- Granger? - Hallatszott Draco Malfoy hitetlenkedõ hangja, mikor a lány belépett a kezében egy tálcával.
- Oh nem, a Dalai Láma személyesen! - Gúnyolódott a lány.
- Mit akarsz Granger? Mert nem vagyok vicces kedvemben! - Jött az unott hang.
- Hoztam kaját, ahogyan meg ígértem és lenne egy kérdésem, már ha ez neked nem okoz gondot. - Udvariaskodott egy kicsit a lány.
- Aha, szóval le akarsz fizetni? - Húzódott ravasz vigyorra a szája.
- Úgy is mondhatjuk! - Felelte kurtán a lány.
- Elõbb a kaja, aztán a duma!
- Felõlem! - Kacagott Hermione.
Azzal oda tolta Malfoy elé a tálcát. A fiú jól esõen el kezdte enni a sült kacsát. Meg kellett állapítania, a Griffendéles lány igen jó szakács, bár ezt a világ összes kincséért se mondta volna ki hangosan.
- Nem érzem a cián ízét!
- Jaj, azt a levesbe tettem, ami otthon maradt! - Majd színpadiasan sóhajtott egyet. - Elmulasztani egy ilyen kecsegtetõ alkalmat!
- Na akkor ma se halok meg!
Maguk se értették, de igazán jó volt a másikkal poénkodni, annál is inkább, hogy valamit mind kettõjük felejteni akart és az nem ment másképp, minthogy vidámak legyenek. Vidámnak az emberek meg csak társaságban tudnak lenni. Az meg egy szerencsés véletlen, hogy most pont õk vannak egymásnak.
- De amíg én eszem ezt a cián nélküli valamit, addig te felvázolhatod mi a pálya.
- Az eltûnt jóslatokról tudsz?
Draco kezében meg állt a kés és a villa.
- Milyen jóslat tûnt el? - Kérdezte ijedten, sejtve a választ.
- A Voldemort unokájáról szóló.
- Hogy az a jó… mikor tûnt el?
- Talán ma hajnalban. Mit tudsz a jóslatról?
- Én mindent, ugyanis ott voltam, amikor a jóslat született.
- Tudsz valamit az unokájáról? A nevét, hol van, vagy valamit.
- Az õ nevét nem tudom, de az anyja neve: Amália Scott.
- Ez is egy támpont! Ilyet nem hallasz többet, úgyhogy jól jegyezd meg: Köszönöm az infókat. Ezzel, sokkal elõrébb vagyok!
- És ha barátok lennénk, megcsókoltál volna vagy mi? - Mosolyodott el gonoszan.
- Bármi meglehet. - Majd egy csábos mosoly kíséretében kiment az ajtón. Bár az ajtóból még visszafordult. - Holnap bepótoljuk a ciános levest!
- Az már nem lesz jó, készítsél újat! - Játszotta tovább a játékukat Draco.
- Nem vagyok a bejáró nõd! - Azzal sarkon fordult és becsukta maga mögött az ajtót.
Hermione maga sem értette a viselkedését, de úgy érezte, valami baja van Malfoynak és neki sem volt kedve bele menni bármiféle kötözködésbe. Tudta jól, Malfoy még mindig a régi és soha nem lesznek a barátság közelébe se, de ez a kis "beszélgetés" feltöltötte életenergiával. Életében elõször volt igazán hálás a fiúnak, amiért olyan kibírhatatlan. Még mindig mosolyogva foglalt helyet a kanapéján. Tudta jól, holnap hol kezdje a kutatást, csak még pár szükséges papírt kellett kitöltenie hozzá.
- A mugli árvaházakban kezdem. - Gondolta.
Azzal egy könyvért nyúlt. Szeretett elalvás elõtt olvasgatni. Elkezdte olvasni a "Sötét idõk, sötét költõk, sötét gondolatával"-t. A könyv érdekesnek bizonyult, de mégis elálmosodott. Kimerítõ napja volt és, úgy ahogy volt, ruhástul a fotelben, kezében könyvvel, elnyomta az álom.
*
Álmában egy sötét alagúton keresztül futott. Meg kell mentenie Voldemort unokáját, a saját nagyapjától. Futott. Szélsebesen, ám néha-néha hozzá ért a keze valakiéhez. Vagy csak a fal volt? Ezen már nem volt ideje gondolkodni. Fájt mindene, de mégis nagyon összpontosított. Valaki elesett. Hát mégsincsen egyedül. Felsegíti, de nem látja ki az, igazán nem is érdekli. Egy fiú lehet, izmos a karja. Már biztosan érzi, hogy ketten futnak. Meglát egy ajtót. Amennyire csak lehet, felgyorsít. Kinyitja az ajtót és egy zöld villanást lát. Meglát egy földön fekvõ, kitekert pózban lévõ lányt. Felsikít…
*
Hermione sikítva kelt fel. Egy könnycsepp gurult le az arcán.
- Ez csak egy álom volt! - Nyuktadgatta magát. Biztosra vette, hogy a könyv és az elmúlt események hatására jött ki rajta.
- Nem olvasom ezt a könyvet egy darabig az biztos! - Gondolta magában.
A szobában sötétség volt, még nem kelt fel a nap, ám neki már semmi kedve nem volt vissza feküdni (visszaülni). Megmosakodott, majd a pálcájával a gáztûzhelyre bökött, erre az meggyulladt és rakhatta fel forrni a kávéját. Bár még csak tizenhét éves volt, a kávéra rászokott. Mindig korán kelt, sok volt a problémája és a kávé nyugtatólag hatott rá. Mostanság meg már szüksége is volt rá. Kinézett az ablakon a kávét szürcsölgetve. Már pirkadt. Nagyon szerette nézni a napfelkeltét. Látni, ahogy a sugarak elõbukkannak és megvilágítják ezzel a házakat. Szerette nézni a munkába igyekvõket és a késésben lévõ diákokat, akik anyjuk pörölését hallgatva szedik a lábukat, hogy elérjék még az iskolabuszt. Mindig megmosolyogta ezeket a jeleneteket. Õ is szeretett volna még órára igyekezni, tanulni. Ám a Roxfort bezárt és õ felnõtt. Talán túl hamar is. Szüleinél lakott õ mindaddig, amíg a szüleit autóbaleset nem érte. A sors fintora, hogy õ akkor ment pont gyûlésre és nem tudott elmenni szüleivel nyaralni. Egynek örült. Nem a mágia végzett a szüleivel, hanem egy figyelmetlen kamionsofõr. Sokat gondol még mindig rájuk, de már nem magát okolja. Beletörõdött annyira, amennyire az ilyenekbe bele lehet. Pozitív változás nem nagyon történt az életében, amióta bezárta kapuit az iskolája. Ha persze azt nem vesszük, hogy Draco Malfoy átállt az õ oldalukra. Hermione a mai napig sem érti, miért tette ezt a fiú, hiszen már Voldemort bizalmasává nõtte ki magát. Rejtély. Apropó rejtély! Még el kell mennie árvaházakba kérdezõsködni.
- A papír! - Csapott a homlokára hirtelen.
Majd egy oklevélszerûségre bökött pálcájával.
- A diplomám! Most szépen ünnepélyesen átadom magamnak. - Majd mosolygott egyet.
A papíron ez állt: Regina Fillengi /ejtsd: Redzsina Filendzsi/ Pszichológiai Diploma.

***
- Miért kéretett, Nagy úr? - Kérdezte Ronald Weasley kérdõ tekintettel.
- Nos, azt hiszem, egyszerû lesz megtalálnod, akit keresek, ha követed a sárvérût.
- Grangert?
- Pontosan. Ám ha esetleg nem boldogulnál…
- Biztosíthatom Nagy úr, hogy megtalálom!
- Ám ha esetleg mégsem… - kezdte újra Voldemort. - Ha mégsem boldogulnál egyedül, adok egy segítõtársat.
Ron felhúzta a szemöldökét.
- És mégis megtudhatnám kit.
- Nemsokára meglátod. Türelem!
Azzal kicsapódott az ajtó és bebicegett rajta egy alak.
- Itt van a társad. - Mosolyodott el ravaszul Voldemort.
Ronnak leesett az álla.
- Õ lenne az?