- Javíthatatlan vagy. –sóhajtja fáradtan. - Ennyi lenne a teljesítményem értékelése? –érdeklõdöm diszkréten, és kíváncsian megnyalom ajkaimat. - Hozzátegyek még valamit? –kérdi gúnyosan, és felkönyököl az ágyon. Mélyen a szemébe nézek, és felvonom a szemöldököm, jelezve, hogy várom a választ. - Akárhogy grimaszolsz is, belõlem többet nem szedsz ki. –közli tárgyilagosan. Elvigyorodom. - Azért lenne néhány ötletem… -simítok végig lustán a hasán, és ráérõsen elkezdem egyre lejjebb vezetni a tenyerem. - Esetleg azt még elárulhatom, hogy egyes helyeken hangsúlyozási hibát vétettél. –jelenti ki sietõsen. Megáll a kezem. - Azt akarod mondani, hogy nem tökéletes a felolvasási technikám? –kérdezem vésztjóslóan. - Valami ilyesmire céloztam. - Remek. Kétségbe vontad a képességeimet. Megyek is innen. –fáradtan felkászálódom elhasznált hasi felemrõl, és az ajtó felé támolygok. - Nem felejtettél el valamit? –szól utánam gúnyosan. - Sok mindent. Most éppen mit? –kérdem álmosan, kissé dideregve a nedves talárban. - Itt aludni. –morogja, és abbahagyja a könyöklést; felül az ágyon, és megtámasztja magát hátrarakott kezeivel, miközben a szemeimet fürkészi kifejezéstelen arccal. - Nahát, Severus, milyen zseniális ötleteid támadnak így éjfél táján! –sziszegem vissza ironikusan. - Mindig is tudtam, hogy zseniális vagyok, hidaljuk át az efféle felismeréseket, és térjünk a tárgyra, Wallace. –feleli hidegen, és tovább nézeget sandán. - Térjünk a tárgyra, vagy térjünk a lényegre, tanár úr? –érdeklõdöm, és érzem, ahogy valami undok kifejezés úszik az arcomra. Amolyan ,,na, mit kezdesz a helyzettel?” –féle gúnyosan számonkérõ tekintetet produkálok, és fenntartom a halvány mosolyt. - Jelen esetben a két kifejezés szinonimának tekinthetõ, de nem azért vagyok itt, hogy nyelvhelyességi órákat adjak neked. –vág vissza higgadtan. - Pedig a nyelv stimmel. –elmélkedem hangosan. - Mész vagy maradsz? Dönts gyorsan, mert ma még aludni is akarok, fõleg, ha nincs mást csinálnom. Még mindig olyan a hangja, mint a jég. Hogy lehetne ellenállni ily édes invitálásnak?... - Mi vagyok én, a programszervezõd? –kérdem ingerülten. Nem lehet igaz, hogy letárgyiasít holmi esti elfoglaltságnak! Más részrõl viszont nem is bánnám, ha olykor jól letárgyiasítanának… ,,Nem szólt, nem is nézett énrám”. Rendben, ha ez kell… - Aludni akarsz? –mondom lassan. –Akkor aludj. Én is azt fogom tenni. –sikeresen imitálom a tundra éghajlatát idézõ kedvességét, és még vállat is vonok mellé. A harci bemutató után a szekrényhez lépek, és elõhúzok egy száraz fekete talárt. - Rendben. –morogja szinte már durcásan, és ismét hanyatt dõl az ágyon. Azt sem kíséri különösebben figyelemmel, hogy nem messze tõle talárt cserélek, vizes alsónemûmet pedig nemes egyszerûséggel zsebre vágom. A tranzakció után meglepetésszerûen az ágy másik felére megyek, felhajtom az ágynemût, kényelembe helyezkedem és betakarózom. Severus kissé csodálkozva felém fordul. - Mégis maradsz? Ezt nevezem én döntésképes jellemnek! Mit fogsz kitalálni a következõ percben? –érdeklõdik gúnyosan. - Egy szóval sem mondtam az imént, hogy elmegyek. Csupán azt bátorkodtam kijelenteni, hogy aludni fogok, azt nem, hogy hol. - Egy újabb szójáték. Köszönöm az élményt. –horkan fel, és õ is betakarózik. Ami persze megköveteli, hogy elõször kiráncigálja maga alól az ágynemût, arrébb gördüljön, rámessen, s majd csak ezek után tudjon normálisan elhelyezkedni a saját térfelén a paplan alatt. Megtehette volna, hogy mindezen mûvelethez felkel és úgy intézkedik, mellõzve ezzel a felesleges rámzuhanást, de természetesen a másik, logikátlan út választásában nincs semmi célzatos és fondorlatos… Milyen vicces helyzet áll elõ, ha két ízig-vérig slyhterin találkozik, s felismerik egymás ügyes kis fogásait és ravaszkodásait! - Severus. –sóhajtok fel álmosan, és közben felváltva kancsítok a párna redõire és a mellettem fekvõ sötét, kiszabadult tincseire. - Ne késlekedj, közöld velem azt a mérhetetlenül fontos információt, ami eszedbe jutott. –suttogja fáradtan, ám nem pihenõ szarkazmussal. - Nekünk most nem szeretkeznünk kéne? –szegezem neki lazán a kérdést. - Ki mondta? –érdeklõdik unottan. - Nem is tudom. Én kívánlak, te kívánsz, és egy ágyban pihentetjük megfáradt testünket. Talán ez lenne a feladatunk. - A kulcsszó az egészben a megfáradt. Én ugyanis komolyan gondoltam azt, hogy fáradt vagyok. –jelenti ki megrovóan. - Én is. –felelem magától értetõdõ természetességgel. -Hát akkor? –suttogja; felém esõ karjával átöleli derekam, és kissé magához húz, ám mozdulatában benne van az ígéret, hogy ma nem lesz semmi több. - Nem azt mondtad, hogy akkor alszol, ha nem találok ki jobbat? –mélyen a szemébe nézek, már-már szuggerálom. - Hajjaj, az rég volt. Mielõtt azt mondtad volna, hogy ,,akkor aludj”. –mondja kissé sértõdötten. - Szóval én tehetek róla. –vonom le a konklúziót. - Ahogy mondod. –morogja, és lehunyja a szemét, jelezve, hogy pápá. - Na szép. –suttogom megjátszott felháborodással, és finoman harapdálni kezdem ajkait. Csókolom és ízlelgetem, próbálva rávezetni arra, hogy micsoda fõnyeremény is vagyok én; de az cseppet sem segít, hogy még mindig halottat tettet. - Meddig kívánsz fagyasztott hal lenni? –érdeklõdöm durcásan, mikor végre úgy döntök, hogy békén hagyom a változatlanul mozdulatlan ajkakat. Nem sikerül átvágnom: továbbra sem válaszol, meg se rezzen. - Figyelmeztetlek. –súgom fülébe fenyegetõen. Alig láthatóan megrándul a szája széle, de egyebet nem hajlandó produkálni. - Severus… -vonom össze a szemöldököm rosszallóan; persze eme pompás arcmimikából õ semmit sem vesz észre. - Te akartad. –mondom gyõzedelmesen, s lassan cirógatni és simogatni kezdem a takaró alatt felsõtestét, s haladok egyre lejjebb, miközben erõsen figyelem a reakcióit. Amijei nincsenek. Elunom magam, s a taláron keresztül játékosan megmarkolom férfiasságát. Kérdõn, táncra hívón nézek Severus szemébe, vagyis inkább szemére, mert még mindig csukva tartja a szentem. Nos, így egészen könnyû szemrehányó tekintetet produkálnom. Slytherinebb, mint gondoltam: úgy tûnik, nagyon is a fejébe vette, hogy õ nyeri ezt a játszmát. Ennek eredményeképp továbbra is halottat tettet, és nem hajlandó felvenni kis piszkálódásaimat. Most már csak egy ötletem van, de azt ma nem próbálom ki; majd pár nap múlva, ha kellõen összemelegedtünk… Úgyhogy becsukom a szám, és se meg nem szólalok, se mást nem csinálok vele. Úgyis minden reménytelen, ez a férfi hihetetlenül, már-már önpusztítóan makacs. Hacsak… - Jól van. Nyertél. –morgom a szoba félhomályába, tudván, hogy ez az egyetlen módszer, amivel jelen pillanatban felébreszthetem. Igen! Felpattannak a szemei. - Mondd még egyszer. –suttogja hidegen, szinte lealázva engem még az ágy szintjérõl is. - Dehogy mondom! Hallottad, nem? –vágok vissza mérgelõdve; de be kell vallanom, élvezem és viccesnek tartom a helyzetet. - Milyen kár. –sóhajt fel színpadiasan, és ismét lehunyja szemét. Látszik arcán az erõfeszítés, hogy minden hasznavehetetlen gondolatot kiûzzön elméjébõl –a bizonyíték, hogy erre szükség is van, egyértelmûen domborodik a takaró alatt. - Én nem fogok könyörögni neked. -felelem lassan, s legalább olyan jegesen, mint amilyen hangon õ igyekezett beszélni. - Én se neked. –néz rám gyõzedelmesen. –Remek, már tisztáztuk is a legfõbb játékszabályokat. - Ki kellene dolgoznunk valamiféle tervet arra az esetre, ha egyikünk se enged. Nem gondolod? –érdeklõdöm kissé csalódottan. - Miért is? - Talán azért, hogy ne származzon kárunk a kölcsönös makacsságból. Például, hogy egy jót mozogjunk az ostoba alakoskodás helyett… - Elõjegyzésbe vettem. –jelenti ki elhaló hangon, majd ásít egyet. Gyönyörködöm egy sort érzéki technikájában, majd én is követem példáját. - De azért megszólaltál. –suttogom a sötétbe. –Akkor most melyikünk is nyert? Semmi válasz. - Severus… A reakciók száma egyenlõ a nullával. Gyengéden végighúzom bal kezem begörbített ujjait a mellettem fekvõ arcán. Egy halványabb rezdülés sem sok, annyit sem kapok. Végigsimítok hasán, majd kezem megállapodik testén, s csodálkozva nézegetem Severus békés vonásait. Ez hihetetlen! Tényleg elaludt.