Hiába múlt már el a nyár még meleg volt. A nap megvilágította a King's Cross pályaudvarra sietõ diákokat. Köztük egy lányt, aki 16 éves lehetett, hosszú hullámos barna haja volt, ami derékig ért. Õ volt Hermione Granger. Az õszi szél bolondosan játszott tincseivel.
Oda sietett a falhoz majd észrevétlenül, hogy senki se lássa átdõlt. Ugyan ebben a pillanatban feltûnt a 9 és 3/4-ik vágányon, ahol már a Roxfort Express várta. Tudta, hogy még van 10 perc az indulásig ezért leült a csomagjaira és elõvett egy könyvet. Eközben egy tejfelszõke hajú fiú tûnt fel a közelben és ekkor észrevette Hermionét és már indult is felé, hogy újabb sértéseket vágjon a fejéhez. "Draco Malfoly! Már csak ez hiányzott!" -gondolta magában a lány bár be kellett ismernie sokat változott a nyáron.-"Még mindig az az elkényeztetett ficsúr, aki volt. Vagy mégsem?"- Arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, szemei is üresen fénylettek. Olyan volt mintha csak megszokásból menne oda a lányhoz, hogy sértegesse.
"Hát ez már megint olvas?" - kérdezte magától a fiú, bár ez inkább megállapítás volt. Már éppen nyitotta a száját, hogy mondjon valami frappánsat a lány származására, amikor Hermione felemelte fejét és a sírástól kipirosodott szemeit a szürke szempárba fúrta. Draco még sohasem látott ennyi szomorúságot, amennyit az egykor pajkosan csillogó szempárban látott. Elkapta a fejét és inkább tovább sétált. Már nem volt kedve sértegetni a lányt. Hisz még õ sem annyira kegyetlen, hogy ilyenkor belegázoljon a lelkébe. "Biztos õt is megviselte a nyár, mint engem."- itt lehorgasztotta a fejét és visszagondolt az elmúlt nyárra.

Az egyik este aurorok rontottak be a házba. Az anyját elhurcolták az egyik sötét szobába és kihallgatták, hogy hol van a férje. Õ el tudott bújni, mert éppen a szobájában volt, onnan egy rejtekajtó nyílik a pincébe, ahol akkor épen Narcissát vallatták:
- Hol van a férje?- kérdezte ingerülten az egyik férfi.
- De õ a férjem nem árulhatom el!- suttogta meggyötörten.
-Ne védje a férjét Mrs. Malfoy!- kiabálta magából kikelve az auror- Tudja, mit csinál a férje? Talán épp most becstelenít meg egy ártatlan lányt a többi halálfalóval. Szegény lány nem tehet semmirõl csak arról, hogy...
- Jól van, elmondom.- szólt közbe halkan Narcissa- A közelben van egy erdõ. Oda ment szerintem az egyik barlangba.
- Köszönöm Mrs. Malfoy.- szólt higgadtan a varázsló.
- Csak egy valamit kérek. Tudom, hogy megérdemli a halált, de kérem, ne bántsák. Belül nagyon jó ember.
- Megtesszünk mindent, amit tudunk.
- Köszönöm.- mondta majd sírva a földre rogyott... - Draco a pincébe nyíló ajtónál éberen figyelt minden elhangzó szóra és miután az aurorok hopponáltak kilépett rejtekhelyérõl és az anyjához lépett. Leguggolt majd átölelte azt az egyetlen személyt, akit valaha is szeretett és még most is szeret.
-Kisfiam...-mondta elhalóan Narcissa- Ne haragudj, kérlek, én nem akartam de az a szegény lány...
- Nem baj.- szinte már suttogva mondta a tõle lehetõ leglágyabb hangon- Jól tetted. Vége. Már nem parancsolgathat se neked, se nekem.- Narcissa felnézett egyetlen kisfiára majd egy erõtlen mosoly jelent meg az arcán...

Draco gondolatmenetét egy hangos sípszó szakította félbe, ami azt jelezte, hogy a Roxfort Express indulásra készen áll. Kedvtelenül felszállt a vonatra és keresett magának egy üres fülkét.

Hermione nem tudott napi rendre térni afölött, hogy miért nem vágott sértéseket a fejéhez, miért nem gázolt bele a lelkébe, ahogy azt a nyáron többször megtették mások. Elgondolkozva szállt fel a vonatra és észre sem vette, hogy a távolból két legjobb barátja figyeli. Bevetette magát az elsõ üres fülkébe ekkor két barátja jelent meg a fülke ajtajában.
- Hermione miért nem írtál vissza a leveleinkre!- szólt dühösen Ron majd becsapta a fülke ajtaját úgy, hogy annak kitört az üvege. A lány csendesen elmotyogott egy "reparo"-t mire az üveg visszaállt az eredeti állapotába.
- Nem akartam senkivel beszélni és most sem akarok!- vágta oda majd kinézett az ablakon. Nem akart barátai szemébe nézni.
- Pedig ha elmondanád jobb, lenne.- szólt halkan Harry aki eddig hallgatásba burkolózva állt az ajtóban.
- De már mondtam, hogy nem akarok beszélni róla!- mennydörögte- Úgyhogy jobb, ha elmentek. Egyedül szeretnék lenni.- szólt dühtõl elfúló hangon. Majd elõhúzta a pálcáját és a megszeppent fiúkra, szegezte.- Menjetek, különben a legrosszabb rontást küldöm rátok.- ordította. Harry és Ron kelletlenül kiléptek a fülkébõl és a legközelebbi kupéban foglaltak helyet. Mikor végleg eltûnt a látómezejébõl a két fiú, sírva rogyott össze utat engedve a könnyeinek, mint ahogy már az utóbbi idõben oly sokszor tette. Egy ideig még így zokogott majd álomba sírta magát. Újraálmodta a nyár rémségeit.

Mikor felébredt már este volt. Az egész teste verítékben úszott. Eltartott egy-két percig mire összeszedte magát és át tudott öltözni.
A vonat kerekei lassan megcsikordultak ezzel jelezve a diákseregnek, hogy megérkeztek Roxmortsba. Átvágta magát a tömegen és három ismeretlen társával beült az egyik fiákerbe.
A vacsoránál mivel nem akart újabb összetûzésbe keveredni a két fiúval ezért az asztalnál egy tõlük távol esõ helyre ült le Harry és Ron aggódó pillantásával kísérve. A fiúk megpróbáltak vacsora után odamenni Hermionéhoz de sikertelenül. Eközben a lány az ágyán feküdt és azon gondolkodott, hogy nem tudja majd elkerülni a beszélgetést. Addig gondolkodott, hogy elaludt. Megint álmodott. Hajnali 3-kor sikoltozva ébredt fel és közben leesett a földre. Mikor kinyitotta szemét, két szobatársnõje aggódva figyelte õt.
- Hermione jól vagy? - kérdezte Parvati.
-I-igen- monda miközben remegve felállt és visszamászott az ágyába.

A nap már kezdte kibontogatni sugarait a horizont takarásából és kíváncsian bekukucskált a hatodikos lányok ablakán erre ébredt egy kócos barna hajú lány majd lement a nagyterembe megreggelizni. Csak néhány diák lézengett az asztaloknál. Leült a griffendél asztalához majd kedvtelenül elmajszolta pirítósát. Miután befejezte még ott ült egyedül és várta, hogy megkapja órarendjét
Már egy ideje ült az asztalnál, amikor két ismerõs hangot hallott megcsendülni a háta mögött.
- Szia Hermione!- köszöntötte barátnõjüket a két fiú. Bár egy kicsit távoltartóak voltak féltek a reakciótól. Ezt Hermione észre is vette és egy kicsit elszégyellte magát a tegnapi viselkedéséért.
- Sziasztok! Hadd kérjek bocsánatot a tegnapi viselkedésemért, de egyedül akartam lenni.- mondta lehorgasztott fejjel.
- Semmi baj!- mondták megkönnyebbülten.
- Átrágtuk magunkat a dolgon és arra jutottunk, hogy nem kell elmondanod nekünk a dolgot, csak ha akarod.- mondta Ron a tõle nem megszokott komolysággal. Harry felemelte fejét és mélyen a barna szemekbe nézett. Csak ezután szólalt meg.
- És kérünk téged, hogy legyél újra a barátunk.
- Én... én úgy szeretlek titeket- majd a nyakukba, vetette magát.
A nap további része kellemesen telt kivéve egy-két apróságot. Dumbledore a "tartsunk össze" program keretében a Griffendéleseket ahányszor csak tudta a Mardekárosokkal osztotta be.
A vacsoránál McGalagony szólásra emelkedett.- Arra kérem a prefektusokat, hogy miután elfogyasztották vacsorájukat, jöjjenek ide hozzám.- A nyolc prefektus felemelkedett az asztaltól majd odasétáltak a professzorasszonyhoz.
- Üdvözlöm önöket!- köszöntötte a nyolc fiatalt - Tudják, hogy visszatért Voldemort és már nem olyan biztonságos Roxfort ezért nagyon fontos az összetartás és mivel önök ellenségeskednek- itt jelentõségteljes pillantást vetett Dracora és Hermionéra- együtt fognak õrjáratozni és az éjszakai õrjáratok nem csak azt a célt, fogják szolgálni, hogy szemmel tartsák az iskolát hanem, hogy elássák a csatabárdot, és ez vonatkozik Mr. Weasleyre és Miss. Parkinsonra.- emelte tekintetét a meglepett tanoncokra.
- De...- kezdték egyszerre de, McGalagony elhallgattatta õket.
- És ha ezt nem teszik meg el lesznek tanácsolva az iskolából.- majd egy utolsó szúrós pillantással otthagyta diákjait, akik megrökönyödve néztek tanárnõjük után.
- Holnap kezdik! Este tíz órakor az elõcsarnokban találkozunk.- mondta ellentmondást nem tûrõ hangon és egy pillantásra, sem méltatta a prefektusokat.