Draco a kis könyvtárban ült és elmerülten tanulmányozott egy könyvet, amikor is halk pukkanást hallott. Harry jött meg és láthatóan a lányt kereste.

- Mit akarsz Potter? - nézett fel könyvébõl Malfoy.
- Hermione merre van?
- Valamerre dolga van. Tudsz valamit Weasleyrõl?
- Semmit. Egyenlõre még csak lapít, Valamire biztosan hogy készül és szerintem az ellopott jóslatokhoz is köze lehet.
- Az logikus lenne, bár úgy tudom, õ nem tudott a jóslatról.
- Nem, tényleg nem. - ráztam meg a fejét Harry. - De akkor ki árulhatta el, hogy a jóslat létezik. Kik voltak ott, amikor hallottuk?
- Én, te, McGalagony, Lupin, Tonks, Rémszem, Krum, Longbotom, Weasleyék, meg még pár rendtag, de az õ nevüket nem tudom.
- Ezzel leszûkült a kör. Már csak az a kérdés, ki is lehet az áruló?
- Minden viszonyítás kérdése, Potter. A másik oldalon én vagyok az áruló.
- Csakhogy nálunk mások a játékszabályok! Nálunk te ugyan olyan Rend tag vagy, mint akár én vagy Hermione. Sokat segítettél nekünk, és ha a sok marhaságodat nem is, de ezt tisztelem benned.
-
Malfoy féloldalasan elmosolyodott.

- Megérjük a végén még azt a napot, hogy puszipajtások leszünk.
- Akkor jobb, ha leállunk! - mosolyodott el Harry is. - Hogyan jössz ki Hermionével?
- Ha mind a ketten olvasunk, kibírjuk egymást. Bár a reggeleket nem tudom, hogy fogja túl élni a csaj.
- Mert?
- Mert Granger nem tûri a sorban állást.
- Hát, amikor a te kedves három személyed egy órán át, készülõdik, még csodálkozol? - hangzott Hermione válasza, aki éppen akkor érkezett meg.
- Hermione! Szia! Beszélnem kell veled!
- Tõlem. - jött a meglepett válasz.
- Hogy állsz a nyomozással?
- Onnan jövök. Nagyon elakadtam. Rengeteg Melissa van, akit az elmúlt tíz évben adoptáltak. A nevét meg pontosan nem tudom. - mondta szomorúan. - De nem adom fel!
- Vigyázz Ronnal, szerintem õ is ezen az ügyön dolgozik!
- Biztos, ugyanis azt mondták az intézetben, hogy egy magas, vörös hajú férfi is kérdezgetett a lány után. Enyhén szólva feltûnõen! Ha már bele üti az orrát, legalább úgy csinálná, hogy a muglik ne vegyék észre! - mondta bosszúsan.
- Te hogy haladsz az árulóval kapcsolatosan?
- Sehogyan. Fogalmam sincsen róla ki az, és még a Mágiaügyi Minisztérium is folyton zaklat. Most éppen bálra kell mennem és természetesen nekem semmi kedvem.
- És ha azt mondom, én is ott leszek? - kérdezte pirulva a lány.
- Hogy-hogy?
- Krum hívott meg. - mondta, már fülig elpirulva Hermione.
- Akkor talán elrángatom Ginnyt. De akkor már megyek is meghívni. Ja és Malfoy! A Minisztérium téged is "szívesen látna".
- Nincsen hozzá kedvem.
- Ezt vedd tõlük parancsnak, vagy letartóztatnak. - mondta komolyan Harry.
- Hûha! Mekkora reflektorfény. Úgy látom, hiányoztam nekik. - fintorodott el.
- Nem azzal van bajuk, hogy Halálfaló voltál, hanem az, hogy most Rend tag vagy. Hasonló miniszterünk van, min hajdanán Caramel. Azt hiszi a Rend, többet árt, mint használ. Csak nem értem ezt a logikát!
- Szóval a Minisztériumra, megint nem számíthatunk? - kérdezte Hermione.
- Nem, ne is várd. Krummal meg vigyázz! Lehet hogy Rendtag, de a Minisztériumhoz kötõdik jobban.

Hermione bólintott.

- Rendben, de most már irány Ginny! Még ha jól tudom, meg kell hívnod õt!
- Jaj, tényleg! Ez már ki is ment a fejembõl! - csapott a homlokára.
- És Potter! Nekem ugye nem kell pár?
- Arról már gondoskodtam! - somolygott sejtelmesen Harry.
- És megtudhatom ki az? - kiáltott a fiú után, de hiába. Hiszen addigra már el is tûnt.

Felnézett a kis faliórára a könyvtárban. A nagymutató lustán ráfordult a 12-es cikornyás számra, míg a kismutató, a 3-as számnál lógatta a lábát. Látta amint Granger egy serpenyõt vett elõ.

- Az el maradt reggeli és ebéd helyett, most valami kiadós vacsorát készítek. Ha nem bánod, meghívnám Harryt, és Ginnyt!
- Nekem mindegy! - kiáltotta ki a szobájából. - Nem tudod, kivel akar Potter összehozni?
- Fogalmam nincs! Ezt holnap megtudod! Körülbelül ötre leszek kész, és akkor jönnek Harryék.
- Akkor addigra itt leszek, de most valahol dolgom van! - Azzal kapta is a köpenyét, magára terítette és már hoppanált is.

Nem volt különösebb dolga, csak ki akarta szellõztetni a fejét. Lassan rótta a havas utakat. December eleje volt és igazi téli hangulat. A muglik kivilágították mindenféle villogóval a házaikat. Érezni lehetett a karácsony közeledtének az izgalmát. Draco csak maga elé meredve sétálgatott. Kipirosodott arcú, vidáman futkosó gyerekeket pillantott meg. Hógolyóztak, és nem lehettek több tizenegy-tizenkét évestõl. Malfoy elmosolyodott a régi emlékein ez idõbõl. Az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan tegyen keresztbe Potteréknak. Bár az akkori tetteit nem bánta meg, sõt még mindig úgy érzi, Potterrel nagyon elszállt a ló akkoriban. Bár amit talán megbánt, az az volt, hogy Lucius Malfoy volt az "apja". Nem volt panaszkodni oka, hiszen mindent a feneke alá pakoltak, de a szeretetbõl igen keveset kapott, érzett. Õ mindig is többre vágyott pár játéknál. Ha apja egyszer az életben megdicsérte volna, most talán még mindig a Sötét oldalon harcolna, és akkor õ lett volna Dumbledor gyilkosa. De dicsérõ szó híján, csak magába zuhant és nem találta az útját. Még mindig úgy érezte, eddig bízhatott a Sötét oldalban, de ez a bizalom megszûnt. Megszûnt, miután rájött: rossz oldal az, amin harcol. Csak kár, hogy úgy kellett erre rájönnie, hogy beleszeretett valakibe. Olyan valakibe, aki ezt talán még viszonozta egyszer. Az a lány is ugyan úgy a rossz oldalon harcolt és nem is kívánkozott el. Csak egy apró baklövés, egy apró stikli miatt megölte az õ "Ura". Pedig arról csak is kizárólag a Sötét Nagyúr tehetett. Nem tudta másra ráfogni, hát a lány lett a tettes, és ezért neki lakolnia kellet. Malfoynak akkor rendült meg a bizalma, amikor az a lány beletörõdve, szinte már magát okolva a helyzet miatt, nézett szembe a halállal. Ezen elgondolkodott akkor. Tehát õ is csak egy eszköz lenne, hogy a Sötét Nagyúr kijátszogathassa magát, és ha ez a játék rosszul sül el, akkor a játék katona lakol meg? Hát nem! Õ nem egy játék katona, amit Voldemort könnyû szerrel kiselejtezhet! Õ Draco Malfoy, aki nem hagyja többé, hogy ártatlanok haljanak meg, mert a Sötét Nagyúrnak nincsen jobb idõtöltése. Nem hagyja, hogy még több ártatlan emberi vér tapadjon Voldemort már amúgy is mocskos kezére. Nem és nem! Gondolatmenetébõl egy kerek arcú kislány mosolygós arca zökkentette ki. Nem mondott semmit, csak Malfoy kezébe nyomott egy kis papírrepülõt, azzal el is rohant. A kislány olyan négy éves forma lehetett, de talán õ volt az elsõ az életben, aki igazi mosolyt csalt a jéggé fagyott szívû Draco Malfoy szájára. Kedvesen mosolygott vissza a lányra. Nem igazán tudta mit kapott most õ, de tetszett neki ahogyan a kislány bátortalanul oda adta a kezébe. Ránézett órájára.

- Öt óra

Konstatálta magában. Semmi kedve nem volt még "haza" menni. Nem hitte, hogy Grangernek különösebben hiányzik a társasága. Jól esett neki az egyedül lét. Már teljesen besötétedett, és egy papírrepülõt szorongatva a kezében, rendületlenül rótta a köröket az utcákon. Mindig is szeretett sötétben sétálgatni és most is nyugtatólak hatott rá. Ahogyan így sétálgatott egy nemkívánatos hang szólította meg.
- Na mi van Malfoy, csak nem leégtél, hogy muglik között sétálgatsz? - kérdezte egy vörös hajú, szeplõs fiú.
- Nem, csak téged kerestelek Weasley! Bár ha jobban meggondolom, a nyalisok köze az, ahol keresnem kéne.
- Áruló! - fintorgott Ron.
- Én? Szerintem eltévesztetted a házszámot Weasley! Én egy barátomat se hagytam faképnél és hidd el, meg fogod te még bánni a döntésedet!
- Kötve hiszem, nem tudod, milyen rangon vagyok én most a Sötét nagyúrnál.
Malfoy csak nevetett.
- Mi vagy te Weasley? Semmi! A Sötét Nagyúr nem tart töbre téged még Monstrónál se! Te egy kis paraszt vagy a sakk tábláján! Én viszont bástya voltam. A legbizalmasabb szolgája és amint látod, nem igazán örültem a tisztségnek. Idõvel te is rá jössz, hogy Potterék mellet te sokkal több voltál. Értél valamit emberként. De így? Amint már mondtam: semmit nem érsz!

Ron kivonta a pálcáját Malfoy felé.

- Én a helyedben eltenném az Weasley! Még a végén valami bajod esik! Amúgy ha nem volna feltûnõ neked, ez egy mugli környék és még a Nagyúr sem szeretné, ha lebuktatnád.

Azzal széles mosolykíséretében hátátfordított a füstölgõ Ronnak, majd komótos lépésekkel ment tovább. Ronnak be kellett látnia, hogy igaza van a szõkeségnek. Túl veszélyes lenne a nyílt terepen párbajozni.

- Még megtalállak Malfoy!
- Alig várom, hogy újra dumcsizzunk egy jót. - vékonyította el a hangját.

Ron már happanált is. Fél nyolc.

- Ideje lenne szerintem nekem is visszatûzni Grangerhez, mielõtt szobafogságot kapok.

Azzal halk pukkanás kíséretében vissza hoppanált a szállására. Mire vissza ért, Hermione már rendezgette a konyhát. Láthatóan már a vendégei is elmentek.

- Hagytatok valami kaját? - volt az elsõ kérdése Malfoynak, mivel a nap folyamán még nem evett és már igen csak ki volt éhezve.
- Hagytunk nyugi! Merre jártál?
- Csak sétáltam, semmi különös. Bár nem tartozom neked elszámolással és még este tíz elõtt van.
- Jó kisfiú, látom, tudod te az illemet. Akkor utána el is mosogathatnál? - rebegtette a szempilláit ártatlanul Hermione.
- Talán…, ha enyém a fürdõszoba holnap egész nap. - mosolyodott el ravaszul.
- Na jó nincs alku. Elmosogatok és a fürdõszoba csak reggel a tiéd. Délután egytõl fél ötig az enyém!
- Mi a csudát csinálsz te annyi ideig?
- Egy lánynak sok idõ kell, amíg elkészül! Holnap lesz a bál.
- Elõre félek a partneremtõl, lehet egy bánya rém lesz és még veled is jobban járnék.

Hermione csak megforgatta a szemét.

- Pasik. - azzal elmosogatta az edényeket (egy pálcaintésbe tellett neki), és mielõtt a lakótársa lecsaphatna az áhított szent helyre, a fürdõszobára, bevágta maga mögött az ajtót.