– Csak nem bujdosik az újságírók elől?

– Azt azért nem, de szeretném, ha egy ideig békén hagynának.

– Körülbelül meddig?

– November elsejéig. Addigra készen kell lennem a fordítással.

– Az unokaöcsém Egerből azt üzeni, nem kell törnie magát, ő már félig készen van vele.

– Lehet, hogy meg kellene néznem? Rengeteg meló ez, hatszáz oldal, Kint tombol a nyár, a kertben viháncolnak a gyerekeim, én meg itt rostokolok a számítógép előtt…

– Kár, hogy nincs varázspálcája, úgy gyorsabban menne!

– De sajnos, muglinak születtem, úgyhogy marad a kitartó munka. Most éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy visszalapozzam az előző kötetekben, és újra „ráálljak” a szereplők stílusára.

– Szerintem öt kötet után akár folytatni is tudná a sztorit!

– Téved. Ahhoz egy másfajta tehetség kellene, amilyen nekem nincs. Serdülőkoromban sorra fordítottam a német vámpírregényeket, és végül magam is megpróbáltam írni egyet. Katasztrófa volt. Sajnos, még mindig ugyanott tartok.

– Ezek szerint nem esett különösebben nehezére stílust váltani a negyedik kötetben? Ha jól emlékszem, a meseregény ott ment át sötétebb kalandregénybe.

– Nem, és még mielőtt megkérdezné, a gyerekeket se féltem a rémségektől. Az enyéimet is rémhistóriákkal traktálom elalvás előtt.

– Hát, elég morbid… Én Rowlingot se értem. Hogy pont egy nő írjon ilyeneket! Apropó, találkoztak már?

– Nem. Egyszer megfordult Lipcsében a könyvvásáron. A feleségem, aki éppen ott járt, dedikáltatott is vele egy könyvet, de nem ismerte fel a nevemet. Pedig hallhatott volna rólam, mert én fordítottam le a legnagyobb mennyiségben azokat az új kifejezéseket, amelyeket kitalált. A varázslóképző iskolát is átkereszteltem Hogwartsról Roxfortra. Ha jól tudom, a szlovákok tőlem vették át.

– Nyelvi lelemények terén valóban verhetetlen. Némelyek Karinthy Micimackójával emlegetik egy sorban a teljesítményét.

– Ugyan! Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon egymásra találtunk ezzel a könyvvel. Szeretem ezt a fajta angol humort, és megragadott a regény stílusa. Ennyi az egész.

– Azért biztosan nem csak ennyi. Ön az Intercom keresett tolmácsa, számtalan jobbnál jobb filmből ismerjük a nevét. Hogy csak a Star Wars-trilógia szinkronját, Szabó István angol nyelvű filmjeinek és egy csomó Walt Disney-mesének a magyar szövegét említsem. Milyen különös adottság kell ahhoz, hogy a dialógusok ilyen pergőek, élvezetesek legyenek?

– Azt hiszem, jó beleérző képesség és nyelvérzék dolga. Már kamaszkoromban is felkaptam a fejem, ha egy angol nyelvű filmben valamit rosszul fordítottak, vagy ha a magyar szöveg stílusértéke nem felelt meg annak, ami az eredetiben elhangzott.

 
– Önt kapták már rajta „félrefordításon”?

– Eddig még nem akadt rá példa, bár épp most reklamált egy olvasó, miszerint a Potter ötödik kötetében a „locket” szót nem medálnak, hanem lakatnak neveztem, holott ennek a nyakéknek még fontos szerepe lesz, hiszen Voldemort anyjáé volt. Még utána se néztem! (Kap az alkalmon, és habozás nélkül felüti a szótárt). – Hm, valóban medált jelent…

– Most mi lesz?

– Semmi. Legközelebb már jól használom.

– De azért bántja a dolog?

– Hát, nem szeretnék abba a hírbe keveredni, hogy nem is tudok angolul!

– Tényleg, hol tanult meg ilyen jól?

– A Madách Gimnáziumban. Angol tagozaton végeztem 1987-ben, majd angol-német szakos lettem az egyetemen. De a beszélt nyelvvel a mai napig hadilábon állok, mert soha nem töltöttem huzamosabb időt angol nyelvterületen.

– Hiszen most is külföldön hívom!

– Ez csak véletlen. Többnyire Taksonyban, a családi házunkban dolgozom, ki se mozdulok a szobámból. Késő éjszakáig fordítok, és másnap kialvatlanul ébredek, mert korán felvernek a gyerekek. Nem annyira romantikus…

– És a barátok? Azt hittem, két sör között együtt találják ki a legújabb Roxfort-lidérc nevét!

– Ha az úgy menne! Idén még a Szigetre se jutottam el a feleségemmel, pedig azelőtt soha nem hagytuk volna ki. Néha összejövünk azért a haverokkal, szervezünk egy-egy kenutúrát vagy bulit, de egyre ritkábban tudunk találkozni. Egyébként nem vagyok nagy társasági ember. Inkább mások sztoriznak, én szívesebben hallgatom.

– Tippelhetek, ki áll legközelebb a szívéhez a regény szereplői közül?

– Ki más, mint Dumbledore, a Roxfort bölcs humorú, kedves igazgatója.

– Akkor most nagyon szomorú lehet…

– Nem árulok el semmit! 

forrás: www.noklapja.hu