz ide? Az istenekre, nem hittem volna, hogy találkozunk még! És hol a minifáraó? – És csak folyt a szóáradat, mígnem Atem közbe nem lépett.

-         Mana! Hagyd békén Téát, biztos nagyon fáradt! – Mondta a fáraó nevetve és közben próbálta Manát lefejteni Téáról. Hirtelen kinyílt Atem ókori Duel Diskje és a Sötét Varázsló képében Mahadoo jelent meg.

-         Mana! Engedelmeskedj a fáraónak, különben ellátom a bajodat! – Mondta, és fenyegetõen rázta a mutatóujját a rakoncátlan lány felé.

-         Oh, rendben Mesterem, megértettem – mondta Mana aranyosan és azon nyomban leszállt Téáról.

-         Úgy! És ahhoz tartsd magad, amit mondtam! Engedelmeddel Fáraóm, visszatérnék eredeti helyemre – fordult Atemhez a Varázsló.

-         Rendben Mahadoo, menj csak J - mondta Atem és becsukta a Disket, így a Sötét Varázsló alakja eltûnt.

-         Tuti!!! Minek hívtad ide a Mesteremet? Tudod, hogy neki képtelen vagyok ellent mondani!!!

-         Tuti?? – kérdezte tanácstalanul Téa.

-         Eh, ez hosszú… - mondta neki Atem. – Mana, sajnálom, de rám nem hallgattál… De ugye azért nem haragszol?

-         Nem J - mosolygott rá kedvesen a varázslólány. De hová indultatok ilyen késõn?

-         Óh, tényleg! Yugi! – kiáltott fel a fáraó.

Atem, Mana, Téa és Malik már legalább másfél órája lovagoltak a végtelen sivatagban. Még a palotánál csatlakozott hozzájuk Seto pap és pár õr, mert nem akarták egyedül elengedni a fáraót. Már kezdték feladni a reményt, hogy megtalálják Yugiékat, hiszen koromsötét volt, alig láttak valamit, ráadásul éjszakára rendesen lehûlt a levegõ. Egyszer csak egy kis világító pontot véltek felfedezni a nagy sötétben. Gyorsan arra vették hát az irányt és hamarosan oda is értek. Egy tábor szélén álltak. A földön néhány ember feküdt, ám a Fáraó és útitársai nem látták, hogy kik azok. Az egyik õr kivett egy égõ gallyat a tûzbõl és az alvók felé tartotta. Elõször egy szõke hajú fiút láttak, egy sziklának támaszkodva aludni, majd mellette egy szintén szõke személyt, aki lila ruhában volt és egy zöld kabáton aludt.

-         Mai – suttogta Atem és elmosolyodott.

Közben Malik és Téa elkezdte felébreszteni Yugiékat, akik néhány lépéssel távolabb aludtak Joey-éktól. Mikor mindenkit sikerült felébreszteni, Atem a kis csapat elé állt és köszöntötte õket. A Kaibák, Bakura, Mai, Duke és Serenity kivételével szinte mind az uralkodó nyakába ugrottak, így köszöntve õt. Hihetetlenül boldogok voltak mindannyian. Elindultak vissza a palotába és ez alatt rengeteget beszélgettek. Mindenek elõtt beavatták a még be nem avatottakat abba, hogy tulajdonképpen mi is ez az egész, hogy valójában ki is Atem, és hogy milyen funkcióik voltak az Ezeréves Ikonoknak.

-         Ahhoz képest, hogy milyen ijesztõen hathat ez elsõre, egész jól bírják, nem? – kérdezte viccesen Joey Tristan-t.

-         Igen, ez elég meglepõ – helyeselt Tristan. – De ennek én csak örülni tudok…

Többek között szó esett arról is, hogy kivel mi történt négy év alatt, kinek milyen az élete, satöbbi… Egyedül Téa titkát nem beszélték ki, hogy miután Atem elhagyta az õ világukat, miket mûvelt magával. Szinte mindenki úgy volt vele, hogy ha a lány akarja, akkor majd elmeséli õ maga.

Közben megérkeztek a palotába. Már mindenki hullafáradt volt, így hát ki-ki elfoglalta a neki kijelölt szobát és azon nyomban lefeküdt aludni. Kivéve Seto Kaiba és Seto pap méregette egymást szüntelenül. Leginkább a pap Kaibát, hiszen õk elõzõleg nem találkoztak személyesen, így nem is tudta, hogy van egy hasonmása. Viszont Kaiba tudott a pap létezésérõl, és a Kékszemû Hósárkányok eredetérõl, tehát neki nem volt teljesen új ez a szituáció. Mindketten szótlanul ültek a palota egyik teraszán, és gondolataikba merültek.

-         Úgy hallottam, hogy te a Fáraó unokatestvére vagy. Igaz ez? – kérdezte hirtelen Kaiba.

-         Igaz – hangzott a szûkszavú válasz.

-         Sosem fordult meg a fejedben, hogy hatalomra törj és elfoglald a trónt? – kíváncsiskodott Kaiba.

-         Nem. Hû vagyok és az is maradok a Fáraóhoz, amíg csak élek. Ha az istenek úgy akarták volna, akkor most én ülnék a trónon.

-         De úgy látszik, nem akarták. De mindegy, ha nem is te, de egyszer valaki biztosan fellázad.

-         A Fáraó bölcs, nem hagyja, hogy ilyesmi történjen. És egyelõre nem is mutat arra semmi jel, hogy valaki fellázad majd – mondta gúnyosan Seto pap. Egy kicsit elgondolkodott, majd: - Te szítani akarsz engem, hogy eláruljam az uralkodót? – kérdezte és látszott rajta, hogy egyre dühösebb.

-         Dehogy. Csupán kíváncsi voltam – mondta Kaiba, majd elment õ is aludni.

Az éjszaka további része nyugalomban telt. A palotában mindenki az igazak álmát aludta, kivéve persze az õröket, akik feljebbvalóik álmát õrizték. Másnap, mivel mindenki késõn feküdt le, késõn is keltek. Egy gyors ebéd után a Fáraó, a papok, Mahadoo és Mana összegyûlt egy kis teremben és a Fáraó felvázolta a jelenlegi helyzetet: elmondta, hogy meg kell állítaniuk a hamarosan feltámadó Gonoszt, különben az egész univerzum elpusztul és az emberek szörnyû kínok között tengõdnek majd a Semmiben. A megbeszélés közel egy óráig tartott, ez alatt Yugiék a palota mögötti kertben tartózkodtak. Tetszett nekik a kert berendezése, az a sok fa és a kis forrás a nagy sivatag közepén. Mikor végeztek a megbeszéléssel, a Fáraó kiment Yugiékhoz és egy órát még velük töltött. Utána felvetett egy fontos kérdést:

-         Szerintetek, hol van az a hely, ahová a Gonoszt várhatjuk?

Néma csend… Senkinek semmi ötlete, hisz erre egyikõjük sem gondolt.

-         Öö… Nincs valami hely esetleg, ahonnan sok gonosz erõ származik? Vagy valami hasonló…?

-         Hm… Esetleg a Tolvajok Városa, ahol Bakura született… - Itt Mai, Serenity, Mokuba és Duke Bakurára nézett.

-         Hé, hé, mivan? Én nem itt születtem!!! – kapálózott idegesen Bakura.

-         Most nem róla van szó! Hanem a Tolvajok Királyáról! Már meséltem nektek róla! – mondta Téa.

-         Hát, ez nem egy konkrét hely, de legalább van valami sanszunk – szólt hozzá a témához Joey is.

-         Vagyunk eddig tizenegyen, akiknek biztos, hogy meg kell küzdeniük a Gonosszal. És most minden jel arra mutat, hogy te lehetsz a tizenkettedik – mutatott rá Malik a Fáraóra. – Még azt kellene kiderítenünk, hogy ki az utolsó láncszem?

-         Lehet, hogy Mana. Hiszen négy éve õ is sokat segített Zork legyõzésénél, lehet, hogy most is az õ segítségére lesz szükségünk – mondta Atem.

-         És tulajdonképpen mi is sokat segítettünk, csak minket nem vesz figyelembe a Fáraó – mondta gúnyosan Seto pap, aki épp akkor ért oda.

-         Persze, hogy ti is sokat segítettetek, nélkületek valószínûleg veszítettünk volna – mosolygott unokatestvérére a Fáraó. A pap pedig visszamosolygott rá.

Ez után úgy döntöttek, hogy elindulnak a Tolvajok Városába. Igaz, volt még a bolygóállásig bõ egy hét, de jobb szerettek volna hamarabb felkészülni, mintsem az utolsó pillanatra hagyni mindent. Tehát a papok, a Fáraó, a jövõbeliek és Mana elindult a hatalmas sivatagba. A Tolvajok Városa igen messze esett a fõvárostól, így néhány napra élelmet és vizet csomagoltattak maguknak. Az utat lóháton kezdték meg… De ki tudja, hogy hogyan fognak odaérni, és egyáltalán: sikerül-e odaérniük?

            -