Egyiptomi elemek a kereszténységben   1. Az egyiptomi vallás 1.1 Egyiptom rövid, átfogó története A Kr.e. V. évezredben a Nílus völgyében földművelés és állattenyésztés folyt. Egyiptom ebben az időben számtalan, független területből (szomoszból) állt, ebből két birodalom szerveződött: Felső- Egyiptom (délen), és Alsó-Egyiptom (északon). Ezek Menes király uralma alatt egyesültek. Az ókori egyiptomi állam történetét három időszakra oszthatjuk: Óbirodalom (Kr. e. 2900 - 2400) Középbirodalom (Kr. e. 2000-1700) Újbirodalom (Kr. e. 1500-1000) Az első időszak emlékei a gizehi piramisok, amelyek a fáraók sírhelyei voltak. A második időszakot a hikszoszok betörése döntötte meg. A harmadik időszakra pedig az jellemző, hogy a fáraók Palesztinában és Szíriában folytatnak hódításokat, és le is igázzák őket. A hettitákkal is folyt háború, azonban velük II. Ramszesz fáraó békét kötött. A birodalom Kr. e. 525-ben összeomlott, és meghódolt a perzsák előtt. Kr. e. 332-ben Nagy Sándor katonailag meghódítja, viszont az egyiptomi kultúra volt jelentős hatással a görögre. Kr. e. 30-ban pedig Augusztusz császár - római provinciaként - bekebelezi a Római Birodalomba. Nagy Sándor hódításai után hellenizálódik az egyiptomi kultúra, majd Kr. u. IV. századtól kereszténnyé lesz. A VII. század közepétől pedig az iszlám befolyása alá kerül. Mégis végig megtartotta az archaikus elemeket, sőt ő maga is hatással volt a hódító hatalmakra. 1.2 Egyiptom vallásának kialakulása Az egyiptomiak kezdetben a természeti erőket és jelenségeket tisztelték istenként. Ezeket az isteneket gyakran állatokként vagy állatfejű emberként képzelték el. Jellemző erre a kezdeti időszakra a totemizmus, az állatkultusz és a halottkultusz (fetisizmus). A halottkultusz lényege az volt, hogy nyugaton (ahol a nap nyugszik) tovább él a halott. Az dönti el, hogy hogyan él tovább, hogy a testét milyen állapotban tartják halála után. Ezért alakult ki náluk a balzsamozás, és ezért emeltek díszes sírboltokat. (A fáraók idején - az Óbirodalomban - piramisba temették az uralkodót, a Középbirodalom óta pedig a Halottak Völgyének sziklasírjaiba temetkeztek.) Elképzelésük alapján a fáraók a korábbi istenek testet öltött alakjai voltak. Későbbi vallásuk szerint Ré volt a Napisten, gyermekei a Földisten (Keb) és az Égistennő (Nut). További istenek: az Ízisz - Ozirisz és a Szeth - Neftisz páros, akik testvérházasságban éltek. Az egyiptomi hiedelem szerint tehát Ámon-Ré teremtette a többi istent, az embereket és a világot, mégpedig egy szavával. (Itt már rögtön párhuzamot vonhatunk az Ószövetséggel, bár itt az Isten csak akarta, és úgy lett minden.) Ámon-Ré jelképe egyébként Ápisz, a bika. A fáraókat ekkoriban istenfiaknak képzelték, ezért a fáraók nevében az akkori aktuális isten neve is szerepelt. Az ókori egyiptomiak az isteneknek hatalmas templomokat építettek, zajos ünnepségeik voltak, nagy körmeneteket tartottak, és áldozatokat mutattak be. Ezek voltak nagyjából a papok feladatai, akik egyébként nagy befolyással bírtak. Az egyiptomiak vallásában és erkölcsi felfogásában súlyos bűnnek számított a hazugság, a csalás és a szegények elnyomása. Ugyanakkor a megbocsátás, a rászorulók segítése, támogatása és a békére való törekvés erényes cselekedet volt. Ez hasonlóan a mi vallásunkban is így van. (Ami nem jelenti, hogy tőlük vettük át, csak összevetve a két vallást, erkölcsileg hasonló alapokra épül mind a kettő.) Amenhotep fáraó az újbirodalom idejében uralkodott. Ámon-Ré hatalmát meg akarta dönteni, és az Aton tiszteletet vezette be helyette. Megkísérelte államvallássá tenni, templomokat épített Aton tiszteletére - főleg az új fővárosban Tel-el-Amarnában -, de ennek ellenére halála után visszaáll az Ámon-Ré tisztelet. A fáraó magát egyébként Ehnatonnak nevezte, ami annyit jelent: Aton kedveltje. Naphimnusza maradt ránk. A kései, hanyatló birodalomban ismét visszatérnek az állatimádáshoz. Ilyen tisztelt állat volt például a szent szkarabeusz bogár, ami a halálból keletkező élet jelképe volt. A római kor előtt Ozirisz lett a főisten, aki később az alvilág, a halottak királya lesz. (A királyság a fiáé: Hóruszé lesz.) Ozirisz tette a megholtak lelkeit mérlegre, és ő dönti el, hogy a boldogságra vagy a szenvedésre jutnak. (Ozirisz a boldogság helyén uralkodik.) A kései egyiptomi vallásban ismét egy új istent tiszteltek. Ozirisz és Ápisz nevéből jön a Szerapisz név. A hagyomány szerint Szerapisz és Ízisz hozta létre a ,,Titkos Tanítások'' című művet, amely a hellenizmusra is hatással van. Később ez a hellenizmus közvetítésével a kereszténységbe is eljut. 1.3 Az egyiptomi és a görög filozófia keveredése Az egyiptomi és a görög kultúra Nagy Sándor hódításai után jelentős mértékben kihatott egymásra. Hérodotosz például Egyiptom isteneit görög nyelven említi: Ozirisz = Dionüszosz, Ízisz = Démétér, Amon = Zeusz. Ennek alapján a görög istenek eredetét az egyiptomi istenekre vezeti vissza. Amikor a görög filozófiában megjelenik a szkepszis, a kételkedés, a görög filozófusok visszanyúlnak az egyiptomi filozófiához. Pl. magának Platónnak Egyiptom lesz az eszményképe, a hagyománytisztelet és a régi formák megőrzése ragadta meg az egyiptomi kultúrából. De a görög szellemi élet nagyjai közül mások is felkeresik Egyiptom papjait. Pl: Püthagorasz, Szolón, Démokritosz, Eudoxosz. ,,A Plutarkhosznál valamivel később, az i.sz. 2. század második felében működő apameai Numéniosz, akit püthagoreusnak tekintettek, azt a koncepciót képviselte, miszerint Kelet bölcsei, a brahmanák, a zsidók, a perzsa mágusok és az egyiptomiak már régen ugyanazokat a nézeteket hirdették, mint Platón és Püthagorasz. Jellemző kijelentése: »Mert ugyan ki Platón, ha nem egy attikaiul (író) Mózes?« (Idézet Clemens Alexandrinus: Sztrómateisz I. 22-ben.) A görög filozófia eredetiségének tagadása itt már tudományos nézet rangjára emelkedik. Nyilván nem Numéniosz volt az első filozófus, aki ehhez hasonló nézeteket hirdetett. Időszámításunk kezdete körül alexandriai Philón az Ótestamentum sztoikus, platonikus szellemű átértelmezésével próbálta bizonyítani, hogy nincs ellentét a zsidó és a görög filozófia között. Művei - különösen Alexandriában - széles olvasóközönségre számíthattak, hiszen az i.e. 2. században itt készült az Ószövetség görög fordítása, a Septuaginta.'' Az egyiptomi vallás vonzereje a hellenizmus korától (Nagy Sándor hódításaival) kezdve érvényesül. Kr. u. 43-ban például a 2. triumvirátus elrendelte, hogy Rómában építeni kell egy Ízisz - Szerapisz templomot. Később viszont Tiberius császár üldözi őket. 2. A keresztény vallás (profán nézőpontból) A keresztény vallást világi szempontból, tényszerűen próbálom bemutatni. Dr. Hunyadi László: A világ vallásföldrajza című műve alapján, csak rövid áttekintés céljából. (Egyébként a könyv elég ateista megfogalmazású - legalábbis a keresztény vallás szempontjából.) A kereszténység az a vallás, melynek hit- és erkölcsi tételeit Jézus Krisztus hirdette Palesztinában, halála után pedig az apostolok és ezek tanítványai terjesztették az egész világon. A vallás követőit Kr. u. 43-tól nevezték keresztényeknek. Nyugati típusú egyistenhívő vallás, mely isteni kinyilatkoztatásra épül. Krisztus (a keresztény hit szempontjából) a patriarcháknak megígért, a próféták által megjövendölt Messiás, Isten egyszülött fia; maga is Isten. ,,Az emberiség megváltásáért öltött testet, hogy az ég haragját kiengesztelje és lehetővé tegye üdvözülésünket.'' Kr.u. 30 körül lépett fel a megváltót váró zsidóság körében. Kereszthalált halt, majd harmadnapra feltámadt. Negyven nap múlva felment a Mennybe, de elküldte a tanítványainak a Szentlelket (pünkösd), akik - megerősödve a hitben - hirdetni kezdték Jézus tanításait. A Krisztus szó egyébként a görög 'Khrisztosz' szóból ered, melynek jelentése: ,,felkent'', a ,,messiás''. Az első gyülekezetek megjelenése a Kr. u. I. század közepe tájára tehető Palesztinában. Ezek később egyházzá szerveződtek. Később az egész Római Birodalom területén elterjedt. Szakadások is történtek, melyek során különböző felekezetekre oszlott az eddig nagyjából egységes kereszténység. A XI. században történt egy ilyen szétválás: a katolikus (latin) egyház uralkodott nyugaton, míg keleten az ortodox (görög) keleti egyház jött létre. A XVI. században pedig a reformáció következtében jöttek létre az új, reformált, protestáns keresztény egyházak. Még később egyre több szekta is kivált az eredeti, nagy egyházból. A kereszténység világvallásként: világértelmezés (hit), magatartásmodell (erkölcs), istentiszteleti mód (liturgia), szervezeti és közösségi forma (egyház). A keresztény hívők száma 1900-ban 558 millióra tehető, ennek kb. 2/3-a Európában és Észak-Amerikában élt. Ezután egy olyan tendencia volt megfigyelhető, melynek következményeként 1995-ben a keresztények 2/3-a már a harmadik világ országaiban él. Ez köszönhető annak, hogy ezekben az országokban nagyon nagy arányú népességnövekedés alakult ki, másrészt nagy számú a felnőtt lakosság megtérése. 3. A kopt egyház (keresztény vallás Egyiptomban) 3.1 A kopt egyház létrejötte A kereszténység a Kr. u. I. század végén jelenik meg, és a II.-III. században gyökeret ver Egyiptomban. Érdekes módon itt máig is fennmaradt, pedig Afrika többi részén az iszlám hódított. Ez a keresztény vallás Egyiptomban (amelyikről ezután írni fogok) a kopt egyház. Az egyház feje az alexandriai pátriárka, és kb. 8 millió hívőt számlál. Egyiptomban, Szudánban és más afrikai országokban diaszpórában élnek. Mai keresztény vallások Egyiptomban: görög ortodox, alexandriai szertartású katolikus (kopt egyház), római katolikus, örmény katolikus és protestáns. A kopt egyház alapítója a hagyomány szerint Márk evangélista, aki az 1. alexandriai püspök is volt egyben. Ezt korabeli adat nem támasztja alá, Euszébiosz ír róla a IV. században és a János evangélium egyik töredékében (Rylands-papirusz) olvashatunk erről, ami egyébként a Kr.u. II. századból való. Az alexandriai kereszténység már kezdetben gyors sikereket ért el, főleg a műveltek körében. Itt is erős hatása volt a kereszténységre a gnoszticizmusnak a II. század végéig. Ekkor a katekéta iskola képviselői (Alexandriai Kelemen, Órigenész) a gnoszticizmus ellen fordulnak. 391-ben elfoglalják a keresztények Szerapisz templomát és Philea szigetén is keresztény kultuszhellyé alakítanak egy volt Ízisz templomot. Már ezekből az adatokból is látható, hogy mekkora hatással lehetett az egyiptomi kultúra a kereszténységre. Septimius Severus és Decius Egyiptom földjén is üldözte a keresztényeket. A III. században ennek ellenére csak nő a keresztények száma. A Diocletianus-féle keresztényüldözés sem ért el jelentősebb eredményt, a keresztény egyház ekkor is erősödött itt Egyiptomban. Constantinus pedig végre vallásszabadságot hirdet, az egyházat nem üldözik tovább (legalábbis nem hivatalosan, központilag). Ezután közel 100 éven keresztül Egyiptom válik az egyik legjelentősebb keresztény központtá. A kalkedóni zsinat (451) viszont törést hozott Róma és Alexandria között. Egyiptom püspökei Krisztus természetéről monofizita módon gondolkoztak. Így szembe kerültek a kereszténységgel, akik szerint Krisztusban az emberi és az isteni természet is 100%-osan jelen van. (A monoteisták szerint Krisztus rendelkezik egy isteni természettel, és az emberi természet ehhez képest annyira jelentéktelen, hogy szinte ,,beleolvad'' az istenibe. Ezért vélték úgy, hogy lényegileg Krisztusnak csak egy természete van (monofizitizmus), az emberi beleolvad ebbe, mint csepp a tengerbe.) A kopt egyház lényegében tehát szembe találta magát a hivatalos egyházzal a zsinaton, el is vált tőle, ezután beszélhetünk külön a kopt egyház történetéről. A kopt egyház viszont továbbra is jelentős keresztény egyház marad. Itt alakul ki a remeteség és a szerzetesség. Az első keresztény kolostor Tabennészinél, Nag Hammadinál jön létre (1. melléklet). Ezekre egyébként még hatással van a gnosztikus ideológia. A III-IV. században azonban jelentősen visszaszorul Egyiptomban a gnoszticizmus, ezután kopt nyelven él tovább, a kopt mágikus szövegekben. A IV. század után viszont nincs többé hatással a keresztény egyház életére. 3.2 Egyiptomi elemek a kopt egyházban Az egyiptomi hieroglif írásban az élet jele volt, a koptok ezt átvették, és keresztként használták. Az egyik kopt kódex (Codex Brucianus) előlapján látható egy másik kereszt, ami az egyiptomi ank- keresztből (ez a nap szimbóluma), és egy Krisztus monogramból épül fel. Széth az egyiptomi vallásban a vihar és a szél istene volt, tehát gonosz és ártó. Pont az ellentéte Ozirisznak. Széth volt a vörös föld istene, Ozirisz pedig a fekete föld istene. A zsidó hagyományban Széth Ádám fia volt, aki Ábel halála után született. A gnosztikus irodalomban is megjelenik Széth alakja, neki tulajdonítják az anyagi világ megjelenését. (Tehát itt is a rossz megtestesítője.)   3.3 A hermetizmus A hermetika név Hermész isten nevére vezethető vissza, melynek jelentése: a beavatottak titkos tudása. Ebből ered a hermetizmus. (A hermeneutika is az ő nevéből eredeztethető, jelentése: értelmezés.) A hermetizmus kialakulása a Kr. e. III-II. századra vezethető vissza. Három nagyobb jelentőségű hermetikus mű maradt meg a Nag Hammadi-i VI. kódexben. Ezek közül az egyik ismeretlen volt, a másik kettő az Asclepius című értekezés egy-egy része. (Asclepius gyógyító isten volt a görögöknél.) A mű szerzője a ,,Háromszor legnagyobb Hermész'', más néven Hermész Triszmegisztosz. Ő egy isten volt, a késő antik szinkretista vallásfilozófia alakította ki. A neve görög névre utal, de Hermésszel nem rokon. Az egyiptomi papok Tothal hozzák rokonságba az okossága miatt, ugyanis Toth a bölcsesség ura, a ,,könyvek fejedelme''. 3.3.1 Hermetizmus az egyiptomi vallásban Az Ozirisz-Ízisz-Hórusz istencsaládban Ízisz atyja volt Hermész. Hermész tanítványa volt Tat, mely a Thot torzított formája is lehetne. Egy vallástörténész, név szerint Reitzenstein Poimandres című munkájában az egyiptomi vallásra próbálja visszavezetni a hermetizmus legfontosabb nézeteit. Erről manapság is vitatkoznak a tudósok, hiszen a hermetizmus eléggé kívül esik a kedvelt kutatási témákon. A hermetizmus virágkora egyébként a római császárkor volt. Rengeteg hermetikus mű keletkezett ebben az időben. 3.3.2 Hermetizmus a kereszténységben A kereszténységben Szt. Ágoston nevéhez fűződik a hermetizmus elterjedése. Hosszan idéz az Asclepiusból. Szerinte az apokaliptikus részei a pogányság eltűnését, és a kereszténység győzelmét jövendöli meg. (De civitate Dei VIII. 23.) Ez alapján Hermész egy pogány látnok volt. Hasonló az értelmezése Vergilius IV. eclogájának keresztény értelmezéséhez. Ebben az értelmezésben a vers Krisztus születését hirdeti. Az 5. században még él az egyházban Hermész alakja, Kürillosz alexandriai pátriárka még idéz ekkor Hermész műveiből. Az egyházművészetben is megjelent a hermetizmus. A XV. században a reneszánsz idején a sienai katedrális egyik mozaikpadlóján ábrázolják Hermész Triszmegisztosz alakját. Törökös ruhában látható, úgy néz ki, mint egy nagy törvényhozó látnok. 4. Egyéb egyiptomi elemek a kereszténységben 4.1 A főnix madár Mircea Eliade szerint a halál és a túlvilág sokkal jobban foglalkoztatta az egyiptomiakat, mint a Közel-Kelet többi népét. Ezek alapján talán meg lehet közelíteni a problémát, hogy a kereszténység miért tudott bizonyos dolgokban azonosulni az egyiptomi vallás egyes töredékeivel. Az ókeresztény mozaikokon sokszor ábrázolják a főnix madarat. Az emblémaszerű ábrázolásokon jellegzetesen helyezkedik el. Egy dombon, vagy egy hegyen áll (nagyobb kompozícióknál pálmafán ül), feje körül sugárkoszorú vagy nimbusz látható. A főnix gyökerei az egyiptomi művészetben lévő ,,benu''-madárhoz nyúlhatnak vissza. Itt is hasonló környezetben ábrázolták a madarat, de itt meghatározott helyen: a világhegy tetején ül. Az egyiptomiak szerint a madár az élet teremtését jelenti, míg a kereszténységben a főnix a test feltámadását jelképezi. A benu madár és a főnix kapcsolata a következőképpen adható meg Vanyó László szerint: ,,Mindkettőt a Nap madarának tartották, egyiknek is, másiknak is köze volt Héliopoliszhoz a mítoszok szerint; az egyiptomiak is ismerték a Nap halála és újjászületése eszméjét; mindkettőnek spontán generációt tulajdonítottak; nevük hangzása hasonló volt, ami megkönnyítette azonosításukat; képábrázolásokon azonban csak a római korban azonosult a két lény, ekkor lett közös az ikonográfiájuk; a főnix neve (phoinix, görögül pálma) alkalmat adott rá, hogy a pálmával társítsák; mindkét madarat a halál utáni élet jelképeként ismerték; a világ keletkezésének jelképei is voltak; mindkettőnek időszakonként várták a megjelenését.'' R. Van Den Broek egyik könyvében idéz egy alexandriai monofizista szerzőtől az 560-as évekből: ,,Továbbá minden ötszáz évben felrepül a magasba a főnix, ez a nagy madár, a templomba megy, ott az oltáron helyezkedik el, ahol az áldozatot mutatják be. Előtte azonban elmegy a paradicsomba, ahonnan három ágat hoz az illatozó fáról, a gallyakat az oltárra teszi. Akkor tűz jön le az égből és elemészti az illatos ágakat és a madár testét. Három nap elteltével azonban megjelenik ott egy apró féreg. Azután tollai nőnek és felveszi előző formáját. Ez a madár az Úr feltámadását jelenti számunkra. Ahogyan a méh a mező virágaival táplálkozik - ami a viasz számára - és az ég harmatából - ami a méz számára -, úgy él a főnix az ég harmatából és Libanon cédrusainak virágaiból.'' A könyv szerzője szerint a főnix jelen volt Ábel áldozatánál. Ennek során meghal, az áldozat tüzével ő is elég. Azóta minden ötszázadik évben újjászületik. Ilyen alkalom volt, amikor Izrael kivonult Egyiptomból. Az utolsó pedig Jézus születésekor történt. Mária és József áldozatot is mutattak be a templomban a madár születése tiszteletére. Ezután viszont senki nem látta. Az utolsó megjelenése Isten fiának a második eljövetelekor lesz. A főnix ebben az értelmezésben tehát Krisztus szimbóluma, vele volt azonosítva. Más keresztény szerzők is figyelemmel kísérik a madárral kapcsolatos hiedelmeket. Római Szt. Kelemen levelében például ezeket írja: ,,Figyeljünk fel arra a csodálatos jeladásra, amely a keleti vidékeken, Arábia tájain történik. Van ott egy bizonyos madár, amelyet főnixnek neveznek. A maga nemében egyedülálló és ötszáz esztendeig él. Amikor a halál felbomlásához közel érzi magát, tömjénből, mirhából, meg más illatszerekből fészket rak, ebben érkezik el idejének betelése, és akkor meghal. Rothadó testéből féreg születik, ez a döglött állat húsával táplálkozik, tollassá lesz, mikor már megerősödött, felemeli fészkét, melyben szülőjének csontjai maradtak, mindezt Arábia vidékéről leviszi Egyiptomba, mégpedig abba a városba, melyet Héliopolisznak neveznek. Egy napon mindenki szeme láttára az oltárra rakja le azokat, majd visszatér oda, ahonnan jött. Akkor a papok megvizsgálják a feljegyzéseket és megállapítják, hogy ötszáz esztendő elteltével tért oda vissza.'' A főnix eledele Báruch apokalipszise alapján: a manna, mint a mennyei lények eledele, és a harmat, mert ezt az ég hullatja a földre. A keresztény képábrázolásokban a főnix pálmán való ülését a paradicsomba jutott, üdvözült lélek jelének látják. A szerzetesmozgalmakban az önmegtartóztatást és a szüzességet jelképezte a madár. Jakab ősevangéliumában olvashatjuk: ,,Én József, körüljártamban (és nem jártam körül), feltekintettem az égre, és valami csodálatosat láttam ott. Ahogy felnéztem az ég boltozatára, láttam az ég pólusát, ahogy ott megállt, és az égi madarak mozdulatlanok voltak ott; majd lenéztem a földre, láttam, hogy egy kád feküdt ott. A munkások felemelték, kezük a kádon volt; akik ettek, mintha nem is ettek volna, akik felemelték, mintha nem is vitték volna, akik a szájukhoz nyúltak, mintha nem is nyúltak volna oda, hanem minden szem felnézett az égre, a bárányok nem mozdultak, egy helyben megálltak, kinyújtotta a pásztor a kezét, hogy botjával rájuk verjen, de keze a magasban maradt; feltekintettem a sebesen rohanó folyó fölé, láttam ott a juhok száját felette, és nem ittak, hanem mindegyik megállt.'' Az ószövetségi apokrifekben a főnix imádkozó alakját azonosították a kerubokkal. A keresztény forrásokban pedig a hazája Libanon, a maradandóság, hatalom és a paradicsom jelképe. 4.2 A karácsonyi idő A Nap születésnapját Szíriában és Egyiptomban ősi mitológiai alapon december 25-én ünnepelték. Ezt átvették a rómaiak is, Aurelianus császár 274-ben hozta létre a Sol invictus (legyőzhetetlen napisten) templomot. A kereszténység tulajdonképpen így Egyiptomtól vette át Róma közvetítésével, mivel Krisztus ,,az igazság napja'' , a ,,világ világossága'' és ,,az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít'' , ezért ünnepelhetik a keresztények is december 25-én a karácsonyt. Az epifánia (Krisztus születésének az ünneplése) keleten január 6-án történt. Ekkor ugyancsak egy pogány ünnep időpontja volt: Egyiptomban és Arábiában a téli napforduló ünnepe. Ez volt az az ünnep, amikor az idő istene újjászületett, és ekkor merítettek vizet az egyiptomiak a Nílusból, amit őrizniük kellett. Tehát nyugaton a karácsony, keleten pedig az epifánia időpontját egyiptomi pogány ünnep időpontja szerint ünneplik. 4.3 A 104.zsoltár Egy az egyiptomi Aton tiszteletben a korábbiakban már említett IV. Amenhotep fáraó idején keletkezett írás rendkívül hasonló egy keresztény istendicsérethez. Semmi adat nincs arra, hogy ezek egymás hatásai lennének, de maga a tény elég figyelemre méltó. ,,Mily sokfélék is a te műveid! El vannak rejtve az emberek elől, ó, egyetlen Isten, akin kívül nincs másik'' Aton teremtett minden országot, meg a férfiakat és asszonyokat, és mindegyiket a maga helyére tette, gondoskodván szükségleteik kielégítéséről.'' ,,Általad létezik a világ!...'' ,,Mindenkinek megvan a maga tápláléka''. A 104. zsoltárhoz hasonlítható ez a himnusz. Itt is megjelenik az egyistenhit, és az, hogy nem csak teremti az embert, de gondoskodik is róla Rengeteg olyan elemet találhatunk tehát a vallásunkban, amelyek más ókori pogány vallásokban is fellelhetőek. Ebben a rövid tanulmányban nem is tudtam nagyon mélyreható kutatásokat végezni, csak olyan dolgokat találtam, amik bárki számára könnyen hozzáférhetőek. Így inkább csak egy rövid, vázlatos ízelítő ez a dolgozat ebből a széleskörű és tág témából. Felhasznált irodalom: DOBROVITS ALADÁR: Egyiptom és a hellenizmus. s.l. Franklin-társulat, 1943. 90. p. KÁKOSY LÁSZLÓ: Fény és káosz - a kopt gnosztikus kódexek. Gondolat. Budapest, 1984. 230. p. VANYÓ LÁSZLÓ: Az ókeresztény művészet szimbólumai. Szent István társulat. Budapest, 1988. 360. p. VANYÓ LÁSZLÓ: Az ókeresztény egyház és irodalma. Szent István társulat. Budapest, 1980. 1079. p. MIRCEA ELIADE: Vallási hiedelmek és eszmék története I. Osiris Kiadó. Budapest, 1995. 443. p. VÁRNAGY ANTAL: Liturgika - Szertartástan - Az egyház nyilvános istentisztelete. Lámpás kiadó. Abaliget, 1999. 622. p. DR. HUNYADI LÁSZLÓ: A világ vallásföldrajza - Vallástörténet és vallásföldrajz. Végeken kiadó. Budapest, 1995. 361. p. GECSE GUSZTÁV: Vallástörténet. s.l. Kossuth könyvkiadó. 1980. 259. p. J. BAINES - J. MÁLEK: Az ókori Egyiptom atlasza. s.l. s.a. Helikon. 240. p. Ágost Zoltán hittanár I.