Az Alvilág három vezére
Szasza 2006.05.16. 18:18
Miután Yusuke legyőzte Sesuit, (pontosabban az a másik valaki, aki átvette a testén az uralmat) folyton azon jár az esze, hogy ki szólt bele a harcába és mindenként bosszút akar állni. Továbbra is lóg az iskolából, barátai aggódnak miatta. Yusuke beszél Genkai anyóval, akitől megtud egy-két infot. Elmegy az első Szellem detektív nőhöz (nem jut eszembe a neve) Látogatása idején három különös alak jelenik meg.
Az Alvilágból jöttek és azt akarták Yusukétől, hogy tastson velük. Az egyikük, akit Hokushin-nek hívnak tudatja Yusukével, hogy a múltkori harcba Raizen, vagyis az apja vette át az uralmat a testén. Egy kisebb összemérettetés után Yusukét válaszút elé állítják, hogy elmegy-e az Alvilágba, hogy megtudja mit akar tőle az apja és ott maradjon, vagy az Emberek világába marad.
Yusuke elmegy az Alvilágba. Mindenkitől elbúcsúzkodik Keikonak pedig megígéri, hogy három év múlva visszatér és feleségül veszi. Nem vagyok biztos abba, de talán egy kis szerelmet vallás is volt itt, ugyanis Keiko nem fogadta nagy örömmel a leány kérést, mivel Yusuke számtalanszor megkérte a kezét és inkább magára hagyta a fiú. Ekkor Yusuke:
-De hát Keiko! Szeretlek!
-Tudom én is téged (ezt kicsit unottan mondta)
Közbe Kurama és Hiei is kapnak egy üzenetet az Alvilág másik két urától illetve úrnőjétől.
Kuramát egy régi barátja, Yomi hívja meg, hogy harcoljon az ő oldalán. Amikor még Kurama rókadémon volt és banditaként élt Yomi volt az egyik társa. Azonban Yomi nagyképűségében veszélybe sodorta társait és mind meghalltak. Ekkor valaki felbérelt egy bérgyilkost, hogy ölje meg Yomit. Ez nem sikerült, de szeme világát elvesztette, ennek ellenére viszont nagyon erős lett a hallása. Elfogatja azt a szellemet, hogy megtudja ki bérelte fel. A szellem elárulja neki, hogy Kurama volt az. Yomi ennek ellenére nem haragszik meg rá. (annyira)
Hiei Mukuro-tól kap egy meghívást. Fél éves harcok során Mukuro egész végig szörnyeket küldött rá, hogy megküzdjön velük és hogy lássa mien erős. Hiei mindenkit legyőz még egykori mesterét Shigurét is, de ez az életébe kerül. Mukurotól visszakapja a régen elvesztett Hirui kövét, majd visszahozza az élők világába. Hiei beáll a hadseregéjébe vagy mibe (sajnos)
Yusuke találozik apjával és kiderül, hogy miért is hívták meg őt és barátait (csak őket a másik két uralkodó) Az Alvilágot akarták uralni mind a hárman. Ez mind akkor kezdődött, amikor Raizen megígérte egy nőnek (aki ember volt) hogy soha többet nem eszik ember húst. Azonban a sok koplalás, ami már hosszú évek óta tart megöli Raizent és Yusukére száll a királyi cím.
Mindenki arra számít, hogy Yusuke háborút akar ellenségeihez hasonlóan kirobbantani, ezzel szemben viadalt rendez, ahol a legjobb és a legerősebb lesz az új vezér.
Kurama, Yusuke és Hiei is indulnak a versenyen és egykori ellenfeleik a Sötét Harművészetek Viadaláról. Mind kiesnek. Yusuke Yomival harcol, de végül kikap. A döntőt Mukuro és Enki vívja, de Mukuro maradt alul. Ezekután Yusuke visszatér az emberek világába. És hogy vajon tényleg elvette-e Keikot feleségül... azt sajnos nem tudjuk.
|