Ébredéskor Gebriel már nem volt a koporsóban. Kikászálódtam, majd átmentem a nappaliba. - Jó estét! –mondtam bágyadtan. Csak ekkor vettem észre, hogy Bruce is megérkezett, már nem volt mérges. Biztos evett egy jót, kiszellőztette a fejét. - Jó, hogy jössz! Most beszéltünk a tervről. - Bruce, mit szólsz hozzá? –kérdeztem. Felállt, és lassan körbesétált, miközben beszélt hozzám. - Ha sietünk, még ma megoldható lenne a dolog… Gebriel kezében már ott volt a telefon. Tárcsázott, majd várt. - Bon nuit, Monique! Gebriel vagyok. Ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak. –az órámra néztem: 7: 55 volt. – volna kedved együtt vacsorázni velem? Oh, nagyszerű! Kilencre várlak! - Mi volt? - Kilencre jön. Siessünk! Futottam a hálószobába, kipakoltam a szekrényemet, szétdobáltam a ruháimat. Végül találtam egy fekete kordbársony nadrágot, és egy elegáns felsőt. Kicsit sminkeltem magam, majd rohantam a konyhába. Épp a mártást kavargattam, mikor a semmiből, hirtelen mellettem termett Gebriel. Észbontóan nézett ki, s ezt ő is tudta. Ahogy elhaladt mellettem, finoman végigsimította a derekam, mire én megdermedtem. Majdnem kiesett a kezemből a fakanál. Csilingelő hangon felkacagott. Nem tudtam eldönteni, hogy rajtam nevet-e, vagy csak, mert jó kedve van. Az előbbire tippeltem… Érintése még akkor is borzongatott, mikor elkezdtem megteríteni az étkezőasztalt. Épphogy kész lettem, csöngettek. Összenéztünk Bruce-szal, sokatmondóan pillantott rám. Bólintottam. Ő is nagyon elegáns volt. Az ajtóban egy bájos lány állt, két puszit adott Gebrielnek. - Salut, Monique! Örülünk, hogy eljöttél. - Salut, Gebriel! Rég láttalak. - Fárad beljebb! Bemutatom kedves barátomat, Bruce-t. – a férfi, kezet csókolt a francia lánynak. - És menyasszonyomat, Samantát.- a mosoly azonnal leolvadt kedves arcáról. - Ki… kit? –motyogta. - Sammel jegyben járunk. Jövő hónapban veszem feleségül. –mosolygott Gebriel, miközben átkarolta a vállam. - Oh, értem. Sok boldogságot! –nem volt túl meggyőző… - Ő életem szerelme! Igaz, kicsim? –kérdezte a vámpír, miközben gyengéden megszorította a kezem. - Igen. Kiegészítjük egymást! –játszottam a szerepem. A lány egyre jobban elszontyolodott. - Szerintem együnk! Farkaséhes vagyok! –törte meg a hirtelen beállt csöndet Bruce. A vacsora nyugodtan telt, Monique Gebriel mellé ült, a jobbán pedig én foglaltam helyet. Egyre jobban belejöttem a szerepembe, bár kicsit szégyelltem magam, amiért így kitolok a lánnyal, aki egyébként szimpatikus volt, csak láthatólag nagyon tepert a „vőlegényemért”… Még az előétel sem fogyott el, mikor a vámpír belecsókolt a nyakamba, és jól hallhatóan azt mondta: - Istenien főzöl szerelmem! - Édes vagy! Túl elfogult lettél velem! –kacagtam. Evés közben kiderült, hogy Monique egy banknál dolgozik, szereti az állatokat, és a kertészkedést. Felszínesen elcsevegtünk. A vacsora végeztével, épp készültem felállni, mikor Gebriel jól láthatóan a combomra tette a kezét, mire a lány kikéredzkedett a mosdóba. - Na, jól haladunk. - sóhajtott Bruce. - A lényeg, hogy menjen el a kedve tőlem. - Igen, de nem vitted egy kicsit túlzásba a szereplést? –kérdezte élesen a férfi, mire Gebriel felhorkant. - Te nem ismered ezt a nőt. A szelíd külső, egy levakarhatatlan szerelmes lányt takar. – mondta nagy komolyan. - Mikor megy el? –kérdeztem. - Majd teszek róla, hogy azonnal elmenjen. Nem értettem, mit akar ezzel, nem volt időm rákérdezni, mit tervelt ki már megint, mert meghallottam lépteit visszafelé, mire Gebriel magához húzott, és szenvedélyesen elkezdett csókolni. Először el akartam lökni magamtól, aztán rájöttem, hogy a lány ott áll előttünk, és elakadt lélegzettel néz minket. - Nagyon belemelegedtek…- hallottam Bruce hangját, miközben csukott szemmel faltam a másik férfi ajkait. - Már későre jár, azt hiszem indulnom kéne… - Ne kísérjelek haza? Veszélyes ilyenkor kint lenni. Egyedül. - Nem köszönöm, nagyon közel lakom. - Khmm! – Bruce megköszörülte a torkát, mire Gebriel elengedett, és a lányra nézett érthetetlenül. - Ne haragudj, teljesen önkívületbe esek, ha hozzám ér Sam. Hová mész? - Haza. - Miért? - Holnap dolgozom, és már késő van. Bruce felsegítette a kabátját, és kikísérte. Az ajtóból még visszanézett. Látszott rajta, hogy sírt a mosdóban. - Remélem, beszélünk még. - Persze, majd hívlak! –köszönt el tőle Gebriel, majd mikor elment, megjegyezte, hogy soha a büdös életben nem fogja felhívni. - Szegényke… - Nem sajnáld! Nem vagyunk egymásnak valók. –mondta fagyosan a vámpír. - Elmegyek enni. Ki jön velem? –kérdezte Bruce. Mindketten nemet intettünk, ő vállat vont, és kiugrott az ablakon. - Köszönöm, hogy segítettél. - Nincs mit. - Nem haragudj, amiért letámadtalak, de valamit ki kellett találnom. - Semmi baj! Tényleg. - Biztos? - Igen, ha mondom! - Van kedved leugrani a partra? –szegezte nekem hirtelen a kérdést. - Most? - Persze! Nagyon fülledt a levegő, jó lenne úszni nem? - Ezzel az erőve, elindulhattunk volna Bruce-szal is. -méltatlankodtam. - Már mindegy. Induljunk! Összepakoltunk, és az ablakon keresztül távoztunk. Gebriel érkezésünkkor gyorsan begyalogolt a habok közé, míg én a sötétben levetkőztem, és felvettem a bikinim. Bár messze voltunk egymástól, tudtam, hogy mindent lát, mégsem zavartattam magam, hanem amilyen gyorsan csak lehetett, utána mentem. A víz csöndes volt, egy hullámot sem láttam. A telihold fényében mélységesen fekete színt öltött. Már csak Charón hiányzott, egy csónakal. Szinte láttam magam előtt, amint egy ilyenhez hasonló fekete folyón kelnek át a halottak, Charón csontos kezébe nyomnak két érmét, majd átkelnek az alvilágba vezető folyón. Hát igen… jól elszórakoztatom magam a fantáziámmal. Nagyon jól esett lubickolni. Lemerültünk a víz aljára, néha megcsiklandozta az oldalam, mire majdnem megfulladtam a kacagástól. Jól elvoltunk. Úgy, ahogy voltunk, csurom vizesen repültünk haza, mikor pirkadni kezdett. Teljesen kifáradtam, de jót tett ez a kis mozgás. Elsőként mentem lemosni magamról a sós vizet. Ahogy kiléptem a zuhany alól, megakadt a szemem a szemközti falon. Dermedten álltam ott, meztelenül, éreztem, ahogy szívem veszettül dobogott. Magamra kaptam a fürdőköntöst, és kirohantam a nappaliba.