Egyedülálló fejlõdési képességrõl tettem tanúbizonyságot: egyedül visszataláltam a szobámba. Most itt kuporgok a fotelben és várom, hogy a banya megérkezzen. Már nem tartom izgalmasnak az SVK-t.
Ujjaim között játékosan pörgetem gyönyörû pálcámat, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy gügyögjek neki. Ha nem is lesz érdekes az óra, legalább õt felavathatom.
BUMM. Egyesek nem törõdnek olyan apróságokkal, mint a kopogás. Elvégre ha valaki nem muzikális alkat, minek erõltetni?

Gyorsan zsebre vágom a pálcám. Lazán terpeszkedem a fotelben, mindkét lábam átvetve a jobb karfán, ölemben könyv: Wilbert Fushel: Varázslények támadásának megelõzése. Elsõ látásra nemigen nyerte el tetszésem, pedig a könyvek nagy részének ez általában sikerül.
Természetesen ma is csupa fekete ruhát vettem fel, s mivel Snape már burkoltan közölte velem, hogy ez a varangy fogja tartani a tantárgyat, külön elrettentésül egy nyakláncot is vetettem a nyakamba egy nagyobbfajta sátánista kereszttel. Bár, ha annyi esze van, mint amennyi látszik, fogalma sem lesz róla, mit jelent ez a jelkép.

Miután a hölgy betörte az ajtóm, hidegen ránézek. Az egy dolog, hogy Snape-pel kiélhetem a kevésbé gyilkos humorizálási hajlamaimat is, de a világ többi része egyelõre még mindig megvetést és cinizmust érdemel.
- Már vártam. –jegyzem meg foghegyrõl, s egy laza mozdulattal a mellettem levõ asztalra vetem a könyvet. Lassan leveszem a lábam a karfáról, elõször rendes ülésbe helyezkedem, aztán felegyenesedem. Felsõbbrendûen méltóságteljes képet vágok, és egészen halkan megköszörülöm a torkom. Fontos az elsõ benyomás..
- Azt látom. A szüleid nem tanítottak meg köszönni, gyermekem? –micsoda hang! Kislányos, sipákoló… most már egészen biztos, hogy a banya felkerül a halállistámra.
- Nem igazán. Tudja, ritkán jártunk együtt társaságba. –jegyzem meg csevegõ hangon és babrálni kezdek a kereszttel.



Negyvenöt perc telt el, és én dühödten robogok a pince felé. Az se érdekel, ha Snape-nek épp órája van. Csak vele vagyok beszélõ viszonyban az egész átkozott kastélyban! (Azonkívül most bájitaltanom lesz.) Szerencsére pár másodpercen belül kicsengetnek.
Rátapadok az ajtóra és vadul hallgatózni kezdek.
… és tegyék le az aztalomra. Házi feladat: negyven centiméter hosszú pergamenen foglaljátok össze a holdkõ tulajdonságait és a bájitalfõzésben való használatát. A dolgozatokat csütörtökre várom. *
Kezemmel megtámasztom az ajtót, hogy ha valaki hirtelen kinyitja, vissza tudjam fogni az ütést. Profi vagyok.
Fülelek még egy kicsit, aztán elállok az ajtótól. Várom a csengõt. Odabenn széktologatás, morajlás. Elhatározom magam. Õ az elsõ ember, akihez valamilyen szinten kötõdöm. Meg merem tenni… Meg fogom.
Kicsengetnek. Megvárom, míg az elsõ néhány diák kilép a terembõl. Elõször egy fekete hajú, szemüveges fiú vágódik ki a terembõl, mint akit kilõttek –szerintem megérdemel egy közveszélyes cimkét a homlokára. Nem néz semerre, csak elszáguld mellettem. Utána már rendre szállingóznak a diákok. Belépek, minden ellenérzésemet leküzdve, mely a bent maradt néhány fõs tömeg ellen irányul.

Snape az asztalánál áll, és néhány kétes értékû fõzetet osztályoz. Idáig hallom a tanulók csillagokkal teli gondolatait… A vörös hajú evõgép arca egyenesen ezt mondja:
- Te *** *** mért nem *** már végre a *** ***?!
Mögötte egy nagyhajú lány áll, a többiek már jórészt kereket oldottak. Mr Nem Alkalmazok Fizikai Erõszakot egy keserû fintorral az arcán lejegyez valamit egy pergamenre, a lányról pedig megkönnyebbülés sugárzik.
- Tanár úr! –lépek oda hozzá kétségbeesetten. –Adjon egy adag Mortest, meg akarok halni!
A vörös már menne, de erre visszafordul. A lány lecövekel az ajtóban.
- Áh. Hogy tetszett az elsõ órája? –kérdi hihetetlenül kárörvendõen.
- Nem fejeztem ki magam elég világosan az elébb? Akkor a tetszésemre nincsenek is szavak. –nyögök és kétségbeesetten megtámaszkodom két öklömmel az asztalán.
- Ne keseredjen el ennyire, lehet, hogy a következõ rosszabb lesz. –néz rám gyõzedelmesen.
- Nem gyûlölhet ennyire! Adjon valamit, amivel kitörölhetem azt a szörnyet a fejembõl! –erre a sarokban álló szekrényhez lép. Én meg roppant udvarias módon leülök az asztala sarkára, és kérdõn végigmérem a bentmaradt párost. Vöröske erre kijjebb hátrál, a lány leereszti a táskáját és rendezgetni kezd benne valamit. Jobbnál jobb trükkök. Tényleg muszáj lesz a Slytherinbe kerülnöm –az összes többi házban komplett idiótákat és balfékeket termelnek.

- Ehhez mit szól? –sétál vissza mellém Severus, és egy üvegcsét lenget meg elõttem. Feszülten figyeli az arcomat.
Semmi címke. Letekerem a tetõt és beleszagolok. A jellegzetes szagtól elvigyorodok.
- Nem gondolja, hogy azért ezt mégse kéne? –adom vissza neki a mérget még mindig somolyogva.
- Nem Neki adtam, hanem magának. –jegyzi meg gúnyosan.
- Nos igen. Pont ezért mondtam, hogy nem kéne. Elvégre õérte nem kár, nem igaz?
A fejét csóválja, és összefonja karjait maga elõtt.
- Miss Granger, segítsünk esetleg? Vagy beszorult a keze? –érdeklõdik ijesztõen jeges hangon, szavait a táskájában kotorászó lánynak címezve.
- Mr Weasley, ne aggódjon, nem mostanában fog ledõlni a falam, elmehet! És ne feledjék: ha elfecsegik, amit itt hallottak, magukon próbálom ki ezt a bonyolult fõzetet…
A két gyerek ijedten pucol kifelé. Talán csak most jöttek rá, hogy nem csinálták valami jól a leskelõdést.
- Emlegetett csökkent értelmû diákjai? –nézek Snape-re kérdõen.
- Valahogy úgy.

Elmerengve körbesétálok a teremben.
- Itt lesznek a bájitaltan óráim... –sóhajtom.
- Tudok róla. –jegyzi meg cinikusan.
- Ó, valóóban? Esetleg a tanárommal is közeli ismeretséget ápol?
- Nem olyan közelit. –feleli keserûen. Közelebb lépek hozzá.
- Skizoid hajlamok? –kérdem félmosollyal.
- Szuicid* hajlamok? –kérdi megjátszott fenyegetéssel hangjában.
- Valahogy úgy. –felelem lemondóan. -Akár kezdhetjük is az órát, nem gondolja? Most jön az, hogy osztály, vigyázz!
- Ez valami mugli szokás? –néz rám összehúzott szemekkel, fejét kissé odalra billentve. Ilyen lehetett diákként, mikor nagyon figyelt..
- Nos igen.. Azt jelenti, hogy állj fel! És mielõtt megkérdezné, használható-e egyéb helyzetben is e felszólítás, nem. Az egész osztálynak fel kell állnia és kihúznia magát, mikor a tanár bejön a terembe, ennyit jelent.
- Roppant érdekes. –jegyzi meg unottan.
-Akkor nem fogja használni? –kérdezem csalódott hangon.
- Dehogynem. Wallace, vigyázz! –mondja gúnyosan.
Peckesen kihúzom magam és hátravetem a fejem. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy szalutáljak.
- Mihez kezdjek veled, Wallace… A tudásod nem átlagos, nem hiszem, hogy a szokásos tananyag követése sokat vinne elõre.
- Akkor menjünk egy kicsit feljebb.
- Feljebb? –néz rám érdeklõdve.
- Igen, menjünk magasabb szintre.
- Érdemesnek tartod magad rá?
- Az elõbb még érdemesnek tartott rá!
- Az elõbb még a bájitaltan óráidról beszéltünk.
- Miért, most mirõl beszélünk? –kérdem ártatlanul.
Rám villant egy Netuddmeg mosolyt és sétálgatni kezd a helyiségben.

- Amondó vagyok, hogy a tananyagból kiemelt bájitalok gyakorlása lenne a legcélszerûbb. –közli velem merengése eredményét.
- Én meg amondó vagyok, hogy nincs is más megoldás. Hacsak nem akarja, hogy halálra unjam magam valami elsõs fõzet készítése közben.
- Legalább már tudom, hogyan tudlak megölni, Wallace.
- Szerintem az a legegyszerûbb megoldás, ha bezár a tanáriba. –jegyzem meg keserûen.
- A tanáriba? –kérdez vissza.
- Igen. Oda, ahol az a szörny tenyészik.
- Ez gyenge vicc volt, Wallace. –csóválja meg a fejét.
- Gyenge vicc, de fájdalmas halál… Elkezdjük végre az órát, tanár úr?
- Nem rossz ötlet. Ellenben értékelném, ha nem parancsolgatnál nekem.
- Elnézést. –vigyorgok vissza leplezetlenül.
- Elõször felmérem a tudásodat. –lép oda az asztalához. Leemel onnan egy mintát az elõzõ órai fõzetek közül, és felém tartja.
- Maga szerint ez milyen fõzet, Wallace?
- A béke elixírje. –suttogom áhítattal.
- Mirõl ismerhetõ fel?
- Pont úgy néz ki, mint a béke elixírje.
- Wallace…
- Ezüstös pára lebeg felette. –felelem gyorsan.
- Milyen veszélyekkel járhat a rossz elkészítése?
- Mély, esetleg örök álmot bocsáthat felhasználójára, ha túlságosan bõven adagoljuk a hozzávalókat.
- Vagy felrobbanhat… -teszi hozzá rezignáltan.
- Hogyan? –döbbenek meg. –Nem szokása felrobbanni!
- Majd megismeri Longbottomot. A találkozás egészen ki fogja tágítani a bájitalok rossz elkészítésének lehetõségeivel kapcsolatos látáskörét. –feleli gúnyosan.
- Nem slytherines, ugye? –kérdezek vissza reménykedve.
- Nagyon nem. –válaszolja olyan hangon, mint aki a feltételezést is sértõnek találja. –Mennyi idõt vesz igénybe a fõzet készítése? –tér vissza a biztonságosabb talajra.
- Egy óra. Lassabb kezûeknek másfél. –remélem, a hangom valóban olyan lenézõ, mint amilyennek érzem.
- És ön a gyorsabb kezûekhez sorolja magát, Wallace?
- Határozottan. –sziszegem rezzenéstelen arccal.
,,Majd meglátjuk” tekintetet vet felém (remélem, nem ítélte a megjegyzésemet ismételten kétértelmûnek…), és egy újabb mintát hoz az asztalról.
- Mit rontott el? –kérdi engem vizslatva.
Átveszem a kis palackot és figyelmesen megvizsgálom, nem felejtve a szaglószervem használatát sem.
- Tipikus hiba: kifelejtette a hunyorszirupot. –teszem közkinccsé tudásom.
Elveszi és visszatér az asztalhoz.
- És õ? –újabb fõzet.
Úgy tûnik nékem, mintha az embereket a fõzetük használhatóságával azonosítaná. Na mindegy. Ez engem mért zavarna?
- Mindent. –jelentem ki fintorogva. Undorodva elolvasom a gusztustalan trutyi palackjára helyezett cimkét: Seamus Finnigan.
- Helyes. Most, hogy megismerte új csoporttársait, rá is térhetünk a mai anyagra. –azzal elkezd magyarázni az Aegrotatio fõzet elkészítési módjairól. Ez egy kevésbé ismert sötét bájital, melyet a legtöbb könyvben nem mernek említeni –titokzatos, személytõl függõ betegséget bocsát áldozatára, kinek a hosszú agónia végén kínokkal teli véget biztosít. Pontosan szubjektív hatása miatt olyan nehéz megállapítani, hogy az illetõ ezzel lett megmérgezve. A folyamat végén pedig már késõ.
Eddig nem ismertem ezt a szert, s most teljes erõvel az új tudás megszerzésébe vetem magam. Az SVK óra után kész felüdülés minden elhangzott értelmes szó. Bár itt se használhatom a pálcámat…


*1: Snape ezen szövege a háziról, s mellesleg a tanóra teljes leírása (Potter szivatásával együtt) a Harry Potter és a Fõnix Rendje címû nagysikerû mûben található (206. oldal). Gondoltam, legyenek már átfedések is, ha az idõsík azonos.
*2: szuicid: önkáros, önveszélyes, önromboló; jelen esetben egy fenyegetés, miszerint Snape-et sértegetni öngyilkosság…
A sok csillag Ronald Weasleynél nem szorul magyarázatra…