Herod Flatstone régimódi fickó volt: sziklaszilárdan hitte, hogy a VarázsVilág fennmaradását csakis az biztosíthatja, ha a fiatal boszorkányok és varázslók erélyes és erényes nevelést kapnak. Kemény fegyelmező módszereiről és abszolút diktatorikus hozzáállásáról ismerte mindenki, köztudott volt, hogy még soha egy házvezető tanár se tartotta olyan rendben az "övéit", mint ő fénykorában. Vezetése alatt a Mardekár gyakorlatilag veretlenné vált a házkupában, volt, hogy másfél évtizeden át megszakítás nélkül a tabella élén állt. Flatstone vasszigorral nevelte diákjait, nem fukarkodott a büntetésekkel, de emellett nagyszerűen értett ahhoz is, hogyan ébresztheti, gerjesztheti fel a tanulókban a Mardekáros öntudatot - tehát változatos technikákkal kormányozta a Mardekár hajóját, a "gályarabok" pedig hol vidáman, hol kelletlenül, de folyamatosan eveztek az előrejutásért, harcoltak a pontokért és kerülték a balhékat (vagy legalábbis igyekeztek minél kisebbre szorítani a lebukás esélyét). Flatstone elégedett, büszke kapitány volt hosszú évtizedekig - ám az idő felette is eljárt... Az éltes korú Rúnatan professzor - akit újabban saját diákjai is csak a kedves "öreg csont", "őskövület", "az utolsó dinoszaurusz" illetve "konzerv" cimkékkel illettek - már nem tudott olyan kemény és következetes lenni, mint régen. Hangja rég nem csengett már olyan tekintélyparancsolóan, mint annak idején, teste elnehezült, érzékei eltompultak... Az irányítás, a gyeplő lassan, de biztosan kezdett kicsúszni ráncos, öreg kezeiből: néha már egyenesen úgy érezte, szerepe csak jelképes, hisz' a diákok valójában úgyis azt csinálnak, amit akarnak, akkor és úgy verik át őt, amikor és ahogy csak akarják. Persze tudott ő mindenről, tudta például azt is, hogy a fiúk és a lányok az "együttalvást" tiltó szabályok és a megtett óvintézkedések ellenére mindig megtalálják a módot a "pajzánkodásra" - de lassúsága miatt sose sikerült tetten érnie az erkölcstelenkedőket. Hallott az alkalmi alkoholizálásokról, sőt, a tiltott párbajokról is - de képtelen volt tettenérni az elkövetőket, s pusztán gyanúból nem volt hajlandó felelősségre vonni senkit. Viszont, ha néhanapján a kezei közé került egy nyilvánvalóan lebukott bűnös, azt nem kímélte, könyörtelenül példát statuált vele! Így járt el Bellatrix esetében is. A lányt a roxmortsi kiruccanás napján éjfél táján sikerült nyakon csípnie, amint az észrevétlenül megpróbált felosonni szobájába a klubhelyiségen át... -Jó estét, Miss Black!-köszönt rá mély, reszelős hangján.-A kimenő fél hétig tartott. Mondja, mit tud felhozni mentségére? Bella felszegett fejjel Flatstone szemébe nézett és büszkén kijelentette, hogy "Semmit". Nem volt kedve hazudni, az igazmondás lehetősége pedig még annyira se vonzotta. Fel se merült benne, hogy védeni próbálja magát. Jöjjön, aminek jönnie kell! Idén még úgyse voltam büntetőmunkán, már szinte hiányzik... Flegmán hallgatta végig az öreg professzor kioktató monológját, nem mutatott se megbánást, se érdeklődést a téma iránt, néha még bele is ásított Flatstone szövegébe. Rója már ki a büntit, ítéljen egy hét fogságra az "Álmatlanság Szobájában" vagy bízzon meg az összes roxforti lovagi páncél, emlékérem, kupa és díj kifényesítésével... Csak hadd menjek végre! Flatstone-nak azonban esze ágában se volt rövidre fogni mondandóját. Úgy viselkedett, mintha el se tudna képzelni kellemesebb elfoglaltságot magának így az éjszaka közepén Bellatrix leteremtésénél. Lassan és ízesen fejtette ki megbotránkozását és dühét, sőt, még egy kisebb "erkölcsi szónoklatot" is tartott tilosban járó diákjának a Mardekáros erényekről... -...Tehát, amit konlúzióként levonok ebből az esetből, Miss Black, az nem más, mint hogy Maga nem tudja megfelelően beosztani a szabadidejét! Így hát a legcélszerűbb megoldásnak azt tartom, hogy mostantól SEMMIFÉLE szabadidőt nem hagyok Magának! Minden egyes percét be fogom osztani, a Háznak hasznos feladatokat kap majd Tőlem. Korrepetálni fogja ifjabb és tálentumokban szegényebb társait! Úgy bizony! Akár tetszik, akár nem!-Így hangzott a "végitélet", ami körülbelül éjjeli fél kettő táján hagyta el a professzor száját. Bellatrix addigra olyannyira elálmosodott, hogy már szinte egy szót sem értett az egészből, csaknem elaludt, úgy, ahogy volt, állva... De azért utolsó erejével, kábán bólintott egyet Flatstone határozatára. Nem tudta, miféle rá kiszabott büntetést fogadott el hallgatólagosan, de egyáltalán nem is érdekelte az ügy. Csak pihe-puha ágyikójába vágyott már nagyon-nagyon... Aznap éjszaka - hosszú idő óta először - végre TÉNYLEG jól aludt, álma nyugodt volt és gyönyörű - bár reggelre sajnos teljesen elfelejtette... Hiába gondolkodott, hiába próbálta emlékezetébe idézni egész délelőtt - nem járt sikerrel. -Veletek volt már olyan, hogy szörnyen szerettetek volna emlékezni egy álmotokra, de egyszerűen nem ment?-fordult ebédnél legközelebbi asztalszomszédjaihoz, Rabastanhoz és Christophe-hoz.-Hogy csak az érzés, a hangulat maradt meg bennetek, de semmi más, semmi konkrét? -Nem is tudom... Kissrác koromban sokszor volt, hogy nagyon beparázva ébredtem fel, de nem is tudtam igazából, mitől félek-felelte Christope és nagyot kortyolt körtelevéből.-Persze, főleg lázasan voltak ilyen lídércnyomásaim... -Nem, nem erre gondolok-rázta meg fejét elszántan Bellatrix.-Hanem... gyönyörű álmokra! Amikor frissen és boldogan ébredsz, de elképzelésed sincs róla, miféle képek, milyen fantáziák kelthették benned ezt. -Hát...-nyerített fel Rabastan, ezáltal csaknem félrenyelve egy jókora csirkefalatot.-Én ha olyan IGAZÁN szépet álmodok, annak általában... nyoma is marad... a pizsamagatyámban!!!-röhögte, de olyan hangosan, hogy a fél terem zengett tőle. A Hollóhátasok asztalánál jópáran vad méltatlankodásba kezdtek, mondván "Vannak, akik enni szeretnének!", s a Mardekárosok körében sem aratott osztatlan sikert Rabastan "őszintesége": Daphne Wilkes fújolva ellökte magától sajtszószba mártogatott halrudacskákkal teli tányérját, Camryn Goth, a kviddicscsapat új üdvöskéje pedig némán odatátogta a Lestrange-fiúnak, hogy "Gusztustalan vagy!". -Nyugi, Én nem botránkozom meg rajtad-vetette oda a srácnak Bella.-Tudod, már megszoktam a perverz bátyádnál ezt a... Lestrange-féle laza, nyílt hozzáállást a szexualitáshoz! -Hehe, tegnap is alakított az arc, mi?-érdeklődött idétlen vigyorral Rabastan. -Tegnap? Tessék??? Basti, te... nem mondod, hogy tudtál róla, mire készül?! Te... Te együttműködtél vele? Ugye ezért hívtál el a "Bermuda Háromszögbe"??? Hogy kiszolgáltass az idióta fívéred idióta akciójának?! -Ne görcsölj már, Bellus, mind benne voltunk! Chris is, Kurt is... Szerintem poén volt! Gondolom, történt köztetek egy s más...-suttogta kajánkodva a Lestrange-srác és provokatív bemutatóba kezdett egy virslivel. Bellatrix mély levegőt vett és megpróbált nem bepöccenni a fiú gyermekded viselkedésén. -A ferde hajlamaidat nem kéne ennyire leplezetlenül a nyilvánosság elé tárnod...-vetette oda Rabastannak, aki erre újfent felröhögött és majdnem megfulladt. Csupa seggfejjel vagyok körülvéve!-állapította meg magában a lány, majd tüntetőleg felállt az asztaltól és köszönés nélkül otthagyta a srácokat. Nem volt igazán dühös, inkább csak felháborodott. És ezek az Én úgynevezett "barátaim"! Akkor mit várjak az ellenségeimtől? Eszébe jutottak azok az idők, mikor még legjobb barátnőjének nevezhette Mariont és minden titkát rábízhatta - és hirtelen rádöbbent, hogy milyen rettentő magányos hónapok óta. Rabastan és Christophe olykor szórakoztató - máskor fárasztó - társasága nem pótolhatta azt a bizalmas viszonyt, azt a feltétel nélküli szeretetet, amely Marionhoz fűzte éveken át. Ő sose szövetkezett volna Ellenem, nem akart volna hülyét csinálni Belőlem, amikor még jóban voltunk! Persze most teljesen más a helyzet... Ő tervelte ki az egészet! Bella már-már megfakult emlékekkel és friss érzésekkel viaskodva a szobája felé vette az irányt, hogy a másnapi óráira való felkészüléssel kissé lehűtse magát, ám a klubhelyiségben újabb bosszantó tényezővel kellett szembesülnie: Flatstone professzor a kandalló előtt várt rá, egy hosszú pergamennel kezében. -Itt van a jövő heti beosztása, Miss Black!-lóbálta meg lagymatagon a méretes listát az öregúr.-Már ma délutánra is bátorkodtam beszervezni Magának néhány delikvenst... -Vagyis?-Bellatrixnak elképzelése sem volt róla, miről beszél Flatstone. Gyanította, hogy az előző esti incidenssel kapcsolatos a dolog, de bárhogy erőlködött, nem tudta emlékezetébe idézni az éjszakai "traccsparti" végkimenetelét.-Elárulná, professzor úr, miféle... feladatra óhajt beosztani Engem? -Miféle, miféle... De hiszen tegnap már mondtam Magának a korrepetálást!-mérgelődött Flatstone.-Azt a megtisztelő "büntetést" kapta, Miss Black, hogy segítheti a Mardekár Ház előbbrejutását azzal, hogy ifjabb, értetlenebb társait terelgeti a Tudás Szent Ösvényén! Ezen a pergamenen megtalál mindent: a neveket és az időpontokat egyaránt. Az érintett tanulókat már értesítettem eme kedvező lehetőségről. Nem javallom, hogy akár egy alkalmat is elmulasszon, mert úgyis tudomást szerzek róla! Bellatrix átvette a listát, illendően elköszönt házvezető tanárától, majd eredeti célját követve felsietett szobájába. Ott egyből ágyára vetődött, hogy végigolvassa a végtelennek tűnő pergament. "VASÁRNAP Délután - 3 órától 4 óráig: Miss Carla Diamanté bevezetése a Gyógynövénytan rejtelmeibe 4-től fél 6-ig: Tristan Avery felkészítése a Negyedévi Mágiatörténet Nagydolgozatra Este - fél 8-tól 9 óráig: Asztronómiai számítások gyakorlása Miss Gertrude Price-szal - 9-től fél 10-ig: Cyril Wren felmondja SVK-leckéjét" -Basszus, ezt nem gondolhatja komolyan a vén trotty!-nevetett fel kínjában a lány.-Nem foszthat meg minden szabadidőmtől! A Flatstone által készített beosztás további része is ugyanilyen durván túlzsúfolt volt, rémesebbnél rémesebb programok érték egymást. Ez egy agyrém! Így átlagban napi egy-másfél szabad órám marad ezektől a hülye korrepetálásoktól, de azt a rövid időt is a saját leckéim elkészítésére kell szánnom! Még jó, hogy kviddicsedzésekre lejárhatok! És az egészben az a legszebb, hogy Nekem igazából semmilyen képességem nincs a tanításhoz, Én nem tudok jól magyarázni, nincs türelmem a kis hülyékhez! Lövésem sincs, honnan a francból jutott a vénség eszébe ez a képtelen ötlet! Bella a felsorolt diákok felét még csak nem is ismerte! Jogosan merülhetett fel benne a kérdés, hogy miként fogja megtalálni őket, hogy hogyan kerítse elő például "Miss Carla Diamantét" a másfél óra múlva esedékes korrepetálásra... Ám Flatstone erre is gondolt: a pergamen legaljára odaírta nagy, cizellált betűivel, hogy "A delikvensek az adott időpontokban a klubhelyiségben fogják várni magát." -Csúcs!-horkant fel Bellatrix, majd lustán elnyújtózva ágyán tépkedni kezdte az utálatos lapot. ****** Bella halványan azt remélte, hogy a beosztás megsemmisítésével egyúttal elejét veheti az abban foglaltaknak is, de csalódnia kellett: Carla Diamanté így is megtalálta őt - csakúgy, mint a többi korrepetálásra szoruló gyerkőc. A "kis debilek" - ahogy a Black-lány kedvesen elnevezte őket - lelkesen éltek az okulás lehetőségével,örömmel vették a "mentorkodást". Flatstone nyilván nem csak Engem fenyített be!-állapította meg magában Bellatrix.-Nem normális dolog, ha 12-13 évesek "önként és dalolva" jönnek tanulni. Pláne EZEK! Tanítványait minden túlzás nélkül a felnövő nemzedék selejtjének tartotta, sose gondolta volna, hogy ilyen sok nehéz felfogású gyerek jár a Mardekárba. Főként egyes lányok tudatlansága döbbentette le: Gertie Price-nak például - aki egyébként a megtisztelő "Narcissa Black kettes számú udvarhölgye" képzeletbeli cím birtokosa volt - már a "porítani" szó jelentésének megfejtése komoly gondot okozott egy bájital receptben, a legegyszerűbb Asztronómiai számításokba is belegabalyodott, sőt, Bellatrixban néha erős kételyek ébredtek olvasáskészségével kapcsolatban is. Gertie-t tanítani olyan volt, mintha egy áttörhetetlen, vastag falnak rohant volna fejjel újra és újra. Reménytelen, értelmetlen, hiábavaló. A lányka minden egyes leteremtésre bután vihogva csak ennyit felelt: -Úgyse lesz szükségem ezekre a hülyeségekre, ha felnövök!-Aztán sokkal lényegesebb témára terelve a szót felajánlotta Bellának, hogy inkább majd ő tanít neki valami igazán fontosat: a legújabb hajbodorító, -szőkítő vagy éppen -egyenesítő bűbájt... Bellatrix másik "nagy kedvence" Tristan Avery lett. A kviddicsedzésekről már jól ismert kissrácban az volt a dühítő, hogy Gertie-vel ellentétben ő megértett bármit, amit akart, lazán lehetett volna mindenből kitűnő, de egyes tárgyakat egyszerűen nem volt hajlandó tanulni: a Sötét Varázslatok Kivédését például... Elmondása szerint SVK-könyvét az első óra után felrobbantotta. -Nem fogok olyat tanulni, ami ellenkezik az elveimmel!-vallotta a harmadik roxfortos évében járó fiú.-Én odavagyok a Fekete Mágiáért! -Aha, értem. Te ilyen... nagyooon... sötétnek képzeled magad!-értelmezte a helyzetet Bella. És ha Engem kérdezel... tényleg nagyon sötét is vagy!-tette hozzá gondolatban és egy sejtelmes mosolyt küldött Avery felé. Pici, gúnyos kis titok. Csöppnyi öröm... Valójában soha egy novembert sem érzett még ennyire lehangolónak. Körülötte és benne egyaránt sötét és reménytelenség honolt, nem látott semmiféle célt maga előtt, semmit, amiért érdemes lenne küzdeni... Minden egyes előtte álló napot végtelennek látott. Sose pihenhetett, esténként hullafáradtan dőlt be ágyába, semmi ideje nem maradt gondolkodni: tanult, tanított, kviddicsezett, ráadásul Rabastan és Mulciber unszolására még a gólyaavatás szervezésébe is beszállt ("Tavaly tök profin csináltad... Úgy csodáltunk érte, Bellu... Ugye segítesz???"). Egyszóval: rendesen pörgött vele az Élet nevű ringlispíl. Csakhogy ő már legszívesebben kiszállt volna belőle, rémes hányinger gyötörte. Aztán egy november végi szerda délután "varázsütésre" megszűnt két és fél hét kilátástalansága. Az történt ugyanis, hogy egy halom tankönyv felett elszundítva újfent Luciusszel - és egyik francia partnernőjével - álmodott, de ezúttal a pikáns képsorokból nem csupán fájdalmat profitált. Mihelyst túljutott az ébredést követő első zaklatott gondolatokon és leküzdötte gyűrűsujja lüktető fájdalmát, komoly elhatározást hozott! Ezt így nem folytathatom tovább!-döbbent rá, ahogy végignézett az előtte tornyosuló könyvhalmokon, tűzpiros kézfején és veszteglő, borús lelkén.-Most már TÉNYLEG lépnem kell! Véghez viszem a kardos-küldetést, lesz, ami lesz! Ha ehhez a Pearsontól kapott információkat kell felhasználnom... akkor is! Az eszköz nem számít, csak a cél... És Én nem tűröm tovább ezt a gyűrűt, nem tűröm ezt az egy helyben toporgást, ezt a tétlenséget! "November 25.-étől Dumbledore háromnapos konferencián lesz." Ez azt jelenti, hogy... most hétvégén. Nézzük csak: pénteken suli, este meg gólyabuli; vasárnap meccsünk lesz a Hollóhát ellen... Vagyis szombaton támadok. TámadUNK!-Bellatrix hirtelen feltámadó realitásérzéke undokul egy kócos fekete hajú, szemüveges kis segítőtársat tuszkolt bele a rendkívül csábító és vonzó "magányos szuperhősnő"-elképzelésbe.-Na igen, szólnom kell a Potter-gyereknek... Sajna szükségem van rá az akcióhoz... Remélem készséges lesz, annak ellenére, hogy a múltkor az utsó pillanatban, gyakorlatilag magyarázat nélkül lekoptattam... Most még csak az hiányozna, hogy bevágja a durcát! Bella szerencséjére Jamesnek nagyobb volt a kíváncsisága és a kalandvágya, mint a büszkesége, nem igényelt különösebb erőfeszítést meggyőzni őt. Ám a szombat még így is húzósnak ígérkezett: a Black-lány aznapra ugyanis teljesen be volt táblázva, a kviddicsedzés, a gólyaavatási felhajtás és a Flatstone által beszervezett korrepetálások tengerében egy szabad félórája se maradt, nemhogy annyi ideje, mely elég lett volna a Voldemorttól kapott feladat teljesítésére! A küldetés emiatt gyakorlatilag kivitelezhetetlennek tűnt - Bellatrix mégse hagyta, hogy erőt vegyen rajta a reménytelenség. Átverekedte magát a csüggedt gondolatokon és megpróbálta számba venni a lehetséges megoldásokat. Mivel pillanatnyilag nem áll rendelkezésemre semmiféle mágikus segítség és... kétlem, hogy a kövekező két napban bárki is megdobna egy Időnyerővel... csak egy valamit tehetek: úgy kell intéznem a dolgokat, hogy Flatstone ne szerezzen tudomást távollétemről! Vagyis az a lényeg, hogy senki ne áruljon be. Az edzést simán kihagyhatom, Bastiék úgyse köpnek, ha megkérem őket - ez rögtön két szabad órát jelent! Plussz, ha aznap kihagyom a vacsit és... befenyítem az esti "diákjaimat", az összesen... pont elég idő lenne! Éjszaka pedig valahogy visszalopóznék, mondjuk az ablakon át... Flatstone nem szokott benézni minden szobába takarodó után, a lányok meg... csak nem árulnak be! Annyira nem lehetnek ostobák! Ismernek már eléggé, tudják, milyen bosszúálló természet vagyok... Hallgatni fognak, ahogy Én is tettem és tenném hasonló esetben. Nem lesz gond! Akár meg is úszhatom ép bőrrel az akciót! ****** Bellatrix optimizmusa egyáltalán nem bizonyult túlzottnak - eleinte legalábbis! Minden tökéletesen alakulgatott, az akadályok szinte maguktól, mondhatni önként és dalolva gurultak el a lány és terve útjából. A gólyaavatási feladatok alól sikeresen kihúzta magát, Rabastant játszi könnyedséggel dumálta rá, hogy hunyjon szemet hiányzása felett az edzésen - "De ha a felkészületlenséged miatt veszítjük el a vasárnapi meccset, Bellu, akkor tudd, hogy... kinyírlak!" - és amire a legbüszkébb volt: elintézte, hogy szombat este soros "tanítványai" is falazzanak neki. Jogosan érezhette nyerő helyzetben magát! Méltán lehetett elégedett és bizakodó, amikor szombat délután elindult hosszú útja első stációjához, azaz a Jamesszel való találkozóra Ravasz Roderick szobrához a második emeletre... -Én vagyok a nyerő, a mindenkit verő, Velem van az ERŐ!-dúdolászott nagy vígan a folyosókat róva. Zsebében lapuló pálcája és a kis tégely "tartósító főzet" magabiztossá tette, a dalolás pedig eme állapot megmaradását, a kételyek teljes száműzését szolgálta. -Én vagyok a nyerő...-Olyannyira beleélte magát kis énekébe, hogy mikor az egyik tárva-nyitva álló folyosóablakon hirtelen Shadow röppent be elé vad szárnycsapkodással, csaknem szívrohamot kapott.-A Pokolba veled, Te Dög!-rivallt rá a vadóc hollóra.-Hát szabad így megijeszteni a Mamit?! Shadow ügyet sem vetve rá leereszkedett a kövezetre és fürgén odatipegett az egyik falmenti páncélzathoz. -Mi az, mit találtál ott, Te Sátánfajzat?-Bellatrix közelebb lépett a hajdan szebb napokat is látott lovagi öltözékhez, hogy megnézze, mi keltette fel madara figyelmét. A rozsdásodó fémcsizmák közt valami picit és tarkát vett észre...-Jaj, hiszen ez Berger! Csöpp madárka! Csak nem kergetett meg a csúnya, rossz Shadow? A lány önfeledt gügyögésbe kezdett, hogy előcsalogassa Rodolphus papagáját - ezt azonban a rátarti Shadow nem hagyhatta csak úgy "szó nélkül": durván belecsípett gazdája fülébe, aztán undok rikácsolás kíséretében tovaszállt. -Áúú, rohadék!-csattant fel Bella.-Ezt még nagyon megbánod!-kiabálta sértetten elviharzó hollója után, majd füléhez kapott és egy gyors varázsigével elállította a vérzést. Shadownak is pont most kell bepicsulnia! Pedig ma szükségem lenne rá! Csaknem egészen erőt vett rajta a csüggedés madara rémes viselkedése felett érzett szomorúságában... Ám ekkor, mintha csak vígasztalni akarná őt, Berger kihussant a lovagi páncél mögül és egyenesen a vállára szállt! Ez még önmagában nem lett volna elégséges vidító ok Bellatrix számára mivel különösen nem rajongott Rod izgága, idétlen kis tollasáért - , de a madárka lábán lifegő papírtekercs már annál jobban feldobta! Izgatottan esett neki a levélnek, vadul feltépte és aztán... szinte falta a szavakat! S mindeközben egy pillanatra sem állt meg eltöprengeni azon, hogy tulajdonképpen miért is érdekli őt ennyire, mit írt Rodolphus... Nem, nem gondolkozott el rajta, inkább bőszen olvasni kezdte az üzenetet, melyről először - címzés híján - azt se tudta, egyáltalán neki szól-e vagy csak Shadow ármányos mesterkedésének folyományaként került hozzá - mint már megannyi másnak címzett levél... Bellatrixot igazából az se zavarta volna, ha ezúttal is megsérti a levéltitok "szentségét", rég nem adott már az efféle finomságokra... De azért mégiscsak jobban örült, amikor rájött, hogy Rod sorai Neki, csak és kizárólag Neki szólnak! UGYE NEM FELEJTETTED EL, HOGY MÉG LÓGOK NEKED ÖT GALLEONNAL A BERMUDA-KALAND MIATT? MERT ÉN NEM... ÁLMATLANUL VERGŐDÖK ÉJSZAKÁNKÉNT!!! ENYHÍTSD GYÖTRŐ LELKIISMERETFURDALÁSOMAT! HADD TÖRLESSZEK! PÉNZBEN VAGY BÁRMI MÁSBAN... JELEZD, MIT AKARSZ, ÉS ÉN KÜLDÖM! RENDELKEZZ VELEM, BELL! MARIONT PEDIG CSÓKOLD MEG A NEVEMBEN! MI VAN MÉG EZEN KÍVÜL? JA, SEMMI, CSAK... MINDEN JÓT, CUKROT, DIÓT, MOGYORÓT! ÖLEL: RODOLPHUS Ezt a pihent szöveget!-vigyorodott el Bellatrix.-Rettentően unatkozhat szegény Strange, ha már ilyeneken agyal! Én totál meg is feledkeztem erről a tartozásról, de ha így felhozta... DRÁGA DOLPHI! ( MEGSZÓLÍTÁS! JOBB HELYEKEN ILYET IS SZOKTAK...) NYUGODJ MEG, OKVETLENÜL KITALÁLOK NEKED VALAMIT! PÉNZRE NINCS SZÜKSÉGEM, ELLENBEN KOMOLYAN FONTOLGATOM, HOGY AZ EGYIK FÜLEDET VAGY VALAMELYIK BELSŐ SZERVEDET KÉRJEM FORMALINNAL TELI BEFŐTTES ÜVEBEN. NEM MINTHA - TESZEM AZT - A SZÍVED MEGÉRNE NEKEM ÖT GALLEONT... ERRŐL EGYELŐRE ENNYIT, HAMAROSAN ÚJRA JELENTKEZEM! ÜDV: BELLATRIX U.I.: A FELSOROLT ÉDESSÉGEKET PEDIG - CSAKÚGY, MINT ÖLELÉSED - MEGTARTHATOD MAGADNAK! Ezt firkantotta Rod levelének hátlapjára, majd visszakötözta a kis papírtekercset Berger lábára és útjára küldte vele a madarat. Erről egyelőre ennyit...-A vigyor nem tűnt el arcáról, de céljai érdekében lezárta magában a Rodolphus-témát és folytatta útját a Jamesszel megbeszélt "ütközőponthoz".-Most nem szabad Rod ajánlatával foglalkoznom... Arra ráérek később is! Minden figyelmemet a feladatra kell fordítanom, nehogy elbaltázzam a dolgot! Megszaporázta lépteit, hogy valamelyest csökkentse késése mértékét. Szinte futva érkezett meg Ravasz Roderick szobrához - ott azonban Jamesnek se híre, se hamva nem volt. Basszus, és még ÉN féltem attól, hogy megvárakoztatom a kis pondrót! Erre... van képe... Pofám leszakad! Ezt a szemtelenséget! Bellatrix mérgét - jobb híján - szegény Roderick kőtestén vezette le: vadul rúgdosni és szidalmazni kezdte a szobrot. Nem törődött a "halottról vagy jót vagy semmit"-mondással, lelkiismeretfurdalás nélkül lehordta mindennek szerencsétlen Rodericket - gondolván, ő úgyse tud ellenkezni... Nem kis meglepetésére szolgált, amikor a szobor megszólalt! -Mit ártottam én neked?-mormogta.-Míg éltem, csak a diákok érdekeit néztem! Ez a hála? Úgy kell bánni velem, mint egy utolsó házimanóval??? Bella az első szavaknál hátrahőkölt ijedtében, de a monológ előrehaladtával egyre jobban befészkelte magát fejébe egy gondolat - mégpedig az, hogy Roderick hangja döbbenetesen hasonlít James Potterére! -Na jó, ebből elég volt! Bújj elő, Potter, vagy... elfelejtheted a kis kalandunkat! -Na neee! Ne csináld, Bellatrix! Ez csak vicc!-harsant fel James röhögése a szobor mellől.-POÉN!-Először úgy tűnt, mintha a nevetés a semmiből jött volna, de aztán egyszercsak hirtelen megjelent a folyosó közepén a Potter-fiú alakja egy színes bársonyköpönyeggel kezében... -Láthatatlanná tévő köpeny? Szemét húzás...-sziszegte Bellatrix. -Azért hoztam, mert gondoltam, segíthet a portyánkon!-magyarázkodott James. -Hát... elárulom, nem lesz rá szükség!-vetette oda a kissrácnak foghegyről Bella.-Dumbledore egész hétvégén sulin kívül tartózkodik, úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy betoppan. -Aha... Frankó! -Ugye?-vicsorgott Jamesre undokul a Black-lány, majd - megunva az ácsorgást - elindult Dumbledore irodájának bejárata felé, s intett "cinkostárásnak" is, hogy kövesse. Háh, azt hitte a kölyök, hogy nem készültem fel megfelelően az akcióra,! Nem semmi!-agyalt magában.-Azt gondolta, hogy majd jön Ő és megmondja, mit hogyan csináljak?! Megáll az eszem! Tipikus Griffendéles önhittség! Van arca a gyereknek... James Potter és az ő szupermenő láthatatlanná tévő köpenye... Basszus! Tuti ennek segítségével hallgatta ki anno a Luciusszel való beszélgetésemet Roxmortsban ő és Sirius!-hasított bele a felismerés Bellatrixba.-Ezalatt a köpeny alatt voltak, azért nem láthattuk őket... De ott füleltek és hallották a Tonks-ellenes tervet... Utána pedig mindenről beszámoltak Andromedának. Miattuk lépett le Tonksszal!!! A lányban felszínre törtek a régi sérelmek, legszívesebben ott helyben nekiesett volna Jamesnek, hogy megbosszúlja a fél éve történteket... Ám józan esze azt súgta, hagyja ezt máskorra, inkább koncentráljon a MOSTra, a feladatra, a kardra. Bolond lennék, ha a múltban történtek miatt összevesznék Potterrel! Nem kockáztathatom meg, hogy elveszítsem a segítségét. Nem, nem, most ÉRETTEN és OKOSAN kell viselkednem! Minden lelkierejét összeszedte, hogy leküzdje önmagát, mélyeket lélegzett, kiürítette elméjét, próbált teljesen lenyugodni - de amint elérte a kívánt állapotot, újabb idegesítő akadályt sodort elé az élet. Dumbledore irodája előtt pár lépéssel feldúlt arcú húga, Narcissa állta útját. -Fogalmam sincs, mit képzelsz magadról, Trix, de nagyon jó lenne, ha leszállnál a magas lóról! Már régesrég el kellett volna mondanom neked, amit gondolok, de eddig nem tudtam rászánni magam - hadarta dühösen a szőke lányka. -Neked is szia, Ciss!-felelte kínos, értetlen vigyorral Bellatrix.-Amúgy jó, hogy kérded: Én se tudom, mit képzelek magamról, sőt, azt se, hogy te mit akarsz most ezzel, de... reménykedem benne, hogy majd felvilágosítasz! -Ő is jön velünk?-kérdezte kíváncsian James. -Mi? Neem, dehogy! Cissie csak... Áruld el, Ciss, tulajdonképpen miért is kerestél meg Engem? Mivel tettem tönkre piciny lelked békéjét? -Ne gúnyolódj, Trix!-biggyesztette le ajkát durcásan Narcissa.-Én tényleg borzasztóan haragszom rád! Amiatt, ahogy szegény Gertie-vel bánsz... Tisztára lekezeled meg lenézed őt. Nem lehet mndenki olyan okos, mint te vagy én, de ő attól még tök rendi lány. És... nem beszélhetsz vele úgy, ahogy... beszélni szoktál a korrepetáláson! -Jaj, honnan tudhatnád te, hogyan beszélek vele...? -Mesélte! -Hazudott - vonta meg vállát flegmán Bellatrix. -Nem hinném - jelentette ki a fiatalabb Black-lány és kihívóan nővére szemébe nézett. - De végülis lehetséges, hogy félreértett valamit... Én nagyon nem szeretem a rágalmazást, ezért azt találtam ki, hogy mostantól minden korrepetáláson ott leszek Gertie-vel! Kezdve a legközelebbivel, ami úgy tudom, ma lesz vacsi után! -Nem, Ciss, nem leszel ott - szögezte le erélyesen Bella. - Semmi szükség nincs erre a komédiára! Úgy beszélek a kis barátnőddel, ahogy akarok és ahogy... célravezetőnek tartom. Szó se lehet róla, hogy végigasszisztáld a ma esti foglalkozást! Keress jobb programot magadnak! - Tehetséges kishúgom PONT megtalálta a legalkalmatlanabb időpontot az önfeledt eszmecserére! Megpróbálja keresztülhúzni a számításaimat... De Én nem hagyom! Gertie Price az egyik kulcsfontosságú alibim! Ma este fél 8-tól 9-ig egy üres tanteremben fog tanulgatni TÖK EGYEDÜL - de bárki kérdezi: velem volt! Cissie nem boríthatja fel a tervemet a buta szeszélyeivel!-elemezte magában a helyzetet Bellatrix, majd hirtelen ötlettől vezérelve taktikát váltott. Eszébe jutott egy új, szuper szöveg. Ha ez nem jön be, akkor semmi... - Persze... amennyiben ragaszkodsz az elképzelésedhez, Ciss, természetesen nem tudok mit tenni ellene... Gyere csak be Gertie korrepetálására! Szerintem ezzel őt hozod a legkínosabb helyzetbe - Én speciel elsüllyednék szégyenemben, ha egy barátnőm ilyen szinten bénának titulálna és megpróbálna pesztrálni... De nem biztos, hogy ő is annyira büszke, mint Én! Talán... direkt jólesne neki, ha nyíltan lúzernek neveznéd! Narcissa összeszűkítette szemeit és egészen vékonyra szorította ajkait tehetetlen dühében, majd morcosan sarkon fordult és elviharzott. -Igazi Black! Ő se bírja beismerni, ha legyőzték - vigyorodott el diadalittasan Bella. -Ritka szar volt a duma, amit lenyomtál neki...-vette magára az "ügyeletes ünneprontó" szerepét James, miközben köpenyével szórakozgatott.-Annyira durván lejött, hogy csak egy nagy blöff! Narcissán kívül senki nem vette volna be...-A fiú rosszallóan megrázta - trükkös holmijának köszönhetően - a levegőben lebegő fejét és utálkozó fintort vágott.-Franc se érti, mit eszik mindenki ezen a szőke libán! -Mindenki?-kérdezett vissza meglepetten Bellatrix.-Ez nekem most valami... egészen új! Ciss helyes, persze, hiszen Black! Na de... még olyan kislány! -Hát, nem tudom, mikor nézted meg utoljára úgy IGAZÁN, tetőtől talpig őt... De eléggé le vagy maradva. Csomóan nyáladzanak a "kis Cissiért", még nálunk, a Griffben is... nekem persze nem jön be, de Remusnak például... -Jó, teszek rá! Nem azért találkoztunk, hogy Narcissáról trécseljünk, hanem sokkal fontosabb okból!-zárta le a témát a Black-lány, majd elszántan odalépett a Dumbledore szobájához vezető utat elálló hatalmas, rusnya kőszoborhoz. Mit is mondott Pearson? Valami értelmetlen hülyeség volt, tuti muglidolog... Á, igen!-TURMIXGÉP TÁRULJ!-parancsolt rá az útonálló szoborra. Az készségesen arrébb is lépett a jelszó hallatán, ezzel feltárva titkát: egy lassan tekergőzve felfelé induló csigalépcsőt. Bellatrix fürgén ráugrott az egyik lépcsőfokra és Jamest is magával rántotta. -Nincs időnk bambulni, nem láthatja meg senki, hogy besurranunk! -Nem bambultam!-kérte ki magának a Potter-fiú.-Én sosem bambulok. Csak nem veszem olyan görcsösen a dolgokat, mint te. Lazíts már, asszony! -Pofán váglak!-horkantott fel nevetve Bella. -Bántanád Sors küldötte segítődet, aki nélkül Griffendél kardjának közelébe se jutnál?-vigyorgott James.-Hálátlan vagy! De ÉN megbocsájtok gyarló személyednek. ÉN, a Kiválasztott, az Egyetlen, aki megszerezheti a Kardot, a jogos igénylő, a... -Mielőtt egy új Arthur királlyá magasztalnád magad, Szerintem akár be is mehetnénk!-vetete közbe a Black-lány.-Mivel úgy tűnik, megérkeztünk. És valóban: mialatt James belemerült öntömjénező monológjába, a mozgékony csigalépcsó egy fényes tölgyfaajtóhoz ért és meg is állt előtte. A két fiatal eljutott céljához, Dumbledore irodája csak egy kilincs-lenyomásnyira volt tőlük. Bellatrix tüstént tett ezellen az apró akadály ellen is és vadul berontott a távollévő igazgató szobájába. -Jamie, a Teszlek Süveget keresd, abban rejtőzik a kard!-utasítota cinkostársát, ahogy beléptek az ajtó mögött feltáruló tágas, kerek terembe.-Ne nézelődj, arra nincs időnk! -Mintha azt mondtad volna, hogy Dumbledore egész hétvégére elutazott...-fordult a lányhoz pimaszul mosolyogva James.-Mégsem olyan biztosak az értesüléseid... Trixi? -De, abszolút biztosak, csak... attól még sietnünk kell! Bármikor bejöhet takarítani egy házimanó... Meg... nem is igazán szeretnék sokáig időzni egy efféle helyen...-Bella utálkozva pillantgatott körbe-körbe Dumbledore szobájában. Túl fényes, túl hivalkodó, túl díszes, túl piros és arany... egyszóval túlságosan Griffendéles volt az egész. Egyedül a régi igazgatók falon függő portréi tetszettek neki: a festett öregurak és -hölgyek olyan édesdeden szunyókáltak kereteikben, hogy Bellatrix önkéntelenül is elmosolyodott. Meg akarta keresni köztük üknagyapját, Phineas Nigellust, de James hangja kizökkentette a múltbéli nagy egyéniségeken való merengésből. -Hé, Trixi-bébi, megvan a Süveg!-üvöltötte a fiú. -Jól van, basszus, akkorse kiabálj!-pisszegte le őt Bella és egyúttal oda is sietett hozzá a Dumbledore íróasztala mögött álló polchoz.-Az idióta lelkendezéseddel felébreszted a portréfigurákat! Nem lenne jó, ha köpnének... -ÉN legalább megtaláltam a Teszlek Süveget! -Oké, király vagy!-sóhajtott fel Bellatrix szemeit forgatva.-Gyorsan találd meg a kardot is, aztán mehetsz és fennhangon ünnepelheted magad! -Rendben...-Jamesnek lábujjhegyre kellett állnia, hogy felérje azt a polcot, amelyiken az öreg, kopottas fejfedő volt, és egy kicsit el is kellett rugaszkodnia a padlótól, hogy lendületből levehesse azt - de végülis sikerült neki. Megszerezte, majd a hatalmas grifflábú asztalra helyezte. Már éppen nyúlt is volna belé a kardért, amikor... a Teszlek Süveg megszólalt jól ismert vékony hangján. -Lám, lám, ifjú Griffendéles! Mi járatban vagy itt? Talán szeretnél új próbát tenni velem? -Csak Griffendél Godrik kardját akarja magához venni pár percre...-válaszolt a kissrác helyett Bellatrix. -Hohó, nem eszik olyan forrón a kását, Mardekáros kisasszony!-szólt vissza a kalap és elnagyolt vászonarcára önelégült kifejezés költözött.-Odaadom az úrfinak a kívánt holmit, amennyiben meghallgatjátok jövő évi dalom eddig megírt két versszakát! -Tűzzünk innen! Nem éri meg...-suttogta James fülébe kínjában röhögve Bella. A lány ugyanis mélységesen gyűlölte a Teszlek Süveg éneklését, fájdalmasan nevetségesnek tartotta, s ha tehette az évnyitó ünnepségeken is befogta fülét ennél a résznél. De most nem volt más választása... Nem csúszhatok el egy ilyen semmiségen! Erőt kell vennem magamon! A Teszlek Süveg tehát - a "Griffendéles úrfi" és a "Mardekáros kisasszony" közös megegyezésének köszönhetően - önfeledt dalolászásba kezdhetett. Láthatóan és hallhatóan nagyon elemében volt... -Ha belegondolsz, tök unalmas élete lehet... Neki ez most biztos nagy élmény!-jegyezte meg halkan James - ám Bellatrix tehetetlen dühét ez cseppet sem enyhítette. A lány egyre idegesebb lett a bosszantó fejfedő időhúzása miatt, lassan már mindenhol házimanókat és váratlanul visszatérő Dumbledore-okat látott. De nem csak szemét, fülét is kikezdte a feszültség: a legapróbb zajokra is összerezzent, főleg ha azok az ajtó felől érkeztek! A Süveg dalát egy ízben például hangos gágogás zavarta meg - erről a hangról aztán kiderült, hogy az igazgató házikedvence, egy aranyrúdon ücsörgő szép főnixmadár adta ki... De voltak itt furcsa, beazonosíthatatlan forrású neszezések is: a szoba minden pontjáról halk ketyegések, koppanások, recsegések hallatszottak groteszk aláfestést adva a Teszlek Süveg énekének. Annyira... egzaltált ez az egész szituáció! Olyan... tipikusan Dumbledore-os!-állapította meg magában igencsak bosszankodva Bella, miközben lesújtó pillantásokkal bombázta a saját előadását nyilván rém szórakoztatónak találó kalpagot.-Nem igaz, hogy nem veszi észre, milyen nagyon idegesít! Direkt húzza az agyam ez az aljas, szemét, akadékoskodó dög! Te jó ég, de hiszen ez csak egy kalap!-röhögött fel hirtelen és feszültsége egy pillanat alatt tovaszállt. Már csak nevetni tudott a helyzeten. -"...Erősebb az összetartás / Szent békében él a négy ház." Ennyi van kész eddig!-fejezte be kisvártatva a dalos bemutatót a Teszlek Süveg.-Mit szóltok hozzá, kis roxfortos csibészek? -Érdekes volt - felelte diplomatikusan Bellatrix. -Ja, és nagyon menő!-kontrázott rá kajánul vigyorogva James.-Fasza dallam, csúcs szövegek és ezek a rímek! Merlinre, ez még az idei éneknél is ütősebb volt! Csak így tovább! Na, kivehetem már a kardot? - A fiú harsány, túlzó dícséretei szinte ordították, hogy csak mellébeszél, ám a Süveg nem csinált ebből problémát, készségesen eleget tett a neki szegezett elvárásoknak. A kis Griffendéles épphogy csak elkezdett nyúlni felé, a kopottas fejfedő nyílásában máris megjelent egy piros kövekkel díszített kardmarkolat. -Azta!-James száját ámulattal teli sóhaj hagyta el, ahogy kezébe vette Griffendél Godrik hajdani kardját. Annyi biztos, pompás fegyver volt: ezüstösen csillogó pengéje és a markolatán ragyogó rubintok csak úgy vonzották a tekintetet! S emellett még valami különös, tekintélyparancsoló erő is áradt belőle. Még Bellában is tiszteletet ébresztett - aki pedig a varázspálcán kívül egy harcieszközt se tartott sokra -, még ő is beleborzongott a hosszú, éles penge látványába és kénytelen volt elismerni magában, hogy az félelmetesen lenyűgöző... De túlzottan nem mélyedhetett el a kard csodálatában, mert az idő sürgette. Még sötétedés előtt oda kéne érnem Voldemorthoz... Visszafelé már könnyebb lesz, tuti segít valahogy... De az odaút még így nappali fényben is húzósnak ígérkezik... Sietnem kell!-Türelmetlenül kikapta James kezéből a Griffendél-ereklyét, rászegezte pálcáját és nekilátott a már ezerszer elpróbált műveletnek. -Demarcius Examplare!-mondta határozott hangon, s közben az előírásoknak megfelelően precíz suhintásokat és körzéseket tett a levegőben. Igyekezetét siker koronázta: a varázsige utolsó szótagjával Dumbledore íróasztalán termett a kard megidézett másolata - és valóban tökéletesen ugyanolyan volt, mint az eredeti! -Ez nem semmi!-füttyentett elismerően James.-Nagyon kemény...-A fiú izgatott arccal a másolathoz kapott és vadul hadonászva támadást indított vele Bellatrix ellen.-En gard!* Védd magad, fúria! -Ne hülyéskedj, tökmag, nem szeretnélek lekaszabolni - utasította vissza a kihívást a Black-lány.-Nincs időm erre. Játsz egyedül, Én meg addig... másolok egy kardot magamnak is! -Csinálj Nekem is egyet, hogy megvívhassunk Siriusszal!!! -OKé, talán... Hátha kinyírjátok egymást a nagy harcban - nevetett fel gonoszkodva Bella. Hol lesznek már ezek a kardok holnaputánra, Siri-baba szülinapjára...!-tette hozzá magában.-Huszonnégy óra múlva úgy eltűnnek, mintha soha nem is léteztek volna! Akárcsak anno Marion ruhái... A Persi-féle tartósító-krém nélkül igencsak kérészéletűek lesznek ezek a másolatok... Bezzeg az Én kardom! Bellatrix terve pofonegyszerű volt, de több ponton is kockázattal kecsegtetett - sok múlt saját ügyességén, de még több James illetve a Süveg szemfülességén. A lány ugyanis a következő "akcióra" készült: először észrevétlenül bekeni a Perselus-féle krémmel az állítólagosan saját magának készített másolatot, aztán elteszi a valódi Griffendél kardot és a másolatot adja vissza helyette a Süvegnek. Úgy képzelte, hogy James mindeközben örömmámorban úszva össze-vissza idétlenkedik és nemlétező ellenfelekkel harcol majd - így nem vesz észre semmit az Ő ügyködéséből, s abban a meggyőződésben hagyja el Dumbledore irodáját, hogy az eredeti kard került vissza a kalapba. Reményei szerint ezután könnyen megszabadul majd a kissráctól, és Shadow vezetésével végre elrepül Voldemorthoz, bebizonyítva Neki, hogy érdemes volt rábízni a feladatot, és bőséges jutalomban részesül... A dolgok természetesen nem egészen úgy alakultak, ahogy azt a Black-lány szerette volna: az első pár lépést még csak-csak sikerült az eltervezett módon végrehajtania, de annál a pontnál, amikor a tartósító főzettel bekent másolatot vissza akarta rakni a Teszlek Süvegbe, minden felborult. Az öreg fejfedő ugyanis nem fogadta el a kardot. -Ne nézz madárnak, Mardekáros kisasszony!-rivallt Bellatrixra.-Nem most jöttem le a falvédőről! Jaj, már csak ez hiányzott...-húzta el száját Bella, majd odaszólt az éppen Dumbledore főnixével csatát imitáló Jamesnek. -Jamie, légy oly' angyal és segíts Nekem! Ez a seggfej sapi nem akarja elfogadni Tőlem a kardot... Úgy tűnik, visszafelé is ugyanúgy működik, szóval nem csak ki, de be is csak Griffendéles teheti... -Okés - felelte a Potter-fiú és készségesen a Bella-Süveg-kard hármashoz rohant, hogy áthidalja a problémát... Igenám, de ő se járt sikerrel! -Ne etessetek, csibészek! Kérem az IGAZI kardot!-méltatlankodott a Teszlek Süveg. -Dehát... Ez az igazi!-erősgette Bellatrix. -Akkor miért mondja azt, hogy nem?-kötött belé James.-Nem lehet, hogy összekeverted a saját másoldatoddal és az eredetit tetted el? Próbáljuk ki, hogy azt elfogadja-e! -Jaj, állítsál már magadon, Potter! Szerinted ennyire sötét vagyok??? -Hát... nem én mondtam, Trixi... DE talán van benne igazság! -Hogy Ti mit fogtok kapni ezért Dumbledore professzortól!!!-harsogta túl a két fiatal vitáját kárörvendő kacajjal a Süveg.-Életetek végéig büntetésben lesztek! Na, ebből ELÉG! Azt már nem, kizárt, nem hagyom!-villant át a Black-lány agyán.-Egy béna, vén fejfedő nem cseszhet így ki Velem! Rögtön tudta, mit kell tennie. Előrántotta varázspálcáját, az akciója sikerét fenyegető kalapra emelte és ráküldte a legkézenfekvőbbnek tűnő bűbájt. -EXMEMORIAM! Az ébenfa pálcából előtörő fénycsóva telibe találta a Teszlek Süveget és lelökte az asztalról... -Felejtésátok... egy kalapra?-fordult Bellatrixhoz szánakozó mosollyal James, de a lány teljesen figyelmen kívül hagyta megjegyzését. Valami csipős replika kiötlése helyett inkább padlón heverő "áldozatához" sietett, hogy felmérje a helyzetet. A Süveg mozdulatlan volt és néma. -Megölted!-kiáltott fel megrendülést tettetve a Potter-fiú és vádló tekintettel a "gyilkoshoz" lépett. -Ugyan...-suttogta Bella, miközben gyengéden felvette a földről a fejfedőt.-Csak elájult...-tette hozzá pukkadozva. Bármennyire is próbálta, nem tudta komolyan venni a szituációt. Túl nevetséges volt ez az egész... Mint egy nonszensz csoportkép: három tökugyanolyan kard, az unokaöccse debil haverja, és Ő, egy "Exmemoriam"-mal sújtott, mozdulatlan kalappal kezében. Jaj, ez nagyon idétlen! Hogy fajulhatott idáig az én dicső diadalmenetem? Ennek nem így kéne történnie! Ekkor - hogy a helyzet nevetségességi szintje még tovább emelkedjen - a Teszlek Süveg hirtelen magához tért és hangosan, mintha csak a Nagyteremben lenne az éveleji Beosztási Ceremónián, énekelni kezdett. -"Griffendél és Mardekár / Mától kézen fogva jár!" - Mindezt olyan vígan és kótyagosan dalolta, akár egy részeg. James a vastag, színes mintázatú szőnyegre hanyatlott a rohögéstől. -Ne már, rohadt zajosak vagytok!-mérgelődött Bellatrix.-Le fogunk bukni! - Intelmei süket fülekre találtak: a furcsa állapotban lévő kalpag tovább harsogta röhejes dalocskáját, és James se fogta vissza magát.-Oké, akkor Én ezt szépen visszateszem ide...-csúsztatta be a Süveg nyílásába Griffendél kardjának tökéletes másolatát. A fegyver őrzője ezúttal nem tiltakozott a művelet ellen, elfogadta a hamisítványt. -Szuper! Végre valami jó is történik - sóhajtott fel a lány. - James, tűnjünk el innen, de villámgyorsan! Hagyjuk magára Dumbledore Dalnokát... -Hohohó! Dumbledore Dalnoka? Én? Megtisztelő! De ki az a Dumbledore?-hallották elmenőben a Teszlek Süveg kurjongatását. -Ez nagyon durva!-állapította meg az ajtón kilépve, a lépcső tetején James.-Dumbledore mekkorát néz majd, ha meglátja a zakkant Süveget! Bellatrix, te... nem félsz, hogy lebukunk? -Fél a halál! Én ugyan nem!-vágta rá Bella.-Túl vagyunk az egészen. Ez a megzavarodott kalpag már nem tud ártani nekünk. - Komolyan is gondolta, amit mondott. Már nem izgult egy cseppet sem, olyan könnyedén indult el lefelé, mintha a világ leghelyénvalóbb dolga lett volna, hogy az igazgató irodája körül ólálkodott. Fel se merült benne, hogy újabb kínos meglepetés érheti, lezártnak tartotta az akciót és már csak arra vágyott, hogy lerázza "cinkostársát" és seprűre pattanva elindulhasson Voldemorthoz. Gyorsan szedte a fokokat, sietve és esztelenül, mint egy őrült lavina, de félúton meglepetés érte! A csigalépcső hirtelen elindult felfelé, hogy visszaszállítsa őket Dumbledore birodalmába. Démonanyám! Ez azt jelenti, hogy... JÖN VALAKI! -Hé Bellatrix, ne bambulj, hanem azzonal gyere ide Mellém! A Black-lány egy pillanattal később már azon vehette észre magát, hogy James elsuttogott utasításának engedelmeskedve a kissráchoz simulva kuporog annak láthatatlanná tévő köpenye alatt és lélegzetét is visszafojtva azon igyekszik, nehogy észre vegye őket a mellettük elhaladó McGalagony professzor. Merthogy ő volt az, Minerva McGalagony. A Griffendél-ház vezető tanárasszonya viharzott fel a mágikus lépcsőn rejtőzködésre kényszerítve a kis betolakodókat. A nő kemény vonású arcán még a szokásosnál is szigorúbb kifejezés ült, ajkait egészen összepréselte, szemöldökeit pedig szorosan összevonta. Tuti meghallotta Jimmy-fiú és a bolond fejfedő hangoskodását! És most jön, hogy megtisztítsa álmai férfijának szobáját az illetéktelen behatolóktól...-értelmezte magában a helyzetet Bellatrix. -Ez húzós volt! Csoda, hogy megúsztuk!-vetette oda Jamesnek, miután elmúlt a McGalagony-veszély, vagyis ahogy az ominózus nőszemély után becsukódott Dumbledore lakosztályának ajtaja. -Csoda?-nevetett fel a kissrác.-Talán inkább a köpenyem... Ha nem lett volna Nálam, akkor szívtunk volna igazán! -Ha nem röhögsz éktelenül, térdedet csapkodva az ordenáré Süveg bénázásán, akkor fel se jött volna McGali! Csak a magad okozta zűrből húztál ki minket. Ez a minimum... -Borzalmas banya vagy - jelentette ki James. - A legkibírhatatlanabb nő, akit ismerek! -Akkor... örvendj szerencsédnek, Jamie - fordult a fiúhoz a folyosóra kiérve Bella. - Mert ezennel véget ért közös programunk. Nem kell tovább "kibírnod" Engem. Elmehetsz. Pápá! -Aham...-James nem mozdult, de a lányra szegezte szuggesztívnek szánt tekintetét.-Megyek, amint... megcsináltad, amit ígértél Nekem. Tudod, a kardot. -Nem rémlik, hogy bármit is ígértem volna...-vigyorodott el fölényesen Bellatrix. Szinte lubickolt a kissrác bizonytalanságában és önnön nagyszerűségében. Ha lett volna vesztegetnivaló ideje, szívesen kiélvezte volna hosszabban is a helyzetet, de így, hogy tudta, sietnie kell és néhány perc is sokat számít, inkább megkönyörült segítőtársán.-Na jó, gyerek, megkapod, amit akarsz. De aztán ajánlom, hogy kaszabold le vele Siriust! A folyosó egyik eldugott zugában másolt egy kardot Jamesnek - Milyen kár, hogy Siri-baba szülinapjára mindkét fegyver nyomtalanul el fog tűnni... - , aztán nyomatékos figyelmeztetésekkel - "Jól rejtsd el a kardokat a köpenyed alatt! El ne járjon a szád! Tartsd a titkot, nehogy bajba kerüljünk!" - elbúcsúzott a kissráctól. Halálosan fáradtnak érezte magát. A rémes, kusza kavarás a Süveggel meg a másolatokkal jobban leszívta erejét, mint egy kőkemény kétórás kviddicsedzés. Ott legalább tudom, mire számíthatok és nincs stressz, csak tempó, felszabadultság, hajtás, ADRENALIN! Bellatrix egyértelműen a fizikai igénybevételre szavazott az idegeskedéssel járó akciók ellenében. Éppen ezért rendkívül boldoggá tette a tudat, hogy az este - számára - nehezebb részén túl van. Már csak el kellett jutnia Voldemorthoz! A James Potterrel való kényszerű együttműködés, a Dumbledore szobájában tett portyázás után ez gyerekjátéknak ígérkezett. Elosont a seprűtárolóhoz, maga alá kapta Ezüst Nyilát, majd felrepült rajta a Bagolytoronyba, hogy előkerítse Shadowt. -Gyere ide drága, pici, tollas idegenvezetőm! Mutasd szépen az utat Bella-maminak Voldie-bácsihoz! A merész ötlet - hogy madara segítségét kérje a Nagyúrhoz jutásban - egy pár hónappal azelőtti beszélgetésből jött neki, amely Voldemort és közte zajlott. "Bármikor üzenhetsz Nekem, Bella. A hollód régi ismerősöm, akárhol megtalál Engem. Diákként az Én madaram volt, de amikor elhagytam Nagy-Britanniát, Pollux gondjaira bíztam. És Shadownak sikerült egy igazán tehetséges új gazdát találnia..." Pontosan fel tudta idézni magában a férfi szavait, minden megmaradt benne - talán azért, mert annyira fontosnak érezte ezt a kapcsot, ami Voldemorthoz fűzte, talán... talán igazából nem is értette, hogyan lehetséges a dolog. Nem értette, de nem is törődött a "Miért?"-tel és a "Hogyan?"-nal, csak suhant seprűje hátán Shadow nyomában, remélve, hogy eléri célját. Bízott sokszor hamis, ravasz hollójában, hitt a madár tájékozódási képességeiben... mert mást nem tehetett. Ő az egyetlen esélyem. Shadow a fény az éjszakában! Nem bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon önnön jópofaságán. -Ne siess annyira, Reménységem hófehér galambja, Boldogságom kék madara, Drága zabálnivaló kis vörösbegyem!-kiabált kacagva Shadow után. A madár dühös rikácsolással díjazta a becézgetést, majd bosszúból alant repült a Tiltott Rengeteg fái közé, hogy a lombok felülnézetből láthatatlanná tegyék, s így Bellatrixnak is le kelljen szállnia az erdő mélyébe, hogy figyelni és követni tudja őt. -Mocsok dög!-üvöltött tovább a lány, miközben kénytelen-kelletlen szlalomrepülésben cikázott a fák közt.-Szemét kis varjú vagy Shadow, VARJÚ, igen VAR... - Puff! Egy agresszív fenyőág hirtelen arcon csapta, ezzel beléfojtva a Shadow önérzetét sértő szavakat. Az erdő egy csapásra Bellatrix ellen fordult. Az első pofozkodós ág példájára egyre több és több fenyő támadt rá, tűlevelek szurkálták, kisebb-nagyobb tobozok potyogtak a fejére... Alig bírt megmaradni seprűjén, csak a kviddicsmeccseken szerzett rutinjának, ütéstűrőképességének köszönhette, hogy nem zuhant le a földre. Mindazonáltal nagyon megviselte a fák ellenséges viselkedése, számtalan sérülést szerzett. A természet dühös... Csak tudnám, mi miatt és miért Rám? A goromba bánásmód őt is dühössé tette, legszívesebben kitekerte volna Shadow nyakát - madarát okolta ugyanis az összes kellemetlenségért. Olyan, mintha... ő bújtotta volna fel Ellenem a fákat. Mintha parancsolni tudna nekik... Röhejes feltételezésnek tűnik, de... nem zárható ki teljesen. Mi van, ha kiderül, hogy a hollóm nagyobb varázshatalommal bír, mint Én? Az lenne csak az égés... Amíg Bella ekképp agyalt, a gondolatai középpontjában álló tollas jószág megelégelve a fenyves sötétjét visszaemelkedett eredeti légmagasságukba, a lombok fölé. Gazdája nyomban követte is őt, s az út hátralévő részét nyugodtan és sérülésmentesen repülték végig. Bellatrix lecsendesítette elméjét, megpróbálta átmenetileg félretenni haragját - Most nem eshetek neki Shadownak... De ha visszaértünk a suliba, kapni fog! - és csak az alattuk elsuhanó tájra koncentrált. Csodálta, magába szívta a zárt, előkelő fenyőerdők méregzöldjét, a dús füvű fennsíkok friss szépségét, a szilaj hegyi csermelyek vad csobogását... Szerette ezt a sziklás, vadregényes vidéket, sokkal izgalmasabbnak találta és jóval közelebb állt szívéhez, mint a végtelennek tetsző szántóföldek egyhangúsága, mely az út előrehaladtával, délebbre érve tárult szeme elé. A síkság, a gondosan megmunkált földek látványa halálosan untatta Bellát. S - ahogy magában találóan megállapította - e tájék felett még a Nap is elbágyadt: lassan magára húzta szürkéskék takaróját és elvonult, átadva őrhelyét a csillagoknak s halvány-szép húgának, a Holdnak. Leszállt az est. A világ sötétbe borult, a fény helyét árnyak vették át, mire Bellatrix megérkezett céljához. +++ betûméret --- << FejezetekTörténet fõlapja1. A leghátsó kupé2. Bosszantó fejfedők3. Minden kezdet nehéz4. Szülinapló I.5. Szülinapló II.6. Családi affér7. Szeret-nem szeret8. Gólyák, békák és királyfik9. Veszélyes játékok10. Változások11. Áll az alku?12. Múlt és jövõ13. Egy vérből valók vagyunk, Te meg Én! I.14. Egy vérbõl valók vagyunk, Te meg Én! II.15. Pokolba a szerelemmel!16. Annyit álmodtam Rólad...17. A zöld szemû szörny18. Sebek19. Édes a bosszú?20. Egyedül21. Mind agresszív állatok...22. Szép, új világ23. Lényeges és lényegtelen24. Itthagyott minket örökre I.25. Új szerepben26. Enyém leszel27. Mit tennél meg érte?28. Kegyetlen játékok29. Szájról szájra30. Különös éjszaka volt...31. Maradj velem!32. Örökké33. Legyen meg az ÉN akaratom!34. Veled vagy Nélküled35. Árnyék és fény I.36. Árnyék és fény II.37. Minden út Hozzád vezet38. Madarat tolláról...39. Azok a csodálatos Lestrange-fiúk!40. Az igazság nyomában41. Csalások és csalódások42. Tiszta vizet a pohárba!43. Akinek meg kell halnia44. Akinek meg kell halnia II. 43 ÉS FELEDIK FEJEZET XD: AKINEK MEG KELL HALNIA II. A lány Shadow homályos körvonalait követve szállt le a földre, egyenesen egy kis kunyhó kertjébe. Még így, a sötétben is felismerte a házat: ugyanaz volt, amelyikhez Rookwood vitte őt a Midnight Expresses tűzeset után. Az ablakokon semmi fény nem szűrődött ki, a rozoga épület elhagyatottnak és kihaltnak tűnt, Bella ennek ellenére biztosan tudta, hogy Voldemort ott van, bent. Érezte közelségét. Hirtelen fázni kezdett, egész teste libabőrössé vált, a repülés okozta hevület egy pillanat alatt elmúlt... Belülről egészséges izgatottság és várakozás fűtötte, mégis reszketett. Az ajtóhoz lépett és a tőle abban a pillanatban tellő legerőteljesebb ütésekkel sújtotta. Bátor vagyok és határozott. Igen. Végrehajottam, amire a Nagyúr megkért és most jöttem, hogy ezt tudtára adjam, s ezenfelül a jussomat követeljem. Bemérhetetlen pálca és Apa emlékei... Igen. Nincs miért izgulnom.-győzködte magát, míg az ajtó vadul ki nem vágódott és egy jókora széllökés be nem tessékelte a házba. Vagyis... az, hogy "betessékelte" valószínűleg nem a legjobb kifejezés, túl enyhe arra, amit a "mágikus inas" csinált a lánnyal: gyakorlatilag felkapta és belökte őt a szoba közepére. Bellatrix elvágódott a nagy lendülettől, hason csúszott végig a hideg kövezeten... és meg sem állt Voldemort lábáig. -Bella! Micsoda meglepetés...-üdvözölte a Nagyúr kimért hangja csaknem két méterrel feljebbről. -Jó estét...-köszönt vissza a lány egy pár fekete csizmának.-Bazmeg, ezt az égést!-suttogta maga elé, majd kínos vigyorba torzult arccal feltápászkodott a padlóról. Voldemort kifürkészhetetlen tekintettel figyelte mozdulatait. A káröröm leghalványabb jelét se lehetett látni rajta, de együttérzést se. Egy lépést nem tett, hogy felsegítse vendégét, csak nézte... Arca rezzenéstelen volt, akár egy szoboré - egészen addig, míg meg nem szólalt, szavait az akkor már két lábon, dacosan felszegett fejjel előtte álló Bellatrixhoz intézve. -Jöttöd mindig öröm Számomra - suttogta. - De ugyanakkor tagadhatatlan tény, hogy most nem éppen a legjobb időpontot választottad a látogatásra, Bella. - Voldemort színpadiasan megcsóválta fejét, majd egy apró biccentéssel a szoba egy távolabbi pontja felé irányította a lány figyelmét. - Roppant fontos megbeszélést zavartál meg! Voldemorttól és Bellától jópár méterre, a helyiség egyetlen ablakánál, nekik háttal egy férfi állt az üveg mögötti sötétségbe bámulva. Vastag, szürke köpenyt viselt, félhosszú, enyhén hullámos barna haját pedig kis copfba fogva hordta... Meg sem kellett fordulnia, a Black-lány így is felismerte hajdani SVK-tanárját. -Frollo!-kiáltott fel döbbenten. Pearson ellépett az ablaktól és Bellához sietett. -Igen, jól látod, kislány. Én vagyok - mondta egy halvány mosoly kíséretében. -Repes a szívem - fintorodott el Bellatrix. Mikor legutóbb találkoztunk, mintha arról hablatyolt volna, hogy nem biztos benne, hogy jó ügyet szolgál... meg képtelen végrehajtani a Voldemorttól kapott feladatát... Erre mégis ideette a fene! - És megtudhatnám, hogy tulajdonképpen mi a faszt keresel itt? - Hihi, ez jó! "Mi a faszt?" Pearsonnál az sem kizárt... Amennyire a lány örült saját, rendkívül frappánsnak vélt kérdésének, annyira erős nemtetszést váltott ki ugyanez a házigazdából. -Mélységesen megvetem a trágárságot. Aranyvérűhez méltatlan, ahogy beszélsz, Bella - jelentette ki Voldemort. -Főleg egy ilyen csinos kis hölgy szájába nem illenek az efféle szavak - kontrázott rá Pearson. Nem hiszem el! Még azok után van képe belepofázni mindenbe, hogy kiderült, milyen perverz, fajtalan disznó... -Frollo, a te szádba meg hadd ne mondjam, mi nem illik!-vágott vissza haragja teljes tudatában Bellatrix. Pearson nem csupán megjegyzéseivel, de már puszta jelenlétével is idegesítette. Persze, pont itt kell lennie, amikor jövök, nehogy Voldemort véletlenül RÁM figyeljen és VELEM foglalkozzon! Mindent elront... Bosszúból minél jobban bele akart taposni a lelkivilágába! Sajnos arról az "egészen apró" kis körülményről megfeledkezett, hogy ex-tanárját megsérteni, kihozni a sodrából gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás. A férfit szemmel láthatóan cseppet se bántotta a gonosz kis beszólás, épp ellenkezőleg: remekül mulatott volt tanítványa pimaszságán, úgy nevetett, szinte könnye csordult belé. -Jaj, kislány... Azt hiszem, ez hiányzik legjobban Nekem a Roxfortból! A Te keresetlen, gyermeteg őszinteséged! -Ennek kurvára tudok örülni...-zsémbelt Bellatrix. Áhh, bolond vagyok... Frollo lelkébe gázolni? Nincs is neki olyanja. El is felejtettem, micsoda szégyentelen, flegma alak! Eleinte morcosan figyelte a féktelenül kacagó Pearsont, de lassan akarva-akaratlanul az ő szája is kezdett mosolyra húzódni, s bensőjéből leküzdhetetlennek tűnő nevetés-hullámok indultak útjukra... Ám még mielőtt ezek előtörhettek volna belőle, Voldemort Pearson és közé lépett. -Befejeztétek?-szólalt meg fagyos hangon, s ettől Bellának valahogy hirtelen elment a kedve a vidámkodástól. Frollóra ellenben nem volt hatással a Nagyúr "közbelépése": visszasietett az ablakhoz és hátat fordítva a furcsa jelent másik két szereplőjének, megállíthatatlanul, már-már hisztérikusan tovább röhögött, mintha fuldokolna, mintha képtelen lenne abbahagyni, mintha... minden feszültségét ki akarná adni magából és csak így tudná. Már rég nem Bellatrix gonosz kis visszaszólásán nevetett - ezt a lány is érezte. Volt a levegőben valami érthetetlen, valami vészjósló... A sivár, csaknem teljesen üres teremben visszhangot vert minden egyes szó. Shadow unottan járkált fel-alá a kövezeten, majd éles rikácsolással Voldemort vállára szállt. Bella szívébe sötét szomorúság költözött - maga sem értette, miért. -Nagyúr! Elhoztam Griffendél kardját, ahogy kérted...-szólalt meg reményvesztetten.-Rosszkor jöttem, most már tudom, de... Engem csak a jószándék vezérelt! -Vagy inkább a hollód és mindenekfelett a kapzsiságod, nemde?-heyesbített Voldemort.-Hiszen busás jutalmat ígértem neked fáradozásaidért cserébe... Azonban ennek már lassan négy hónapja! Embereimtől nem tűröm a késlekedést! -Rendben, de Én... -Igen, te még nem vagy Halálfaló. Ez jogos. De egy nap az leszel, és jobb, ha már most megtudod, mivel is jár ügyünket szolgálni. - A férfi komótos sétába kezdett szónoklata közben és drámaian elmélyítette hangját. - Ha ÉN utasítást adok valakinek, azt véletlenül sem úgy értem, hogy majd ha éppen ráér, ha ideje és kedve engedi, ugorjon neki a dolognak. Félreértettél, Bella, ha azt hitted, azért kaptad a feladatodat, hogy üres óráidban, csak úgy mellékesen, hobbiszinten legyen min törnöd a butus kis fejedet. - Voldemort úgy körözött a lány körül, mint éhes keselyű haláltusáját vívó, reménybeli tápláléka felett. - Sajnálom, ha nem beszéltem eléggé világosan akkor, amikor megbíztalak ezzel az akcióval. Az első dolgod kellett volna, hogy legyen a kard megszerzése! RÖGTÖN neki kellett volna látnod! Négy hónapot vesztegettél el, négy hónapot szimpla kényelmességből, lustaságból... -Fogalmam se volt róla, hogy ennyire sürgős... -Nem szeretem, ha belevágnak a szavamba - sziszegte Voldemort. - Nem tudom tolerálni a modortalanságot. Ez a muglis, alpári stílus szönyen visszatetsző. Úgy vélem, az lenne a legjobb, ha pár percre letérdelnél kicsit a sarokba, Bella, és elgondolkodnál azon, mi a különbség lényeges és lényegtelen, udvarias és udvariatlan közt. Utána tárgyalhatunk a továbbiakról! Bellatrix ha akart se tudott volna ellenkezni: egy láthatatlan erő, egy belső hang a bejárati ajtótól legtávolabb eső sarokba "lökte" őt. Saját lábain tette meg az utat, de nem szabad akaratából. Nem értette, mi történik körülötte... Zúgott a feje, szédült és kezdte elveszíteni a kapcsolatot a valósággal. A szoba őrületes sebességgel forgott vele, mint egy szuperszónikus körhinta. Kopár falakat látott sebesen elsuhanni maga mellett; egy magastámlás széket; fekete asztalt furcsa üvegcsékkel és egy látcsővel megrakva... Két férfit az ablakban... Piros krétával megrajzolt kört a kövezeten... Hallani pedig csak értelmetlen, kusza beszélgetésfoszlányokat hallott és Shadow vad víjjogását. Fekete-fehér négyzetek... A falak hullámzanak, megolvadnak, összefolynak... Forró, lüktető homloka a jéghideg kövezetre hanyatlik... Halk sziszegés túlról, a fal túloldaláról... Két fényes köröcske táncol fekete háttér előtt.. Friss, élénkpiros tócsa a szoba közepén... Vértócsa. Lassan mindent elborít a vér, a széket, az asztalt, beszínezi a falakat, elönt mindent, de mindent... Eléri az ablakszintet, sőt, fékezhetetlen árként be is töri az üveget, kiömlik a kertbe, a faluba, a világba... És távolról Pearson nevetése hallik. Az őrület kacaja - felváltva gurgulázó és hörgő, fuldokló és felszabadult... "Minden mindegy! Érted? Semmiért nincs értelme élni! Semmiért nem érdemes meghalni! Hiábavaló az egész..." Bellatrix összezavarodva, kóválygó fejjel ébredt fel egy vadidegen ágyban, egy ismeretlen szobában. Elképzelése sem volt róla, hol lehet, csak annyit tudott, annyit észlelt, hogy teljesen egyedül - mégsem érezte kellemetlenül magát. A szoba egy cseppet sem hasonlított az előző helyiségre: annak sivárságával ellentétben ez barátságos volt és otthonos. Már-már túlontúl otthonos. Végignézett az ágy feletti faligyertya diszkrét fényében lubickoló bútorokon, majd gyanakodva az ablakhoz osont. Elhúzta a tapétához hasonlóan szürkészöld színű függönyt és szemeivel mohón az elétáruló látványra tapadt. Hogyan lehetséges ez? Gyönyörű erdőm... A holdsugárban úszó lyntoni fenyvest látta, a szívének legkedvesebb vidéket, amely egyet jelentett számára az OTTHONnal. De ez akkor sem az ÉN szobám... Hasonló stílusban van berendezve, olyan, mintha egy rokonízlésű emberé lenne, de... tuti nem az Enyém! Hogy is kerülnék Lyntonba? Értetlenül pillantott körbe és kisvártatva még egy furcsaságot fedezett fel a helyiségben: a falon lógó, valamint a komódon és a kis íróasztalon elhelyezett képek mind-mind számára ismerős embereket ábrázoltak. Egyik keretből apja mosolygott rá, másikból a kis Regulus... Az ággyal szemben pedig Lucius Malfoy festett mása virított: egy egészalakos kép, meglehetősen könnyű öltözetben mutatva a szőke fiatalembert. A kép-Lucius rendkívül szuggesztív tekintettel nézett le a vászonról, s miközben titokzatos mosollyal Bellát méregette, lassan vetkőzni kezdett. Előbb ledobta magáról már alapból is kigombolt fehér ingjét, azután ágyékához csúsztatta kezeit, hogy nadrágja cipzár-részével játszon... Bellatrix halkan felnyögött és elfordult a festménytől. -Undorító... -Oh, pedig Én azt hittem, tetszeni fog neked a vendégszobám - töltötte be a levegőt hirtelen Voldemort hangja. - Ennyire elborzasztanak a saját vágyaid, Bella? - A férfi a képhez sétált és pókerarccal végigmérte. -Nem is vágyom erre! Tényleg nem! Én... nem is...-szabadkozott a Black-lány.-Nem szoktam sztriptízelő Luciusról álmodozni! -Á, értem, szóval EZ ajzott fel ilyen nagyon. Bella, Bella, vágyaid végtelenül egyszerű, ösztönös természete újra és újra képes meglepni. Elképesztő, milyen különleges és mennyire átlagos vagy egyszerre! Bellatrix szégyenkezve lesütötte szemét. Tehát a festmények azokat jelenítik meg, akiket szeretünk, akikre vágyunk... És mindenkinek mást mutatnak. Vagyis.. Voldemort TUTI nem látta Luciust a képen, nem is tudta volna meg, mi van rajta, ha Én nem... ha Én a mentegetőzésemmel el nem árulom magam. ERgo: újfent beégtem. Szuper!-A lány - életében vagy ezredszerre - elhatározta magában, hogy ezentúl MINDIG gondolkodni fog, mielőtt megszólal.-Inkább méltóságteljes és semmitmondó leszek, mintsem őszinte és nevetséges!-Igazán... figyelemreméltóak a mágikus módszerek, melyeket a vendégszoba otthonossá tételének érdekében végrehajtott, Nagyúr! - próbálta viszonylag semleges témára terelni a társalgást. - Engem főleg a kilátás nyűgöz le! Döbbenetes, milyen élethű! Pontosan hogyan működnek ezek a bűbájok? -A lélek gyengeségeit térképezik fel egészen elemi, automatizált legillimenciával és a leginkább rögzült kellemes emlékeit vetítik a szemlélő elé. Nem túl bonyolult mágia, de véleményem szerint meglehetősen alkalmassá teszi a szobát vendégfogadásra - hangzott Voldemort kimért felelete. - Remélem kielégítőnek találod a magyarázatomat. Bellatrix apró bólintással jelezte igenlő válaszát. -Helyes. Akkor hadd áruljam el, hogy ÉN mit tartok lenyűgözőnek, Bella - fűzte tovább szavainak láncát a férfi. - Téged és az Imperiusra való immunitásodat. Találkoztam már erős akaratú emberekkel, akik hatalmas belső harcok árán ellen tudtak állni ezen átoknak, de olyannal, aki öntudatlanul tette, még soha. Te vagy az első. -Arra gondol, hogy... valahányszor irányítani próbál, elájulok?-kérdezett vissza értetlen fintorral a lány.-Mert az aztán nem nagy érdem szerintem... Sőt, tiszta égő, és garantáltan soha semmiben nem lesz hasznomra! Ha eszméletlen vagyok, ugyanúgy bárki bármit megtehet velem... -De utasításokat nem hajtasz végre. Nem érted az ügy zsenialitását, Bella? Nem befolyásolhat senki ily' módon, sose fogsz meggyőződésed ellen cselekedni. Még Én se tudlak kényszeríteni semmire! -És Maga ennek ennyire örül? - Bellatrix csodálkozva, kissé ijedten nézte Voldemort átszellemült arcát és hirtelen izzó vörösre váltó szemeit. - Nagyúr, Én ezt... egyáltalán nem értem. -Annál jobb. Majd Én felvilágosítalak, ha eljön az ideje. Tőlem mindent meg fogsz tudni. -De mi mindent?? Ez Nekem magas! Fogalmam sincs, hogy... mire kellek Magának, hogy egyáltalán miért vesződik Velem, amikor Én ezt a feladatot se tudtam rendesen megcsinálni... csak ilyen lassan... - Bella talárja alá nyúlt, hogy lecsatolja övéről az odaerősített Griffendél-ereklyét. Ekkor érezte csak meg, hogy a kard - valószínűleg az elájulásnál - átlyukasztotta kordnadrágját és végigkarcolta vádliját. De nem volt súlyos a sérülése, úgyhogy inkább elsiklott felette, nem hagyta, hogy elterelje figyelmét az eredeti témáról. - Szóval... megkésve bár, de végülis elhoztam, amit kértél, Nagyúr - nyújtotta át a kardot a férfinak. - A mondás úgy tartja, hogy "Jobb későn, mint soha", de ha Te másképp gondolod, Én azellen se tehetek semmit... Szóval ha megv