Van egy történet, amit pár éve hallottam és azóta is a szívemen dédelgetem. Mozgássérültek olimpiáján történt, hogy a startpisztoly eldördülése után pár másodperccel, a futószám egyik résztvevője elesett. Társai közül az egyik ezt észrevette, megállt és visszafordult. Majd egy idő után sorban a többiek is ezt tették. Visszamentek elesett társukhoz, felsegítették, majd egymásba karolva, a közönség ovációjától kísérve besétáltak a Célba.

Ez az a vékonyka vonal, ahol értelmét veszti a két szó, hogy győzelem és vereség. Ez a vékonyka vonal olyan halovány az életnek nevezett arénában, ahol végtelenített váltófutásunkat teljesítjük, hogy szinte észre sem lehet venni. Ezért aztán hol győztesnek, hol vesztesnek érezzük magunkat, hol ennek, hol annak tekintenek, s valójában már nem is tudjuk, mikor, melyik versenyszámban hajtunk, illetve hajtanak. Mert ez a staféta már az oviban elkezdődik, s ahogy haladunk előre korban, ahogy vesszük magunkra az új és új mezeket, úgy bővül a repertoár, gyarapodik a közönség, s időnk sincs feleszmélni, feltenni a kezünket, hogy tisztelt hölgyeim, uraim, bírák, drukkerek és ellendrukkerek, én nem így képzeltem a rendet. Mit keresek én ebben a (szo)katlanban?!

Ezért aztán nehéz kiszállni. Nehéz megállni. Nehéz észrevenni a vonalkát, ahol nincs győzelem és nincs vereség. Ahol nem diktálnak, és nem diktálok. Ahol nem választok és nem választanak. Ahol csak vagyok, létezem, és a dolgok megtörténnek velem. Nehéz befelé figyelni egy olyan világban, ahol tárgymutatóval mérik az emberi értéket. Nehéz hátrébb lépni győzelemtől-vereségtől és megtalálni azt a vonalat, azt a pontot, ahonnan derűs nyugalommal szemlélhetjük a felhők vonulását életünk egén. Ahonnan nem azonosulunk egyikkel sem. Nehéz nem akarni, mert akarásra épül az egész világ, a fejből vezérelt teljesítményre. Arra, hogy Te legyél az első, Neked legyen igazad a vitában, Tőled függjön a következő lépés.

De miért is? Mert csak így vagy biztonságban. Az erő egyenlő a biztonsággal. Pedig ha körülnézünk, azt látjuk, semmit nem ér az a biztonság, amit erővel értek el. Az ember legyőzte a természetet. És lám hol tartunk. A fejlett ipari államok legyőzték a fejlődőket és terrorizmus, járvány, depresszió a jutalmuk. A megfélemlített dolgozó alig várja, hogy visszacsaphasson. A család erős emberének nincs kihez fordulnia, ha segítségre van szüksége. A gyógyszerekkel, mesterséges készítményekkel félrevezetett, technikai csodákkal elkényelmesített ember legyőzte saját fizikai testét. És egyre kevésbé igazodik ki saját életében.