Hermione felrohant a szobájába és az ágyára vetette magát. "Miért kellett szóba hoznia az apját? Nem igaz mindig az apja és az a vérimádat! Nyitok neki egy 'Ajnározzuk aranyvérû apánkat' klubbot."- addig mérgelõdött magában, míg nagy nehezen el nem jutott hozzá az álom manó.

Már nem emlékeztetett semmi arra, hogy két hónappal ezelõtt még tombolt a hõség és nyár volt. A meleget nyújtó napot eltakarták az õszre jellemzõ viharfelhõk és csípõs szél fújt. Aki csak ki tette a lábát a kastélyból az számíthatott rá, hogy a szél pirosra csíp minden szabadon hagyott bõrfelületet. Beköszöntött az október.
Hermione rémálmai kezdtek megszûnni, de ha visszagondolt a nyárra szörnyû érzés kerítette hatalmába. Barátai elfogatták mi történt és még szorosabb lett a barátságuk. Ebben az idõszakban a lány nagyon boldog volt. Dracoval az óta az eset óta nem beszélt, pedig a fiú már többször megpróbált szóba elegyedni vele, hogy miért viselkedett olyan furcsán a múltkor. Legtöbbször nem szólt semmit vagy elment mellette mintha nem is lenne ott ilyenkor Draco éktelen haragja gerjedt és sértéseket vágott a fejéhez, de máskor nem tett egy gúnyos megjegyzést sem. Az egyik ilyen alkalommal éppen éjszakai õrjáraton voltak...

A könyvtár ajtaja elõtt haladtak el, amikor Draco megfogta Hermione karját és beráncigálta a sötétbe burkolódzó könyvtárba.
- Miért rohantál el akkor este?- a kérdésre mély hallgatás volt a válasz de a fiú nem hagyta annyiban.- Miért vagy dühös az apámra?- ekkor Hermionéban elszakadt a cérna ingerülten így szólt:
- Az apád egy mocskos disznó!- kiabálta.
- Ne merészelj így beszélni az apámról! Te mocskos kis sárvérû.- suttogta ingerülten, bár tudta, hogy igaza van, de ezt a világért sem ismerte volna be. A falhoz szorította Hermionét, akiben egy percre megállt az ütõ. A levegõ csak úgy forrt körülöttük. Míg végre a lány eszmélt fel hamarabb.
- Ennyire nagyra vagy a származásoddal?- egyszerre az összes elnyomott dühe felszínre került.- Képzeld az apádnak semmi baja nem volt a származásommal, amikor megerõszakolt
Sõt a többi halálfalónak sem!- szavai megállíthatatlan lavinaként zúdult Dracora - Elraboltak a barátnõmet megölték és engem, pedig a magáévá tett és még ezek után is azt mondod, hogy az apád nem egy mocskos disznó? Biztos jót röhögtél rajtam, mikor elmondta mit tett!- már a sírás fojtogatta. Nem bírt tovább magában tartani annyi keserûséget, ami felgyûlt benne. Majd hirtelen ötlettõl vezérelve nekirontott a ledöbbent fiúnak.- Gyûlöllek!- ordította. Próbálta átpumpálni az összes mérgét Dracoba. Elkezdte ütlegelni, ahol csak érte de Draco nem, hogy védekezett volna inkább magához ölelte a megtört lányt. Hermione nem tudott vagy nem akart kitörni az ölelésbõl.- Gyûlöllek! Érted? Gyûlöllek!- mondta egyre halkabban majd a hangja elhalt a teremben. A csöndet csak szipogása törte meg. Így álltak hosszú percekig mire Draco megszólalt.
- Szóval te voltál az a lány?- kérdezte halkan- És nekem az apám, sohase mondja el mit csinál és én, ha elmondta volna, akkor sem nevettelek volna ki.- mondta vigasztalóan és még jobban magához ölelte a lányt. Hermionénak nagyon jól esett, hogy a fiú átöleli és vigasztalja.
Szorosan egymásba burkolózva álltak és úgy érezték, ha elengedik egymást, összedõl a világ vagy valamilyen katasztrófa következik be. Mikor szétváltak nem történt semmi ilyen csak álltak egymás elõtt.
- Miért csináltad ezt?- tette fel a legértelmesebb kérdést, ami eszébe jutott. A fiú egy kicsit zavarban volt ezt onnan vette észre, hogy csak pár perc múlva válaszolt de nem abban a flegma stílusban.
- Nem tudom.- válaszolta õszintén majd lenézett a lány könnyektõl fénylõ szemébe és valami olyasmit érzett, amit még soha ez elõtt. Valami ott legbelül a szíve mélyén megmozdult. Mérhetetlen vágyat érzett arra, hogy megcsókolja Hermionét. Megijedt saját érzéseitõl és azt tette, amit akkor a legjobbnak látott: elfutni. Ott hagyta a meglepett lányt és futva elindult a klubhelyiségébe. Mikor felért a szobájába ruhástól rádõlt az ágyára és gondolataiba mélyedt.
Két érzés viaskodott benne: "Úristen mit tettem majdnem? Bár miért is ne tettem volna? Ugyan már hisz sárvérû de viszont nincs itt az apám, hogy bármit tegyen ellene."- Ez a két érzés nem hagyta nyugodni, de amikor végre valahára elaludt egy kedves kis álom furakodott az agyába, ami egy lányról szólt és nem másról mint Hermionéról...
Reggel mosolyogva ébredt bár nem emlékezett az álmára.

Hermione nem kelt ilyen jól. Kialvatlan volt és morcos és még ez fokozódott, amikor meglátta a Reggeli Próféta legújabb számát. Majdnem megfulladt a szájában lévõ narancslétõl mikor meglátta a címlapot és az ott található fényképet, amin Lucius Malfoy volt. A kép felé hatalmas cikornyás betûkkel volt odakanyarítva a fõcím: A híres halálfaló megszökött az Azkabanból. Hermionénak ennyi is elég volt, hogy felfogja a lényeget. Kiszaladt a parkba és egy fa tövébe ült le. Nem láthatta, hogy a nagyterembõl három alak követte. Közöttük volt Harry és Ron és bármily meglepõ Draco is. Mikor oda értek a lányhoz két barátja meglepõdve vette észre, hogy Draco is ott van.
- Malfoy te meg mit keresel itt?- mondta cseppet sem kedvesen Ron.
- Semmi közöd hozzá Weasley!- szólt gúnyosan az elõbb megnevezett illetõ.
- Ne most veszekedjetek!- dörrent rájuk Harry megelõzve a kialakuló vitát.- Hermione mi történt?- kérdezte kedvesen miközben leguggolt hozzá ekkor a lány kétségbe esett arccal oda dobta a három fiú elé a kezében szorongatott újságot. Különbözõen reagáltak a leírtakra: Ron csak megvonta a vállát Draco teljesen lesápadt Harry pedig egybõl átlátta a dolgokat.
- És akkor mi van, ha kiszabadult?- kérdezte értetlenül Ron. Közben észre sem vették, hogy Malfoy eltûnt.
- Jaj Ron te még mindig nem érted?- Hermione hangja hisztérikusan csengett.- Ide fog jönni és meg fog ölni vagy még rosszabb. Emlékezz mit mondott nekem: "Ezt még meg bosszulom"
- És szerintem komolyan is gondolta.- kapcsolódott be Harry is a beszélgetésbe.
Még hosszú percekig ültek kint szótlanul utána indultak vissza a kastélyba.

Az SVK tanárról kiderült, hogy nõ és Mordon nõi változata is lehetne. Csak az órákon jelent meg és mindenkire gyanakodott, hogy összeesküvést szõ ellene. Mindenesetre nagyon jól tanított. A kis trió épp egy ilyen SVK órán ült a mardekárosokkal. Hermione nem vehette észre, hogy a hátsó sorból egy szempár rá szegezõdik és figyeli minden mozdulatát.
- Mr. Malfoy megköszönném, hogyha figyelne az óráimon!- csattant fel a professzorasszony, ami nála ritka volt. Draco erre eszmélt fel.
- Bocsánat tanárnõ!- mondta és visszafordult a pergamenjei fölé, így nem láthatta a mardekárosok megrökönyödött pillantását és a griffendélesek meglepett arcát.
- Mostanában tényleg furcsán viselkedik Malfoy.- szólalt meg Hermione miután mindenki napirendre tért az incidens felett.
- Hát igen eléggé.- fûzte tovább a szót Ron.
"Ti még el se tudjátok képzelni, hogy mostanában tényleg mennyire furcsán viselkedik"- gondolta magában Hermione miközben visszagondolt arra az estére mikor Draco karjaiban kötött ki. Bár nem értette miért vigasztalta meg a fiú, de arra a következtetésre jutott, hogy biztos össze volt zavarodva.
- Egy, nem sérteget senkit, kettõ minket se, három nem felesel vissza a tanárnak. Szinte már kedves.- foglalta össze Harry a dolgokat.
- Azt ki ne felejtsd, hogy mindenhova egyedül megy.- tette hozzá Hermione a mélázásból felébredve.
Miután kiléptek a terem ajtaján Hermione éppen elindult volna Számmisztikára mikor beleütközött valamibe vagy inkább valakibe. Mikor meglátta a szõke tincseket akkor már tudta, hogy ebbõl nem fog kisülni semmi jó, de tévedett...
- Bocsánat.- mondta Draco és már el is indult, hogy menjen az órárája. Hermionénak ez már tényleg sok volt.
- Malfoy! Miért viselkedsz ilyen furcsán?
- Én nem viselkedek furcsán és amúgy is mi közöd lenne hozzá te kis sárvérû?- mondta ki már szinte gépiesen a már 6 éve megszokott szavakat.
- Igazad van. Semmi közöm sincs hozzá.- majd azzal a lendülettel, hogy ezt kimondta elszaladt a másik irányba.
Draco nem akarta megbántani a lányt. Még igazából õ sem értette mit akar, teljesen össze volt zavarodva.