1.

Este van. Egy lány sétál a sötét erőben. Talpig feketébe van öltözve. Alakja hangtalanul suhan. Hosszú fekete haja ki van engedve és a lágy nyári szellő néha belekap a hajába. Szép kék szemében csillog a hold és a csillagok fénye. Miközben sétál vissza gondol a múltra. A múltra ami nagyon fáj neki. A múltra amikor még boldog volt de ez a boldogság 16 éve nem létezik. Sokszor gondolkodott hogy azon a bizonyos napon ő miért nem halt meg.

-Vajon 16 éve én miért ne haltam meg? Jobb lett volna. Miért nem mehettem utána? Nélküle nagyon magányos vagyok. Egek! Bármit megadnék hogy vissza jöjjön hozzám. Talán csak áltatom magam azzal hogy vissza tér.- gondolta magában a lány és egy könnycseppet törölt le az arcáról. Megpróbált a boldog időkre gondolni. Ezek a jó emlékek felvidították egy időre. Mikor kiér az erdőből megpillantja a város fényeit. Miközben hazafelé sétál midig gondolataiba mélyed. Hajnal körül ér egy nagy házhoz. Bemegy. Megjelenik egy nő.

-Látom megjöttél. Milyen volt az estéd?- kérdezte a nő.

-Köszönöm asszonyom csak a szokásos volt. Nem volt különösebben nehéz dolgom. Ha megbocsát szeretnék lepihenni. Nagyon fáradt vagyok.- mondta a lány és felment a lépcsőn. Végig ment egy folyosón és benyitott az egyik szobába. A szobában sötét volt. A függönyök el voltak húzva. Az ágy le volt takarva egy sötét pokróccal. Az író asztalon volt néhány papír és pát könyv. A lány levette a földig érő bőr kabátját és felakasztotta a fogasra. A kardját is letette a helyére. Aztán átöltözött valami kényelmesebbe. Végül leült az íróasztal előtti székre és kinyitott egy könyvet. Egy naplót. Leírta hogy mit csinált egész este és hogy hazafelé menet közben mikre gondolt.

-Ez hihetetlen! Már 16 éve meghalt de én még mindig szeretem. Lehet hogy el kéne őt felejtenem. Talán éppen ideje. Ha a múltban élek az nem jó. Ő sem akarná.- mondta a lány.

Mikor végzett lefeküdt aludni.

Nyugodtan aludt.