Õ lenne az? - Hallatszott Ron megrökönyödött hangja.
- Viktor Krum személyesen. - Nyújtotta a kezét a fiú, egy kaján mosoly kíséretében.
Ron köpni, nyelni nem tudott.
- Én úgy tudom, hogy te Rend tag vagy!
- Hát, én is úgy tudom rólad!
- Látom, ismeritek egymást. - Hallatszott Voldemort hangja.
- Futólag. - Válaszolt neki Krum.
- Nos, akkor talán kezdhetitek is!
Ron bólintott, ám nem úgy tûnt, mint aki fel is fogta a dolgot. Majd ráncba szedte arcvonásait és meghajolt ura elõtt.
- Engedelmeddel Sötét Nagyúr, mi indulnánk is.
Azzal csak két pukkanást lehetett hallani és két alak köddé vált a sötét terem közepén.

***
- Harry! - Kiáltott a fiú után egy barna hajú lány.
- Azt hiszem jó nyomon vagyok!
- Komolyan? - Kérdezte boldogan a fiú.
- Malfoy tudta az anyja nevét a lánynak. Így kiadtam magamat egy Regina Filengi nevû nõnek, akinek pszichológus diplomája van és kérdezgettem ezt-azt, mire kiderült, hogy a gyerek most pótszülõknél van, de azt nem tudom, hogy hol, ilyen féle információkat nem adnak ki. A lányról csak annyit tudni, hogy Melissa lett a neve. Azt sajnos nem tudom milyen Melissa. Ez függ a nevelõszülõktõl és az anyjától is, hogy milyen nevet adott neki.
Harrynek tátva maradt a szája.
- Ez igen, ezt nevezem sebességnek! - Szólt elismerõen barátnõjéhez.
- Nem volt annyira nehéz, csak óvatosan kellett kérdezni, na meg a diploma. Nagyon élveztem olyan okosnak lenni. Mindent megmagyaráztam az igazgatónak a gyerekek szokásairól.
- Hát ez komolyan nem lehet igaz! Hogy volt neked diplomád? - Kérdezte vigyorogva Harry.
- Varázsoltam.
- Hát nem vagy semmi… Amíg élünk felhozom neked!
- Amíg élünk. - Kerekedett lefelé Hermione szája.
- Hé! Nagyon hosszú életet jósolok neked, sok gyerekkel. - Utánozta Harry Trelawney fátyolos hangját, mosolyt csalva Hermione szájára.
- Na pontosan így szeretlek, ilyen mosolygósan! És mit is mondtál, ki mondta meg a kislány anyának a nevét?
- Draco Malfoy!
- Mit csináltál? Megverted az infókért?
- Nem, kacsát sütöttem neki. - Jött Hermione nevetõs válasza.
- Az se rossz ötlet!
Hirtelen feltûnt a folyosón Viktor Krum.
- Szervusztok. - Köszönt nekik az áruló.
- Szia. - Köszöntötték mosolyogva.
- Annyira kiakasztott ez a jóslatrablás! - Mondta szörnyülködést erõltetve az arcán. Ti tudtok már valamit?
- A jóslatot te is ismered igaz?
Krum bólintott.
- Na azt hisszük, már egészen közel vagyunk a lányhoz.
- Tudtok már biztosat?
- Csak pár jelentéktelen dolgot. - Válaszolta Hermione. - De már rajta vagyok a témán!
- Hát, ha bármiben segíthetek neked, csak szólj!
- Rendben és kösz! Bármi van, szólok!
Azzal Krum somolyogva tovább ment.
- A markomban vagy, Hermione Granger!
- Azt hiszem én most haza megyek. Mondta Hermione. Ja! És a jelszavam: Melissa.
- Megjegyeztem! Szia!
Búcsúzásul megölelték egymást
- Minden rendben lesz Hermione! Majd meglátod!
Azzal elváltak egymástól és Hermione haza sietett.

***
- Na megérett a ciános leves ideje. - Gondolta magában Hermione vidáman.
Nekikészülõdött és lábast vett elõ. Barackos krémlevest csinált. Szeretett fõzni, még édesanyja tanította meg rá. Naponta órákat töltöttek együtt sütögetve és közben meséltek egymásnak. Hermione az iskoláról, míg anyja elmesélte neki, mik történtek a munkahelyén.
Igazi anya-lánya kapcsolat volt közöttük. A lány elhessegette maga elõl a múlt képkockáit és a jövõn kezdett inkább gondolkodni. Hol lehet az a lány? És Voldemort hogy-hogy csak most kezdte el keresgélni. Talán nem is tudott róla? Igen, ezt tartotta a legmeggyõzõbb érvnek. Talán még a lányáról se tudott. De elég volt! Már fáj a feje, annyit törõdött ezzel a gonddal.
Magához vette a levesét és egyenesen a kórházba hoppanált. A már megszokott ajtón kopogtatott be, de onnan semmi válasz nem érkezett. Benyitott és a szõkeség éppen aludt. Csendesen belopakodott és az éjjeli szekrényére letette a tálat. Hûtés gátló bûbájt rakott rá, majd megfordult és elindult kifelé. Ám még egy utolsó pillantást vetett az alvó szõkeségre és elmosolyodott.
- Aranyos, amikor ilyen nyugodtan alszik! - Azzal becsukta maga mögött a kórházajtót.
Pedig ha tudta volna mennyire nem alszik békésen! A fiú most is a visszatérõ rém álmátõl szenvedett. Egyre tisztább a kép és néha már tudja, mikor fog elesni, hogy hagyan húzza fel õt egy gyenge kar, és hogy hogyan fekszik középen egy lány, a vértócsa közepén. Aztán újra halja azt a sikítást és felébred szörnyû álmából. Ilyenkor mindig körbe néz, és nem lát senkit, ám most meglátott egy gõzölgõ levest és mintha el is felejtette volna az álmát.
- Csak kár, hogy egy sárvérûn kívül, senkit nem érdekel, mi van velem! - Majd keserûen elkezdte enni kis adag levesét.