11. fejezet: A meghívás

- Neeeeeeemm!!!- csapta le a pennáját Hermione.- Harry én ezt nem bírom tovább!
Ott ült Harryvel a griffendél klubhelyiségében és éppen a házi feladatát csinálta, mikor felkiáltott. Szegény fiú úgy ugrott fel ijedtében, hogy még a tintásüvegét is felborította.
- Már megint Ronon gondolkodtál?- kérdezte higgadtan, miközben letörölgette a ruhájáról a tintát.
- Igen. Úgy érzem minden miattam történt.- dõlt hátra fáradtan a karosszékben.
- Ne emészd magad. Én se tettem tudod… akkor.
- Nem könnyû és most itt van ez a sok tanulni való is.
- Nem mintha ez máskor gondot okozott volna.- mondta egy csöppnyi bujkáló mosollyal a szája szegletében.- De akkor sem az a megoldás, hogy a tanulásba hajszolod magad. Látszik, hogy szenvedsz. Ezeket is csak hétfõre kell megtanulnod.- mutatott a Hermione elõtt heverõ félig teleírt pergamenhalmokra.- Lazíts! Malfoyt is hanyagolod.
- Tényleg!?- kezdett lelkiismeret furdalása lenni.- Mostanában olyan szétszórt vagyok.- sütötte le szemeit.
- Ma már harmadjára jött oda hozzám, hogy mi van veled.
- Komolyan?- nézett hitetlenkedve barátjára.
- Hát gondolom nehéz volt rávenni-e magát, de ahogy látom, érted bármit megtesz.- mondta mosolyogva és lopva a távoli sarokban üldögélõ Ginniyre pillantott.
- Szerintem jobb lenne, ha haza mennél a téli szünetre.- szólalt meg ismét Harry.
- Nem rossz ötlet.- mondta egy ásítás után.- És te? Itt maradsz?
- Persze. Csak nem gondolod, hogy visszamegyek Dursleyékhoz?- felelt méltatlankodva.
- Azt hiszem én, mindjárt megírom anyuéknak, hogy hazamegyek.
- A francba!- kiáltott fel hirtelen Harry.- Nem jön ki a tinta. Azt hiszem, felmegyek átöltözni.- mondta és már pattant is fel. Hermione csak a fejét csóválta és megállította.
- Harry! Fordulj ide!- utasította és a fiú eleget is tett a kérésnek.- Suvickus!
- Ohh ez eszembe se jutott.- pirult el Harry.
- Nekem is van ilyen.- vont vállat.- Most megyek és lepihenek egy picit, vagy inkább alszok és reggelig fel se kelek.- fejezte be egy nagy ásítás után ezek után úgy tett, ahogy elhatározott.
Már az ágyában feküdt, amikor eszébe jutott valami.
„Anyuéknak nem írtam meg a levelet. Na mindegy majd késõbb”- ezzel a gondolattal el is nyomta az álom.

A madarak már kezdtek ébredezni. Gyönyörû téli napsütés volt, ami megcsillant a kastély parkjában lehullott szûz havon. Már Hermione is kezdett ébredezni, bár amikor kinyitotta szemét és meglátta az ablakán függeszkedõ jégcsapokat úgy döntött, marad az ágyban a jó meleg és puha takaró alatt. Ez idõ alatt - míg el nem határozta magát, hogy kikeljen az ágyból –, megfogadta, ha felkel levelet ír szüleinek, és egybõl megkeresi Dracot.

Immár frissen és illatosan ült le íróasztalához, hogy megírja a levelet. Táskájából elõkotorta a pennáját és a tintásüvegét. Gyorsan odaszaladt ládájához és egy újabb pergamenkötetet vett elõ. Már éppen kezdett volna hozzá, amikor egy bagoly kezdett el kopogtatni az ablakon. Sóhajtva felállt és beengedte a madarat és az egybõl le is szállt a karjára. Lekötözte a lábáról a levelet, és figyelmesen olvasni kezdte.

Kedves Hermione!

Szeretnélek meghívni a Malfoy- kúrián tartandó bálba és szeretném, ha a téli szünetet is velem töltenéd. Várom válaszod.

Szeretettel: Draco

Nem tudta mire vélni ezt az érzést de egy hatalmas gombóc keletkezett a torkában. Szerette Dracoval tölteni a karácsonyt, de a Malfoy- kúriában… ez neki még egy kicsit sok volt.
„Vajon Narcissa tudja-e, hogy én vagyok a barátnõje Draconak? Mi van, ha nem?”- egyre több feltételezés fogalmazódott meg az agyában és egyre jobban kezdte elönteni a jeges kétségbeesés.
- Beszélnem kell Dracoval!- mondta ki hangosan elhatározását és már indult is le a nagyterembe otthagyva megkezdett levelét szüleinek.

Szerencséjére Draco már lenn volt így nem kellett rá várnia. Fejével intett neki, hogy beszélni szeretne vele. A lehetõ leggyorsabban lapátolta magába az ételt és szinte kedvesével egy idõben emelkedett fel az asztaltól. Az elõcsarnokban össze is értek.
- Szerintem menjünk ki a parkba.- vetette fel Draco.
- Jó.

Szótlanul lépkedtek a befagyott tó felé, a lábuk alatt csak úgy ropogott a hó. Hermione elõször nem érzékelte de utána érezte, hogy egyre jobban kezd bekúszni a csípõs hideg levegõ -ami ezt a hónapot jellemezte-, a ruhája alá.
- Elolvastam a leveled.- szólalt meg hosszú hallgatás után Hermione.
- És?
- Tudod, nagyon jól esik, hogy meghívsz meg minden, de a Malfoy- kúriába és anyukád…- makogott össze vissza de Draco félbeszakította.
- Ha anyámra gondolsz, akkor ne aggódj õ mindent tud, és támogat engem vagyis minket.- magyarázta és küldött egy bizakodó mosolyt a lány felé.
- De…- folytatta volna akadékoskodását, ha megint nem fojtotta volna bele a szót kedvese.
- De? Miért mindig de? Nem akarod velem tölteni a karácsonyt?- fordította tekintetét a földre és valami nagyon érdekeset talált a cipõjén, és azt kezdte el fixírozni.
- De. Vagyis igen csak… félek.- bökte ki és már õ sem akaródzott nagyon kedvesére nézni.
- Mitõl?- nézett fel értetlenkedve.
- Tudod a báltól. Ha… ha esetleg a bálon olyanok is lesznek akik… akik esetleg ott voltak akkor…- hadovált össze vissza Hermione -ami egyáltalán nem vallt rá-, de Draconak ennyi is elég volt, hogy rájöjjön a lényegére.
- Biztos, hogy nem lesznek ott.- jelentette ki.- Anyám már más körökben forog és esze ágában nincs egyetlen halálfalót is meghívni, ha már a családi név tisztára mosásán dolgozik.
- Akkor jó.- könnyebbült meg Hermione.
- És akkor eljössz?
- Igen. Hát persze.- mondta mosolyogva.
Immár boldogan kéz a kézben látszólag minden gond nélkül sétáltak tovább. Persze ez a tökéletes idill nem tartott sokáig
- Hát itt tölti szabad idejét a turbékoló pár?- hangzott hátuk mögött egy igen ismerõs hang. Hermione imádkozva fordult meg, hogy ne Ron legyen az. De hiába…
- Igen. Van valami bajod vele?
- Áááá nem. Dehogy is.- játszotta az ártatlant.
- És ti mit kerestek ilyenkor kint?- nézett rájuk szigorúan bár tudta most ez a pillantás nem használ.
- Az erdõbe megyünk.- válaszolt félvállról mintha ezzel szívességet tenne a lánynak.
- De oda nem szabad!
- Kopj le. Sárvérû.- mondta és egy megvetõ pillantást küldött Hermione felé. Társai elismerõen néztek rá Dracot viszont egy cérnaszál választott el attól, hogy nekiugorjon a fiúnak, de õk már messze jártak.
Hermione szemében könnyek csillogtak, de nem sírt. Nem akart. Erõsnek akart látszani, pedig most ordítani tudott volna fájdalmában. Odament volna Ronhoz, hogy visszarángassa a régi életbe. Amikor még barátok voltak..